Page 80, 7579 hit(s)

Hits

1581. 1939. október 27., 1939/40. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A korszerű honvédelmi kérdések című előadásra a múlt félévi előadót jelöli ki. • 5. Weil A. Ferenc bogotai magyar építészmérnök tanulmányának bírálata tárgyában. • 6. A főiskolai hallgatók levente kiképzése ügyében. • 7. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 8. A leventeképzés 1939/40. tanévi szabályozása tárgyában. • 9. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 10. A tanácsülések napjának megállapítása tárgyában. • 11. Fáy István államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 12. Köszönetnyilvánítás dr. Johan Béla belügyminiszteri államtitkárnak a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 13. Köszönetnyilvánítás dr. Grosch Károly belügyminiszteri osztályfőnöknek a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 14. Bitter Illés clairvaux-i apát elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 15. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 16. Dr. Szabó Lajos kir. ítélőtáblai elnök halálának bejelentése. • 17. Dr. Schaffer Károly budapesti nyugalmazott orvoskari ny. r. tanár halálának bejelentése. • 18. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 19. Felhívás a Magyar Elmeorvosok Egyesületének XV. országos értekezletére. • 20. Jelentés a vallás- és közoktatásügyi miniszternél tett dékáni látogatásról. • 21. Dr. Haranghy László egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 22. Dr. Tóth Géza magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. Bokrétás András magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 24. Dr. Herman János felmentése a magántanári képesítés további cselekményei alól. • 25. Dr. Bari Zsigmondnak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Soós Józsefnek a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 27. Dr. Lajos Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 28. Dr. Koleszár Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 29. Dr. Nádrai Andornak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 30. Dr. Éderer István magántanári előadásainak megtartása tárgyában. • 31. Dr. Ernst Jenő magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 32. Dr. Erős Gedeon magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 33. Dr. Zechmeister László amerikai előadó útja miatt szabadságot kér, helyettesének dr. Pekár Mihályt javasolja. • 34. Dr. Dziobek László előléptetése a IX. f. o.-ba. • 35. Dr. Palotai György díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Élettani Tanszék) • 36. Dr. Papp Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 37. Dr. Szabó Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 38. Dr. Rusz László díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Lampérth Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 40. A szigorló orvosoknak a klinikákon töltött idejük felhasználása tárgyában. • 41. Az Egyetemi Bőrklinika átalakítására Pécs városa 12.000 pengőt szavazott meg. • 42. Dr. Falcsik István előléptetése a VIII. f. o.-ba. • 43. Hrabovszky Irma kezelőnő előléptetése tárgyában. • 44. Milosevics Sándor fegyelmi eljárásának beszüntetése tárgyában. • 45. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 46. Urbán Jolán szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 47. Nyitray Dezső orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 48. Az ülés berekesztése. (68. oldal)
[...] lI Urho z XXXVI dr Ángyán János ny r tanár javasolja hogy [...] K Urho z XXXVII dr Ángyán János ny r tanár javasolja hogy [...]
