Szolnok Megyei Néplap, 1975. február (26. évfolyam, 26-50. szám)
1975-02-05 / 29. szám
1975. február 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 éj postájából [gLVASölNK Jó hír az utasoknak Tulajdonképpen nem az „Olvasóink írják” cím alatt kellene közölnünk Fehér Miidósnak, a törökszentmiklósi Városi Tanács V. B. elnökének hozzánk küldött levelét. S hogy mégis ezt teszszük, annak oka: itt adunk helyet olvasóink bíráló, elmarasztaló, dicsérő, köszönő sorainak. Akad köztük bőven, amelyik a Volán tevékenységét dicséri, bírálja stb... A Volán törekvéseiről számol be az említett levél is. No meg arról; a tanács sem zárkózik el a segítségnyújtástól, ha a város lakosságáról van szó., ■ És most következzék a levél: „1975. január 27-én — á városi vezetés meghívására — Törökszentmiklóson látogatást tett Kerekes Ferenc, a Volán 7. sz. Vállalat igazgatója. A helyszín megtekintése után olyan döntés született, hogy a tanács és a Volán összefogásával 1976— 77-ben jól megközelíthető, központi fekvésű területen új autóbusz-állomás épül. .. .Mivel a jelenlegi buszmegálló és környéke nem felel meg a minimális igényeknek sem, ezért — ameddig az új állomás megépül — a város főterén, a • volt bádogos ktsz-részleg helyén, némi átlakítással, a jelenleginél összehasonlíthatatlanul jobb megoldás lesz az utasok számára. Május 15-re ez a létesítmény elkészül, hogy a május 28-i menetrendváltozások bevezetésével egyidejűleg a forgalom már ennek segítségével bonyolódjon a vámosban.” Pályázat A megyei KISZ-bizottság, a megyei tanács vb művelődésügyi osztálya, a megyei Klubtanács és a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ pályázatot hirdetett ifjúsági klubok részére — hazánk felszabadulásának 30. és Szolnok város alapításának 900. évfordulója tiszteletére. A pályázatra a KÖTIV1ZIG (Középtiszavidéki Vízügyi Igazgatóság) Szolnok tiszaligeti Pelikán ifjúsági klubjának tagjai falapokra égetett történelmi képekkel készülnek a bemutató foglalkozásra. Az égetett falapok készen vannak, lehet írni a pályázati bemutató forgatókönyvét. Bajkő Judit Szolnok Csak lovat akart! A Január 9ö-án megjelent lapban olvastam a „Volt, nincs fiákeres” című riportot. Ez adta kezembe a tollat. A főszereplő”, Tasi Sándor, az utolsó szolnoki fiákeres ugyanis osztálytársán* volt Annak idején együtt jártunk iskolába, a mostani Beloiannisz útiba. Sanyi komám kérését — így is mondhatnám, megrendelését — alig gy őztem teljesíteni. Most egy szép szürke lovat rajzolj _ . most egy dereset.. egy szép sárgát .. mellé egy fakót.. És éss rajzoltam, rajzoltam szívesen, a „megrendelő” kívánsága szerint Persze, legtöbbször óra alatta Mindig csak lovat akart Lovat! Annyira szerette a négylábú patásokat. A rajzolt — ahogy ő mondta, a „csinált” lovaknak is nagyon örült. Pedig „igazi” közelében élt mindig. Nem is csodálkoztam, amikor fiákeres lett. Ügy hozzá tartozott a szolnoki utcaképhez, mint manapság a taxi, az autóbusz. Nem kell már a fiákeres... Azért úgy gondolom, leszünk néhányan szolnokiak — utasok, barátok, ismerősök —, akik szeretettel gondolunk és emlékezünk az utolsó szolnoki fiákeresre. Murányi Mihály Szolnok E°z2flsz»** Félmilliós jatékfcészlei Kifosztott polcok címet adtuk N. G.