Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960

1960. február 26.

Stencilszám: 0134- 4 ­szerint ezt a jobb eredményt azáltal érték el, hogy a másfél éves tárgyból a második félév végén beszámoltak a hallgatók* Véleménye szerint fontos lenne, hogy a tanterv biztosítson arra lehetőséget, hogy a IV. évfolyam végén, ebből az amúgy is nehéz tárgyból számon kérjék az addig tanultakat. Az utóvizsga időszak a vizsgaszabályzat értelmében az elméleti okta­tás megkezdésétől számított első négy hét. Bzt indokolt esetben a Dékán meghosszabbíthatja. A Dékáni Hivatal az időpontról a tanszéke­ket értesiti - mégis előfordul, hogy ezt az időpontot nem tartják be, A tanszékvezető elvtársak a jövőben gondoskodjanak arról, hogy a kijelölt időszakon belül, függően attól, hány elmaradt vizsga volt a tárgyból, tűzzék ki az utóvizsgára alkalmas napokat, de minden tárgyból az utólsó napokon is adjanak módot a vizsgára. Arra is le­gyenek tekintettel, hogy a vizsgák időpontját egyeztessék össze az órarenddel és esetleg pontosan órára megjelölve rendeljék be a hall­gatókat utóvizsgára. Ugyanez vonatkozik a pótlólag beadandó rajzfel­adatokra is. Véleményünk szerint ezzel nagyban megszilárdítanánk a tanulmányi fegyelmet, mert nem lenne indokolt az I., II. évfolya­mon az utóvizsgák miatti sok hiányzás. Az indexaláirás feltételeit minden tanszék az év elején meghatároz­ta és ezt hirdetőtáblán közölte a hallgatókkal. A jövőben a tanszé­kek a félévi vizsgák előtt, az utólsó oktatási héten Írják alá az indexeket, közöljék a Dékáni Hivatallal azoknak a hallgatóknak a neveit, akik fenti kötelezettségüknek nem tettek eleget, közöljék azt is, hogy ha lehetőség van, milyen módon tudja a mulasztását pó­tolni, mert kellemetlen, ha a hallgató az előirt vizsgáinak nagyré­szét már rendezte és ezt csak akkor tudjuk meg, hogy egyik vagy másik tárgyból nem tett eleget index aláírási kötelezettségének és igy a szabályzat értelmében nem lehetett volna vizsgára bocsátani. Helytelen, ha. a tanszékek nem tartják be a tanterv előírásait, mert a tanterv előirja, hogy a hallgatónak milyen tárgyak osztályzatai­ból kell félévenként a tanulmányi átlagát megállapítani.

Next

/
Thumbnails
Contents