1582. 1939. október 27., 1939/40. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A korszerű honvédelmi kérdések című előadásra a múlt félévi előadót jelöli ki. • 5. Weil A. Ferenc bogotai magyar építészmérnök tanulmányának bírálata tárgyában. • 6. A főiskolai hallgatók levente kiképzése ügyében. • 7. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 8. A leventeképzés 1939/40. tanévi szabályozása tárgyában. • 9. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 10. A tanácsülések napjának megállapítása tárgyában. • 11. Fáy István államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 12. Köszönetnyilvánítás dr. Johan Béla belügyminiszteri államtitkárnak a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 13. Köszönetnyilvánítás dr. Grosch Károly belügyminiszteri osztályfőnöknek a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 14. Bitter Illés clairvaux-i apát elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 15. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 16. Dr. Szabó Lajos kir. ítélőtáblai elnök halálának bejelentése. • 17. Dr. Schaffer Károly budapesti nyugalmazott orvoskari ny. r. tanár halálának bejelentése. • 18. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 19. Felhívás a Magyar Elmeorvosok Egyesületének XV. országos értekezletére. • 20. Jelentés a vallás- és közoktatásügyi miniszternél tett dékáni látogatásról. • 21. Dr. Haranghy László egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 22. Dr. Tóth Géza magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. Bokrétás András magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 24. Dr. Herman János felmentése a magántanári képesítés további cselekményei alól. • 25. Dr. Bari Zsigmondnak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Soós Józsefnek a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 27. Dr. Lajos Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 28. Dr. Koleszár Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 29. Dr. Nádrai Andornak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 30. Dr. Éderer István magántanári előadásainak megtartása tárgyában. • 31. Dr. Ernst Jenő magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 32. Dr. Erős Gedeon magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 33. Dr. Zechmeister László amerikai előadó útja miatt szabadságot kér, helyettesének dr. Pekár Mihályt javasolja. • 34. Dr. Dziobek László előléptetése a IX. f. o.-ba. • 35. Dr. Palotai György díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Élettani Tanszék) • 36. Dr. Papp Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 37. Dr. Szabó Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 38. Dr. Rusz László díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Lampérth Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 40. A szigorló orvosoknak a klinikákon töltött idejük felhasználása tárgyában. • 41. Az Egyetemi Bőrklinika átalakítására Pécs városa 12.000 pengőt szavazott meg. • 42. Dr. Falcsik István előléptetése a VIII. f. o.-ba. • 43. Hrabovszky Irma kezelőnő előléptetése tárgyában. • 44. Milosevics Sándor fegyelmi eljárásának beszüntetése tárgyában. • 45. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 46. Urbán Jolán szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 47. Nyitray Dezső orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 48. Az ülés berekesztése. (69. oldal)
[...] K W Úrhoz XXXVIII dr Ángyán János ny r tanár javasolja hogy [...] K lf Úrhoz XXXIX dr Ángyán János ny r tanár ja­vasolja hogy [...]
1583. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (79. oldal)
[...] Zechmeister Lász i ló dr Ángyán János dr Albrich Konrád Q r [...]
1584. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (82. oldal)
[...] Zoltán levelében foglaltakhoz hozzászólnak dr Ángyán János dr Mansfeld Géza dr Sci­­piades [...]
1585. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (84. oldal)
[...] tagjai dr Entz Béla dr Ángyán János ás dr Feny­­vessy Béla ny [...]
1586. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (85. oldal)
[...] a szóbeli ér­tekezletet megnyitja dr Ángyán János ny r tanár 1 A [...]
1587. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (89. oldal)
[...] Tanszéki segédszemélyzeti ügyek XVI dr Ángyán János ny r tanár ja­vasolja hogy [...] tanszék mellé a dr Molnár János tá­vozásával megüresedett helyre titkos sza­vazással [...]
1588. 1939. november 22., 1939/40. tanév második rendkívüli ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. Tárgy: dr. Bokrétás András és dr. Tóth Géza magántanári próbaelőadásai. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Bokrétás András felkérése magántanári próbaelőadása megtartására. • 5. Dr. Bokrétás András magántanári próbaelőadását megtartja. • 6. Dr. Tóth Géza felkérése magántanári próbaelőadása megtartására. • 7. Dr. Tóth Géza magántanári próbaelőadását megtartja. • 8. A kar a két magántanári próbaelőadást sikeresnek nyilvánítja. • 9. Dr. Bokrétás Andrást és dr. Tóth Gézát képesített magántanárokká nyilvánítják. • 10. Az ülés berekesztése. (101. oldal)
[...] dr Mansfeld Gé D dr Ángyán János űr Albrich Konrád i vitéz [...]
1589. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (115. oldal)
[...] R sz átira­­tavai megküldi Pesti János egyetemi II oszt altiszt fegyelmi [...] hozott Ítéletet Ezen Ítélet Pesti János belklinikái II oszt altisztet a [...] várhatj a A Kar dr Ángyán János ny r ta­nárnak mint Pesti János hivatali fő­nőkének magyarázó hozzászólása után [...]
