Új Néplap, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-24 / 299. szám
2002. Decmber 24., kedd KÉK TÜKÖR ÜGY ELETEK 9. OLDAL Majdnem kettős gyilkosság „Elfáradtak” a II. világháború előtti lövedékek Karcag—Szolnok Mint arról tájékoztatást adtunk, egy 52 éves karcagi büntetett előéletű férfi a karcagi Orgona presszó bejárata előtt a napi bevétel megszerzése érdekében pénteken este többször rálőtt az üzletből távozó fiatal férfira és hölgyre. Feltehetően kifigyelhette a támadó, mikor szokás bezárni a presz- szót, így történhetett meg, hogy a támadást épp a zárásra időzítette. A jelek szerint a tettes szándéka egyértelmű volt, 9 milliméteres lőfegyverével ugyanis több célzott lövést adott le áldozataira közvetlen közelről, úgy, hogy a lövedékek célt is értek. Csakhogy mégsem szenvedett halálos sérüléseket a két áldozat. Ez azonban nem az elkövetőn múlt. Mint azt a főkapitányság sajtóreferensétől, Bácskai Tündétől megtudtuk, az eset körülményeinek vizsgálatába fegyverszakértőt vontak be. Bár a szakértői vélemény még nem készült el, az azonban a helyszínen talált lőszermaradványok alapján már most feltehető, hogy a tragédia azért nem következett be, mert a lőszerek már igen régiek, II. világháború előttiek voltak, ezért már nem rendelkeztek a kellő hatással. Az is szerencsés körülményként értékelhető, hogy a? áldozatokon többrétegű ruházat volt, amin nehezebben hatolhattak át a lövedékek. A gyanúsítottat, B. Lászlót, aki a megsebzett férfi ellentámadása miatt kénytelen volt zsákmány nélkül elmenekülni a helyszínről, hat óra múlva fogták el és vették őrizetbe a rendőrök. A lövöldözéshez használt pisztoly azonban ez idáig nem került elő. Mint megtudtuk, az újabb orvosi vélemény szerint a férfi sérülése súlyosnak, a nő sérülése életveszélyesnek minősül. A fiatalember egyébként már elhagyhatta a kórházat. HGY KERESIK. A Budapestí Rendőr-főkapitányság államigazgatási eljárást folytat Reiner Kitti 12 éves budapestí lakos eltűnése ügyében. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a kislány december 9-én a XIV. kerületi gyermekotthonból ismeretlen helyre távozott, azóta életjelet nem adott magáról, a felkutatására tett rendőri intézkedések ez idáig nem vezettek eredményre. Reiner Kitti körülbelül 152 centiméter magas, vékony testalkatú, szeme színe barna, haja szőkésbarna, szemöldöke ívelt, szája vékony, arca ovális. Különös ismertetőjele, hogy felső 1-2 jobb foga szabálytalan, europress KERESIK. A Budapestí Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás bűntette, valamint más bűncselekmények elkövetése alapos gyanúja miatt folytat eljárást az ismeretlen helyen tartózkodó - Danyi László 48 éves budapestí lakos, valamint ismeretlen társai ellen. Az elkövetők a szeptember 24. és október 1. közötti időben Budapest XI. kerületében