Page 1781, 36002 hit(s)

Hits

35601. 1939. június 16., 1938/39. tanév tizedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Fenyvessy Béla ny. r. tanárnak az Országos Természettudományi Tanács tagjává történt megválasztása. • 5. A Lichtenstein Lajos Tanulmányi Segélydíj Alapítvány odaítélése tárgyában. • 6. A Könyvtár felújítása miatt a kölcsönzés részleges szüneteltetése tárgyában. • 7. A hallgatók fegyelmének fellazulása miatt hozott határozatok ismertetése. • 8. Azon hallgatók névsorának közzététele, akik a keszthelyi diáküdülőben ingyenes, félingyenes vagy térítéses helyet kaptak. • 9. Baranya vármegye által a Szent Mór Kollégiumban létesített alapítványi helyre kiírt pályázat közzététele. • 10. A Magyar Hiszekegy elmondása a hét első és utolsó egyetemi előadásán. • 11. Dr. Vinkler János köszöntése rektori, valamint dr. Schaurek Ráfael, dr. Koszó János és dr. Deák János köszöntése dékáni megválasztásuk alkalmából. • 12. Dr. Sebestyén Gyula nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése ügyében. • 13. Dr. Adler-Rácz Antal nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése ügyében. • 14. A magántanári képviselők megválasztása. • 15. A magántanári tandíjjutalék-részesedés megállapítása. • 16. Dr. Bálint Péter tanulmányútja támogatását kéri. • 17. Dr. Szabó Tivadar újbóli fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 18. Dr. Szabó Tivadarné dr. Simon Sarolta díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 19. Dr. Farkas Andor díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 20. Dr. Gáti (Gundrum) László fizetéses tanársegédi állásáról 1939.06.15-ével lemond. (Szülészeti Klinika) • 21. Dr. Gáti László fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1939.06.15.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 22. Dr. Bajtai István fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 23. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 24. Dr. Kukán Ferenc fizetéses tanársegédi és díjtalan adjunktusi állásáról lemond. (Szemklinika) • 25. Dr. Schmidt Jenő fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 26. Dr. Brand Imre fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 27. Dr. Lörincz Sándor díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 28. Dr. Behumi Gyula díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 29. Dr. Daróczi Gyula díjtalan műtőnövendéki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 30. Négy orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők végzésével. (Anatómiai Tanszék) • 31. Dr. Faber Viktor kórbonctani tanársegéd előléptetése a IX. f. o.-ba. • 32. Dr. Deák János fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Kórbonctani Tanszék) • 33. Dr. Mayer Gyula fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 34. Dr. Szabó Tibor fizetéstelen tanársegédi állásáról 1939.06.30-ával lemond. (Belorvostani Tanszék) • 35. Dr. Andik István díjas gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 36. Dr. Halász Mihály fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 37. Dr. Donhoffer Szilárdné dr. Mittag Margit fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 38. Dr. Liposits Elemér díjas gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Jancsin József díjas gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Központi Röntgen Intézet) • 40. Bizottsági javaslat a tanszéki segédszemélyzet pótlásának biztosítása tárgyában. • 41. Hallgatói kérelmek ismertetése. • 42. Schengler Gyula orvostanhallgató félévbeszámítási kérelme tárgyában. • 43. A Vegytani Intézet nehéz anyagi körülményeinek tárgyában. • 44. Dr. Prinz Gyula bölcsészettudományi kari ny. r. tanárának előterjesztése az orvosi karnak 1920-ban átengedett adjunktusi állás tárgyában. • 45. Az ülés berekesztése. (400. oldal)
11 too F Magántanári ügyek XIV Magántanári kari képviselők vá­lasztása a [...]
35602. 1939. szeptember 7., 1939/40. tanév első rendkívüli ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Az ülés tárgysorozatának bemutatása. • 3. Távolmaradók felsorolása. • 4. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 5. Az 1939/40. évi Egyetemi Tanács megerősítése tárgyában. • 6. A szigorlati bizottságok megerősítése tárgyában. • 7. Az 1939/40. tanév I. felére felterjesztett tanrend-tervezet jóváhagyása tárgyában. • 8. Az 1939/40. tanév I. félévére felvehető elsőéves hallgatók száma tárgyában. • 9. Az egyetemi felvételek körül követendő eljárás szabályozása, valamint a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozása tárgyában. • 10. A felvidéki egyetemi hallgatók nemzethűségi igazolása tárgyában. • 11. A Bőr- és Nemikórtani Klinikán belül elhelyezett Nemibeteggondozó Intézet kialakítására 12 000 pengő kiutalása. • 12. Dr. Jendrassik Loránd laboratóriumvezetői kinevezése tárgyában. • 13. Dr. vitéz Cholnoky László laboratóriumvezetői kinevezése ügyében tett indítvány. • 14. Dr. Jendrassik Loránd laboratóriumvezetői kötelezettségeinek és jogainak részletes megállapítása tárgyában. • 15. Dr. vitéz Berde Károly megválasztása a kötelező testnevelés felügyelő professzorává. • 16. Dr. hindi Szabó Sándor budapesti ny. tisztifőorvos halálának bejelentése. • 17. Dr. Neuber Ernő ny. r. tanár köszöntése professzori működésének 10 éves évfordulója alkalmából. • 18. A Deutsche Bäderwissenschaftliche Forschung 1933–1939 című kiadvány bemutatása. • 19. Dr. Tuzson Pál tanársegédi állásáról 1939.08.31-ével lemond. (Kémiai Tanszék) • 20. Polgár Andor fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Kémiai Tanszék) • 21. Rétfalvi Andor újbóli díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 22. Dr. Schmidt László díjtalan műtőnövendéki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 23. Dr. Orbán György fizetéses tanársegédi állásáról lemond. (Fizikai Tanszék) • 24. Dr. Orbán György újbóli díjtalan adjunktusi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Fizikai Tanszék) • 25. Ágoston Erika fizetéses tanársegédi megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Fizikai Tanszék) • 26. Sándor Endre tanárjelölt megbízása díjas gyakornoki teendők végzésével 1939.09.01.–1940.08.31. (Fizikai Tanszék) • 27. A Milosevics Sándor orvostanhallgató ellen folyamatban lévő nyomozás beszüntetése tárgyában. • 28. Az 1939/40. tanévre felvételért folyamodó hallgatók beadványainak ismertetése. • 29. Tandíjfizetési kedvezmények. • 30. Urbán Jolán kérvénye ügyében. • 31. Burger György szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett történő folytatása tárgyában. • 32. Weber Antal orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 33. Bánfai Béla optikus egyetemi szemklinikai látszerész címének használata tárgyában. • 34. Az ülés berekesztése. (8. oldal)
[...] érdekében tett javaslatát egyhangúlag elfogadja XIV Az elnök ismerteti a nagym [...]