1590. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (116. oldal)
[...] a 12 Magnificentiáját hogy Pesti János al­tisztet ki főnökének dr Ángyán János ny r tanár Ítélete szerint [...] kellően megf e lelni Pesti János altiszt fegyelmi ügyének L s [...] Mansfeld Géza és dr Ángván János nv r t tanárok szóvá [...]
1591. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (124. oldal)
[...] I Bejelentések előterjesztések XXVI dr Ángyán János ny r tanár is­merteti a [...]
1592. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (125. oldal)
[...] e a klinikákra XXVII dr Ángyán János ny r tanár jelenti hogy [...]
1593. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (126. oldal)
[...] vitát Berde Károly és dr Ángyán János ny r tanárok sze­rint kivánatos [...] valló tartalmával jmegismerkedjék ezért dr Ángyán János ny 2 r tanár javasolja [...] bejele f tésért és dr Ángyán János ny r tanár javaslatait egyhangúlag [...]
1594. 1940. január 19., 1939/40. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1939/40. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása. • 5. Az orvosképzés reformja tárgyában. • 6. Javaslat ismertetése az egyetemi adminisztráció egyszerűsítése tárgyában. • 7. Egy X. fizetési osztályú új tanársegédi állás betöltése tárgyában. • 8. Dr. Kollár Lajos X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszékkel kapcsolatos Sztomatológiai Rendelőintézet) • 9. Vita a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetői állásának ellátása tárgyában. • 10. A hadiárvák és hadigyámoltak tandíjmentessége tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak első részletének utalványozása tárgyában. • 12. Simkó Imre felvétele tárgyában. • 13. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 14. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 15. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos ny. r. tanárok köszönőleveleinek bemutatása. • 16. Kari jókívánságok küldése. • 17. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár újévi üdvözletének bemutatása. • 18. Meghívó az Egyetemet Végzett Diplomás Nők estélyére. • 19. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki állásáról lemond. (Szülő- és Nőbeteg Klinika) • 20. Dr. Gábriel Aurél díjas gyakornoki megválasztása 1940.01.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Thész L. László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 22. Dr. Erős Gedeon magántanár négy félévi magántanári szabadsága tárgyában. • 23. A hallgatók figyelmének felhívása a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványaira. • 24. Dr. Fenyvessy Béla bejelentése, mely szerint az Erzsébet Egyetem Tudományos Egyesületének Orvostudományi Szakosztálya elnökének választotta. • 25. Solti Ferenc szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 26. A felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 27. Tandíjfizetési kedvezmények. • 28. Hallgatói kérvények. • 29. Sey László orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Az ülés berekesztése. (129. oldal)
[...] Zsigmond dr Neu­­ber Ernő dr Ángyán János or vitéz Puzár József nv [...]
1595. 1940. január 19., 1939/40. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1939/40. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása. • 5. Az orvosképzés reformja tárgyában. • 6. Javaslat ismertetése az egyetemi adminisztráció egyszerűsítése tárgyában. • 7. Egy X. fizetési osztályú új tanársegédi állás betöltése tárgyában. • 8. Dr. Kollár Lajos X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszékkel kapcsolatos Sztomatológiai Rendelőintézet) • 9. Vita a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetői állásának ellátása tárgyában. • 10. A hadiárvák és hadigyámoltak tandíjmentessége tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak első részletének utalványozása tárgyában. • 12. Simkó Imre felvétele tárgyában. • 13. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 14. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 15. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos ny. r. tanárok köszönőleveleinek bemutatása. • 16. Kari jókívánságok küldése. • 17. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár újévi üdvözletének bemutatása. • 18. Meghívó az Egyetemet Végzett Diplomás Nők estélyére. • 19. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki állásáról lemond. (Szülő- és Nőbeteg Klinika) • 20. Dr. Gábriel Aurél díjas gyakornoki megválasztása 1940.01.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Thész L. László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 22. Dr. Erős Gedeon magántanár négy félévi magántanári szabadsága tárgyában. • 23. A hallgatók figyelmének felhívása a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványaira. • 24. Dr. Fenyvessy Béla bejelentése, mely szerint az Erzsébet Egyetem Tudományos Egyesületének Orvostudományi Szakosztálya elnökének választotta. • 25. Solti Ferenc szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 26. A felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 27. Tandíjfizetési kedvezmények. • 28. Hallgatói kérvények. • 29. Sey László orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Az ülés berekesztése. (130. oldal)
130 2 tésére dr Ángyán János é s dr Albri Konrád [...]
