Új Szó, 2016. április (69. évfolyam, 75-100. szám)

2016-04-20 / 91. szám, szerda

www.ujszo.com | 2016. április 20. RÉGIÓSPORT 119 Két komáromi bajnok az élublói szőnyegeken ÁGH ISTVÁN Komárom/Gúta/Marcelháza/Du- naszerdahely/Somorja. Taroltak, öt aranyérmet, négy bajnoki címet szereztek, csapatversenyben pedig a marcelházaiak diadalának köszönhetően elsőséggel igazolták fölényüket a Komáromi járást képviselő klubok versenyzői az idősebb diákok szabadfogásban megrendezett élublói országos bajnokságán. Huszonkét szlovákiai egyesület 93 szárnyait bontogató tehetsége mérte össze a tudását. „Öt versenyzővel vettünk részt a viadalon, ketten kö­zülük, nevezetesen Nagy Nikolasz és Nagy Kevin súlycsoportgyőztesként került a krónikába. Egyébként raj­tunk kívül egyik szlovákiai klub sem gyűjtött be két bajnoki aranyérmet az ólublói megmérettetésen” - büszkél­kedett Kúr Károly, a komáromi Spar­tacus birkózóklub elnöke. „A mieink ugyan két aranyérem­mel gyarapították gyűjteményüket, de mivel Galbavý Albinnak nem akadt ellenfele, ezért ő csupán első helyezettként zárta az erőpróbát, me­lyen a csapatok versenyében az élen végeztünk” - fogalmazott Marczinkó Csóka Krisztián edző a két Sparta- cus-bajnokkal, Nagy Nikolasszal (bal­ról) és Nagy Kevinnel (Képarchívum) János, a marcelházai birkózóklub el­ső embere. Két hét leforgása alatt három baj­noki elsőséggel került rivaldafénybe a Vág-partiak tehetsége, Lakatos Lu­cián, aki előbb Pozsonyban a ka- dettok országos bajnokságán diadal­maskodott mindkét fogásnemben, ezúttal pedig az idősebb diákok me­zőnyében remekelt” - nyomatékosí­totta versenyzőjük tündöklését Gogh Mihály, a gútai birkózóklub elnöke. „Korát tekintve még ugyan fiata­labb diák, de már egy korosztállyal feljebb, a két esztendővel idősebbek között sem talált legyőzőre Szeder Először lett országos bajnok a duna- szerdahelyi CsörgőTamás (Képarchívum) Mátyás” - ecsetelte védence helytál­lását Horváth István, a somoijai Gla­diátorbirkózóklub főedzője. „Élete első bajnoki címét nyerte Csörgő Tamás, aki a döntőbejutásért privigyei ellenfelét fektette két vállra, a fináléban pedig pozsonyi riválisát győzte le” - elevenítette fel védencük két legfontosabb párharcát Hakszer Roland, a dunaszerdahelyi birkó­zóklub elnöke. A dunaszerdahelyiek a csapat- versenyben a másodikok lettek. A dél-szlovákiak közül még bősi, madari és rimaszombati birkózó is dobogóra került a versenyen. HÍRKOSÁR ■ Futsal SZLOVÁKIÁI magyar GIMNÁZIUMOK ORSZÁGOS bajnok­sága, Dunaszerdahely - A csoport: Dunaszerdahely (sport- gimnázium)-Dunaszerdahely (Vámbéry Ármin Gimnáziom) 1:0, Kassa (Márai Sándor GimnáziumJ-lpolyság (Szondy György Gimnáziom) 3:0, Dunaszerdahely (sportgimnázium)- Komárom (Selye János Gimnázium) 2:0, Ipolyság (Szondyj- Dunaszerdahely (Vámbéry) 0:2, Kassa-Komárom 3:0, Duna­szerdahely (sportgimnázium)-lpolyság (Szondy) 4:1, Komá- rom-Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:3, Dunaszerdahely (sport- gimnázium)-Kassa 0:0, Komárom-lpolyság (Szondy) 3:0, Kassa-Dunaszerdahely (Vámbéry) 1:2. Sorrend: 1. DS(sportgimnázium) 4 3 1 0 7:1 10 2. DS (Vámbéry) 4 3 0 1 7:3 9 3. Kassa (Márai) 4 2 1 1 7:2 7 4. Komárom (Selye) 4 1 0 3 4:8 3 5. Ipolyság (Szondy) 4 0 0 4 1:12 0 B csoport: Galánta (Kodály Zoltán Gimnáziumj-Dunaszerda- hely (magángimnázium) 2:1, Somorja (Madách Imre Gimná­ziumJ-lpolyság (Fegyverneki Ferenc Egyházi Gimnázium) 2:1, Galánta-Pozsony (Duna utca) 0:1, Ipolyság (Fegyverneki)- Dunaszerdahely (magángimi) 1:1, Somorja-Pozsony 1:5, Galánta-lpolyság (Fegyverneki) 1:2, Pozsony-Dunaszerdahely (magángimi) 2:0, Galánta-Somorja 3:0, Pozsony-lpolyság (Fegyverneki) 1:0, Somorja-Dunaszerdahely (magángimi) 1:2. Sorrend: 1. Pozsony (Duna utca) 4 4 0 0 10:1 12 2. Galánta (Kodály) 4 2 0 2 6:4 6 3. Ipolyság (Fegyverneki) 4 1 1 2 4:5 4 4. DS (magángimnázium) 4 1 1 2 4:6 4 5. Somorja 4 1 0 3 4:11 3 Megjegyzés: A csoportküzdelmek után az azonos pontszámú harmadik és negyedik helyezett büntetőkkel döntötte el (3:2-re a dunaszerdahelyi magángimnázium nyert) a harmadik hely sorsát, s így csallóköziek játszhattak az 5. helyért, az ipolysági Fegyverneki pedig a hetedikért. Helyosztók - a 9. helyért: Ipolyság (Szondy)-Somorja 3:1. A 7. helyért: Komárom-lpolyság (Fegyverneki) 3:0. Az 5. helyért: Kassa-Dunaszerdahely (magángimi) 0:0 - bün­tetőkkel 3:2. A3, helyért: Dunaszerdahely (Vámbéry)-Galánta 2:0. Döntő: Dunaszerdahely (sportgimnázium)-Pozsony 3:0 • Végeredmény: 1. Dunaszerdahely (sportgimnázium), 2. Po­zsony (Duna utca), 3. Dunaszerdahely (Vámbéry), 4. Galánta (Kodály), 5, Kassa (Márai), 6. Dunaszerdahely (magángimná­zium), 7. Komárom, 8. Ipolyság (Fegyverneki), 9. Ipolyság (Szondy), 10. Somorja, A győztes csapat: Bujka Nikolas, Bolyó László, Boráros Attila, Beke Barnabás, Juhos Nikolasz, Nagy Dávid, Mészáros Bar­nabás, Tamási Attila, Krizán Bálint, Hamdaoui Adám. Edző: Zsákovics Tibor. Díjazottak - legjobb mezőnyjátékos: Tamási Attila (Duna­szerdahely, sportgimnázium), legjobb góllövő: Ozogány Dá­vid (Pozsony), legjobb kapus: Seleš György (Kassa). ■ Kézilabda NŰII. LIGA, 18. forduló: Nesvady-lmeľ-Bánovce n/B. 27:24 (14:13), hazai gólok: Klaudia Miškovičová 3, Molnár Borbála 2, Lucia Ožvaldová 6, Olajos Milada 6, Haris Szandra 2, Haris Edina 8 - legközelebb vasárnap (18.00) Nagysurányban láto­gat a naszvadi-ímelyi csapat; Inter Bratislava-Košice 39:9 (18:4); Zlatná n/0.-Stupava 28:25 (15:10), csallóközaranyosi gólok: Szabó Julianna 4, Szalai Szilvia 4, Kasznár Marianna 4. Dohnenec Evelin 8, Marta Kvashovská 1, Svec Somogyi Réka 1, Petra Talárová 5, Szabó Mónika 1 - legközelebb szombaton (17.00) a Bánovce n/B. vendége lesz a csallóközaranyosi csa­pat: Topoľčany-Michalovce jun. 31:31 (20:17); Trenčín-Šu- rany 33:29 (16:15); Hlohovec-Močenok 28:17 (15:10). Az állás: 1. Michalovce jun. 19 13 2 4 579:443 28 2, Šurany 18 13 0 5 531:454 26 3. Inter Bratislava 18 11 3 4 527:460 25 4. Trenčín 18 11 1 6 502:488 23 5. Hlohovec 18 10 2 6 514:473 22 6. Zlatná na Ostrove 18 9 2 7 424:428 20 7. Bánovce n/B. 18 7 4 7 551:541 18 8. Nesvady-lmef 18 8 0 10 456:470 16 9. Močenok 18 6 2 10 448:469 14 10. Topoľčany 18 5 2 11 541:590 12 11. Stupava 19 4 0 15 455:548 8 12. Košice 18 3 0 15 393:560 6 FÉRFI I. LIGA, rájátszás, alsóház, 3. forduló: DAC-Vajnory 21:22 (12:11), dunaszerdahelyi gólok: Nagy Tibor 8, Rózsa Jó­zsef 1, Molnár Iván 1, Stanislav Mašek 4, Fodor Dávid 4, Bé- nes Kristóf 1, Takács Krisztián 2 - legközelebb szombaton (18.15) a Stupava látogat a dunaszerdahelyi városi sportcsar­nokba; Cíler-Stupava 24:29 (11:14). Az állás: 1. Stupava 3 3 0 0 97:77 1 0 2. Cifer 3 2 0 1 72:72 6 3. Vajnory 3 1 0 2 70:76 5 4. DAC . 3 0 0 3 69:83 1 Megj. A csapatok bónuszpontokat hoztak magukkal az alap­szakaszból. ■ Birkózás ORSZÁGOS BAJNOKSÁG, IDŐSEBB DIÁKOK, Ölubló, sza­badfogás (22 egyesület 93 versenyzője), dél-szlovákiai do- bogósok-32 kg: 1. Galbavý Albin (marcelházai); 35 kg: 1, Nagy Nikolasz (komáromi Spartacus), 3. Remes Norbert (madari); 38 kg: 1. Csörgő Tamás (dunaszerdahelyi); 42 kg: 1. Szeiler Mátyás (somorjai), 2. Gaál András (dunaszerdahelyi), 3. Viktor Gunár (rimaszombati); 47 kg: 1. Opálka Kevin (marcelházai); 53 kg: 1. Lakatos Lucián (gútai), 3. Mezej József (somorjai); 59 kg: 2, Csörgő Áron (bősi), 3. Megály Zoltán (marcelházai); 66 kg: 2. Szeif Lukáš (bősi), 3. Kajtár Sándor (madari); 73 kg: 2. Hegedűs Viktor (marcelházai); 85 kg: 1. Nagy Kevin (ko­máromi Spartacus), 3. Kovács Nicolas (madari); 109 kg: 3. Vízy Róbert (dunaszerdahelyi). Csapatverseny: 1. Marcelháza 26, 2. Dunaszerdahely 17,3. Madar 16, (ái) NEMZETKÖZI TORNA, Porec, kötöttfogás, dél-szlovákiai do­FOCIMENETREND ■ Területi bajnokság TŰKETEREBES, VI. LIGA, DÉL, 14, forduló, pótolt mérkőzés - 16.00: Svätuše-Somotor (jv.: Kováiéin). bogósok - 74 kg: 3. Horváth Denis; 84 kg: 3. Rohály József (Szlovákia). (ái) HODONlN NAGYDÍJA korosztályos nemzetközi birkózótorna (10 ország 33 egyesületének 314 