35603. 1939. szeptember 22., 1939/40. tanév első rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A visszacsatolt területi egyetemi és főiskolai hallgatók tandíj-, mellékdíj-, internátusi és menzasegélyei tárgyában. • 5. Klaus Wachendorff német egyetemi hallgatónak az 1939/40. tanévre adományozott állami ösztöndíja tárgyában. • 6. A Kölni Tudományegyetem és Zeneművészeti Főiskola tanári karának külföldi irodája által küldött átirat bemutatása. • 7. A Keszthelyi Nyári Egyetem szüneteltetésének, illetőleg megszüntetésének ügyében. • 8. A Pannonia folyóirat átszervezése és anyagi ügyeinek rendezése tárgyában. • 9. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyveinek ismertetése. • 10. Az Egyetemet és Főiskolát Végzett Nők Egyesületének kérvénye fekete talár és föveg viselésére nemzetközi összejöveteleken. • 11. Az 1937/38. évi Almanach bemutatása és szétosztása tárgyában. • 12. Dr. hindi Szabó Sándor elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 13. Dr. Jalsoviczky Károly államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 14. Fáji Fáy István köszöntése kultuszminiszteri államtitkári kinevezése alkalmából. • 15. Dr. Császár Elemér nyilvános rendes tanárrá való felterjesztése ügyében. • 16. Dr. Adler-Rácz Antal rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 17. Dr. Göttche Oszkár és dr. Kukán Ferenc magántanárok felmentést kérnek félévi óráik megtartása alól. • 18. Dr. Dziobek László belföldi kutatási ösztöndíja adományozásának kihirdetése. • 19. Dr. Bálint Péterné szül. dr. Dubsky Mária tanulmányi szabadsága tárgyában. • 20. Dr. Farkas Andor orvos díjtalan gyakornoki állását nem foglalhatja el katonai szolgálata miatt. (Fogászati Rendelőintézet) • 21. Dr. Cholnoky Lászlóné dr. Dömmel Márta díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Fogászati Rendelőintézet) • 22. Dr. Mózsa Ernő a honvédorvosi karba szóló főorvosi kinevezése miatt, díjtalan gyakornoki állásáról 1939.08.31-ével lemond. (Gyermekorvostani Tanszék) • 23. Dr. Pamuk László díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 24. Albrecht József szigorló orvos megbízása díjas gyakornoki teendők végzésével 1939.10.01.–1940.08.31. (Elmekórtani Tanszék) • 25. Bánfai Béla látszerész megbízása az egyetemi szemklinikai optikus teendőinek ellátásával. • 26. A felvételi kérelmek ismertetése. • 27. A tandíjfizetési kedvezményért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 28. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 29. Farkas Béla orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Molnár Ferenc László orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Solti Ferenc szigorló orvos szigorlatra bocsátásának tárgyában. • 33. Az ülés berekesztése. (28. oldal)
[...] kari üdvözletért köszönetét fejezi ki XIV Az elnök jelenti hogy fáji [...]
35604. 1939. október 27., 1939/40. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A korszerű honvédelmi kérdések című előadásra a múlt félévi előadót jelöli ki. • 5. Weil A. Ferenc bogotai magyar építészmérnök tanulmányának bírálata tárgyában. • 6. A főiskolai hallgatók levente kiképzése ügyében. • 7. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 8. A leventeképzés 1939/40. tanévi szabályozása tárgyában. • 9. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 10. A tanácsülések napjának megállapítása tárgyában. • 11. Fáy István államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 12. Köszönetnyilvánítás dr. Johan Béla belügyminiszteri államtitkárnak a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 13. Köszönetnyilvánítás dr. Grosch Károly belügyminiszteri osztályfőnöknek a Bőr- és Nemikórtani Klinikán elhelyezett Nemigondozó Intézet államsegélyének megszerzésében való közreműködéséért. • 14. Bitter Illés clairvaux-i apát elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 15. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 16. Dr. Szabó Lajos kir. ítélőtáblai elnök halálának bejelentése. • 17. Dr. Schaffer Károly budapesti nyugalmazott orvoskari ny. r. tanár halálának bejelentése. • 18. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 19. Felhívás a Magyar Elmeorvosok Egyesületének XV. országos értekezletére. • 20. Jelentés a vallás- és közoktatásügyi miniszternél tett dékáni látogatásról. • 21. Dr. Haranghy László egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 22. Dr. Tóth Géza magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 23. Dr. Bokrétás András magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 24. Dr. Herman János felmentése a magántanári képesítés további cselekményei alól. • 25. Dr. Bari Zsigmondnak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 26. Dr. Soós Józsefnek a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 27. Dr. Lajos Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 28. Dr. Koleszár Lászlónak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 29. Dr. Nádrai Andornak a magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 30. Dr. Éderer István magántanári előadásainak megtartása tárgyában. • 31. Dr. Ernst Jenő magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 32. Dr. Erős Gedeon magántanári előadásait nem tudja megtartani. • 33. Dr. Zechmeister László amerikai előadó útja miatt szabadságot kér, helyettesének dr. Pekár Mihályt javasolja. • 34. Dr. Dziobek László előléptetése a IX. f. o.-ba. • 35. Dr. Palotai György díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Élettani Tanszék) • 36. Dr. Papp Károly díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 37. Dr. Szabó Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 38. Dr. Rusz László díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Lampérth Zoltán díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.10.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 40. A szigorló orvosoknak a klinikákon töltött idejük felhasználása tárgyában. • 41. Az Egyetemi Bőrklinika átalakítására Pécs városa 12.000 pengőt szavazott meg. • 42. Dr. Falcsik István előléptetése a VIII. f. o.-ba. • 43. Hrabovszky Irma kezelőnő előléptetése tárgyában. • 44. Milosevics Sándor fegyelmi eljárásának beszüntetése tárgyában. • 45. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 46. Urbán Jolán szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 47. Nyitray Dezső orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 48. Az ülés berekesztése. (51. oldal)
[...] kifejtett tevékenységét honorálta Tudomásul szolgál XIV Az elnök bemutatja Endrédy Ven­del [...]
35605. 1939. november 17., 1939/40. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanévi amerikai ösztöndíjlehetőségek pályázatainak közzététele. • 5. Meghívó a Pennsylvaniai Egyetem alapításának 200. évfordulós ünnepségére. • 6. Dr. Szabó Lajos pécsi kir. ítélőtáblai elnök elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 7. Dr. Marek Antal gyakorlati irányú szaklapindítási terve tárgyában. • 8. Dr. Haranghy László nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 9. Dr. Bokrétás András sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 10. Dr. Tóth Géza sikeres szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 11. A III. orvosi szigorlatnál a szigorlati vizsgálóbizottságba új helyettes vizsgáztató választása tárgyában. • 12. A leventeképzés beiktatása a tantervbe. • 13. A kötelező testnevelésórák rendezése tárgyában. • 14. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése tárgyában. • 15. Dr. Radnót Magda megválasztását a Szemészeti Klinikához a miniszter elutasította. • 16. Dr. Sára Lenke díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.11.01.–1940.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 17. Dvorszky Kornél szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1939.09.01.–1940.08.31. (Anatómia Tanszék) • 18. Dr. Magyar Dezső díjas gyakornoki állásáról 1939.11.14-ével lemond. (Anatómiai Tanszék) • 18/a. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása tárgyában. • 19. Nyolc orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével az 1939/40. tanévben. (Anatómiai Tanszék) • 20. A Tóth Lajos-emlékelőadás előkészületeiről és az Egyetem Tudományos Egyesülete Orvosi Szakosztályának elnöki és üléselnöki állásainak betöltése tárgyában. • 21. A tandíjjutalék csökkentésének visszavonása tárgyában. • 22. A hallgatói kérelmek ismertetése tárgyában. • 23. Dr. Révész Gyuláné Szamek Vera szigorló orvos kötelező kórházi gyakorlatának tárgyában. • 24. Simkó Imre felvételének elutasítása miatt beadott sérelmi ügyében. • 25. Nagy Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Az ülés berekesztése. (88. oldal)
[...] részt a kötelező testnevelési órákon XIV Az elnök jelenti hogy a [...]
35606. 1939. december 15., 1939/40. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Javaslat kérése a bábaképzés továbbfejlesztésére. • 5. Horváth Kálmán szegedi joghallgató kizárása az összes hazai egyetemről. • 6. Amerikai csereösztöndíjak. • 7. A Berlini Akadémia továbbképző tanfolyama programjának ismertetése. • 8. Dr. Endersz Frigyes helyettes szigorlati vizsgálóbizottsági tag megválasztásának jóváhagyása. • 9. A Könyvtárbizottság rendkívüli ülése jegyzőkönyvének ismertetése. • 10. Pesti János egyetemi II. o. altiszt fegyelmi ügyében hozott ítélet ismertetése. • 11. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszöntése a Berlini Műegyetem tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 12. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos budapesti egyetemi orvoskari tanárok köszöntése munkásságuk kormányzói elismerése alkalmából. • 13. Dr. Dambrovszky Imre köszöntése 70. születésnapja alkalmából. • 14. Meghívó a Szent István Akadémia XXIII. ünnepi ülésére. • 15. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 16. A magántanári tandíjjutalék felosztása tárgyában. • 17. Dr. Kovács Elek tanulmányi szabadsága tárgyában. • 18. Dr. Bálint Péterné dr. Dubsky Mária díjtalan gyakornoki állásáról 1939.12.01-jével lemond. (Kémiai Tanszék) • 19. A dr. Marek Antal orvos által indítandó Orvosok Lapja szerkesztőbizottságának ügyében. • 20. A Szegedi Egyetemen bevezetett, a III. és IV. szigorlat közti idő gyakorlati felhasználása tárgyában hozott rendelkezés ismertetése. • 21. Eszterházy Pál herceg pályázati hirdetményének közzététele. • 22. A hanyag hallgatók dékáni beidézése. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Bán Endre orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 25. Krenner Miklós orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. A Magyarországon orvosi gyakorlatra nem jogosított orvosok gyakorlati képzése ügyében. • 27. Az Orvosi Továbbképzés Pécsi Bizottsága tavaszi orvostovábbképző kurzusa tárgyában. • 28. Néhai dr. id. Imre József Orvosi ethika című könyvének megvétele tárgyában. • 29. Az ülés berekesztése. (117. oldal)
[...] üdvözléshez nagy örömmel járul hozzá XIV Az elnök bemutatja a Szent [...]
