Új Néplap, 2013. június (24. évfolyam, 126-150. szám)
2013-06-19 / 141. szám
4 FEGYVERNEK 2013. JÚNIUS 19., SZERDA Számos sportág gyakorlására lősz lehetőség a műfüves pályán A tiszavirágokat ünnepük hagyomány Jövőre már városként rendeznék meg a színes kavalkádot Új játszóteret és történelmi emlékparkot is kialakítanak átépítés A fegy verneki településvezetés kiemelt figyelmet fordít a nagyközségben zajló sporttevékenységekre. Ennek érdekében a helyi sportegyesülettel közösen tervezi az ifjúsági parkban található használhatatlan aszfaltpálya átépítését akadálymentesített többcélú műfüves pályává.- Mindemellett önerőből tervezünk 500 négyzetméter többlet zöldfelület megvalósítást, bokrok és fák telepítését - áll a hivatali tájékoztatóban. Az utánpótlásnevelés, a tömegsport, a versenysport feltételrendszereinek előmozdítása érdekében tervezik egy új, elvárásoknak megfelelő műfüves kispálya építését a már meglévő felhasználásával. Az új pálya többfunkciós csomaggal kiegészített, nem csak a labdarúgásra alkalmas. Képes lesz a kézilabda, a tenisz, a kosárlabda, a fut- sal, a gyeplabda, a tollaslabda, a röplabda, a streetball, valamint szabadtéri játékok utánpótlás-nevelésére és különböző sportrendezvényeinek megvalósítására és befogadására is. ■ Továbbra is várja STEFÁN IVÁN szakoktató az Ollári Autósiskolában | folyamatosan inuló 1 autós-motoros képzéssel, __ tanulóvezetőit. HIRDETÉS Im FEGYVER NE K VIHJÍGZÓ TISZLA Virágzó Tisza Napja Fegyvernek, 2013. június 21-22. Fogathajtó bemutató Sztárvendég: Fivérek a Megasztárból Részletekről érdeklődjön: ^ www.fegyvernek.hu 3 56/481-028 www.kultura-fegyvernek.hu muvhaz@fegyvernek.hu A Virágzó Tisza Napján mindig szerepet kapnak a hagyományőrzők, a harci bemutatók nagyon látványosak és népszerűek a látogatók körében Június 21-22-én megmozdul Fegyvernek apraja-nagyja. Ekkor rendezik meg a település legnagyobb szabású rendezvényét, a Virágzó Tisza Napját, ezen a néven immár tizedik alkalommal. Rimóczi Ágnes Ahogy a rendezvény neve is mutatja, a szőke folyó látványosságát, a kérészrajzást ünnepük a hét végén a fegy- vernekiek. Bár lehet, hogy a tiszavirágzás nem esik egybe a programokkal, a hangulat várhatóan - az előző évekhez hasonlóan - idén is kiváló lesz. Másik aktualitása a hét végi ünnepnek: a közelgő Szent Iván-napja. Az immár több mint nyolcszáz éves településen idén is változatos, szórakoztató események várják az érdeklődőket. A szervezők úgy állították össze a programokat, hogy mindenki találjon saját érdeklődésének megfelelőt. Már június 21-én, pénteken elkezdődnek az események, este fél héttől a Kálvária-dombnál hagyományőrző bemutatót láthatnak a résztvevők, melyet tűzgyújtás és természetesen az elmaradhatatlan tűzön járás koronáz meg. Június 22-án aztán a versenyeké lesz a főszerep: főzőversenyt és labdarúgótornát is rendeznek. Mindezek mellett természetesen szombaton is kínálkozik lehetőség a szórakozásra, táncos, zenés bemutatókat, énekes előadásokat láthatnak, hallhatnak az érdeklődők. Lesz sztárvendég is, délután öttől a Megasztárból megismert Fivérek lépnek színpadra, majd további koncertek és tűzijáték zárja a programot. Az idei Virágzó Tisza Napja amellett, hogy éppen a tizedik azért is különleges a fegyvernemek életében, mert lehet, hogy egy év múlva már városként rendezik meg a fesztivált. A település ugyanis pályázott a várossá válásra.