Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1977
1977. június 6.
IV. A kollégiumi rend, fegyelem A Kollégiumban és annak környékén uralkodó rend általában megfelelőnek minősíthető. A lakószobák jelentős része tiszta, Ízléses diszitésü. Vélemény ül', szerint ebben nem kis érdeme van a kollégiumi önkormányzat és pedagógiai vezetés visszatérő ellenőrzéseinek. Ugyanakkor megvizsgálandónak itéljük a szobatisztasági verseny jelenlegi formájának további alkalmazását. Véleményünk szerint ez az akciónk is megérett már a fejlesztésre. Kedvező tényként Ítéljük meg, hogy különböző hallgatói közösségek öntevékenyen, több esetben tisztították meg a i!C” ép. környékét. A kollégiumi fegyelem megszilárdítása a jelenlegi pedagógiai vezetés munkájában központi helyet foglalt el. Ezzel összefüggésben 7 fegyelmi eljárást kellett kezdeményeznünk, aminek eredményeként 3 hallgatónkat ki kellett zárni a kollégiumból, 6 kollégistánk pedig egyéb büntetésben részesült. Ezek mellett még jónéhány hallgatót kellett szóbeli figyelmeztetésben részesítenünk alkalomszerű rendbontás miatt. A kollégiumi Házirend megsértésében továbbra is a külső látogatók fogadásával és a túlzott mértékű alkoholfogyasztással kapcsolatban vetődik fel a legtöbb probléma. Ebben a gondolatkörben jegyezzük meg, hogy a kari Kegyelmi Bizottság és a Kollégium pedagógiai vezetése közötti kapcsolat az elmúlt évben is hagyott kívánnivalókat maga után.- 5 -V. A szociális ellátottság Ahhoz, hogy kollégiumunkban nyugodt légkörben- éljenek hallgatóink elengedhetetlen, hogy szociális, kommunális igényeiket maximálisan kielégítsük. Sajnálatos módon, de le kell szögeznünk, hogy az elmúlt egy esztendőben ezen a területen a helyzet sok esetben oly mértékben aggasztó1 volt, hogy a jelentkező problémák a nevelési feladatok ellátását is akadályozták, sőt - bizonyos tekintetben - politikai feszültséget is okoztak. ii