több alkalommal követtek el - kitekintőablak-befeszítés módszerével - lopásokat. A bűncselekmények során ékszereket, festményeket, valamint műszaki cikkeket tulajdonítottak el, idáig körülbelül 5 500 000 forint értékben. Az eljárás során megállapítást nyert, hogy a bűncselekmények egyik elkövetője az ismeretlen helyen tartózkodó Danyi László, europress ■ ÜGYELETI NAPLÓ ESTE 6-TÓL ESTE 6-IG KERESIK. A Szegedi Rendőr- kapitányság keresi Vas László 28 éves szegedi lakost, aki november 8-án az esti órákban ismeretlen helyre távozott, jelenlegi tartózkodási helye nem ismert. Vas László kb. 165 cm magas, vékony testalkatú. Haja barna, .rövidre nyírt. Bajuszt, szakállt nem visel. Arca csontos, fogazata hiányos. Bal vállán kék színű „Vödkás” feliratú tetoválás látható, epress KERESIK. A Szegedi Rendőr- kapitányság eltűnés miatt keresi Varga Kálmán 69 éves domaszéki lakost, aki december eleje óta ismeretlen helyen tartózkodik, magáról életjelet nem adott. Varga Kálmán kb. 165 cm magas, vékony testalkatú. Haja barna, hullámos. Szeme színe is barna. Bajuszt általában visel. Arcán mindkét oldalon meggymag nagyságú szemölcs látható, epress KERESIK. A Csongrádi Rendőrkapitányság továbbra is keresi Túri Katalin 31 éves csongrádi lakost. Az eltűnt nő az elmúlt év karácsonyán beszélt utoljára testvérével, azóta tatabányai tartózkodási helyéről elköltözött, jelenlegi hollétéről nincs információ. Túri Katalin kb. 165 cm magas, molett testalkatú. Haja sötétbarna, rövidre nyírt. Szeme színe barna, szemöldöke ívelt. Kezén sok gyűrűt, valamint nyakláncot visel. Öltözködése elegánsnak mondható, europress A Sláger marad! SlÁCCA IIÁDIŐ ORVOSI ÜGYELET Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Megyei intézetének közleménye: * * * Az ügyelet ideje: 2002. december 24-én 7.00 órától december 27-én 7.00 óráig tart. Az ettől eltérő időpontokat külön jelöljük! SZOLNOK: Ügyelet ünnep- és munkaszüneti napokon van. Központi körzeti ügyelet: Móra F. u. 9., tel.: 373-373. Ellátási területe: Szolnok, Szajol, Rákóczifalva, Rákócziújfalu. Gyermekorvosi ügyelet: Móra F. u. 9. Telefon: 423-102. Fogorvosi ügyelet 7-19 óráig: Móra F. u. 9. sz. alatt (tel.: 373-373) Szolnok város lakossága részére. Martfű: Egészségügyi Központi Rendelő, Martfű, Lenin út 8. T.: 452-138 és 452-139. (szerdán 7.30-tól péntek reggel 7.30-ig) Zagyvarékas, Szászberek: Körzeti ügyelet (kedden 18 órától pénteken reggel 8 óráig): dl Pomszlai Yvette Zagyvarékas, Thököly u. 16/1. T: 490-231 és 16-30-303-3561. Tószeg, Tiszavárkony, Tiszavárkony- szőlő, Tiszajenő, Vezseny: Körzeti ügyelet (kedden 18 órától péntek reggel 7 óráig): dr. Gyuricza Sándor Tószeg, Munkácsy u. 2/a. T. : 431-259. Tiszaföldvár: központi ügyelet Kossuth u. 169. T: 470-424 vagy 20/958-4969. Besenyszög körzeti ügyelet (kedden 16 órától péntek reggel 8 óráig: dr. Etbakour Afif Besenyszög, Chiovini u. 3. T.: 487-100, 06-20/931- 9704. Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly, Hunyadfalva, Csataszög körzeti ügyelet (szerdán 8 órától hétfő reggel 8 óráig): dr. Zsótér Gyöngyi Kőtelek, Szent 1. tér. T.: 496-004. Újszász körzeti orvosi ügyelet (szerdán 7 órától péntek reggel 8 óráig): dec. 24-én dr Karácson János Ujszász, Szabadság tér 4., dec. 25- én dr Matosevics Ilona Újszász, Szabadság tér 4. T.: 366-272., dec. 26-án dr Batki Erzsébet Újszász, Szabadság tér 4. Jászberény: Fogászati szakrendelés december 24-én 9.00-11.00 óráig dr Nagy Júlia Jászberény, Korcsolya u. 4. T.: 57/411-864. Több szakrendelés nem működik! Központi körzeti ügyelet Thököly u. 13., tel.: 57/412-226. Ellátási területe: Jászberény felnőtt és gyermek lakossága: dec. 24-én 8.00-tól 25-én 8.00-ig dr Antonio a Rocha, 24-én 8.0014.00- ig dr. Kóródi István. 25-én 8. OO-tól 26-án 8.00- ig dr Cseresnyás Marianna, 25-én 8.0014.00- ig dr. Oldal Edit. 26-án 8.00-tól 27-én 8.00- ig dr Ágyi Zoltán, 26-án 8.00-14.00-ig dr Kutas Csaba. Gyermekorvosi ügyelet: Thököly u. 13., tel.: 412-184. 24-én és 25-én dr. Ragó Edit, 26-án dr. Kovács Edit. 24-én 9-12-ig és 15-től 18 óráig, ünnepnap: 9-től 12 óráig és 16-tól 18 óráig. Jánoshida: körzeti orvosi ügyelet: 24-én dr. Danicz László Jánoshida, Madách út 4. T.: 57/458-036. 25-én és 26-án dr. Katona Gábor Alattyán, Honvéd u. 6. T.: 57-461-025. Ellátási terület: Jánoshida, Alattyán. Jászalsószentgyörgy: körzeti ügyelet: dr. Gajdos Géza Jászalsószentgyörgy, Rákóczi út 16. T: 30/414-6607. Jászboldogháza: Dr. Kiss Imre Arany János űt 4. T.: 57/460-374. Jászfényszaru: (szerda reggel 8 órától pénteken 8 óráig) körzeti ügyelet: dr Palencsár Csaba, Súgván u. 8. T.: 30/9150-600. Jászszentandrás: körzeti ügyelet (szerda 7 órától péntek reggel 8 óráig): dec. 24-én dr. Kol- láth Bálint Jászszentandrás, Haladás u. 10. T: 60-386^987 és 25-én, 26-án: dr Czók Zoltán Jászszentandrás, Posta u. 33. T: 446-475. Jászárokszállás: dr Váradi István Jászárok- szállás, Lehr. u. 28. T: 20/980-6600. Ellátási területe: Jászáról 'záll' , .Jászágó. Jászladány: (szér ia reggel t Arától péntek g- gel 9 óráig) dec. 24-én, 25-én u: Sild; tál Jászladány, Alkotmány u. 31. T.: 30-278-<_ 03. 26-án: dr. Bakos János Jászladány, Besenyszö gát 2. T: 30/278-8503. Jászkisér: (szerda reggel 8 órától péntek reggel 8 óráig) dr Mike Miklós Jászkisér, Ady E. u. 31. T.: 57/450-372. Jászapáti: (szerda reggel 8 órától péntek 8 óráig) dec. 24-én dr Szabó Ágnes, 25-én dr. Deák Lehel, 26-án dr. Völgyi István. Tel: 06-20-9358- 793 Ellátási terület: Jászapáti, Jászivány Jászjákóhalma, Jásztelek, Jászdózsa: (szerda reggel 8 órától péntek 8 óráig): dr. Wittrédi János Jászjákóhalma, Arany J. út 28. T.: 06- 