-né szolnoki olvasónk január 22-én megjelent levelének. . Január közepén nem tudott vásárolni kis unokájának a játékboltban, « úgy mondták, nem is várnak árut február közepe előtt — írta. Karácsony előtt valóban „kifosztották” a polcokat a megyeszékhely és a környék lakói, noha majd 3,5 millió forint értékű készlettel várták a játékboltban a csúcsforgalmat. Ami megmaradt, abban bizony tényleg nem lehetett válogatni — írták a Szolnok megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat áruforgalmi főosztályáról. A szokásos leltározás miatt csak január 15-én rendelhetett árut a bolt vezetője. A tájékoztatás szerint a panasz megjelenésének napján — tehát január 22-én — majdnem félmillió forint értékű játék .között válogathattak ismét az érdeklődők. Válasz egy nyílt levélre Életet az éveknek címmel nyílt levelet írt Jászárokszállásra munkatársunk, amely lapunk 1974. december 11-i számában jelent meg. A választ — szabadság, betegség, egyéb elfoglaltság miatt — kissé késve, január 30-án keltezték a jászárokszállási Nagyközségi Tanácsnál. Bódis holtán tanácselnök írta alá. A levélből a következők derülnek ki. A nyugdíjasok elhelyezéséről jóval a cikk megjelenése előtt döntöttek. Az idős emberek —- nyugdíjasok - éveken keresztül a művelődési ház egyik helyiségeben töltötték szabad idejüket. Kifogásolták azonban, hogy emeletre kellett les feljárkálniuk. Ezért döntöttek úgy, hogy egy könnyen megközelíthető, a község központjában lévő földszintes házba helyezik át a nyugdíjasok klubját. Csakhogy ebben az épületben kap otthont az MHSZ-szervezet... Itt kell elhelyezni az évek óta gyűjtött helytörténeti anyagokat is. Ráadásul előbb át kell alakítani az épületet. Döntően belső átalakításról van szó, amit télen is lehet végezni. A munkát már elkezdték — szakaszosan. így a majdan két helyiségből álló nyugdíjas klub egyik szobájában gyakorlatilag elszórakozhatnak az idős emberek. (?!) . .Az említett cikkben foglaltak az akkori pillanatnyi helyzetet tekintve a valóságnak teljes egészében megfelelnek.. — írja a tanácselnök, ám bizakodhatnak az idős emberek, mert .. így tehát a mostani körülmények, amelyek valóban mostohának mondhatók, kezdettől fogva átmeneti jellegűek. . Egy kicsit hosszú időnek tűnik ez az „átmeneti jelleg”, még akkor is, ha — ismét idézünk a válaszból: ..idős nyugdíjasaink termeszetszerűen nincsenek kizárva' a művelődési házunk, könyvtárunk és a hűtőgépgyári munkásklubok látogatásából... A klub vezetőségével a fentieket megbeszéltük és türelmüket kértük... végleges elhelyezésükig rádió, televízió és újságok biztosításával tesszük barátságosabbá környezetüket...” Tizenhárom klub . . . A Szolnok megyei Néplap január 15-i számában A szerkesztőség postájából rovatban jelent meg „Kis klubot szeretnénk” címmel Sávost Béla szolnoki lakos sérelme. A nyugdíjasok szórakozását, művelődését szolgáló klubok hiányára voiMtkozó panaszt megvizsgáltattam. A városi tanács vb művelődésügyi osztályától kapott információ alapján városunkban lehetőség van arra, hogy a nyugdíjasok a szabad idejüket kellemes körülmények között, kultúrált feltételeket biztosító klubokban töltsék el. A Hazafias Népfront irányítása mellett a városban tizenhárom klub működik. Ilyen pl. a Zagyva-parti garzonház Petőfi Sándor; a Tisza Antal út 2- ben működő Varga Katalin; az Áchim Aandrás úti iskola Zó ja; a Ságvári körúti KIOSZ klub stb. A felsorolt, de a fel nem sorolt további kilenc klubban lehetőség van a nyugdíjasok szórakozására, közös egyiittlétre, művelődésre. A klubok változatos programmal, szeretettel várják a városban élő nyugdíjasokat. A nyugdíjasok szórakozási, művelődési lehetőségét igyekszünk tovább bővíteni, ezt a célt szolgálja majd az új megyei művelődési központ is. Szükségesnek tartom még azt is közölni, hogy a Sárosi Béla levelében említett, klub létesítésére vonatkozó kérés sem a 16-os, sem a 18-as választókerületben nem hangzott el — ezért nem történt intézkedés. Bíró Boldizsár a szolnoki Városi Tanács elnökhelyettese pgERKESZT.8| V. F. Jászberény: A kereskedelem és vendéglátás dolgozóinak leltárhiányért való anyagi felelősségéről szóló 2 1968. (I. 