35607. 1940. január 19., 1939/40. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1939/40. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása. • 5. Az orvosképzés reformja tárgyában. • 6. Javaslat ismertetése az egyetemi adminisztráció egyszerűsítése tárgyában. • 7. Egy X. fizetési osztályú új tanársegédi állás betöltése tárgyában. • 8. Dr. Kollár Lajos X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszékkel kapcsolatos Sztomatológiai Rendelőintézet) • 9. Vita a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetői állásának ellátása tárgyában. • 10. A hadiárvák és hadigyámoltak tandíjmentessége tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak első részletének utalványozása tárgyában. • 12. Simkó Imre felvétele tárgyában. • 13. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 14. Dr. Szily Kálmán államtitkár köszönőlevelének bemutatása. • 15. Dr. Verebély Tibor és dr. Bakay Lajos ny. r. tanárok köszönőleveleinek bemutatása. • 16. Kari jókívánságok küldése. • 17. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár újévi üdvözletének bemutatása. • 18. Meghívó az Egyetemet Végzett Diplomás Nők estélyére. • 19. Dr. Bauer Károly díjas gyakornoki állásáról lemond. (Szülő- és Nőbeteg Klinika) • 20. Dr. Gábriel Aurél díjas gyakornoki megválasztása 1940.01.01.–1940.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Thész L. László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.02.01.–1940.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 22. Dr. Erős Gedeon magántanár négy félévi magántanári szabadsága tárgyában. • 23. A hallgatók figyelmének felhívása a Magyar Orvosi Könyvkiadó Társulat kiadványaira. • 24. Dr. Fenyvessy Béla bejelentése, mely szerint az Erzsébet Egyetem Tudományos Egyesületének Orvostudományi Szakosztálya elnökének választotta. • 25. Solti Ferenc szigorló orvos kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 26. A felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 27. Tandíjfizetési kedvezmények. • 28. Hallgatói kérvények. • 29. Sey László orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 30. Szűcs Andor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Az ülés berekesztése. (137. oldal)
[...] tudomásul veszi f Elnöki bejelentések XIV Az elnök bemutatja dr Szily [...]
35608. 1940. február 23, 1939/40. tanév hatodik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. Mátyás király születésének 500. évfordulója alkalmából megemlékező beszéd. • 2. Az ülés tárgysorozatának bemutatása. • 3. Távolmaradók felsorolása. • 4. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 5. Dr. Rőhlich Károly egyetemi rendkívüli tanári kinevezése. • 6. Dr. Herman János főorvos magántanári képesítésének kiterjesztése tárgyában. • 7. Dr. Bokrétás András magántanári képesítésének tudomásulvétele és megerősítése. • 8. Dr. Tóth Géza magántanári képesítésének tudomásulvétele és megerősítése. • 9. Dr. vitéz Cholnoky László intézeti tanári kinevezése a Kémiai Tanszék mellé. • 10. A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek járó tanulmányi segély tárgyában. • 11. A kárpátaljai főiskolai ösztöndíjak pályázati hirdetményének közzététele. • 12. Pesti János II. o. altiszt áthelyezése ügyében. • 13. Az Egyetemi Tanács jegyzőkönyvéből az autonóm alapok tartalékolásának feloldásáról szóló rész ismertetése. • 14. Az utolsó tanácsülés határozatainak ismertetése. • 15. Meghívó a Pécsi Egyetemi Repülő Club alakuló ülésére. • 16. Dr. Frank Kálmán fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.03.01.–1940.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 17. Vecsey Lajos orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével. (Anatómiai Tanszék) • 18. Dr. Teschler László egy. magántanár Pécsről Miskolcra történt távozása alkalmából küldött búcsúlevelének bemutatása. • 19. Dr. Oravecz Pál magántanárral a Sztomatológiai Rendelőintézet vezetéséről folytatott tárgyalások eredménye tárgyában. • 20. Jelentés az Országos Közegészségügyi Intézet Pécsi Állomásának 1939. évi működéséről. • 21. Az iskolaorvosi és egészségtanári tanfolyam elmaradása tárgyában. • 22. A bel- és külföldi ösztöndíjakra érkezett pályázatok elbírálása és odaítélése tárgyában. • 23. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 24. Meisl Siegfried végzett orvostanhallgató kérelme szigorlatainak Pécsett való folytatása tárgyában. • 25. Weber Antal orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 26. Oswald Hilda orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 27. Krankenfeld Anna orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 28. Erdélyi Ernesztina orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 29. Droppa Gusztáv orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 30. Áts Mária orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 31. Bugányi Aladár orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Alberovszky Szeverin orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 33. Jelentés Brichta György, Kenyeres Blanka és Tasi Géza orvostanhallgatók ellen a fegyelmit megelőző vizsgálat megindításáról. • 34. A függőben hagyott tandíjfizetési kedvezmények tárgyában. • 35. Az ülés berekesztése. (191. oldal)
[...] intézkedik i D Elnöki bejelentések XIV Az elnök a legutóbbi tanácsülé­sen [...]
35609. 1940. március 14, 1939/40. tanév hetedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1934. I. tc.-en alapuló szabályszerű elbánás alá vonást megelőző eljárás lefolytatására hivatott háromtagú bizottság megalakítása tárgyában. • 5. A közalkalmazottak gyermekeinek járó tanulmányi segély kiutalása. • 6. Az egyetemi és főiskolai testnevelés és levente kiképzés tárgyában. • 7. A tiszteletdíj biztosítása érdekében a szünetelő két tanszék (Törvényszéki Orvostani és Általános Kórtani) tárgyköréből félévenként felváltva csak egy előadás tartása. • 8. Az 1940/41. tanév I. félévi tanrendjének beterjesztése tárgyában. • 9. Dr. Pekár Mihály meghívása az egyetemi adminisztráció rendszerét és munkaterhét vizsgáló bizottságba. • 10. A tandíjjutalék kiutalása tárgyában. • 11. Polgármesteri felhívás csatlakozásra a szociálpolitikai célú öthónapos hozzájáruláshoz. • 12. A József Nádor Műszaki Egyetem Egészségvizsgáló Intézete által kiadott Tudományos Közlemények első kötetének bemutatása. • 13. A legutóbbi tanácsülési beszámoló. • 14. Dr. Sós József magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 15. Dr. Nádrai Andor magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 16. Dr. Lajos László magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 17. Dr. Bari Zsigmond magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 18. Dr. Koleszár László magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 19. Dr. Telbisz Albert magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 20. Dr. Herman János egy. magántanár, klinikai főorvos magántanári habilitációjának megerősítése alkalmából küldött köszönőlevelének bemutatása. • 21. Dr. Zechmeister László szabadságának meghosszabbítása tárgyában. • 22. Dr. Polgár Andor szabadságának meghosszabbítása tárgyában. • 23. Dr. Donhoffer Szilárd szakelőadói megbízása tárgyában. • 24. Dr. Oravecz Pál szakelőadói megbízása tárgyában. • 25. Eszenyi János m. kir. hadnagy díjtalan gyakornoki állásáról 1940.03.07-ével lemond. (Gyógyszertani Tanszék) • 26. Vitéz Berde Botond orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők ellátásával 1940.04.01.–1940.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 27. Kenyeres Blanka és Tasi Géza orvostanhallgatók ellen indított fegyelmit megelőző vizsgálat eredményének ismertetése. • 28. Japánba szóló csereösztöndíj-pályázat ismertetése. • 29. Felhívás belépésre a Pécsi Egyetemi Repülő Clubba. • 30. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 31. Rozsfalvi János szigorló orvos kérelme szigorlatának a Pázmány Péter Tudományegyetemen való letétele tárgyában. • 32. Törvényi Béla orvostanhallgató kormányzóhoz benyújtott kérelme. • 33. Barna Dezső szigorló orvos kormányzóhoz benyújtott kérelme. • 34. Az ülés berekesztése. (214. oldal)
[...] szolgál E Magántanári képesitési ügyek XIV Az elnök jelenti hogy dr [...]
