343 hit(s)

Hits

1. (_1. oldal)
[...] Mihály Az isteni es emberi szó párbeszéde Tanulmányok a 16 18 [...]
2. A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban (67. oldal)
[...] retorikai hagyomány alapvetően az em­beri szó beszéd tényére épült annak filozófiai [...] egyik hermeneutikai kulcskérdésévé az isteni szónak és az emberi szónak a természete e kettőnek egymáshoz [...] lehetséges Az isteni és emberi szót egymás irányá­ba nyitottnak tekinti Johannes [...] összetevő egy egységet alkot a szóban de olykor el is válhat [...]
3. A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban (68. oldal)
[...] között vagyis különbséget tesz a szó anyagi természetű és szellemi természetű [...] természetéhez 4 Dionysios Halikarnasseus A szavak elrendezéséről című műve jelentős összegezése [...] a természet utánzóvá tett bennünket szavainkkal utánozzuk a dolgokat a tehenek [...] akkor lehet szép ha szép szavakból áll a szavak szépsége pedig a hangok és [...]
4. Bevezetés (9. oldal)
[...] egyesül az isteni és emberi szó a legtökéletesebben érti egymást és [...] zsoltárokat az emberi és isteni szó kettős meghatározottságában értelmezi Az emberi szó jelentéspotenciálját a retorikából és poétikából [...] bőségesen közöttünk lakozik az Isten szava az összes bölcsességgel és veszedelem [...] őrzője és megtartója a saját szavának hogy semmi emberi igyekezet és [...]
5. Újfalvi Imre debreceni kiadványa: Spethe-Szenci zsoltárai, németországi párhuzamok (288. oldal)
[...] kapott zsoltár alkalmas az emberi szó művészi beszédművészeti retorikai poétikai eljárásainak [...] zsoltárokat az emberi és isteni szó kettős meghatározottságában értelmezi Az emberi szó jelentéspotenciálját a retorikából és poétikából [...] érték teremtője A Szentírásban megszólaló szó ugyanakkor az isteni és emberi [...] bőségesen közöttünk lakozik az Isten szava az összes bölcsességgel és veszedelem [...]
6. IV. Debreceni Ember Pál hegyaljai prédikációi • IV/C. 2) Mártírium vagy polémia
[...] öt értelmezi Minthogy a görög szó a kocA irntro elrejt szóból származik mint a Kalüpszó nimfa [...] derivá tum takaró lepel fátyol szóval VARGA ZSJ 1996 501 Ezek [...] 4 8 Jak 5 20 szavak asszociációs körével a fedélre 1 [...] tehát Ember Pál a fedél szót használja a hagyományos zsidó morálfilozófia [...]
7. A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban (75. oldal)
[...] teljes vertikumában isteni és emberi szó szembekerül egymással 20 A prédikátor [...] kevés és gyenge az emberi szó az élet szentségét az evangéliumi [...] mivel nem hasznos Isten egyházát szavakkal építeni ha rossz erkölcsökkel közben [...] is jobban kell kerülni a szavak hiábavaló harcát a hangok tartal [...]
8. Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája (44. oldal)
[...] Mert bár Isten a mi szavainkkal akart szólni az is­teni beszédről [...] ékesszólásával beszéljen vagyis azokkal a szavakkal és azzal a beszéddel amelyek [...] való eltérést jól mutatja a szó beszéd jelentésének válto­zása az egyre [...] egyik sarkalatos eleme volt a szavak bőségének copia rerum hangoztatá­sa a [...]
9. Bevezetés (10. oldal)
[...] együttesen jelen vannak akár a szavak ragyogását és fontosságát akár a [...] tekintsd Az isteni és emberi szó párbeszéde működteti azt a műfaji [...] szférájában érvényes műhöz az isteni szó autentikus megszólaltatásához kapcsolódik amelyben az emberi szó eleve csak korlátozott mértékben tekinthető [...]
10. Régi bort új tömlőbe - Néhány új szempont Medgyesi Pál Bayly-fordításának vizsgálatához (67. oldal)
[...] szerint Medgyesit nem említi de szavai jól körülírják az ő teljesítmé­nyét [...] Klaudy Brassaitól idéz az jóformán szó szerint megegyezik Medgyesi jóval korábbi fordítói elveivel a szókkal való ha­szontalan vesződség küzdés birkózás [...] lehetne a fordítás­nak ahol a szókat nem annyira kell vizsgálni az [...]
11. Bevezetés (8. oldal)
[...] amely az isteni és emberi szó teológiai filozófiai művészetelméleti antropológiai és [...] széles körben bizonyítják Az emberi szó jelentéspotenciálját az ókor és reneszánsz [...] antropológiát választotta A retorika a szó legteljesebb értelmében egy világnézet egy [...] ajándékaiként jelennek meg az isteni szó válik emberi szóvá Tulajdonképpen isteni képességek birtokosa lesz [...]
12. Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája (16. oldal)
[...] retorikai hagyomány alapvetően az emberi szó tényére épült annak filozófiai dialektikai [...] kinyilatkoztatás benne voltaképpen az isteni szó hangzik el emberi nyelven olvasható [...] formában Mivel üdvérdekű az isteni szó megértése ezért minden eszközt meg [...] növelheti hogy a kinyilatkoztatás mint szó mint nyelvi megnyilatkozás maga is [...]
13. Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája (32. oldal)
[...] Ajánlólevele az isteni és embe­ri szó kapcsolatát vizsgálja a beszédművészeti tudományok [...] legmagasabbrendű ismeretek birtokába juthatunk A szavaknak a szavát a be­széd beszédét birtokoljuk azaz [...] 38 Az isteni és emberi szó antagonizmusának vagy összeegyeztethetőségének lehetősége ennek [...] ezzel ép­pen ellentétesen az emberi szó korlátozott hermeneutikai kompetenciáira figyel­meztet vagyis [...]
14. Poétika- és retorikatörténet Cicero és/vagy Krisztus? A reformáció 16. századi retorikáinak egyik dilemmája (39. oldal)
[...] is jobban kell kerülni a szavak hiábavaló harcát a hangok tartalmatlanságát [...] beszél többet közvetlen módon élő szóval az emberhez ő most megbízottjai [...] az és az lesz A szó tehát építi gyarapítja és megtartja [...] mivel nem hasznos Isten egyházát szavakkal építeni ha rossz erkölcsökkel közben [...]
15. Puritán és anti-puritán „dohány-kortyolgatók”, Angliától Uj-Angliáig és Magyarországig (96. oldal)
[...] ejtek néhány verses és prózai szót Te­hetem ezt annál is inkább [...] névvel Ez az új török szó lassan lassan egészen kiszorítja a [...] régebbi ivás ital és iszik szókat A dohány ital dohány ivás szavak a XVIII században már tel­jesen [...]
16. Egy fordítás háttértörténete Lewis Bayly: The Practice of Piety - Medgyesi Pál: Praxis pietatis (23. oldal)
[...] etc kerülnek a megfelelő angol szó helyére A hatás körülbelül olyan [...] amikor Bayly impure és unchaste szavaiból amelyek az angolban olyannyira rokon [...] nyomatékosítást hangsúlyo­zó kettős birtokos szerkezet szóról szóra azonban legfeljebb egy Dollár papa [...]
17. A prédikátorok öltözete a XVII. században (36. oldal)
[...] farkas vagy rókabéléses palástjáról van szó hanem Sámbár Mátyás gúnyos megjegyzésé­ről [...] polemikus szerzők nem válogatták a szavakat a viták hevében sértegették egymást [...] az igehirdetésben zsidó és görög szavakat használ amelyeket csak ő ért [...] festett és füleket viszkettető cifra szókkal hirdeti mert az ilyen prédikátor [...]
18. A fogalmi szint alatti jelentések szerepe a reformáció korának retorikáiban (69. oldal)
[...] természet utánzásának képességét azaz a szavak tükrözik a dolgok ter­mészetét úgy [...] 8 Az isteni és emberi szó antagonizmusának vagy összeegyeztethetőségének lehetősége ennek [...] ezzel éppen ellentétesen az emberi szó korlátozott hermeneutikai kompetenciáira figyelmeztet amely [...] meg Az elo­cutio vizsgálhatja a szavak szótagok hangok autonóm jelentését a [...]
19. „Tök-é, avagy túrós étek?” Szólások, köznyelvi fordulatok Medgyesi Pál két presbiteriánus párbeszédében (45. oldal)
[...] itt a drámaian és nyoma­tékosan szavakon van mivelhogy puritánként élni és [...] water words azaz felvizezett erőtlen szavak alkalmazásával Ahogyan Sión várai című [...] folytán le is kopik a szóról az érzelmi színezet Az érzelemnek [...] taglalja P É A magyaros szók özönében ezek a tartalmas kifejezések [...]
20. A XVI. századi zsinatok végzései a prédikátorok öltözetéről (16. oldal)
[...] régi magyar és egy héber szó a határozatban amelynek az ér­telmét [...] A kamuriim pontosabban kömárim hé­ber szó bálványozó papok at jelent A fris illetve íiris szó alatt Méliusz korában szoros mellényt [...] is kötelezővé teszi ezekkel a szavakkal Valamint a lelki pásztorokban kárhoztatja [...]