Új Néplap, 1999. augusztus (10. évfolyam, 178-202. szám)

1999-08-11 / 186. szám

12. oldal Információk Események 1999. augusztus 11., szerda Napsütés felhőkkel Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Média Kapcsolatok Osztálya ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Az éjszaka érkezett hidegfront a déli órákra elhagyja ugyan az országot, mögötte pár fokkal hűvösebb, változó nedvességtartalmú levegő áramlik hazánk fölé. Az ország nagy részén már délelőtt felszakadozik a felhőzet, inkább csak keleten lesz tartósabban felhős az ég. Záporok, zivatarok is itt várhatók inkább. Az északnyugati szél gyakran megélénkül, megerősödik, néha viharossá fokozódik. A tegna­pinál lényegesen hűvösebb időre számíthatunk, délutánra 26, 31 fokig melegszik a levegő. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE A front gyorsan áthalad felettünk, emiatt aztán ma csak felhöátvonulások zavarják a napsütést. Csapadék már sehol sem valószínű. Az északnyugati szél többfelé is erős, néha viharos lesz. Jelentősen visszaesik a nappali felmelegedés mértéke, délután már csak 28,31 fok várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 31 Kecskemét: Jászberény: 28 Baja: Tiszafüred: 31 Kiskőrös: Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 26 Velencei-tó: 23 Szelidi-tó: 25 Fertő-tó: 25 Tisza: 23-24 Duna: 20-23 Balaton: Tisza-tó: Szolnok: Jászberény: Tiszafüred: 40-60 45-55 50-60 45-55 40-55 Velencei-tó: Fertő-tó: Kecskemét: Baja: Kiskőrös: 40-60 45-60 40-50 55-60 50-55 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma hidegfronti hatás várható, emiatt ingerlékenyebbek, idegesebbek leszünk. Vezetés közben próbáljunk nyugodtak maradni, ne kockáztassunk, mert ezzel nem csak saját, hanem útitársaink egészségét is veszélyeztetjük. Országos előrejelzés (5 napos 120 Ft+ÂFA/perc): 06-90-304-631 Speciális élő tájékoztatás (240 Ft+ÁFA/perc): 06-90-504-001 Széljelentés: 06-60-505-055 Balatoni élő tájékoztatás (180 Ft+ÁFA/perc): 06-90-490-015 Balesetek, Bűnügyek Nafták 1999. augusztus 11. szerda Zsuzsanna, Tiborc napja Napkelte: 5.34 órakor, napnyugta: 20.04 órakor. Holdkelte: 5.17 órakor, holdnyugta: 20.12 órakor. E napon született 1561-ben Pak Inno koreai költő és 1892-ben Hugh Macdiar- mid skót költő és esszéista, a skót nyelv egyik megújítója. • • Ügyeletes patika Szolnok. Ma a Városmajor gyógyszertár (Városmajor út 55.) az ügyeletes. Vízállás A Tisza vízállása tegnap Tiszafürednél 542 centi­méter, duzzasztott, Kis­köre felsőnél 730 centimé­ter, duzzasztott, a víz 25 Celsius-fokos. Kisköre al­sónál -51 centiméter, áradó, Szolnoknál 17 cen­timéter, áradó, a víz 25,2 Celsius-fokos. A Zagyva Jászteleknél 316 centiméter, apadó, a Hármas-Körös Kunszent- mártonnál 61 centiméter, áradó. Traffipax A rendőrség sebességmérő autói ma a 4-es számú főúton Szolnoktól Fegyvernekig, a 33-ason Tiszafürednél és a 44-esen Kunszentmárton bel­területén mérnek, holnap szin­tén a 4-esen Szolnok-Kende- res között, a 33-ason Tiszafü­rednél és a 44-esen Cserke- szőlő külterületén kell ellen­őrzésre számítaniuk az utakon közlekedőknek. Munka nélkül Szolnok. A megyei munka­ügyi központ szolnoki kiren­deltségén (Szabadság tér 