35610. 1940. április 19, 1939/40. tanév nyolcadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Zechmeister László szabadságának meghosszabbítása tárgyában. • 5. Dr. vitéz Cholnoky László intézeti tanár szolgálati beosztásának és munkakörének megállapítása. • 6. A Horthy Miklós-ösztöndíjak adományozása tárgyában. • 7. A Horthy Miklós Ösztöndíjalapból ruha- és könyvsegélyek kiutalása tárgyában. • 8. Az orvostudományi karokon szervezett segélydíjas állások odaítélése tárgyában. • 9. Barna Dezső (jugoszláv állampolgár) szigorló orvosnak tanulmányaihoz és rákellenes kutatásaihoz beadott segélykérelme tárgyában. • 10. Olasz ösztöndíjak adományozása magyar orvosok részére. • 11. A magyarországi csereösztöndíjasok egy része nem tudta helyét elfoglalni, helyüket mások kapták. • 12. Japán ösztöndíjak pályázati feltételeinek közzététele. • 13. Dr. Scipiades Elemér betegszabadságának engedélyezése, helyettese dr. Lajos László. • 14. Dr. Donhoffer Szilárd szakelőadói megbízásának megerősítése. • 15. Dr. Oravecz Pál szakelőadói megbízásának megerősítése. • 16. A szüneteltetett tanszékek előadásainak csökkentése tárgyában. • 17. Dr. Falcsik István egyetemi segédtitkár és dr. Solymosán László foglalkoztatott diplomás áthelyezése tárgyában. • 18. Dr. Ángyán János ny. r. tanár édesanyja és dr. Albrich Konrád ny. r. tanár édesapja halálának bejelentése. • 19. Meghívók bemutatása. • 20. Dr. Sós József sikeres magántanári szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 21. Dr. Nádrai Andor sikeres magántanári szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 22. Dr. Lajos László sikeres magántanári szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 23. Dr. Bari Zsigmond sikeres magántanári szóbeli értekezlete után nyilvános próbaelőadásra bocsátása. • 24. Dr. Szacsvay István szakelőadói megbízása tárgyában. • 25. Dr. Jobst Pál fizetéstelen rendelő főorvosi megbízása tárgyában. (Bőrgyógyászati Klinika) • 26. Dr. vitéz Dániel Elemér tanársegédi állásáról lemond. (Sebészeti Tanszék) • 27. Dr. Palecskó István X. f. o. tanársegédi megválasztása 1940.05.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 28. Dr. Borsodi Mihály díjas műtőnövendéki megválasztása 1940.05.01.–1940.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 29. A tanszéki segédszemélyzeti állások betöltése az 1940/41. tanévre. • 30. A Szegedi Egyetem Orvostudományi Kara tanácsülési határozatának ismertetése a hallgatók közegészségtani kiképzése tárgyában. • 31. A Dunántúl című napilapban megjelent cikkre reagálva dr. Albrich Konrád a dékánhoz fordul panasszal. • 32. Bejelentés: az 1939/40. tanévre hirdetett pályatételekre egyetlen pályázat sem érkezett. • 33. A dr. Kluge Endre ellen az Orvosi Kamara Fegyelmi Bizottsága által hozott jogerős fegyelmi ítélet tárgyában. • 34. A hanyag hallgatók névsorának beterjesztése. • 35. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 36. Lakos Pál orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 37. Máté Sándor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 38. Az ülés berekesztése. (247. oldal)
[...] M Ur elfogadja Tudomásul szolgál XIV Az elnök bemutatja a nagyra [...]
35611. 1940. május 24., 1939/40. tanév ötödik rendkívüli ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Pekár Mihály köszönőlevelének bemutatása. • 5. Dr. vitéz Duzár József dékánná választása az 1940/41. tanévre. • 6. A prodékáni tisztséget az 1940/41. tanévben dr. vitéz Berde Károly tölti be. • 7. Dr. Gorka Sándor kari jegyzővé választása az 1940/41. tanévre. • 8. A választás felterjesztése a miniszterhez megerősítésért. • 9. Négy rektorválasztó elektor megválasztása. • 10. A Könyvtárbizottságba egy rendes és egy rendkívüli tag kiküldése. • 11. Szigorlati bizottságok megválasztása. • 12. A Felvételi Bizottság megválasztása. • 13. A Tandíjmentességi- és Kedvezményi Bizottság megválasztása. • 14. A hallgatói kérvényeket beterjesztő bizottság megválasztása. • 15. Az Állandó Fegyelmi Bizottság megalakítása. (306. oldal)
[...] ny r tanárokat választja meg XIV Az elnök jelenti hogy a [...]
35612. 1940. május 24., 1939/40. tanév kilencedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Sebestyén Gyula egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése. • 5. Dr. Adler-Rácz Antal egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése. • 6. A nyugdíjba helyezések alkalmával elrendelhető orvosi felülvizsgálat tárgyában. • 7. A hivatalos kiküldetések korlátozása tárgyában. • 8. A Gyógyszerészi Továbbképzés Központi Bizottsága Szervezeti Szabályzatának megküldése. • 9. Felvetés az egyetemi gyógyszerészképzés meghonosítása tárgyában. • 10. 16 segélydíj kiutalása és szétosztása tárgyában. • 11. A Horthy Miklós-ösztöndíjak I. részletének kiutalása tárgyában. • 12. A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek járó tanulmányi segély kiutalása tárgyában. • 13. A sub auspiciis Gubernatoris doktorrá avatásra pályázat kiírása tárgyában. • 14. Az 1940/41. tanévre felvehető elsőéves hallgatók számának megállapítása tárgyában. • 15. A Magyar–Német Társaság alapszabályainak ismertetése. • 16. Báró Kornfeld Móric három hallgatót pénzjutalomban részesít. • 17. Mészáros Endre, Sáhó Ferenc, Kaszás Ákos orvostanhallgatók és Kovács Emil szigorló orvos ellen fegyelmi eljárás indítása tárgyában. • 18. Meghívó a Chicagói Egyetem jubileumi ünnepségére. • 19. Dr. Horváth Gyula, a Közegészségtani Intézet gyakornoka halálának bejelentése. • 20. Dr. Szily Kálmán kultuszminiszter pécsi látogatása tárgyában. • 21. Megemlékezés a Szegedi Ferenc József Tudományegyetem tiszteletbeli doktorrá avató ünnepségéről. • 22. A legutóbbi tanácsülés határozatainak ismertetése. • 23. Dr. Balog Pál magántanár felmentése előadásainak megtartása alól az 1940/41. tanévre. • 24. Dr. Bánki (Albrecht) József díjas gyakornoki megválasztása 1940.05.01.–1940.08.31. (Ideg- és Elmekórtani Tanszék) • 25. Dr. Takátsy Gyula fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.06.01.–1940.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 26. Szabó István díjas gyakornoki megválasztása 1940.06.01.–1940.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 27. Dr. Bauer Károly fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.05.01.–1940.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • 28. Dr. Bauer Károly fizetéstelen tanársegédi megválasztása segélydíj kérése mellett 1940.09.01.–1941.08.31. (Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék) • 29. Jelentés az 1939/40. tanévre kiírt pályadíjakról. • 30. Jelentés a Horthy Miklós-alapból engedélyezett ruhasegélyek felhasználásáról. • 31. Jelentés a hanyag hallgatók dékáni beidézéséről. • 32. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 33. Jegessy Lajos Miklós orvostanhallgató szigorlatismétlési kérelme. • 34. Antalóczi Sándor szigorló orvos kérelme. • 35. Tóth István szigorló orvos kérelme szigorlatának Pécsett való folytatása tárgyában. • 36. Krämer János orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 37. A szigorlati díj felajánlása tárgyában menzasegély címén. • 38. A pécsi ínségakcióhoz való hozzájárulás tárgyában. • 39. Az ülés berekesztése. (313. oldal)
[...] a Kar közhírré tétetni rendeli XIV Az elnök felolvassa a Rector [...]