versenyzője), kötöttfogás, dél-szlovákiai dobogósok, kezdők (2005-2006-os születé­sűek) - 47 kg: 2. Juraj Čukan (somorjai); 63 kg: 1, Nagy Dávid (komáromi Spartacus). Kezdők (2009-es születésűek) - súly­csoport nélkül: 1, Patkoló Rudolf (somorjai). (ái) ■ Labdarúgás ÖREGFIÚK TEREMTORNÁJA, Nyítra - B csoport: Chrenová- Kyoek 1:2, g.: P. Michaliéka, ill. Maróan, Buranský; Lehota- Horalky Sala 2:1, g.: Láclavik 2, ill. Botka; H. Saliby-Kynek 2:2, g.: Hagony, Darázs, ill. Buranský 2: Chrenová-Lehota 3:3, g.: Kováé, Duchoň, P. Svec, ill. Zaujec, Láclavik, Konopásek; H. Saliby-Horalky Sala 3:2, g.: Lénárt 2, öngól, ill. Szöcs, Pin­ka; Lehota-Kynek 1:4, g.: Šášik, ill. Hrnéár 2, Javra, Fajéík; Chrenová-Horalky Sala 1:2, g.: M. Svec, ill. Rác, Botka; H. Saliby-Lehota 4:1, g.: Hagony 2, Czinege, Udvaros, ill. Lác- lavík; Horalky Saľa-Kynek 2:5, g.: Rácz, Szőcs, ill. Hrnéár 2, Takách, Buranský, egy gólt nem jelentettek; H. Salihy-Chre- nová 3:3, g.: Darázs 2, Udvaros, ill. Gregor, M. Svec, Duchoň. Sorrend: 1. Kynek 4 3 1 0 13:6 10 2. H. Saliby 4 2 2 0 12:8 8 3. Lehota 4 1 1 2 7:12 4 4. Horalky Šaľa 4 1 0 3 7:1 3 5. Chrenová 4 0 2 2 8:10 2 Elődöntő: Kynek-N. Hrnčiarovce 4:2, g.: Buranský 2, Takách, Hrnéár, ill. Finta 2; Strojár-H. Saliby 2:1, g.: Paľo, Ďuriš, ill. Darázs A 3. helyért: N. Hrnčiarovce-H. Saliby 5:1, g.: Ma- runiak 2, Czakó 2, Hamara, ill. Czinege. Döntő: Kynek-Strojár 5:3, g.: Maróan 4, Takách, ill. Slovák, Pafo, Ďuriš. Díjazottak - legjobb kapus: Stanislav Dominka (N. Hrnčiarov­ce), legjobb mezőnyjátékos: Erik Hrnéár (Kynek), legjobb gól­lövő: Radovan Paľo (Strojár, 9 gól). ■ Asztalitenisz III. LIGA, DÉL, 21. forduló: STO Valaliky B-SO TJ Ciéarovce A 8:10, csicseri pontok: Molnár N. 3,5, Nagyidai L. 3,5, Üve­ges K. 2,5, Molnár J. 0,5; OKST Bracovce A-SO TJ Malý Ka- menecA11:7, kiskövesdi pontok: Máté Cs, 3, ifj. Kiss L. 2, Sza­bó L. 1, Bók L. 1; SŠK Poproč A-ŠKST Pribeník A 8:10, per- benyiki pontok: Kovács G. 3,5, Kóbori P. 3, Kovács Z. 2,5, Tóth S. 1: ŠKST Michalovce C-TTC Vojany Tigers 15:3, vajáni pon­tok: Franko J. 1,5, Havríla F. 1, Mórik A 0,5. Az állás: 2. SKST Pribeník A 56,6. SO TJ Malý Kamenec A 40, 9. SO TJ Cičarovce A 37,12. TTC Vojany Tigers A 24. (pan) ■ Sportlövészet NYITRA MEGYE NYÍLT UTÁNPÓTLÁS BAJNOKSÁGA, Vág- sellye - légpuska ISSF 40 - diákok, 14 éves korig, tiúk: 1. M. Mázán 396,3. D, Major (mindketten Sv. Peter), csapat: 3. Sv. Peter (B. Fitos, D. Mikulová, S. Himpán). Ilik, fiúk, egyéni: 1 R. Tóth (Šaľa) 383,2, Szabó Zs., 3. Koczkás D. (mindketten Ko­márno), csapat: 1. Šaľa -1.121 (R. Tóth, N. Machová, P. Kié), 2. Sv. Peter (M. Mázán, Szabó Zs., Koczkás D.). Légpuska