16.) .Korín. sz. rendelet szerint a leltár-elszámolás eredménye alapján az igazgató indokolt határozatban dönt a dolgozót terhelő leltárhiány megtérítése felől. A megtérítés mértékének meghatározásánál mindazt a körülményt, amely a dolgozó felelősségere objektíve kihat, így különösen a dolgozó munkakörét, esetleges távollétének időtartamát és az anyagkezelés tárgyi adottságait figyelembe kell venni. Az anyagkezelés tárgyi adottságainak fogalmi körébe tartozik, az is, hogy az üzlet mérőeszközei (mérlegei) hibátlanok legyenek. Az igazgató kártérítési határozata ellen a dolgozó a határozat kézbesítésétől számított 15 napon belül panaszt terjeszthet elő, a munkaügyi döntőbizottsághoz. L. K. Szolnok: Az önkényesen kilépő dolgozót is megilleti a ledolgozott ideje után járó munkabér. Ha munkabérét nem kapta meg, panaszával forduljon volt vállalata munkaügyi döntőbizottságához. 1 Hirdefmény A* éjszakai fogyasztási villanyboylerek, éjszakai fogyasztású villamos hőtárolós fűtőkészülékek működtetéséhez a fogyasztók által korábban vásárolt kapcsolóórákat az Áramszolgáltató Vállalat utánpótlási ár térítése ellenében átveszi. Ennek előfeltétele az, hogy a lakás- és háztartási árszabással elszámolt fogyasztó a kapcsolóóra tulajdonjogát térítés ellenében átruházza a vállalatra. Ezt az eljárást az Áramszolgáltató Vállalat kirendeltségeinél lehet kezdeményezni, ahol a szükséges felvilágosítást megadják, és az okmányok kiállítását elvégzik. Kezdeményezhető a kihelyezett szerelőpároknál (állandóan a községben, helyszínen tartózkodó szerelők), Hl, községlátogatási napokon a kirendeltség képviselői (szerelő!) a helyszínen intézik fogyasztóink ilyen irányú kerelmet. Szeretnénk így elkerülni fogyasztóink kirendeltségi székhelyekre történő utazgatását. Az igények havonkénti Öszszegyűjtése után folyamatosan történik az ellenérték megtérítése. Postautalványnyal a címzett lakására érkezik a Bén*. A kővetkező időszakban már az Áramszolgáltató Vállalat szerzi be a kapcsolóórákat, és az igénylés sorrendjében folyamatosan elégíti ki a fogyasztókat. A fölösleges készülékvásárlások elkerülése végett kérjük fogyasztóink előzetes tájékozódását a bekapcsolásokra vonatkozóan a területileg illetékes kirendeltségeken. Erre azért van szükség, mert a további kapcsolóóra vásárlások kiegyenlítésére nem tudunk garanciát vállalni. K érjük fogyasztóinkat, hogy esetleges panaszaikkal szíveskedjenek közvetlenül vállalatunk fogyasztói műszaki osztályához fordulni (4024. Debrecen, Kossuth «. 41.) TISZÁNTÚLI ARAMSZOLGALTATÖ VÄLLALAT FÁÉRT-, ÁFÉSZ-, Tü/,ÉP-TELEPEK, figyelem; 1975. L negyedévre meg 1500 tonna mennyiségű MSZ 25-ös ÉGETETT DARABOS FEHÉR MÉSZ LEKÖTHETŐ. Vasúti szállítást az ország bármely részére biztosítunk. Telefon: 153-689. Módosított Szabálysértési Kódex Az Ein ölti Tanács 1974. évi 23. számú törvényerejű rendeletével módosította a Szabálysértési Kódexet. A módosítások három fő csoportba sorolhatók. Először is, bár csak kisebb mértékben megváltoztatták az.- eddigi szabályozás általáni fc rendelkezéseit, de megvajltoztalták egyes szabálysértések tényállásait is. Az új szabályozás célja elsődlegesen - aez, hogy növelje a szabál^sfertési- eljárások hatékony ságát. Felelősséget A jövőben a felelősséget . kizáró okok között szerepei a jogos védelem, illetőleg a végszükség esete is. Jogos védelemben az cselekszik, akinek a cselekménye a közérdek vagy a saját, illetőleg mások személye vagy javai ellen intézett vagy azokat közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges. Végszükségben, követi el a cselekményt, aki.' a közérdeket vagy a saját, illetőleg mások személyét vagy • javait közvetlenül és másként el nem hárítható veszélyből menti, ha a veszély előidézése nem róható terhére, és a cselekménnyel nem okozott súlyosabb sérelmet, mint amelynek elhárítására törekedett. A jogos védelemnek tehát a jog-Iciascáró okf (U tálán támadás éllen védekezik valaki. Es fel szemben a végszükségnél nincs jogtalan támadás, hant m vétlenüljkeletkezett vagyj idegenek, által teremtett Veszélyes,"helyzet. A ssab/űysértési (kijárás során kiszabható pénzbírság alsó határa, húsz forintcól ötven forint.