35613. 1940. június 24., 1939/40. tanév tizedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Haranghy László egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése. • 5. A kar számára engedélyezett segélydíjak adományozása tárgyában. • 6. A Horthy Miklós-ösztöndíjak második félévre szóló részletének kiutalása. • 7. A főiskolás gyakornokcserével kapcsolatban külföldiek részére ingyenes klinikai ellátás engedélyezése tárgyában. • 8. Az utódállamokban illetőséggel bíró vagy bírt magyar nemzetiségű egyének különbözeti érettségi vizsgájának szabályozása tárgyában. • 9. A Táj- és Népkutató Intézet felállítása ügyében. • 10. Dr. Varga Ferenc alkalmazása tárgyában. • 11. Hronsky Rudolf bánya-főiskolai hallgató nemzethűségi igazolásának megtagadása tárgyában. • 12. A bábavizsgák határidejének megállapítása tárgyában. • 13. Dr. Jobst Pál főorvosi teendők ellátásával, rendelő főorvosi minőségben történt megbízásának tudomásulvétele. (Bőrgyógyászati Klinika Erkölcsrendészeti és Prostituált Osztálya) • 14. A tartozások vállalása és rendezése körül követendő eljárás tárgyában. • 15. Ifj. Szilléry Péter végzett joghallgatónak sub auspiciis Gubernatoris jogtudományok doktorává avatása. • 16. Az 1939/40. II. félévi tandíjjövedelem felosztása tárgyában. • 17. A magántanári tandíjjutalék szétosztása tárgyában. • 18. A Somogy vármegye által létesített külföldi ösztöndíjpályázat közzététele tárgyában. • 19. Nyéki Méhes Zoltán műegyetemi ny. rendes tanár halálának bejelentése. • 20. Dr. Tóth Zsigmond köszöntése rektorrá választása alkalmából. • 21. A megválasztott dékánok köszöntése. • 22. Dr. Verebély Tibor egyetemi professzor köszöntése a Debreceni Egyetemen az orvostudományok tiszteletbeli doktorává avatása alkalmából. • 23. Dr. Mártonffy Károly miniszteri tanácsos köszöntése egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése alkalmából. • 24. Meghívók bemutatása. • 25. A rendkívüli tanácsülés kart érintő határozatainak ismertetése. • 26. A magántanári kari képviselők megválasztása az 1940/41. tanévre. • 27. Dr. Straub Gabriella felterjesztése ÁDOB-állásra. • 28. Dr. Kokas Ferenc újbóli tanársegédi megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 29. Dr. Nádrai Andor újbóli tanársegédi megválasztása 1940.09.01.–1942.08.31. (Gyermekklinika) • 30. Berde Botond újbóli díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Gyógyszertani Tanszék) • 31. Dr. Fournier Nándor díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Belklinika) • 32. Tóth János orvostanhallgató megbízása demonstrátori teendőkkel az 1940/41. tanévre. • 33. A pályadíjakra fordítható kari pénztári összeg és a pályatételek kiírása tárgyában. • 34. A hanyag hallgatók igazolásainak tárgyában. • 35. Jelentés dr. id. Imre József Orvosi ethika című művének megvásárlása tárgyában. • 36. A hallgatói kérelmek ismertetése. • 37. Az orvoskari Dékáni Hivatal helyiségeinek szűkössége tárgyában. • 38. Az ülés berekesztése. (343. oldal)
XIV ka elnök felolvassa a nagym [...]
35614. 1940. szeptember 16., 1940/41. tanév első rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Az ülés tárgysorozatának bemutatása. • 3. Távolmaradók felsorolása. • 4. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 5. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár köszöntése kitüntetése alkalmából. • 6. A megválasztott rektor, kari dékán és kari jegyző megerősítése tárgyában. • 7. A szigorlati bizottságok megerősítése tárgyában. • 8. Az 1940/41. tanév I. félévi tanrend-tervezetének jóváhagyása tárgyában. • 9. A felvehető elsőéves hallgatók számának megállapítása tárgyában. • 10. A leventeköteles egyetemi hallgatók honvédelmi előadásainak leckekönyvi láttamozása és a kollokvium letétele ügyében követendő eljárás megállapítása érdekében. • 11. A segélydíjak adományozása tárgyában. • 12. Dr. Pamuk László segélydíj adományozásának hatályon kívül helyezése. Helyére dr. Svastits Pál javaslatba hozása. • 13. Az 1940/41. tanévre 16 db segélydíjon felül még 5 db segélydíj engedélyezése tárgyában. • 14. Az utódállamokban illetőséggel bírt vagy bíró magyar nemzetiségű egyének hazai különbözeti érettségi vizsgakötelezettsége tárgyában. • 15. Kraszkó János orvostanhallgató fegyelmi ügyében tett javaslat jóváhagyása. • 16. A rendkívüli fegyvergyakorlatra bevonult egyetemi hallgatókra tekintettel a beiratkozás határidejének meghosszabbítása tárgyában. • 17. Özv. Horváth Mihályné panasza lányának a Szemklinikán történő alkalmazása miatt. • 18. A beiratkozási időszak meghosszabbítása tárgyában. • 19. Dr. Svastics Pál kérelme OTI gyermekszakorvosi állás elvállalásának engedélyezése tárgyában. • 20. A testnevelési kötelezettség megállapítása tárgyában. • 21. A kötelező testnevelés felügyelő professzorává ismét dr. vitéz Berde Károly megválasztása. • 22. Az avatási díjak felosztása, az orvoskari avatási díj felemelése, a doktori esküszöveg felolvasása és a tanácsülési jegyzőkönyvnek a prodékán által történő vezetése tárgyában. • 23. Mészáros Endre és társai ellen indított fegyelmi ügyben hozott tanácsi határozat ismertetése. • 24. Kocsis Lóránt és Milosevics Sándor orvostanhallgatók ellen a jogerős bírói ítélet alapján a fegyelmi eljárás elrendelése. • 25. Tanácsi határozat ismertetése az egyetemi altisztek magyaros formaruhájának készíttetése tárgyában. • 26. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 27. 12 olasz állami ösztöndíjra szóló pályázat hirdetményének közzététele. • 28. A levente kiképzés kezdésének tárgyában. • 29. A menzasegély céljára befolyt összeg átvétele tárgyában. • 30. A kar által a Vöröskereszt Pécsi Osztálya számára történt befizetés igazolása tárgyában. • 31. Az Erdélyért mozgalom javára adomány felajánlása tárgyában. • 32. Jelentés a bajai Orvos Kongresszus tárgyában. • 33. Dr. rumai Preisz Hugó budapesti és dr. Menyhárt Gáspár szegedi nyug. egyetemi ny. r. tanárok halálának bejelentése. • 34. Felhívás belépésre a Debreceni Egyetemen megalakuló Egyetem Barátai Körébe. • 35. Javaslat az egyetemi hallgatók előzetes orvosi vizsgálatának érdekében. • 36. Dr. Zechmeister László fizetés nélküli szabadságkérelme tárgyában. • 37. Ifj. Tóth János orvostanhallgató újbóli fizetéses demonstrátori megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Élettani Tanszék) • 38. Dr. Thezarovich Antal díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Arató István díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 40. Dr. Tessényi László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 41. Dr. Polgár Andor fizetés nélküli szabadságkérelme tárgyában. • 42. Dr. Herman János egyetemi magántanárnak a szülő- és nőbeteg klinikai röntgen-főorvos előléptetése a VII. f. o.-ba. • 43. Felvételi ügyek. • 44. Tandíjfizetési kedvezmények. • 45. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 46. Meisl Siegfried szigorló orvos kérvénye szigorlatainak a karon való letétele tárgyában. • 47. Az ülés berekesztése. (13. oldal)
[...] nagym V K M Urnák XIV Az elnök ismerteti a nagym [...]
