Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1960-1961
1961. február 27.
5 3S Váradi János javasolja, hogy a minősítések alkalmával kellene a minisztériumnak felterjesztendő névsort elkészíteni és megküldeni. Cselőtei László elvtárs köszönetét mond azért, hogy lehetőséget adtak a Tanácsülésen valő részvételre 3 igy betekintést nyerhetett a Kar munkájába. Az itt tapasztaltak igen kedvező benyomást tettek rá, különösen az, hogy az egyes hallgatőkat személyszerint is ismerik az oktatők, valamint az is, hogy a gazdálkodással á kapcsolatban ugyancsak teljes egyöntetűséget tapasztalt a tanácsülés tagjainál. Váradi János megköszöni Cselőtei elvtárs megjelenését és hozzászólását. Sokat vár a két kar jövőbeni együttműködésétől a szocialista nagyüzemi gazdálkodás megteremtésében. Keméli, hogy ha majd Gödöllőn közelebb kerülnek egymáshoz, ez teLjes mértékben meg is valósul. Majd javasolja, hogy térjenek át a folyó ügyek megtárgyalására. 4.) ffolyó ü -vek Mayyary Beck Vladimir elvtárs bejelenti, hogy mezőgazdasági műszaki doktori cselekmények engedélyezése ügyében Mihocs Ferenc old. mg. gépészmérnök kérelmet nyújtott be. Tárgyai, főtárgya a mezőgazdaság villamositása, melléktárgyak: műszaki hőtan és politikai gazdaságtan. Váradi János röviden tájékoztatja a Tanácsülés tagjait Mihócs Ferenc személyéről, akit régen ismer 33 úgy a személyét, mint a tárgy-csoportositást elfogadásra a- jánlja. - Szavazás után megállapítja, hogy a Tanács egyhangúlag elfogadta a kérelmet. Mayyary Seck Vladimir ezután beszámol a tanácsülés tagjainak Jföttevényi Tibor doktori disszertációjának állásáról. A disszertációt Mikecz és Tibold elvtársak véleményezték. Mindkét vélemény pozitiv és javasolja, hogy a doktori értekezést a szigorlat alapjául a Tanács fogadja el. Váradi János dékán,-miután a Tanácsülés tagjai a fenti javaslatot elfogadták - kijelöli a szigorlati bizottságot: Mikecz István, Tibold Vilmos és"Halapa Béla elvtárssakat kéri fel. - Az elnök személyében ás a szigorlati időpontban később döntenek. Mikecz István kéri, hogy a Marxista Tanszék felülvizsgálatára kiküldött bizottság elnökéül - nagy elfoglaltságára való tekintettel - helyette mást nevezzenek ki. Váradi János a méltányosnak tartja Mikecz elvtárs kérését és helyette javasolja és felkéri Rejtő Magda elvtársnőt a felülviz gálatra kiküldött bizottság elnökéül. Egyben a felülvizsgálat határidejét április 15-ben b-ztrií^ meS‘" Több tárgy nen volt» a tanácsülést ! 1 - /O a Kmf.