1596. 1940. január 19., 1939/40. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1939/40. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása. • 5. Az orvosképzés reformja tárgyában. • 6. Javaslat ismertetése az egyetemi adminisztráció egyszerűsítése tárgyában. • 7. Egy X. fizetési osztályú új tanársegédi állás betöltése tárgyában. • 8. Dr. Kollár Lajos X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszékkel kapcsolatos Sztomatológiai Rendelőintézet) • 9. Vita a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetői állásának ellátása tárgyában. • 10. A hadiárvák és hadigyámoltak tandíjmentessége tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak első részletének utalványozása tárgyában. • 12. Simkó Imre felvétele tárgyában. • 13. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 14. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 15. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos ny. r. tanárok köszönőleveleinek bemutatása. • 16. Kari jókívánságok küldése. • 17. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár újévi üdvözletének bemutatása. • 18. Meghívó az Egyetemet Végzett Diplomás Nők estélyére. • 19. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki állásáról lemond. (Szülő- és Nőbeteg Klinika) • 20. Dr. Gábriel Aurél díjas gyakornoki megválasztása 1940.01.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Thész L. László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 22. Dr. Erős Gedeon magántanár négy félévi magántanári szabadsága tárgyában. • 23. A hallgatók figyelmének felhívása a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványaira. • 24. Dr. Fenyvessy Béla bejelentése, mely szerint az Erzsébet Egyetem Tudományos Egyesületének Orvostudományi Szakosztálya elnökének választotta. • 25. Solti Ferenc szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 26. A felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 27. Tandíjfizetési kedvezmények. • 28. Hallgatói kérvények. • 29. Sey László orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Az ülés berekesztése. (133. oldal)
[...] Károly dr Neuber Ernő dr Ángyán János dr Feny­­vessy Béla és dr [...]
1597. 1940. január 19., 1939/40. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1939/40. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása. • 5. Az orvosképzés reformja tárgyában. • 6. Javaslat ismertetése az egyetemi adminisztráció egyszerűsítése tárgyában. • 7. Egy X. fizetési osztályú új tanársegédi állás betöltése tárgyában. • 8. Dr. Kollár Lajos X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszékkel kapcsolatos Sztomatológiai Rendelőintézet) • 9. Vita a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetői állásának ellátása tárgyában. • 10. A hadiárvák és hadigyámoltak tandíjmentessége tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak első részletének utalványozása tárgyában. • 12. Simkó Imre felvétele tárgyában. • 13. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 14. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 15. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos ny. r. tanárok köszönőleveleinek bemutatása. • 16. Kari jókívánságok küldése. • 17. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár újévi üdvözletének bemutatása. • 18. Meghívó az Egyetemet Végzett Diplomás Nők estélyére. • 19. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki állásáról lemond. (Szülő- és Nőbeteg Klinika) • 20. Dr. Gábriel Aurél díjas gyakornoki megválasztása 1940.01.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Thész L. László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 22. Dr. Erős Gedeon magántanár négy félévi magántanári szabadsága tárgyában. • 23. A hallgatók figyelmének felhívása a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványaira. • 24. Dr. Fenyvessy Béla bejelentése, mely szerint az Erzsébet Egyetem Tudományos Egyesületének Orvostudományi Szakosztálya elnökének választotta. • 25. Solti Ferenc szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 26. A felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 27. Tandíjfizetési kedvezmények. • 28. Hallgatói kérvények. • 29. Sey László orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Az ülés berekesztése. (134. oldal)
[...] dr vi­téz Berde Károly dr Ángyán János dr Feny­vessy Béla és dr [...]