35615. 1940. szeptember 16., 1940/41. tanév első rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Az ülés tárgysorozatának bemutatása. • 3. Távolmaradók felsorolása. • 4. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 5. Dr. Pekár Mihály ny. r. tanár köszöntése kitüntetése alkalmából. • 6. A megválasztott rektor, kari dékán és kari jegyző megerősítése tárgyában. • 7. A szigorlati bizottságok megerősítése tárgyában. • 8. Az 1940/41. tanév I. félévi tanrend-tervezetének jóváhagyása tárgyában. • 9. A felvehető elsőéves hallgatók számának megállapítása tárgyában. • 10. A leventeköteles egyetemi hallgatók honvédelmi előadásainak leckekönyvi láttamozása és a kollokvium letétele ügyében követendő eljárás megállapítása érdekében. • 11. A segélydíjak adományozása tárgyában. • 12. Dr. Pamuk László segélydíj adományozásának hatályon kívül helyezése. Helyére dr. Svastits Pál javaslatba hozása. • 13. Az 1940/41. tanévre 16 db segélydíjon felül még 5 db segélydíj engedélyezése tárgyában. • 14. Az utódállamokban illetőséggel bírt vagy bíró magyar nemzetiségű egyének hazai különbözeti érettségi vizsgakötelezettsége tárgyában. • 15. Kraszkó János orvostanhallgató fegyelmi ügyében tett javaslat jóváhagyása. • 16. A rendkívüli fegyvergyakorlatra bevonult egyetemi hallgatókra tekintettel a beiratkozás határidejének meghosszabbítása tárgyában. • 17. Özv. Horváth Mihályné panasza lányának a Szemklinikán történő alkalmazása miatt. • 18. A beiratkozási időszak meghosszabbítása tárgyában. • 19. Dr. Svastics Pál kérelme OTI gyermekszakorvosi állás elvállalásának engedélyezése tárgyában. • 20. A testnevelési kötelezettség megállapítása tárgyában. • 21. A kötelező testnevelés felügyelő professzorává ismét dr. vitéz Berde Károly megválasztása. • 22. Az avatási díjak felosztása, az orvoskari avatási díj felemelése, a doktori esküszöveg felolvasása és a tanácsülési jegyzőkönyvnek a prodékán által történő vezetése tárgyában. • 23. Mészáros Endre és társai ellen indított fegyelmi ügyben hozott tanácsi határozat ismertetése. • 24. Kocsis Lóránt és Milosevics Sándor orvostanhallgatók ellen a jogerős bírói ítélet alapján a fegyelmi eljárás elrendelése. • 25. Tanácsi határozat ismertetése az egyetemi altisztek magyaros formaruhájának készíttetése tárgyában. • 26. A Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 27. 12 olasz állami ösztöndíjra szóló pályázat hirdetményének közzététele. • 28. A levente kiképzés kezdésének tárgyában. • 29. A menzasegély céljára befolyt összeg átvétele tárgyában. • 30. A kar által a Vöröskereszt Pécsi Osztálya számára történt befizetés igazolása tárgyában. • 31. Az Erdélyért mozgalom javára adomány felajánlása tárgyában. • 32. Jelentés a bajai Orvos Kongresszus tárgyában. • 33. Dr. rumai Preisz Hugó budapesti és dr. Menyhárt Gáspár szegedi nyug. egyetemi ny. r. tanárok halálának bejelentése. • 34. Felhívás belépésre a Debreceni Egyetemen megalakuló Egyetem Barátai Körébe. • 35. Javaslat az egyetemi hallgatók előzetes orvosi vizsgálatának érdekében. • 36. Dr. Zechmeister László fizetés nélküli szabadságkérelme tárgyában. • 37. Ifj. Tóth János orvostanhallgató újbóli fizetéses demonstrátori megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Élettani Tanszék) • 38. Dr. Thezarovich Antal díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 39. Dr. Arató István díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 40. Dr. Tessényi László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 41. Dr. Polgár Andor fizetés nélküli szabadságkérelme tárgyában. • 42. Dr. Herman János egyetemi magántanárnak a szülő- és nőbeteg klinikai röntgen-főorvos előléptetése a VII. f. o.-ba. • 43. Felvételi ügyek. • 44. Tandíjfizetési kedvezmények. • 45. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 46. Meisl Siegfried szigorló orvos kérvénye szigorlatainak a karon való letétele tárgyában. • 47. Az ülés berekesztése. (32. oldal)
[...] t c az 1928 évi XIV t c és 8 nagyra [...]
35616. 1940. október 21., 1940/41. tanév második rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. vitéz Berde Károly ny. r. tanár, dr. Császár Elemér, dr. Jendrassik Loránd c. rk. tanár és dr. Haranghy László c. rk. tanár köszöntése kinevezéseik alkalmából. • 5. A segélydíjak adományozása tárgyában. • 6. A segélydíjak 1940/41. tanévben történő adományozása tárgyában. • 7. Schnittspahn Nándor, állami ösztöndíjat nyert német orvostanhallgató részére a beiratkozási és tandíj elengedése tárgyában. • 8. A gyógyszerészhallgatók kiképzésének engedélyezése és a Gyógyszerképzés Karközi Állandó Bizottságának megalakítása tárgyában. • 9. A felhasználatlan segélydíjak visszafizetése tárgyában. • 10. Az Erdélyért segélyezési akcióba való bekapcsolódás tárgyában. • 11. A tényleges katonai szolgálatra bevonult hallgatók részére a Horthy Miklós-ösztöndíj utalásának felfüggesztése tárgyában. • 12. Az Egyetemi Tanács ülésnapjainak tárgyában. • 13. Kocsis Lóránt és Milosevics Sándor orvostanhallgatók ellen a fegyelmi eljárás megszüntetése tárgyában. • 14. Az Egyetemi Gyógyszertár kutyaistállója ellen felmerült panaszok tárgyában. • 15. Dr. Fischer Ferenc nyug. pécsi takarékpénztári főügyész halálának bejelentése. • 16. Bognár Ernő orvostanhallgató, dr. Mihálffy Ernőné és dr. Angyal Pálné halálának bejelentése. • 17. A dékánok levelei a karhoz. • 18. Dr. Pázmány Zoltán ny. egyetemi jogi kari professzor köszöntése kitüntetése alkalmából. • 19. Az Erdélyért összegyűjtött pénz befizetési nyugtájának bemutatása. • 20. Dr. Benedek László könyve egy példányát a karnak ajándékozza. • 21. Werth Henrik gyalogsági tábornok, honvéd vezérkari főnök köszöntése kitüntetése alkalmából. • 22. Meghívók bemutatása. • 23. Az országgyűlésben az egyetem csonkítatlan fenntartása mellett elhangzott beszédek bemutatása. • 24. Jelentés a dékánnak a kultuszminiszternél tett látogatása tárgyában. • 25. A hiányzó tanszékek betöltése és a melléktanszakok ügyeinek előbbre vitele tárgyában. • 26. A jogi kar igénye a Bölcsészettudományi Kar szünetelése esetén felszabaduló helyiségek hasznosítására. • 27. Dr. Császár Elemér nyilvános rendes tanárrá való előléptetése. • 28. Dr. vitéz Berde Károly professzor kolozsvári kinevezésével a megüresedett Bőrkórtani Tanszékre dr. Melczer Miklós szegedi ny. r. tanár kinevezése. • 29. Dr. vitéz Berde Károly búcsúbeszéde. • 30. Dr. Albrich Konrád prodékánná választása. • 31. Berde Károly távozásával választás a megüresedett bizottsági helyekre. • 32. A Bőrkórtani Klinika átvétele tárgyában. • 33. Dr. Telbisz Albert magántanári szóbeli értekezletre bocsátása. • 34. Dr. Schmidt Jenő magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 35. Dr. Posgay István magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 36. Dr. Ujsághy Pál magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 37. Dr. Boros Béla magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 38. Dr. Faber Viktor magántanári képesítés cselekményeihez bocsátása. • 39. Dr. Teschler László magántanári előadásainak elhalasztását kéri. • 40. Dr. Bajtai István a vasútnál kapott orvosi állás miatt tanársegédi állásáról 1940.10.01-jével lemond. (Szülészeti Tanszék) • 41. Dr. Bajtai István fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.10.01.–1941.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 42. Dr. Bauer Károly fizetéses tanársegédi megválasztása 1940.10.01.–1941.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 43. Dr. Kollár Dezső díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 44. Dr. Kovács Elek tanársegédi állásáról 1940.11.01-jével lemond. (Közegészségtani Intézet) • 45. Dr. Kovács Elek fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.11.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 46. Dr. Takátsy Gyula fizetéses tanársegédi megválasztása 1940.11.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 47. Dorsics István díjas gyakornoki megválasztása 1940.11.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 48. Kabai László orvostanhallgató megbízása díjtalan gyakornoki teendők végzésével 1940.10.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 49. Dr. Falcsik Istvánné dr. Vrabély Vera fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.01.01.–1941.12.31. (Kémiai Tanszék) • 50. Dr. Lampérth Zoltán díjtalan gyakornoki állásáról 1940.10.31-ével lemond. (Belorvostani Tanszék) • 51. Dr. Nagy László díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.11.01.–1941.08.31. (Belorvostani Tanszék) • 52. Dr. Nyakas Ákos fizetéstelen tanársegédi és díjas műtőorvosi állásáról 1940.11.01-jével lemond. (Sebészeti Tanszék) • 53. Dr. Marton Károly díjas műtőorvosi megválasztása 1940.11.01.–1941.08.31. (Sebészeti Tanszék) • 54. A dr. Jendrassik Loránd kolozsvári egyetemi kinevezése miatt megüresedett laboratóriumvezetői állás tárgyában. • 55. Az orvosi pálya elnéptelenedésének megállítására irányuló tárgyalások ügyében. • 56. A jövő félévre vonatkozó tanrendi bejelentések. • 57. A beérkezett felvételi kérelmek beterjesztése. • 58. A tandíjfizetési kedvezmények tárgyában beérkezett kérelmek ismertetése. • 59. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 60. Az ülés berekesztése. (50. oldal)
[...] Imi bizottság javaslata értelmében határoz XIV Az elnök bemutatja Pécs szab [...]
