Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1977

1977. június 6.

- 2 -Ugyanakkor kérjük a kari KISZ vezetőséget arra, hogy kezdemé­nyezzék, szervezzék és támogassák a szakkollégiumi egységek létrehozását. Az egyetemi évek alatti szakmai és közéleti tevékenység szem­pontjából nem közömbös elsőéveseink fogadása, beilleszkedé­sül?; segítése. Az elmúlt őszi tapasztalatok alapján indokolt­nak látjuk, hogy ebben a folyamatban nagyobb szerep jusson a kollégium önkormányzatának, továbbá pedagógiai vezetésének. '< Ehhez természetesen az Egyetemi KISZ Bizottság támogatása szükséges. Lényegében ugyanaz mondható el a seniorok munkájá­val kapcsolatosan is. Szerepük az elsőévesek támogatásában nyilvánvaló. Éppen ezért fontos, hogy tevékenységük minél szo­rosabban kapcsolódjon a pedagógiai és önkormányzati vezetés munkájához. Javasoljuk ennek a kérdéskörnek a kari KISZ veze­tőséggel, továbbá az Egyetemi KISZ Bizottsággal történő meg­nyugtató rendezését. A kollégiumban folyó szakmai tevékenység sajátos bázisait je­lentik a MAE Ifjúsági Csoport szakosztályai, továbbá a megyei diákklubok. A MAE Ifjúsági Csoport szakosztályaiban karunk mintegy 130 hallgatója tevékenykedik. Úgy Ítéljük meg, hogy munkájuk jobb propagálásával, rendezvényeik jobb koordinálá­sával javítható hatékonyságuk. Karunk oktatói több kezdeménye­zést, nagyobb aktivitást tanúsíthatnának munkájuk segítésében. Kollégiumunk sajátos egységei a megyei diákklubok. Eejlődésük, tevékenységük meglehetősen eltérő, azonban összhatásukat min­denképpen pozitívan kell értékelnünk. Továbblépésük érdekében munkájuk jobb összehangolására mindenképpen szükség van. Ezáltal elérhető lenne, hogy szinte minden héten színvonalas rendezvényt produkálna valamelyik diákklubunk. II. A kollégiumi élet belső demokráciája, nevelési tevékenység A kari kollégiumi részlegben az elmúlt időszakban az esetek legnagyobb részében szerencsésen ötvöződött a hallgatói önkor­mányzat és a pedagógiai vezetés elképzelése. Természetesen ezzel együtt is igaz, hogy a belső "demokratizmus továbbfej­lesztése egyik kulcskérdése a kollégiumi nevelőmunkának".

Next

/
Thumbnails
Contents