Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1965-1966
1966. február 22.
Stcncilszám: 04-3/13 Politikai gazdaságtan szigorlat következtében a hallgatóság tetemes hányada kerül elbocsátásra, vagy évhalasztásra, illetve évismétlésre. Ezeken az évfolyamokon a lemorzsolódás nem káros jelenség, ugyanis azokat a hallgatókat, akikről bebizonyosodik, hogy nem felelnek meg a kari követelményeknek, nem szabad felsőbb évfolyamokra engedni* Mind a hallgató szempontjából, mind népgazdaságilag káros, ha hallgatók magasabb évfolyamon kerülnek kizárásra. Ebből következik, hogy miután az alsóbb évfolyamokon nagyobb az ide nem illők lemorzsolódása, a III« évfolyamtól felfelé mindkét évjáratban javulnak a tanulmányi átlagok* * Az átlagok kiszámításával kapcsolatban megjegyzendő, hogy uj rendelkezés alapján az 196t: ös átlagokat súlyozottan, az elégtelen eredményeket is beleszámítva állapítottuk meg. Ennek ellenére, a IV, évfolyamon javult az évfolyamátlag és az eddigi eredményekből következtetve, minden valószinüség szerint az V, évfolyamon is emelkedni fog* , . Az V. évfolyamon a második félévet a Mezőgazdasági üzemtan I,c, jegyzet kései megjelenése miatt a hallgatók a vizsgaidőszakban nem tudták lezárni, az utóvizsgáidészak végéig Üzemszervezéstan cimü tárgyból halasztást kaptak, összefoglalásként megállapítható, hogy ff.technikumot végzettekkel kapcsolatos problémáktól eltekintve, a levelező oktatásban lényeges nehézségek.nem merültek fel. Budapest, 1956, február 10, '* drdibold Vilmos s.k. dékánhelyettes- 12 Készült a Mg,Gépészmérnöki Kar házi Felelős kiadó: Szűcs Sándor dékáni sokszorosítójában 35 példányban hivatalvezető* o