Károlyi Zsigmond - Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)

2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.2. A „megpróbáltatások időszaka" (A rendkívüli árvizek)

Az új maximumokat hozó 1876. és 1877. évi árvizek elleni védekezés költségei, az elöntések okozta károk éppen a legkritikusabb helyzetben: a súlyosan megrongált és elégtelen méretűnek bizonyult gátak helyreállításának és fejlesztésének felmerülésekor bénították meg a társulatokat. Pedig ez a munka, a szinte megoldhatatlan feladatoknak csak az egyik része volt! Ebben az időben merült fel ugyanis a belvizek problémája is, és ekkor — 187ó-ban — alakult ki az az emlékezetes helyzet, hogy a ,,Milléri gyomor"-ban a két víztől ostromlott gátakon a tengerré dagadt belvizek hullámverése elleni védekezés még súlyosabb feladatot jelentett, mint a tiszai oldal védelme. Az 1876-tól kezdve növekvő magassággal jelentkező rendkívüli árvizek ismétlődése és az egyidejű belvízborítás fokozódása — az egész Tiszavölgyben általános jelenség volt, de talajainak kötöttsége és a szikes agyagok kedvezőtlen arányai miatt a legsúlyosabban éppen a Közép-Tiszavidéken éreztette a hatását. Mind a statisztikai adatok, mind a társulati dokumentumok erről tanúskodnak: ,,1871 óta ilyen nagy kiterjedésű belvizek nem voltak és nemcsak a Pélyi és Alcsi laposok telvék vízzel, de telve van minden ér, minden lapos és minden fertő" — olvashatjuk a Jászkiseri Társulat 1879. évi febr. 22-i ülésének jegyzőkönyvében.

87 Henne Jánosnak a belföldi szakértők értekezletén elhangzott jelentéséből pedig megtudjuk, hogy a Hortobágy területén évek óta rendszeresen mintegy 100 000 kh (60 000 ha) került víz alá.

88 Az adott helyzet ismeretében és a nyilvánosságra hozott társulati dokumentumok, felterjesztések és emlékiratok hosszú sorát látva, különösen megdöbbentő, hogy a kormány az országrésznyi területet felölelő Tiszavölgy ügyét, a pusztulás szélére jutott társulatok problémáit helyi jelentőségű üggyé leminősítve — minden segítségnyújtást megtagadott. Csak történelmünk legsúlyosabb árvízkatasztrófája, Szeged pusztulása, s legnagyobb alföldi városunk és környéke csaknem 100 000 főnyi népességének hajléktalanná válása, tudta végre rákényszeríteni a kormányt vízügyi szemléletének és politikájának megváltoztatására. Több éves erőfeszítések árán ekkor sikerült végre gazdasági, műszaki, szervezeti és jogi szempontból egyaránt új alapokra helyezni a hazai vízimunkálatokat — és elsősorban a Tisza szabályozását. Ezeknek az új alapoknak a kialakítása ugyan — a szegedi árvíz hatására — már 1879ben megkezdődött, de csak 1889-re ill. 1894-re fejeződött be a vízügyi szolgálat újjászervezésével és az első víziberuházási program (.távlati munkaterv") elfogadásával.

89 A továbbiakban a vázoit összefüggésben tárgyaljuk előbb az 1876—1895. évi árvizes periódus megpróbáltatásait, majd az árvízvédelmi művek fejlesztését, végül a lecsapolásbeivízrendezés új problémáinak megoldását. 2.2.2 A „megpróbáltatások időszaka" (A rendkívüli árvizek) Az átvágások és a védművek „együttműködése" különösen az árvizek levonulásának körülményeiben válik nyilvánvalóvá. Természetes tehát, hogy történetileg is ez kényszerítette ki a két „szakágazati" tevékenység kapcsolatának helyreállítását, a munka egységes szemléletének és kezelésének ér-