3.) csütörtökön 14-16 óra között információs fogadóórára vár­ják a csoportos létszámleépí­tésben, elbocsátásban érintett munkavállalókat. Garázda vendégek Hétfőn este a rendőrség segít­ségét kérték a mezőtúri Liget bisztróból, mivel több vendég garázdálkodott a szórakozóhe­lyen. Mint kiderült, az egyik já­tékgépen nagyobb összeget vesztettek, és amikor az alkal­mazott megtagadta a pénz visz- szaadását, randalírozni kezdtek. A rendőrök a garázdák közül egy nőt előállítottak a kapitány­ságra. Feltört persely Ismeretlen tettesek betörtek hétfőre virradóra a karcagi To­rony presszóba. A tolvajok a raktáron keresztül jutottak be a szórakozóhelyre, ahol kifosz­tották a pénztárgépet, és feltör­ték egy játékgép perselyét is. A kár több tízezer forint. Ugyancsak betörők jártak Tiszaszentimrén a Vadliba étte­remben, ahonnan készpénzt, valamint dohányárut és italokat vittek magukkal. Levágott szivattyú Kenderesen egy tanya udvará­ról benzinmotoros vízszivattyút vágtak le és loptak el ismeret­len elkövetők 30 ezer forint kárt okozva a berendezés gaz­dájának. Kiemelte Hétfőn délben tolvajok jártak Mezőtúron a Rákóczi úti fes­tékboltban. A két ismeretlen férfi közül az egyik lekötötte az eladó figyelmét, és eközben a társa 40 ezer forintot kiemelt a pénztárgépből, amivel eltűntek. Elvitte a táskát Tiszaugon a vasútállomás iro­dájából ismeretlen tettes ello­pott egy táskát, amiben iratok és pénz volt. A MÁV-dolgozót közel 60 ezer forinttal károsí­totta meg a besurranó tolvaj. Kirámolt autók A rendőrség többszöri figyelmez­tetése ellenére a gépkocsi-tulaj­donosok többsége értékeit őrizet­lenül hagyja a járművében, felkí­nálva ezzel a lopás lehetőségét a gépkocsi-fosztogatóknak. A hét végén is több autót kirámoltak ismeretlen tettesek, így Jászbe­rényben a Szövetkezet utcában egy parkoló Skodából okmányo­kat és rádiós magnót vittek el, Törökszentmiklóson egy udva­ron parkoló autó szélvédőjét és oldalsó ablakát zúzták be a tolva­jok. A kár közel 200 ezer forint. Biciklis karambol Hétfőn este egy kerékpáros férfi nekihajtott és fellökött egy ugyancsak biciklin közlekedő asszonyt Karcagon, a kijelölt ke­rékpárúton. A férfi a baleset után segítségnyújtás nélkül elhajtott, magára hagyva a könnyű sérülé­seket szenvedett hölgyet. A kerítésen át Augusztus 10-én Újszászon egy felújítás alatt álló családi ház ud­varáról betonkeverőt loptak el. Az elkövetők az udvarra a desz­kakerítés egyik darabjának le­emelésével jutottak be. Az álta­luk okozott kár 40 000 forint. Kifosztott autó Szolnokon a Sport úton isme­retlen tettesek egy parkoló gép­kocsiból autórádiót és hangfalat tulajdonítottak el. Az okozott kár 8000 forint. (A híreket a rendőrségtől kaptuk.) MOULINEX HÉTVÉGE A Tiszavidék Áruház műszaki osztályán 1999. augusztus 11-tó'l - 14-ig MOULINEX HÁZTARTÁSI KISGÉPEK AKCIÓS VÁSÁRA Vásárolni kívánt termékeket augusztus 12-én 10.00-17.00-ig TERMÉKBEMUTATÓNKON működés közben is megtekinthetik vásárlóink. PORSZÍVÓ CSEREAKCIÓ! Ha ön MOULINEX AK 4 típusú, 1250 W teljesítményű porszívót vásárol, mi használt, üzemképes porszívóját 5.000 Ft-ért megvásároljuk, melynek árát leszámítjuk az új készülék vételárából... Példa: Moulinex AK 4 porszívó 22.900 