Mezőgazdasági Gépészmérnöki Főiskola / Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar kari tanácsának jegyzőkönyvei, 1957-1958
1958. március 12.
Lehoczky: Egyetért azzal, hogy a tanszékek elképzeléseiket állítsák össze, de azt mint a rendelet végrehajtási utasitilsának egy részét, az érvényes rendelet kibocsátása után javasolja megvitatni . Rejtő: Azt a kérdést veti fel, hogy ha a tanszékvezető egy hallgatót nem bocsát vizsgára, a dékán azt mennyiben módosíthatja. Lehoczky: Bizonyos számú hiányzáson felül már nincs mód a pótlásra. Ennek részletei a rendeletben nem szerepelnek, ezt a Karon kell kialakítani. Mikeez: A rendelet 3•§«-a szerint a félév érvényesítésének feltételeit a félév elején a lékán tárgyanként szabály.'-ózz a. Eddig nem fordult elő, hogy a dékán a tanszék-vezető beleegyezése nélkül oktatót vizsgáztatásra kötelezett volna. Pajor: Javasolja a rendeletbe bevenni a rendkívüli tárgyakra vonatkozó szabályokat. Ha a hallgató a tárgyat felvette, az kötelezővé válik. Pogácsás; Ha a hallgató félév közben meggondolja magát, kérheti a tárgy törlését. Lehoczky: Javasolja ilyen pont felvételét a hallgatók rendre szoktatása miatt is. A Tanács a javaslattal egyetért. Pogácsás: Javasolja az 1.§.2.pontjába a gyakorlati szót beszúrni. Továbbá javasolja a félév eleji leckekönyv aláírást is. A Tanács egvetért azzal, hogy a tárgy felvételét a félév elején a tárgy előadója igazolja, lehoczky: Sztikségesnek tartja, hogy a léckekönyvet félévenként kétszer egyeztessék, a félév elején a tárgyak felvételét és a végén a vizsgák letételét. Pogácsás: A 7*§»nem mondja ki, hogy ki kollokváltathat* A Tanács javasolja, hog7r a tárgy előadója kolloicváltathasson, vagy a tanszék-vezető által megbízott oktató, de a vizsgajegyet a tárgy előadója írja alá. lehoczky:Javasolja a 9»§*2.pontjából a szorgalmi gyakorlati jegyek rendszerének kihagyását. Mikecz; Esetleges más Karokra való tekintettel úgy javasolja módosítani, hogy ilyen jegyek lehet adni. A Tanács egyetért. Bruckner; A 1Ó*§.1.pontjának 2.mondata ellentmondást tartalmaz. Javasolja kihagyni "kivételes esetben" szavakat.-2•/* A Tanács egyetért.