Slávia 30 - diákok, 14 éves korig, egyéni: 1 M. Mázán 298,2. B. Fitos (mindketten Sv. Peter), csapat: 1. Sv. Peter 876 (M. Mázán, D. Major, B. Fitos). Légpuska 3x20 - csapat: 2. Sv. Peter (M. Mázán, R. Himpá- nová, V. Nagy). SPORTTARISZNYA Fergeteges naszvadi nyolc perc Naszvad. Az öt hazai gólt hozó utolsó nyolc percben fordult a kocka a naszvadiak javára a Bá­novce n/B. elleni női I. kézilab­daligás mérkőzésen (27:24). „Az 52. percben 22:24-es állásnál időt kértem. Ezután megtáltosodott együttesem. Zsinórban ötször volt eredményes, miközben a vendégek teljesen leálltak a gól­gyártással - elevenítette fel a történteket Miskovics György, a hazaiak vezetőedzője. - Káprá­zatos meccset játszottunk, szü­netig fej fej mellett haladt a két csapat, felváltva vezettek. Ké­sőbb a túlzott akarás és a sok ki­maradt ziccer miatt elmentek a vendégek, de fergeteges hajránk győzelemhez vezetett.”^ 18. forduló tényei a Hírkosárban, (jmk) Zsinórban harmadszor nyertek Csallóközaranyos. Jócskán le­adott előnyéből a csallóközara­nyosi csapat, de még így is maga­biztosan verte stupavai ellenfelét (28:25) anőil. kézilabdaliga 18. fordulójában. „Jót tett a csapatnak a bajnokság közbeni nagy szünet, sorrendben harmadszor győzött. A 43. percben már 25:15-re ve­zettünk, ami kiforrott és egyre jobban működő védekezésünknek volt köszönhető. Kár, hogy feljött az ellenfél, s tetemes előnyét el­herdálta csapatunk” - tájékozta­tott a mérkőzésről Pint János csallóközaranyosi klubelnök. A forduló tényei a Hírkosárban. Qmk) Továbbra is várnak a győzelemre Dunaszerdahely. A Vajnory ellen álltak a legközelebb a pontszer­zéshez a D AC kézilabdázói a férfi I. liga rájátszásának alsóházában, de végül 21:22-re alulmaradtak. „Félidőben még mi vezettünk egy góllal, utána is lépést tartottunk az ellenféllel a színvonalas és izgal­mas mérkőzésen. Egy-két góllal hol az egyik, hol a második csapat került előnybe, a legvégén a ven­dégek, s ez döntött a javukra. S bár Mérva Bálind megint fantaszti­kusan védett, továbbra is vámunk kell a pontot érő eredményre” - összegezte a bajnokit Fodor Mi­hály, a DAC vezetőedzője. A 3. forduló tényei a Hírkosárban, (jmk) A halálcsoportból a címvédésig Dunaszerdahely. Ismét a duna­szerdahelyi sportgimnázium nyerte a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnok­ságának futsaltomáját. Tavalyi elsőségüket védték meg a csalló­köziek. „Nagyon színvonalas meccsek voltak, csak a csopor­tokban húszat játszottunk le, majd következtek a helyosztók. Diák­jaink a halálcsoportból kerültek a döntőbe, az utolsó összecsapásig izgalmas volt a csoportküzdelem, s a végén a kassaiak veresége