60/487-648. Pusztamonostor: (ügyelet) orvosi rendelő, dr. Dajkó György, Szabadság út 27. Tel.: 57/421- 007, 06-70/275-6501. Karcag: A háziorvosi intézet orvosi ügyelete: Széchenyi sugárút 27., telefon: 311- 233. Ellátási területe: Karcag, Berekfürdő. Kunmadaras: Kunmadaras, Semmelweis u. 9. T.: 59/327-274. Kisújszállás: Nyár u. 7., tel.: 59/520-623. Ellátási területe: Kisújszállás, Kenderes, Bánhalma. Kunhegyes: Dózsa Gy. út 4. T.: 59/326-800. Kunszentmárton: Mátyás király u. 21/a, telefon: 461-235. Ellátási területe: Kunszentmárton, Öcsöd, Szelevény, Csépa, Tiszasas, Tisza- ug, Tiszakürt, Tiszainoka, Nagyrév, Cserkesző- lő. Cibakháza: dr. Maczkó Péter Cibakháza, Szabadság u. 23/a. Mezőtúr: szombaton működő szakrendelés: fogászat: 8-tól 10 óráig, Kossuth u. 7-11. Hét végén és ünnepnapon egyéb szakrendelések ügyeletet nem tartanak! Központi körzeti orvosi ügyelet: Pigall Bt. Mezőtúr, Kossuth L. u. 7- 11. Ellátási területe: Mezőtúr, Mezőhék, Kétpó, Mesterszállás. Tiszafüred: (kedden 18 órától péntek reggel 8 óráig): Nefelejcs u. 2-4., T.: 59/352422. Ellátási területe: Tiszafüred, Tiszakócs, Tiszaörvény, Tiszaszőlős, Tiszaigar, Nagyiván, Tiszaörs. Abádszalók: dr. Bogi Imre Abádszalók, István kir. u. 5. T: 30-40-93-635. Tiszaszentimre, Újszentgyörgy, Tomajmo- nostora. Tel.: 06-30/475-3151: dr Csemiczky Gyula Tiszaszentimre, Széchenyi u. 3. Tiszaderzs: dr Boutros Albeir Tiszaderzs, Fő út 62. T: 59/355-464. Tiszabura, Pusztataskony, Tiszagyenda, Ti- szaroff: T.: 06-20/490-8686 kedden 17 órától péntek reggel 8 óráig körzeti orvosi ügyelet; december 24-én és 25-én dr Szántai Kiss Gabriella Tiszabura, Bán S. u. 12. és 26-án dr Nagy Lajos Tiszaroff, Burai út 14. Törökszentmiklós: Kossuth L. u. 126. Ellátási területe: Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Ti- szatenyő. Fegyvernek: kedden 18 órától péntek reggel 7 óráig: Felszabadulás u. 128/a. Ellátási területe: Fegyvernek, Örményes, Kuncsorba. F agyéi: Tel.: 60/613-607. Orvosi ügyelet: dr. i Ildikó Kengyel, Petőfi S. u. 1. Tú 'abő: kedden 17 órától péntek reggel 8 óráig. Háziorvosi ügyelet: dec. 24-én és 25-én 191.0-ig dr Jakab László Tiszabő, Fő út Sl/a. T.: 337-005 és 25-én 19.00-től és dec. 26-án, 27-én dr. Hehler Csongor örményes, Iskola út 21. Túrkeve: Orvosi ügyelet: Túrkeve, Kálvin út 3. Tel.: 361-258 ÁLLATORVOSI ÜGYELET A Magyar Állatorvosi Kamira Jász- Nagy- kun-Szolnok megyei területi szervezetének MAGÁN-ÁLLATORVOSI KÉSZENLÉTI szolgálata kedd délután 17 órától péntek reggel 6 óráig: Jászberény, Jászfelsőszentgyörgy, Puszta- monostor, Jászfényszaru: dr. Kertész Ottó Jászberény, Határu. 