Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1979

1979. május 14.

IS Fenti célok és követelmények megvalósításához az alábbi mód­szerek egységes alkalmazása ajánlható;- A beiratkozás előtti eligazító foglalkozásokon általános ismertetést kell adni az egyetem felépítéséről, a kollégi­umi életről, a KESz munkáról és hatáskörükről, a hallgatók­ra vonatkozó szabályzatokról, intézkedési tervekről, stb.- A tanszékek az első órákon részletesen adjanak tájékozta­tást a tantárgy helyéről, szerepéről a képzésben, a szakmá­ban, stb.- Ismertessék az előadások jegyzetelésének fontosságát, mód­szereit. A feladatok kiadásával kapcsolatos tudnivalókat. A vázlat- és egyéb Írásos anyag készítésének módszereit.- A tantárgyi sajátosságoktól függően szervezzék a konzultá­ciókat a gimnáziumot jillatulog a szakközépiskolát végzettek számára. Különös gondot fordítsanak a külföldi, valamint a tanfolyami képzésben résztvevő hallgatók előmenetelére és szükség szerinti konzultálására.- Valamennyi évfolyamon, de az első években különös jelen­tősége van annak, hogy az előadók és gyakorlatvezetők felkeltsék és ébren tartsák a hallgató szakmai érdeklő­dését. Kialakítsák a megfelelő munkaerkölcsöket és hiva­­tásszeretetet.- A munkára nevelés érdekében meg kell követelni a fegyel­met, az aktiv részvételt, a folyamatos készülést, s azt rendszeres ellenőrzéssel, figyelemmel kell kisérni.- Előadások tartása a mezőgazdasági gépészmérnök tevékeny­ségéről és a mezőgépészet feladatairól

Next

/
Thumbnails
Contents