je­lentette csoportelsőségünket” - mondta érdeklődésünkre Hegedűs László házigazda, aki azt is hozzáfűzte, hogy a címvédő jogán jövőre ismét ők fogadják a futsalmezőnyt. Az idei győztes mindössze a kassai Márai Sándor Gimnáziummal döntetlenezett (0:0), a döntőben 3:0-ra legyőzte a pozsonyiakat. „Jobbak voltunk, megérdemelten nyertünk, tech­nikailag múltuk felül riválisain­kat. Effektiven futballoztunk, kitűnt nagyon jó védekezésünk is. Mindez együttvéve meghozta a gyümölcsét” - értékelte győztes csapata teljesítményét Zsákovics Tibor edző. A pozsonyiak négy diadallal zárták a csoportmérkő­zéseket, csak a döntőben marad­tak alul, s ők lettek a másodikok. Harmadikok a dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin diákjai voltak, akik a bronzcsatában győztek a galántaiak ellen, előtte pedig a halálcsoportbanúgy lettek máso­dikok, hogy Utolsó meccsükün 2:1 -re legyőzték a kassaiakat. Tornatényeka Hírkosárban, (jmk) Az újra bajnok dunaszerdahelyi sportgimisek (Képarchívum) ififoci ■ Területi bajnokságok DUNASZERDAHELY, VI. LIGA, 17. forduló: Vydrany-V. Blahovo 13:0 (7:0), g.: Papko (9., 25., 69.), Kevický (12., 36, 66, 84.), Morvay (37,49,81, a másodikat 11 -esből), Paluška (43.), Horváth (45.), Vereknyei (75.); Rohovce-Ja- hodná 4:2 (3:0), g.: Vaczulka (21.), Parti (25.), Gálffy (35.), Bartal (56.), ill. Horváth (75,11-esből), Zátori (85.); Baka- V. Dvorníky 3:0 (2:0), g.: Szabó (35, 79.), Krázel (45.): H. Potôň-Štvrtok n/0.1:4 (0:2), g.: Pollák (47.), ill. Németh (41,43,51.), Takács (49.); Holice n/0.-Ňárad 6:3 (1:1), g.: Süli (43, 77.), Hervay (48.), Márkus (49, 65, 83), ill. Molnár (11,70, 76); T. Hradská-0. Potôň 3:2 (0:2), g.: Seszták (48,55,89), ill. Mezei (28), Végh (38). 1.0r. Potôň 15 12 1 2 56:14 37 2. Rohovce 16 1 2 1 3 52:18 37 3. T. Hradská 16 10 2 4 43:27 32 4. Vydrany 15 8 3 4 56:26 27 5. Ňárad 16 9 0 7 46:41 27 6. Holice n/0. 16 8 1 7 38:40 25 7. Baka 16 7 0 9 32:33 21 8. V. Dvorníky 16 6 2 8 59:40 20 9. Jahodná 16 4 4 8 31:41 16 10. Štvrtok n/0. 16 5 0 11 19:52 15 11. V. Blahovo 16 3 1 12 16:67 10 12. H. Potôň 16 2 3 11 14:63 9 GALÁNTA, 22. forduló: Jelka-Gáü 3:0 (3:0), g.: Dariš (26), Bódiš (29, 32); D. Saliby B-D. Streda 1:1 (0:1), g.: Wit­tenberger (66), ill. Komačka (29). Szabadnapos: C.Brod. 1. D. Streda 18 12 1 5 60:29 37 2. D. Saliby B 18 9 6 3 52:36 33 3. C. Brod 17 7 2 8 50:63 23 4. Gáň 18 5 2 11 44:53 17 5. Jelka 17 4 3 10 25:50 15 Rólunk, nekünk készül ez a sportoldal > írjanak > Hívjanak > A Régiósport elérhetőségei: 0 Új Szó szerkesztősége Régiósport Lazaretská 12 814 64 Bratislava 1 (£> 0908/794 266 @ ujszo@ujszo.com

Next

/
Oldalképek
Tartalom