ü emelkedett. A kiszabható pénzbírság, maximuma pádig a jogszabályban meghatározott ■ esetekben 10 ezjrr forint 'is lehet. Az árdrága tás, a jogosulatlan kereskedés . a vásárlók megkárosításával, az élelmiszer minőségének megrontásával, a vízszennyezéssel, az árvízvédelemij tel, az.-engedély nélküli építkezéssel kapcsolatos szabálysértések miatt kiszabható pdnzbícságok mértéke ugyanúd ötezerről tízezer forintra .»emelkedett. Eljárási rteindelkzsések A munkaviszonnyal, a szövetkezeti tagsággal összefüggésben elkövetett ügyekben,, a nagyobb nevelő hatás elérése érdekében az eddigi szabályozás is lehetővé tette az ügyek áttételét elkövető fegyelmi hatóságához. Az új szabályozás értelmében a jövőben a fegyelmi jogkört gyakorló szerv köteles lesz az ügyet érdemben elbírálni és döntéséről a szabálysértési hatóságot értesíteni. A tárgyaláson kívüli eljárás lehetősége a gyakorlati tapasztalatok szerint egyrészt gyorsítja az ügyintéaést, másrészt az elkövetők számára is előnyös, mert ügj^dk eldöntése miatt nem kell a szabálysértési hatóságra menni. Az ilyen eljárások alkalmazáséit számos esetben az korlátozta, hogy a tárgyaláson kívül kiszabható pénzbírság. felső határa nem haladhatja meg az ötszáz forintot. /Ez az akadály megszűnt, :mert a bírság összegét 100U forintra emelték. A szaibálysértési tárgyalás rendjének zavarása miatt kiszabható pénzbírság összege ötszáz forintra emelkedett. Az új szabályozás szerint a Jövőben mód lesz nemcsak az elkövető, hanem a tanú rendőrség útján történő elővezetésére is, ha ismételt idézésre sem jelent meg, és távolmaradását nem igazolta. * H tényállások udltosóse A tényállások módosítása egyrészt a meglevő tényállások megváltoztatását, másrészt új tényállások felvételét eredményezte. Például a csendháboríáts szabálysértése oly mértékben szélesedett, hogy a mások nyugalmát sértő hangoskodást nemcsak akkor büntetik, ha lakott területen vagy lakóházban követik el, hanem akkor is, ha negiióziekedési eszközön. Mindennek. következtében nem marad jogkövetkezmény nélkül annak a cselekménye, aki vonaton, autóbuszon olyan hangerővel működteti hordozható rádióját, hogy az utasok nyugalmát zavar ja. Teljesen új szabálysértés a tiltott helyen való táborozás, az úgynevezett vadkempingezés. Kimondja az űj jogszabály, hogy a tiltott helyen való táborozás szabálysértés és 3. ezer forintig terjedhető pénzbírsággal büntethető. A. mezőgazdasági termelés keretében egyre nagyobb mértékben felhasznált vegyszerek széles körű alkalmazása tette szükségessé a növényvédelemmel kapcsolatos tényállások kibővítését. Ennek következtében a növényvédelmi vegyszerek előállítása, forgalambahozatala és felhasználása szabálysértés. Szabálysértést követ el az is, aki az emberi, valamint hasznos állati és növényi szervezetek megvédését szolgáló' rendelkezéseket nem tartja meg. A módosítások teljes szövege az 1974. évi Magyar Közlöny 101. számában olvasható. Dr. Cs. L A JÁSZBERÉNYI VEGYESIPARI SZOLGÁLTATÓ VALLALAT felvételre keres — szolgáltatási ágazatvezetőt — szobaiestő-mázolo szakmunkást — kőműves szakmunkást. Fizetés a 1/1971. (V, I.) MŰM. M. sz. rendeletben foglaltak alapján, JELENTKEZÉS a vállalat személyzeti előadójánál Bercsényi út 5» 9 ............■