18. T: 57-412-718és06-30- 983-5426. Jászárokszállás, Jászágó, Jászdózsa, Jászjákóhalma: dr. Nagy Zoltán Jászjákóhalma, Berzsenyi D. u. 5. T: 57/438-753 és 0&30-315- 4144. Alattyán, Jásztelek, Jánoshida, Jászboldogháza, Jászalsószentgyörgy: dr. Berecz Attila Jászalsószentgyörgy, Petőfi u. 23. T.: 57/456- 339 és 06-30-998-5097. Jászapáti, Jászivány, Jászszentandrás: dr Gyurcsik László Jászapáti, Róka u. 24. T.: 57- 422-023. Jászkisér, Jászladány: dr. Nagy Béla Jászladány, Rózsa u. 12. T: 57-453-451 és 06-30-259- 0881. Zagyvarékas Szászberek, Újszász: dr. László Domokos Zagyvarékas, Szabadság tér 8/3. T.: 56-491-242 és 06-20-912-6188. Hunyadfalva, Csataszög, Besenyszög, Nagykörű, Kőtelek, Tiszasüly: dr. Sass Zoltán Kőtelek, Kossuth u. 3. T: 56-496-006. I. ügyeleti tér.: Szolnok, Szajol: dr Horváth Gábor Szolnok, Bem u. 23. T. : 56-373-914 és 06- 30-265-9251. II. ügyeleti terület: Szolnok, Tiszavárkony, Tiszajenő, Tószeg, Vezseny: dr Szűcs Imre Szolnok, Csaba u. 43. 56/210-543 vagy 06- 30/9746-324. Kengyel, Tiszatenyő, Martfű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu: dr. Horváth Gábor Szolnok, Bem u. 23. T: 56-373-914 és 06-30-265-9251. Nagyrév, Tiszainoka, Tiszakürt, Tiszaug, Tiszasas, Csépa, Szelevény: dr. Nagy Lajos Csépa, Béke u. 54/á. T: 56-323-010 és 06-30-491- 7629. Cibakháza, Tiszaföldvár: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, O. Nagy B. u. 33/a. T : 56-470-258 és 06-30-995-5613. Kunszentmárton, Mesterszállás, Öcsöd, Mezőhék, Kungyalu: dr. Kiss János Kunszentmárton, Kőrös u. 5. T: 06-30-9755-791. Kunhegyes, Kenderes, Tiszabura, Tiszaroff, Tiszagyenda, Bánhalma: dr Burányi Gábor Tiszaroff, Dózsa Gy. u. 58. T.: 59-438-161 és 06- 30-9586-625. Karcag, Berekfürdő: dr. Magyar György Karcag, Hajnal u. 2. T.: 59/313-260 vagy 06- 30/852-0465. Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, To- majmonostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs: dr Kriston Mihály Tiszafüred, Vásárhelyi Pút 5. T: 59-351-260. Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván, Kunmadaras: dr. Tóth István Kunmadaras, Kunhegyesi út 33. T: 59-327-383. Mezőtúr, Kétpó: dr. Begazy Zsolt Mezőtúr, József A. u. 9. T.: 56-352-265 és 06-30-9770-936. Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Tiszatenyő, Fegyvernek, Tiszabő, Kuncsorba, Örményes: dr. Horváth István Törökszentmiklós, Széchenyi u. 15. T: 56-394-112. Túrkeve: dr. Begazy Zsolt Mezőtúr, József A. u. 9. T:: 56-352-265 és 06-30-9770-936. Kisújszállás: dr. Szabó Mihály Kisújszállás, Vásár u. 10. T: 59-321-747. * * * ÁLLAMI ÁLLATORVOSI (Csak HATÓSÁGI munkavégzés: állatszállítás végzése és bejelentési kötelezettség alá tartozó fertőző állat- betegségek gyanújának bejelentése kedd 13.30-tól péntek 7.30-ig. Szombati, vasárnapi állatszállítást legkésőbb péntek 12 óráig kell bejelenteni az ügyeletes hatósági állatorvosnál.) Szolnoki kerület (tel.: 56/413-135): Besenyszög, Csataszög, Hunyadfalva, Kengyel, Kőtelek, Martfű, Nagykörű, Rákóczifalva, Rákócziújfalu, Szajol, Szászberek, Szolnok, Tiszajenő, Tiszasüly, Tiszatenyő, Tiszavárkony, Tószeg, Újszász, Vezseny, Zagyvarékas: 24-én dr. Csizmás István Tószeg, Rákóczi u. 7. T.: 56-431-289 és 06-30-228-9091., 25-26- án dr. Böhmer László Szolnok, Ibolya u. 27. T.: 56-426-442 és 06-20-9126-935. Karcagi és tiszafüredi kerület: Karcag, Kunmadaras, Kunhegyes, Kenderes, Bánhalma, Tiszagyenda, Tiszaroff, Tiszabura, Tiszafüred, Tiszaszőlős, Tiszaszentimre, Tomajmo- nostora, Újszentgyörgy, Abádszalók, Tiszaderzs, Tiszaigar, Tiszaörs, Nagyiván: dr. Sin- ka Nándor Kunmadaras, Karcagi út 21/a. T.: 59-327-830 és 30-9258-653. Jászberényi kerület: Alattyán, Jánoshida, Jászalsószentgyörgy, Jászapáti, Jászágó, Jászárokszállás, Jászberény, Jászboldogháza, Jászdózsa, Jászfelsőszentgyörgy, Jászfényszaru, Jászivány, Jászjákóhalma, Jászkisér, Jászladány, Jászszentandrás, Jásztelek, Pusztamonostor: 24-25-én dr. Menyhárt Péter Jászfényszaru, DobóK. u. 28. T.: 20-9213- 814., 26-án dr. Rózsi Gábor Jászszentandrás, haladás u. 22. T: 30-2053-234. Körzet: Mezőtúr, Túrkeve, Kisújszállás, Kuncsorba, Örményes, Kétpó, Törökszentmiklós, Tiszapüspöki, Fegyvernek, Tiszabő: 24-25-én dr. Matuska László Mezőtúr, Szabadság út 9. T: 56/350-435 és 06-30-9782-286. Tiszaföldvár, Cibakháza, Nagyrév, Tiszainoka, Tiszasas, Csépa, Szelevény, Cserkeszőlő, Kunszentmárton, Öcsöd, Mesterszállás: dr. Tátrai József Tiszaföldvár, Ó. NagyB. u. 37. T: 56-470-258 és 06-30-9955-613. Állatgyógyszertár: Pharm-Ami Állatgyógyszertár Szolnok, Magyar u. 7. T.: 422- 042. (H.- P.: 8.00-12.00 és 15.00-18.00 és Sz.: 8.30- 12.00). Állatgyógyszertár: Szolnok, Arany J. u.l4/a. Tel./Fax: 515-172. (H-P.: 8.00-12.00, 14.00-18.00 és Sz.: 9.00-12.00) GYÓGYSZERTÁRAK Szolnokon: 24-én a Magiszter (Széchenyi krt. 121.), 25-én és 26-án a Fehérkereszt (Baross u. 5.) az ügyeletes gyógyszertár. Vidéki gyógyszertári ügyeletek: Jászberény: 24-én a Kossuth, 25-én a Mérleg, 26-án a Szent- háromság, Törökszentmiklós: mindhárom napon a Fontana, Mezőtúr: mindhárom napon a Városháza, Karcag: 24-én, 25-én a Berek, 26-án az Oroszlán, Kunszentmárton: 24-én a Kossuth, 25-én és 26-án a Kéki, Kisújszállás: mindhárom napon a Zöldy, Kunhegyes: mindhárom napon a Magyar Korona, Tiszafüred: mindhárom napon az Aranykereszt, Martfű: mindhárom napon a Diana, Tiszaföldvár: mindhárom napon a Kígyó, Jászfényszaru: mindhárom napon Szent Anna, Jászárokszállás: mindhárom napon az Agora, Jászapáti: mindhárom napon a Megváltó az ügyeletes gyógyszertár. TEMETKEZÉS Kegyelet Temetkezés. Ügyeleti halottszállítás a nap 24 órájában. Telefon: 56/421- 323. Pietas Temetkezés: Halottszállítás éjjel- nappal. Telefon: 06/20/4744930,06/20/4744929. Keresztesi és Társa Bt.: Éjjel-nappali ügyelet, teljes körű ügyintézés. Telefon: 56/477-052 vagy 06-60-305-949.