Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1973
1973. január 29.
5 Imreiné et-nő: Az előterjesztést jónak tartom. Jó lenne a munkás-paraszt származású hallgatók mellé mondjuk 5-5 fős csoportra felosztva kijelölni egy patronáló tanárt, aki figyelemmel kisérné ezeknek a gyerekeknek a tanulását. Hisz nem az ő tudásukban van a hiba, hanem inkább pszichikai problémák vannak. Ha ezt sikerülne megvalósítani nagyon jó lenne, hiszen 5 gyerekkel jobb kapcsolatot lehet kialakítani, mint egy egész csoporttal. Vass et: A beiskolázással foglalkozó csoportot ki kellene egészíteni egy fiatal oktatóval is. Az anyagba kerüljön bele a szabadszállási foglalkozás is. Hosszú et: Vass elvtárs javaslatához csatlakozva, hogy oktatók is vegyenek részt a beiskolázási programban. Ne csak fiatal oktatókat vonjanak be, hanem idősebb tekintélyes professzorok is vegyenek részt a beiskolázási programban. A katonaságnál tartott szintre hozott tanfolyamok tartásának akkor van eredménye, ha azt egy-egy fiatal képzett oktatóra bizzuk, aki azt nagy ambícióval jól megcsinálja. Mikecz et: Az előterjesztéssel egyetértek. Néhány dolgot lehet talán revízió alá venni. l.pont: Elég élesen fogalmazza meg a gépészmérnök helyzetétv végzés után. Utólag történt tárgyalás után, ennek eredményeként némileg kedvezőbb a kép. Az állami gazdaságokkal történt konzultáció után tisztázódott, hogy az állami gazdaságban ma egy merőben 2