Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1969-1970
1969. december 18.
6 /4/ A tanszékvezető a félév kezdetén köteles ismertetni a hallgatókkal a leckekönyvaláirás, illetve a vizsgára bocsátás tantárgyi követelményeit. A követelményeket nem teljesítő hallgató leckekönyvének aláirását, illetve a hallgató vizsgára bocsátását a tanszékvezető, továbbá tanszékhez nem tartozó tárgy esetében az előadó megtagadhatja, illetőleg a félév elismerését meghatározott feltételekhez kötheti. Kötelesek ezt a dékán által megállapított határidőn belül a hallgatókkal ismertetni és a dékánnak megküldeni azoknak a hallgatóknak a névsorát, akiknek félévét nem ismeri el. /5/ Azt a hallgatót, akinek valamelyik tárgyból a • félévét nem ismerték el, a dékán félévismétlésre utasíthatja, vagy ismételt esetben elbocsáthatja az Egyetemről, /6/ Azt a hallgatót, aki a tantervben előirt termelés}., üzemi, tanitási gyakorlatot nem, vagy nem elfogadható módon teljesítette, az illetékes tanszékvezető véleménye alapján a dókája a gyakorlat részbeni^ vagy egészben! megismétlésére, indokolt esetben félévismétlésre utasíthatja. A gyakorlat megismétlése a hallgatp, nyári szünetének terhére is pendélhet ő. Wyt\ W cA 12. §. /1/ A számonkérés formái; a/ A leckekönyv aláírásával- a tantervben elő nem irt, de a hallgató által felvett nem kötelező tantárgyak esetében az oktató azt igazolhatja, hogy a hallgató a tantárgy elméleti és gyakorlati foglalkozásain kielégitó tanulmányi munkát végzett, amelyet "kiválóan megfelelt", "megfelelt" minősítéssel is lehet értékelni;- kell elismerni a "Honvédelmi ismeretek" cimü kötelező tantárgyak foglalkozásain végzett munkát is. V A_ kötelező tantárgyak számonkérésének formái és az eredmény értékelése;- a beszámolás /nem osztályozott kollokvium/ a hallgató félévi tanulmányi munkájának szóban, Írásban, vagy más módon történő számonkérése, amely a tanterv előixása szerint lehet meghatározott időpontban történő beszámolás, vagy az oktató által külön időpontra