Ft Csere készülék - 5.000 Ft így a vásárolt készülék csak 17.900 Ft Ha régi porszívója megérett a cserére, itt az alkalom a cserére... TTT ..................... \Q A Szolnok és Vidéke Afész 120. sz. Diszkont Áruházában (Szolnok, Téglagyári u. 13. Tel.:341-831) 155 Ft 55 Ft 69 Ft 140 Ft 92 Ft 96 Ft 27 Ft 25 Ft 116 Ft 99 Ft 94 Ft 260 Ft 45 Ft 285 Ft 329 Ft 269 Ft 323 Ft 305 Ft 410 Ft 275 Ft 1025 Ft 32 Ft Coca-Cola termék, minden íz, 21 visszavált. Kőbányai világos piros-kék, lovas 0.5 Arany Ászok 0.5 Sió duó 2 x 11 narancs, alma Suzy alma 1.51 Suzy narancs, őszibarack 1.51 Sió szőlő, alma és narancs ital 0.21 Kecskeméti bébiitalok Sertésmájkrém 65 g Szigma Darált sertéshús 400 g Tolna Sardinia, növ. olajos, paradicsomos Ketchup 800 g Kecskeméti Finomliszt fehér csőm. (Alföldi Gabona) Wiener extra kávé 250 g Merido Mocca kávé 250 g vákuum Don Alvaro kávé 250 g vákuum Karaván kávé 250 g vákuum Paloma kávé 250 g vákuum Tchibo Cappuccino 3 ízben 10 db-os Kampec légy- és szúnyogirtó spray 300 g Kodak ultra 400-as film 36-os Philips R6 Super ceruzaelem 1.5 V Napozószerek továbbra is tavalyi áron! Hajszínezők, -testékek minden típus és szín 20 % engedmény! A *-qal jelölt árak jövedéki árak. Simon Ferenc szobrászművész alkotásaiból nyűt kiállűtás tegnap a Szolnoki Mól Rt. Galériáján. A kiállítás szeptember 1-ig tekinthető meg. fotó: cs. i. Vajdasági vendégek Karcagon Szolnokon, a megyeházán fo­gadták a Vajdaságból érkező ómoravicai Ady Endre Műve­lődési Egyesület ifjúsági fúvós­zenekarát, akik testvérváro­sukba, Karcagra érkeztek, hogy ittlétük alatt valamelyest feled­jék a háború borzalmait. A Gracza Antal vezette, 13-27 éves fiatalokból álló együttest a város vezetői is fogadták, prog­ramjaikról a Déryné Művelő­dési Központ gondoskodik. A zenekart a Gábor Áron Gimná­zium kollégiumában szállásol­Testületi ülés Jászapáti. A város önkor­mányzati képviselő-testülete csütörtökön délután két órai kezdettel tartja soros ülését a polgármesteri hivatal emeleti tanácstermében. ták el. A fiatalok egy napot Be­rekfürdőben töltenek, ahol a strandolás mellett az üveggyá­rat is megtekintik, majd meg­ismerkednek Karcag neveze­tességeivel, és csütörtökön ellá­togatnak Kecskemétre is. A fúvószene kedvelőinek kedden a berekfürdői, pénte­ken a karcagi strandon játszik az ómoravicai zenekar, akik elutazásuk előtt 14-én Jászki- séren, a VI. nemzetközi gyer- mek-néptáncfesztiválon is fel­lépnek. Telefondoktor A 082-es számon hívható Telefondoktor ezen a héten a napfogyatkozásról és annak káros hatásairól beszél. lakossági kiszolgálás NAGYKER ÁRON! F 8.50 faláttöréses KONVEKTOR 37.990 Ft VESTA M3 Standard (3 égős teliajtós) 36.990 Ft JUNKERS vízmelegítő (átfolyás, kéményes) 31.990 Ft Pelgrim - MORA - VESTA - Indesit gáztűzhelyek bemutatója és vására 1999. augusztus 2-14-ig MAGENTA Szaküzlet Szolnok, Baross u. 26. S MOBILTELEFONT venne Westel 900 elő­fizetéssel? Hívjon, Er­dős István hivatalos üzletkötő: 06­30/9305-326, 06­60/427-676. Díjmen­tesen kiszállítom. *2011* STAFF’ Tapéta Nyár! Papír 390, hab 750, fűrészporos 290, selyemtapéta 1590 Ft/10 m. Szolnok, Nagysándor 22., Elek L, Abonyi 90.