- Nagy elismerés lenne számunkra, ha újra város lenne a településünk - mondta el korábban Tatár László. Fegyvernek polgármestere ezzel utalt arra, hogy régen a jelenleg nagyközség már büszkélkedhetett városi címmel - amit reményeik szerint idén kiérdemelnek. szapárfalu Itt a nyár, a gyerekek vakációznak. A szapárfa- lui diákoknak új lehetőségeik lesznek az időtöltésre, ugyanis megújul a településrészen lévő játszótér. Fegyvernek önkormányzata pályázatot nyújtott be és támogatást nyert falumegújításra és -fejlesztésre. A pályázat sikeres lett, a mintegy 6,3 milUó forintos összköltségű projektre, vagyis az Ady Endre úti játszótér építésére közel ötmillió forint támogatást nyertek. A beruházás keretében nyolc darab játszótéri eszközt telepítenek, kerékpár- és babakocsi-tárolót építenek, füvesítenek, parkosítanak és komplett terület rehabilitációt végeznek az illetékesek. Az önkormányzat kiegészítésként a terület körbekerítését és térfigyelő kamera rendszer telepítését valósítja meg. Szintén támogatásból újul meg a Szapáry park. Az önkormányzat közel tízmillió forintot nyert a mintegy 12,7 millió beruházáshoz, melynek keretében a park felújítása mellett történelmi emlékparkot is létrehoznak. Ezek szerint sétáló- és közösségi tereket alakítanak ki, kerti bútorokat helyeznek el, terület reha- bilitációt végzenek és térfigyelő kamerákat telepítenek. Ezekkel az újításokkal nagyban megszépül és az ott lakók igényeit még jobban kielégíti Szapárfalu. ■ R. Á. HIRDETÉS HIRDETÉS Augusztusban elkezdődhet a csatornázás beruházás Nemsokára elkezdődhet a szennyvíz-tisztítótelep bővítése és szennyvízcsatornázás Fegyvemeken. A pályázati támogatásból megvalósuló projekt kivitelezőjét kiválasztották, e hónapban a szerződést is megköti az önkormányzat a kiválasztott két céggel (közösen tettek ajánlatot). A munkálatok várhatóan augusztusban kezdődnek. A projekt pénzügyi megvalósíthatóságát segítik az utóbbi évek kormányzati intézkedései, melyek lehetővé tették, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő önkormányzatoknak lehetőségük nyíljon a környezetvédelmi szempontból indokolt szennyvízberuházásra. ■ R. Á. Közelről ismerjük pénzügyi igényeit! Fegyvernek és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezet KIRENDELTSÉGEINK: Fegyvernek 56/481-049,556-369 Kenderes 59/328-204,528-030 Törökszentmiklós I. 56/390-147, 590-782 Tiszar off 56/438-016, 547-009 Kétpó 56/333-048,590-785 Örményes 56/339-042,557-009 Törökszentmiklós II. 56/590-538, 590-539 Kisújszállás 59/520-678,520-679 Martfű 56/580-523,580-524 AIÁN LATUNK: • Mezőgazdasági termelők még most is igényelhetik a területalapú támogatások megelőlegezési hitelét. • Használtlakás-vásárlásra, korszerűsítésre, lakásbővítésre használják ki az 50%-os állami kamattámogatásos hitelünket. • Gyorsan