35617. 1940. november 22., 1940/41. tanév harmadik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Dr. Melczer Miklós köszöntése. • 5. Az új jogi kari professzorok, dr. Ereky István, dr. Surányi Unger Tivadar és dr. Weis István ny. r. tanárok, valamint dr. Losonczy István ny. rk. tanárok üdvözlése. • 6. Dr. Szily Kálmán kinevezése az egyetemek szervezési munkálatainak irányítására és vezetésére. • 7. Dr. Solymosán László főiskolai gyakornok áthelyezése a Kolozsvári Tudományegyetemhez. • 8. Az 1940/41. tanév I. félévében rendes katonai szolgálatot befejező egyetemi hallgatók utólagos beiratkozásának engedélyezése tárgyában. • 9. Az erdélyi egyetemi hallgatók kedvezményeinek tárgyában. • 10. A Szegedi Egyetem hallgatóinak a Pécsi Egyetem jogi karára történő felvétele tárgyában. • 11. A leventekötelezettség szabályozása tárgyában. • 12. Dr. Halász Mihály a bécsi Collegium Hungaricumba nyert ösztöndíjának bejelentése. • 13. A Kolozsvári Egyetem hallgatóinak csak a Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Egyesületén belül engedélyezi egyesületi működésüket. • 14. Az egyetemi tanárok részére kiutalt tandíjjutalék tárgyában. • 15. Dr. meszlenyi Simon Rudolf kir. ítélőtáblai elnök halálának bejelentése. • 16. Dr. Bognár János orvostanhallgató fiának elhunyta alkalmából küldött részvétnyilvánításra érkezett köszönőlevél bemutatása. • 17. Rácz János, az egyetem Gyógyszertani Intézetének szakaltisztje halálának bejelentése. • 18. A kolozsvári és szegedi egyetem ünnepélyes megnyitására szóló meghívásért dr. Hóman Bálint kultuszminiszterhez intézett köszönőlevél bemutatása. • 19. Werth Henrik gyalogsági tábornok, a honvéd vezérkar főnöke köszönőlevelének bemutatása. • 20. Dr. Melczer Miklós professzor köszöntése az egyetem Bőrkórtani Tanszékére történt kinevezése alkalmából. • 21. Dr. Entz Béla ny. r. tanár köszöntése kitüntetése alkalmából. • 22. A Magyar Országos Orvosszövetség Bács-Bodrog vármegyei és Bajai Fiókszövetsége köszönőlevelének bemutatása. • 23. A legutóbbi tanácsülésen elhangzottak ismertetése. • 24. Dr. Telbisz Albert nyilvános magántanári próbaelőadásra bocsátása. • 25. A magántanári képesítő szabályzat újbóli kinyomtatása tárgyában. • 26. Dr. Beöthy Konrád intézeti tanári előléptetése tárgyában. • 27. Dr. Donhoffer Szilárd laboratóriumvezetői állásra történt kinevezése tárgyában. • 28. Dr. Szekér Jenő klinikai főorvosi kinevezése tárgyában. • 29. A dr. Szily Kálmán államtitkárnak előterjesztett személyi és dologi igények tárgyában. • 30. A Bőr- és Nemikórtani Klinika átadása és átvétele során készített jegyzőkönyv bemutatása. • 31. Dr. Bobory Béla a székesfehérvári OTI bőrgyógyász szakorvosi kinevezése miatt X. f. o. tanársegédi állásáról 1940.12.01-jével lemond. (Bőrkórtani Tanszék) • 32. Dr. Bobory Béla fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1940.12.01.–1941.08.31. (Bőrkórtani Tanszék) • 33. Dr. Dósa András fizetéses tanársegédi megválasztása 1940.12.01.–1941.08.31. (Bőrkórtani Tanszék) • 34. Hrabovszky Irma kezelőnő előléptetése tárgyában. • 35. Az iktatandó elsőéves orvostanhallgatók fogadalmának tárgyában. • 36. Az orvoskari segélydíjaknak az 1940/41. tanévi adományozása tárgyában. • 37. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 38. Simkó Istvánnak a Zürichi Egyetemen szerzett orvosdoktori oklevelének honosítási kérelme. • 39. Zsögön Lajos orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 40. A hanyag hallgatók nevének ismertetése. • 41. Pereszlényi Elemér Ákos orvostanhallgató bejelentése a zsidó hallgatóknak az előadások látogatásában való akadályozása tárgyában. • 42. A tényleges szolgálatban álló alkalmazottakra vonatkozó illetménycsökkentő rendeletek hatályvesztése tárgyában. • 43. Az ülés berekesztése. (103. oldal)
[...] és felvételétől B Rektori átiratok XIV Az elnök jelenti hogy a [...]