*2232* HOMOK és hófehér kertészsortok, kantá­ros szoknyák, szok­nyák, bermudák, megkötős lennadrá­gok legolcsóbban a készítőtől. Állandó akciók, alakraigazí- tás, ingyenes felhaj­tások. Szolnok, Jász­kürt üzletház, Bande­ras Jeans! *2599* ÓRIÁSI bermuda ak­ció! Ezen a héten a gu­mis derekú, megkötős és a többi bermudák ára 1.890 Ft helyett csupán 990 Ft. Jász­kürt üzletház, a Peli­kán parkoló mel- lett!*3641* ÓRIÁSI árenged­mény az ENRICO fér­fidivatáruban! Öltö­nyök: 6.900 Ft-tól, za­kók: 4.900 Ft-tól, nad­rágok: 1.900 Ft-tól. Cím: ÓNIX CENTER Szolnok, Ady Endre Út 19. *3281* ________ » KIZÁRÓLAG élelmiszer-kereske­delmi végzettséggel, katonaviselt, jogosít­vánnyal rendelkező, szolnoki férfi munka­erőt keresek 30 éves korig. Jelentkezni: 56/342-847. *3440* ^TERRAKOTTA KFT. MEGNYÍLT a TISZÁNTÚL kapujában TERRAKOTTA Csempe-, és Fürdőszoba Áruház. Komplett fürdőszobák, csaptelepek, olasz, magyar, spanyol csempék, padlólapok, vakolatok. Ingyenes szaktanácsadás, házhoz szállítás. Nyitási kedvezmény 10%! Szolnok. Alcstsziget 110. Telelőn: 56/419-109 (A régi és ói 4-es főút. taláSozásánál.) S »VÖRÖSHAGYMA felvásárlás! Telefon: 06-30/9758-796.*3663* »TYÚKVÁSÁR Be- senyszögön augusztus 12-15-ig, délelőtt 9-12 óráig, volt szarvasmar­ha-telepen 400 Ft/db. Érdeklődni Kiss Gyula 56/487-071 telefon- számon. »3718« ______ G YERMEKRUHÁK szezon végi áron az ÓNIX Centerben. Egyes termékek 1.000 Ft-os egységáron, spandex trapéznadrá­gok 2.990 Ft helyett 1.990 Ft-ért kaphatók. *3750* “Néplap JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI NAPILAPOK az Axel Springer-Magyarország Kft. lapjai Felelős vezető az ügyvezető igazgató • Főszerkesztő: BERKI IMRE • Szerkesztő: Laczi Zoltán Tervezőszerkesztő: Bódi Béla, Zsoldos György » Kiadja az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája • Felelős kiadó: NÁNAI TIBOR irodavezető • Szerkesztőség és kiadóhivatal: 5001 Szolnok, Kossuth tér 1., Pf.: 105. Telefon: 56/424-444, fax: 56/422-853, e-mail: ujneplap@axels.hu Készíti a Cofinec Hungary Rt. - Petőfi Nyomda, 6001 Kecskemét, Mindszenti krt. 63. Telefon: 76/482-192 • Felelős vezető: Fábián Endre nyomdaigazgató Az előfizetők részére terjeszti az AS-M Kft. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Irodája az ügynöksé­gek révén • Árusításban terjeszti a „Rónahír” Észak-alföldi Hírlap-kereskedelmi Rt. Debrecen. Levélcím: 4001 Debrecen Pf. 270. Telefon: 52/431-049 A lapok előfizethetők a kiadónál 5000 Szolnok, Kossuth tér 1. földszint (tel.: 56/424-444) és ügy­nökségeinél, a kézbesítőinél, postautalványon és átutalással a 10404508-45018367 pénzfor­galmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 725,- Ft, negyedévre 2175,- Ft. ISSN Új Néplap 0865-915X • ISSN Jászkun Krónika 1217-0704 Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon és rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer-Budapest Kiadói Kft., Axel Springer-Ma­gyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Petőfi Lap- és Könyvkiadó Kft., Népújság Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítjük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyel­müket. Esetleges kérelmükre töröljük adataikat nyilvántartásunkból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom