Új Néplap, 2013. december (24. évfolyam, 280-303. szám)
2013-12-04 / 282. szám
2013. DECEMBER 4., SZERDA 3 MEGYEI TÜKÖR Meglepték az otthon lakóit önkéntes Az Új Néplap felhívására ajándékoztak a gyerekek Képünkön a hetedik osztályos Kovács Tibor és Berényi Csenge adja át az adventi koszorúkat az időseknek, akiknek jólesett a meglepetés HÍREK Az év utolsó véradása volt Jákóhalmán A JÁSZJÁKÓHALMI VÖTÖSke- reszt szervezésében az ez évi utolsó véradásra a gazdakörben huszonheten jelentkeztek. Ez alkalommal adták át az idei jubileumi elismeréseket is. Hárman - Fodor István Ferenc, Gyur- kó Gergely és Nagy József - harmincszoros, Tóthné Lázár Teodóra tízszeres véradásért kapott oklevelet. ■ A téli hidegben árulta bájait az út mellett a szolnoki Rendőrkapitányság eljárást indított tiltott prostitúció szabálysértés elkövetése miatt egy szolnoki lakos ellen. A mindössze 19 éves nő december 2-án a délutáni órákban Szolnok külterületén követte el az említett jogsértést. A rendőrség a szabálysértőt őrizetbe vette - közölte a Police.hu. ■ | Kátyúznak és padkákat javítanak FOLYAMATOSAN JAVÍTJÁK az utakat Fegyverneken. Elsősorban a gyűjtőutak állapotát teszik „elviselhetővé”, járhatóbbá, ennek érdekében kátyúznak, valamint az útszéli padkákat javítják. Teljes rekonstrukcióra egyébként majd a szennyvízberuházás ütemének megfelelően, azzal párhuzamosan kerül sor - tudtuk meg. ■ R. Á. Éjjel-nappal hívhatók a polgárőrök ÉJJEL-NAPPAL ELÉRHETŐ ügyeleti telefonszámon kérhetnek ezentúl segítséget a polgárőröktől a tiszaföldvá- ri lakosok. Kecse László, a helyi polgárőrség vezetője lapunk érdeklődésére elmondta, december elsején két mobiltelefont is „szolgálatba állítottak”, ennek megfelelően mindkét számon el lehet érni egy-egy kollégát, akár még éjszaka is. Ezek az egyenruhások nincsenek szolgálatban, de ha szükséges, kimennek a helyszínre intézkedni vagy rendőrt hívnak az adott helyre. ■ J. ZS. Átadták saját készítésű ajándékaikat a beseny- szögi gyerekek tegnap a településen élő időseknek. Lapunk ajándékozásra buzdító felhívására ők jelentkeztek elsőként, már a megjelenés napján jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. Munkatársainktól- Ó, édeskéim, nagyon köszönjük drága kezeitek munkáját! - mondta az idősek otthonában Szabó Jánosné, Jucika néni, amikor a be- senyszögi általános iskolából érkező gyerekek saját készítésű munkáikat adták át többüknek. - Gyönyörűek ezek az adventi koszorúk, nagyon ügyesek a gyerekek. Szebbnél szebb ajándékokkal szoktak minket meglepni! - tette hozzá. Egyetértett az előtte szólóval Katona Tiborné is.- Rendkívül megható, hogy a családjaikon kívül ránk, idősekre is gondolnak a helybéli fiatalok - csatlakozott Juliska néni. - Szoktak pogácsát is sütni, Mikulás-csomagot készíteni, térítőkét hímezni és még sorolhatnám, hogy mi mindennel megleptek már minket. Az iskolások, óvodások mindennapos vendégeink - jegyezte meg, miközben előhúzott egy zsebkendőt. Persze nem csak az idősek kapnak meglepetést, az ajándékozás kölcsönös. Tegnap például az óvodásoknak adtak át világoskék és rózsaszín textilből készült kiscicá- kat az idősek otthonának la: kói. A kedves kis állatokat ők maguk készítették.- Ez az első alkalom, hogy lapunk olyan általános és középiskolás osztályokat, csoportokat keres, akik az ünnepek közeledtével szívesen okoznának meglepetést környezetükben élőknek, időseknek. Fiatalok! Ha szívesen szórakoztatnátok valamelyik idősek otthonában élőket egy hangulatos műsorral vagy az Új Néplap segítségével ajándékcsomagot vinnéönkénteskedem, bár az idősek otthonában adtunk már többször is műsort - csatlakozott Berényi Csenge, az egyik ajándékozó kislány. - Az Új Néplap felhívásához csatlakozva már az elmúlt héten elkezdtük készíteni az ajándékokat, melyek egy részét, az adventi koszorúkat most adjuk át. Közvetlenül az ünnepek előtt is ajándékozunk majd még mécsest, gyöngydíszeket, csuhévirágot és kézzel hímzett térítőkét - mondta. Egy másik diákhoz, a hetedik osztályos Kovács Tiborhoz is közel áll az önkéntesség gondolata. tek egy rászoruló családnak, esetleg segítenétek egy tanyán élő idős embernek, akkor jelentkezzetek! Szervezzünk meglepetést közösen azoknak, akiket szívesen meglepnétek, jelentkezéseiteket az agnes.rimoczi@ axelspringer. hu e-mail címre küldjétek el. Fogjunk össze, hogy másoknak is széppé tehes- sük a karácsony ünnepét.- Jó érzés adni, nem csak kapni - mosolygott. - Ünnepek alkalmával soha nem szoktunk megfeledkezni a településen élő idős emberekről. Már óvodás korunktól adtunk az idősek otthonában élőknek műsorokat. Nem volt kérdés, hogy csatlakozunk a lap felhívásához! - fűzte hozzá a fiatalember. Danyi Imréné Márti, a be- senyszögi általános iskola 7.a osztályának osztályfőnöke elmondta, a gyerekek minden programban örömmel vesznek részt, gyakran segítenek idős embereknek. Ebben a szellemben nevelkedtek, így számukra ez természetes, hangsúlyozta. Együttműködünk az óvodával, iskolával és a múzeummal is - jegyezte meg Csapó Pálné, a besenyszögi idősek otthonának igazgatója. - Mindig jó szívvel látjuk az otthonban a gyerekeket, akik mindennapos vendégek nálunk. Köszönjük az általuk készített ajándékokat, mely- lyel bearanyozták az otthon lakói számára az ünnepi elő- készülődést! - jegyezte meg. Ajándékozzunk közösen a fiatalokkal! JEGYZET CSETE ILONA Csendért kiált a zajos világ acsarkodunk egymással, békétlen a világ. Erőt, hatalmat, befolyást fitogtatunk, hogy többnek, jobbnak lássanak bennünket. Sokszor hazugságba menekülve palástoljuk gyengeségeinket. Pedig kortól, nemtől függetlenül vagyunk sérülékenyek, esendők. Ebben a pocsék nagy zajban egy kisfiú kiált édesanyja után fájdalmasan:- Anya, segíts! Nagyon fáj! s közben az anyai szív hevesen dobog a kórházi folyosó rideg, fehér falú magányában. A segítséget, a kínok enyhítését most a gyógyítóktól várja, mert gyermeke a gyógyíthatatlan kórral szemben olyan harctérre került, ahol egy erős, asszonyi kar ölelése, simogató kezének lágy melege már nem elég. amikor harcos világunkba betoppan egy gyalázatos betegség, akkor döbbenünk rá, mekkora kincs birtokában voltunk addig. Amikor oly’ természetes, hogy megszületünk egészségesen, és éljük éveinket vidám har- sányságban, amikor megengedhetjük magunknak a gyűlölködés luxusát, amikor van erőnk parányi problémákat elefánt méretűvé na- < gyítani, nem gondolunk arra, hogy hozzánk is eljuthat alattomosan vagy váratlan hirtelenséggel a szenvedés. Csak akkor értékelődik fel minden, ami parányi eredmény: a lehúzott láz, a pár lenyelt falat, az ágyunk főié hajló szerettünk mosolya. Megtanulunk türelmesebbnek lenni, kínokat elviselni, emberhez méltón várni. ha ezt egy kisgyerek éli át, megszakad a szívünk. Napjainkban egy alföldi anya és gyógyíthatatlan kisfia ezt teszi. Az ő párosuk most olyan küzdelmet vív, amilyet senki nem kíván magának. Ha mi, egészségesek, kicsit elcsendesedünk zajos világunkban, meghalljuk segélykiáltásukat. Az idő kevés. Elszállítják az utcán kóborló kutyákat probléma Sok gondot okoznak a kóbor kutyák Kőteleken, mely ellen az önkormányzat anyagi lehetőségei függvényében próbál fellépni. A közelmúltban egy állatvédő alapítvány nyolc kóbor kutyát fogott be, elszállításuk több mint 180 000 forintba került. A településvezetés több felszólítást küldött azoknak az ebtartóknak, akik a helyi rendeletet nem tartják be, kutyáik az utcán veszélyeztetik az ott közlekedők biztonságát. Az utcán befogott kutyákat elszállíttatják, ameny- nyiben hitelt érdemlően lehet bizonyítani a tulajdonjogot, a számlát a tulajdonosnak kell rendezni a bírsággal együtt. ■ Rekordgyorsasággal elfogták és elítélték őket perek A Szolnoki Járási Ügyészség bíróság elé állított - a bűn- cselekménytől számított néhány nap alatt - több, lopást elkövető gyanúsítottat - tájékoztatta lapunkat Balázsné dr. Busku Terézia, a megyei főügyészség sajtó- szóvivője. Az egyik ügy 32 éves vádlottja november 22 és 25 között Örményesen bemászott egy udvarra, a garázsról lefűrészelte a lakatot és 75 liternyi, 60 ezer forint értékű bort vitt magával, melyből csak 1,5 litert tudott a nyomozó hatóság lefoglalni. November 27-én a Szolnoki Járás- bíróság a vádlottat 240 óra közérdekű munka büntetésre ítélte, mely ítéletet az ügyész is és a vádlott, védő is tudomásul vett. Ugyancsak november 27-én ítélt el lopás vétségének kísérlete miatt a Szolnoki Járásbíróság egy fegyverneki fiatalembert, aki november 25-én este ittas állapotban Fegyverneken betört egy házba, ahonnan egy tizenötezer forint értékű kerékpárt akart ellopni. A ház tulajdonosa azonban otthon tartózkodott, a vádlottat megfogta és értesítette a redőrsé- get. A bíróság egy év két hónap fogházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre ítélte a férfit, és elrendelte a korábbi felfüggesztett büntetése végrehajtását is. A védő fellebbezett, az ítélet ezért nem jogerős. ■ M. G. Táblák a tanösvényen. Atúrkevei Fekete István Oktatóközpont Tüskevár tanösvény sétaútján 12 új színes táblát állítottak ki. Képünkön Szemes Mariann látható a táblák előtt, amelyeken az egykor hazánkban élt, ma már kipusztult növények és állatok rajzai és ismertetői tanulmányozhatók. Ki kapja majd a sörgyár támogatását? verseny Már csak holnapig szavazhatnak Martfű lakosai arról, kik kapják a kétmillió forintot a városukban is üzemet működtető sörgyár jótékonysági akciójában. A vállalat két szervezetet támogat, a legtöbb szavazatot kapó csoportot másfél millió forinttal, a másodikat pedig ötszázezerrel. Idén a Martfűi Polgárőr Egyesület, a Martfű Városi Szabadidős Kör Egyesület és a Jóreménység Klub Egyesület vesz részt a versenyben. A polgárőrök a közbiztonság javítására, a szabadidős kör tömegsporteszközök vásárlására, a Jóreménység Klub rákbetegek megsegítésére fordítaná a nyereményt. ■ R. Á.