35618. 1940. december 20., 1940/41. tanév nagyedik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az új magántanári képviselő, dr. Rőhlich Károly köszöntése. • 5. A megválasztott prodékán jóváhagyása. • 6. Bölcsészettudományi Karon a képesített magántanárok működése ideiglenesen szünetel. • 7. Horthy Miklós-ösztöndíjak kiutalása tárgyában. • 8. Kommunista mozgalomban résztvevő hallgatók ellen benyújtott ügyészi vádiratok nyilvántartása tárgyában. • 9. Jelentés az Egyetemi Könyvtár működéséről. • 10. A Keszthelyi Diáküdülőház élére dr. Óriás Nándor megválasztása. • 11. Dr. Ereky István, dr. Surányi Unger Tivadar, dr. Weis István és dr. Losonczy István professzorok köszönőlevelének bemutatása. • 12. Dr. Csilléry András, dr. Lipták Pál és Mozsonyi Sándor professzorok köszönőlevelének bemutatása. • 13. Meghívó a Szent István Akadémia XXIV. ünnepi ülésére. • 14. A legutóbbi tanácsülésen elhangzottak ismertetése. • 15. Dr. Kováts István egyetemi rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 16. A magántanári kari képviselői tisztség betöltése tárgyában. • 17. A magántanárok tandíjjutalékának kiutalása tárgyában. • 18. Dr. Pósz István tanársegédi állásáról 1940.12.05-ével lemond. (Ideg- és Elmeklinika) • 19. Dr. Zeley József fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Ideg- és Elmeklinika) • 20. Gyöngyössy György megbízása díjas gyakornoki teendők ellátásával 1941.01.01.–1941.08.31. (Ideg- és Elmeklinika) • 21. Áts Mária díjtalan gyakornoki megválasztása 1940.09.01.–1941.08.31. (Kórtani Tanszék) • 22. Kolozsy Vilmos szigorló orvos díjtalan gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Közegészségtani Tanszék) • 23. Dr. Benkő György díjtalan gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Szemészeti Tanszék) • 23/a. Dr. Thezarovich Antal díjtalan gyakornok megválasztása segélydíjas helyre 1941.01.01.–1941.08.31 • 24. Az 1922/23. tanév óta szüneteltetett Törvényszéki Orvostani Tanszék újbóli felállítása tárgyában. • 25. Az Orvosi Továbbképzés Központi Bizottsága jövő évi programjának ismertetése tárgyában. • 26. Az 1940/41. tanévre a hallgatók részére a minisztériumi ruhasegély, esetleg tankönyvsegély kiutalása tárgyában. • 27. Angliai ösztöndíjpályázatok ismertetése tárgyában. • 28. Dr. Scipiades Elemér kéri, hogy gépkocsiját mentesítsék a katonai szolgálat alól. • 29. Jelentés a hanyag hallgatók dékáni beidézéséről. • 30. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 31. Tóth Sándor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 32. Az ülés berekesztése. (140. oldal)
[...] Karunkat XXIV ünnepi ülésére 4 XIV Az elnök röviden a legutóbbi [...]
35619. 1941. január 24., 1940/41. tanév ötödik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. Az 1940/41. tanév II. félévi tanrendjének jóváhagyása tárgyában. • 5. Az egyetemi tandíj és mellékdíj szabályozása tárgyában. • 6. Az orvosi kar számára engedélyezett segélydíjak kiutalása tárgyában. • 7. A honvédelmi kötelezettség teljesítésére behívottak bejelentési kötelezettsége tárgyában. • 8. Az Egyetemi Könyvtárbizottság ülési jegyzőkönyvének ismertetése. • 9. A tandíjjövedelem felosztása tárgyában. • 10. A Felsőoktatási Egyesület egyetemi segédszemélyzet helyzetének új szervezésére vonatkozó javaslatának ismertetése. • 11. A rektornak és a társkaroknak küldött karácsonyi üdvözletek és válaszok bemutatása. • 12. Dr. Kováts István egyetemi nyilvános rendkívüli tanári címmel való kitüntetése tárgyában. • 13. Dr. Vendég Vince fizetéses adjunktusi megválasztása 1941.01.01.–1943.08.31. (Élettani Tanszék) • 14. Dr. Andik István fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Belgyógyászati Tanszék) • 15. Dr. Bálint Péter díjas gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Belgyógyászati Tanszék) • 16. Dr. Dziobek László szabadsága tárgyában. • 17. Dr. Barla Szabó Jenőné dr. Dávid Margit fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Bőrkórtani Tanszék) • 18. Sándor Endre katonai szolgálata miatt díjas gyakornoki állásáról 1941.01.31-ével lemond. (Fizikai Intézet) • 19. Tóth László abszolvált bölcsészhallgató díjas gyakornoki megválasztása 1941.01.01.–1941.08.31. (Fizikai Tanszék) • 20. Dr. Rabati Ferenc fizetéses tanulmányi szabadsága tárgyában. • 21. Dr. Daróczi Gyula díjtalan műtőnövendéknek orvosi segélydíj odaítélése. • 22. Javaslat az egyetem klinikáin tíz évnél hosszabb ideig kifejtett fogorvosi tevékenység esetén szakorvosi vizsgára bocsátás tárgyában. • 23. A tüdőszakorvos-képzés és a mecseki tuberkulózis szanatórium tárgyában. • 24. A második félévre felvételért folyamodók kérvényeinek ismertetése. • 25. Tandíjfizetési kedvezmények. • 26. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 27. Erdélyi Ernesztina orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 28. Milosevics Sándor orvostanhallgató kormányzóhoz intézett kérelme. • 29. Az ülés berekesztése. (167. oldal)
[...] nagyro V K M Úrhoz XIV dr Ángyán János ny r [...]
35620. 1941. február 21., 1940/41. tanév hatodik rendes ülése • 1. Az elnök az ülést megnyitja. • 2. Távolmaradók felsorolása. • 3. Két jegyzőkönyvi hitelesítő kiküldése. • 4. A kolozsvári egyetemi tanári kinevezések tárgyában. • 5. A szegedi egyetemi tanári kinevezések tárgyában. • 6. A debreceni egyetemi tanári kinevezések tárgyában. • 7. A kolozsvári egyetemi orvostudományi kari tanszéki segédszemélyzeti alkalmazások és megbízások tárgyában. • 8. A Horthy Miklós-ösztöndíj adományozása. • 9. A közszolgálati alkalmazottak gyermekeinek járó tanulmányi segély tárgyában. • 10. A VII. közigazgatási továbbképző tanfolyam rendezése és megtartása tárgyában. • 11. A Klinikai Bizottság elnöke és helyettese megválasztásának jóváhagyása tárgyában. • 12. Dr. Csüry Bálint és dr. Huss Richárd debreceni egyetemi tanárok halálának bejelentése. • 13. A legutóbbi tanácsülésen elhangzottak ismertetése. • 14. Dr. Neuber Ede Corvin-koszorúval való kitüntetése. • 15. Dr. Dziobek László a Kolozsvári Egyetem Bőrkórtani Tanszékére történt adjunktusi kinevezése miatt, tanársegédi állásáról 1941.01.31-jével lemond. • 16. Dr. Deme István fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.02.01.–1941.08.31. (Bőrkórtani Tanszék) • 17. Dr. Sperl József felterjesztése IX. f. o. tanársegédi előléptetésre. • 18. Dr. Kátai Pál fizetéstelen gyakornoki megválasztása 1941.02.01.–1941.08.31. (Gyermekorvostani Tanszék) • 19. Dr. Pátkai Károly a szolnoki Bábaképző Intézet intézeti orvosi kinevezése miatt, fizetéstelen tanársegédi állásáról 1941.02.28-ával lemond. (Szülészeti Tanszék) • 20. Dr. Bauer Károly fizetéstelen tanársegédi állásáról 1941.01.01-jével lemond. (Szülészeti Tanszék) • 21. Dr. Bauer Károly fizetéstelen tanársegédi megválasztása 1941.02.01.–1941.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 22. Dr. Gábriel Aurél fizetéses tanársegédi megválasztása 1941.02.01.–1941.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 23. Dr. vitéz Jeszenszky Mihály díjas gyakornoki megválasztása 1941.02.01.–1941.08.31. (Szülészeti Tanszék) • 24. Tizenhárom orvostanhallgató megbízása díjtalan demonstrátori teendők végzésével. (Anatómiai Tanszék) • 25. Dr. Jüngling Kálmán előléptetése a VI. f. o.-ba. • 26. Dr. Svastits Pál a neki adományozott segélydíjról a bajai kórházi gyermekgyógyász főorvosi kinevezése miatt lemond. • 27. Javaslat dr. Pekár Mihály 70. évének betöltése után további egy évre tényleges szolgálatban hagyása tárgyában. • 28. A Magyar Fogorvosok Országos Egyesülete memorandumának ismertetése a fogtechnikusok jogkiterjesztésének megakadályozása tárgyában. • 29. A belföldi és külföldi pályázati kiírások ismertetése. • 30. A Felső Oktatásügyi Egyesület javaslatának ismertetése a segédszemélyzet helyzetének újjászervezése tárgyában. • 31. A beadott hallgatói kérelmek ismertetése. • 32. Soós Endre szigorló orvos kérelme orvosi szigorlatának Pécsett való befejezése tárgyában. • 33. Az ülés berekesztése. (189. oldal)
[...] érdek­ló határozatokról és tárgyalásokról érte­síti XIV Az e In ök ör [...]