juthat szabad felhasználású jelzálog- és személyi hitelhez. • Vállalkozások részére ajánljuk beruházási, forgóeszköz finanszírozási és folyószámla-hitelünket. „HELYBEN, A HELYIEKKEL A HELYIEKÉRT!" Fegyverneki Autójavító Kft. Szolgáltatásai: TÍPUSFÜGGETLEN GYORSSZERVIZ: olaj- + szűrőcsere, ellenőrzés • motordiagnosztika, kódolvasás • típusfüggetlen szerviznullázás • futómű-diagnosztika optikai, ultrahangos • klímafeltöltés, ellenőrzés, • fedélzeti diagnosztika komfort • hibafelvétel • téli-nyári átállás • TÍPUSFÜGGETLEN JAVÍTÁS, ÁLLÍTÁS, FELÚJÍTÁS: környezetvédelem • festés • futómű • fék, kerekek • elektromos • karosszéria-kárpit • sebességváltó • motor és elektronika JÁRMŰKATEGÓRIA: motorkerékpár, oldalkocsi • személygépkocsi • lakókocsi • utánfutó «tehergépkocsi 3,51 alatt • mikrobusz • tehergépkocsi 3,51 felett • pótkocsi (nehéz) • autóbusz • mezőgazdasági vontató • mezőgazdasági lassújármű • mezőgazdasági pótkocsi g • önjáró munkagépek • elektromos járművek • (mentő, tűzoltó stb.) « KIEMELT SZOLGÁLTATÁSOK: MŰSZAKI FELKÉSZÍTÉS, VIZSGA, KÖRNYEZETVÉDELEM, EREDETISÉGVIZSGÁLAT TACHOGRÁF, KLÍMA Egyéb szolgáltatások: gépkocsi háztól házig szállítás (vonzáskörzet) • szaktanácsadás • hibafelvét • fékhatás- lassulásmérés • lengéscsillapító-mérés • akkumulátorszerelés, ápolás, -vizsgálat • hűtés-, fűtés-, klímaszerelés, -javítás • menetíróillesztés, -hitelesítés • fényszóró-állítás, -vizsgálat • környezetvédelmi vizsgálat • szélvédőcsere, -javítás • $ári és utángyártott alkatrészek • új és bontott alkatrészek • alkatrész-beszerzés,-forgalmazás. 5231 Fegyvernek, Kun Farkas út 3. • Tel.: 06-56/556-314 Mobil: 06-30/726-2850 • E-mail: autojavito.fegyvernek@t-online.hu Ügyintéző: Strapecz Irma, Bartha Attila HIRDETÉS ^ ^ A fegyvemeki ÁFÉSZ négy településen Fegyverneken, Örményesen, Kuncsorbán és Tiszabőn várja vásárlóit a Fegyvernek és Vidéke ÁFÉSZ. A szövetkezet a megszokott bőséges választék és a jó árak megtartására törekszik, s szeretné bővíteni a törzsvásárlói körét. Számukra legfontosabb a napi cikkek forgalmazása, melyhez most újításként vezették be a négy településen a tőkehús forgalmazását. Emellett kiemelt a zöldség- és gyümölcs, valamint a tejtermékek és pékáruk árusítása. Egyedi szolgáltatásként immár rendszeresen szerveznek Coop-partikat, melyek igazi ünnepnapok a vásárlóik számára. HIRDETÉS Az Aranykorban gondtalan élet A SENGÁ-NET Szolgáltató Nonprofit Közhasznú Kft. által immáron 12 esztendeje köz- megelégedésre, kiszámítható és utánkövethető biztonságban működteti a fegyverneki Aranykor Idősek Otthonát, melyben jelenleg 44 idős ember él. A szociális intézményben a bentlakók számára a szakápolói, gondozói stáb 24 órás felügyeletet tart. Mindemellett az idős emberek családias környezetben általános szolgáltatásokat (fodrász, kozmetikus és masszőr) is igénybe vehetnek. Emellett különböző programokkal igyekeznek szórakoztatni a bentlakókat, akiket bejelentkezés esetén bármikor meglátogathatnak a hozzátartozóik. elérhetőség: Aranykor Idősek Otthona cím: Fegyvernek, Felszabadulás út 128. Tel: 56/556-361