Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1959-1960

Egyetemi tanácsülési jegyzőkönyvk, 1959. november 20.

j^syzOkohyt. Készült az Aßr4rtudsornyi Egyetem Mezőgazdasági Gérv'szaárnöki Karcnak 1959. november 20.-án, XI. Villányi-u.29. az. alatt megtartott tanácsülésén. Jelen vannaki Jelenléti iv szerint. Mile ez István dákánhelyetteo az ülést megnyitja. Üdvözli a Mi­nisztérium részéről megjelent XUrthy elvtáraat és a KI3Z bizottság részéről megjelent Szilágyi elvtáraat, valamint a Kar tagjait és a külön meg­hívó ttalcat. A jegyzőkönyv vezetésére felkéri zücs Sándor elv­társat, a jegyzőkönyv hitelesítésére és elvtároakat. Szóban ismerteti a tanácsülés anyagit* "A tanulnr'v­gyf kgtoSiffiL jsyasin. tok.wEzután megnyitja a vitát az anyag felett. Jákó Emilt Kérdeni, hogy mi az oka a magas bukási százalék­nak. Véleménye szerint helyes volt, hogy a ’’Mező- gazdasági Gépek" tárgyból az egész évfolyamnak ha­lasztást adták, mert Így a vizsga előtt vettek részt a mezőgazdasági gyakorlaton. A halasztott vizsgák időpontját egyébként úgy kell megállapíta­ni, hogy ne zavarja a következő félév munkáját. dr. Vargha Gvör.-yi Véleménye szerint inkább jó egy későbbi idő­pontban Jó eredménnyel letett vizsga, mint a ren­des vizsgaidőszakban rossz ofedménnyal letett. Ál­talános neveléssel kell segíteni azon, hogy a hallgatók járjanak az előadáaokra. A Mechanika Tanszéken az Oittstók közül délután is van bent valaki, hogy a hallgatók mindig kaphassanak vá­laszt i;onzultáoiÓ3 k'rdéseikre. Az az álláspontja, hogy aki vizsgáztat, az ne konzultáljon. Tapasztalta, hogy a hallgatók tanév közben nem J ár­nak a konzultációkra, inkább 03ak a vizsgák előtt. Xbből is látszik, hogy csak a vizsgák idején fog­lalkoznak komolyan a tananyaggal. Vizsgáztatási rendszere az, hogy a két Írásbeli kérdjen kívül szóbeli kérdést is tesz fel, de term'azeteoen non azt, amiről a konzultáción sző volt. dr.Tibold Vilmost A múlt tanévben kiírták a Tanszéken a konzul­tációk idejét, de a hallgatók csak a vizsgaidőszak idején vették igénybe és akkor is a kiirt időtől függetlenül, á tanulásra való tászőritáaM vélemé­nye szerint inkább a KISZ és a hallgatók problémá*- ja, mint a tanszékeké. u

Next

/
Thumbnails
Contents