Somogyi Hírlap, 2008. augusztus (19. évfolyam, 179-203. szám)
2008-08-14 / 190. szám
6 HÍRSÁV Százmilliárd forint környezetvédelemre az új MAGYARORSZÁG Fejlesztési Terv keretében a kormány tegnap hat, összesen csaknem százmilliárd értékű környezetvédelmi nagyprojekt támogatásáról döntött. Két árvízi tározó, két hulladékgazdálkodási rendszer és két szennyvíztisztítási projekt valósul meg ebből. Kilencezer lakás pályázott a panelprogram keretében idén eddig több mint kilencezer lakásra nyújtottak be pályázatot a Önkormányzati Minisztériumhoz a panelprogram keretében, ugyanakkor szeptember végéig még további hatvanezer lakás felújításának támogatására lenne pénz. A program 11,5 milliárd forintos 2008- as keretéből 4,8 milliárd forintot fizettek ki július 31-ig. Csökkent a budapesti tőzsde nyeresége A BUDAPESTI ÉRTÉKTŐZSDE (BÉT) Zrt. 1,62 milliárd forint adózott nyereséget ért el 2008. első fél évében, míg tavaly ebben az időszakban 1,72 milliárd volt ez a szám - közölte a BÉT. A tőzsdei tevékenység mellett 12 millió forint egyéb bevétele is volt a BÉT-nek. GAZDASÁG 2008. AUGUSZTUS 14., CSÜTÖRTÖK i ;• ív"+ f<;•'< ■ ■■ Diplomás férfiaknak áll a világ álláspiac Évek óta nem csökken a régiók és a nemek közti fizetéskülönbség Továbbra is nagy szakadék tátong a férfiak és a nők fizetése között, ám a főiskolai diplomások sem lélegezhetnek fel: egyetemi végzettségű munkatársaik jóval több pénzt vihetnek haza havonta. Az egyetemi oklevél sem garancia az álomjövedelemre. Hampl Márta Csaknem ötször annyi fizetést visz haza havonta egy egyetemi diplomás munkavállaló, mint a nyolc osztályt végzett dolgozó - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) adataiból. Ráadásul az oklevél típusa sem mindegy a versenyszférában, hiszen egy egyetemi végzettségű dolgozónak több mint 40 százalékkal magasabb az alapbére, illetve a havi keresete, mint főiskolai végzettségű munkatársának. A munka világában az sem mindegy, hogy az egyetemen milyen szakra járt valaki, hiszen az egyes szakmák javadalmazása között is nagy eltérések lehetnek. A mérnökök például bruttó 179 és 386 ezer forint közötti fizetésre számíthattak; a skála alacsonyabb végén a könnyűiparban dolgozók voltak, legtöbbet a villamos- és gépészmérnökök kaptak. A végzettség mellett az életkor is nagyban befolyásolja, hogy a mérnökök közül ki mennyit keres. Az ÁFSZ statisztikái szerint a friss diplomás mérnökök mindössze ötvenéves korukig büszkélkedhetnek áüagon felüli jövedelemmel, az ötödik ikszen túl többségük már nem tud lépést tartani a fiatal generációk nyelv- és egyéb speciális - például számítástechnikai - tudásával. A fizetésbeli különbségeknek feltehe- | tőén az is az oka, hogy a friss mű- | szaki diplomásokat évek óta egy- £ Dél-Dunántúl Bruttó átlagkeresetek az ország különböző régióiban (forint/hó, 2007) Átlagkereset Szellemi foglalkozásúak átlagkeresete É Eszak-Magyarorszag 161108 154314 Közép-Dunántúl 236 570 Dél-Alföld 210 113 204 720 re nehezebb becserkészni a hazai vállalatoknak, így a kezdőknek magasabb bért ajánlanak. A bérek közti szakadék viszont még tovább is mélyülhet a különböző nemek között Egy nő a gyakorlatban 12-20 százalékkal kevesebb pénzt kap ugyanazért a munkáért, mint férfi kollégája, holott elvben ugyanolyan összegű bér jár neki. Ezt a tényt leginkább az a társadalmi beidegződés magyarázza, hogy a férfiaknak kell eltartani a családot, így a nők tevékenysége úgymond leértékelődik. Másrészt a fizetések közű különbségek annak a helytelen munkáltatói hozzáállásnak tudhatóak be, hogy egy női dolgozó egy estleges gyermekvállalás miatt szinte csak nyűg a főnöknek, hiszen a különböző járulékok - mint például a gyes vagy a gyed - kifizetése mellett még helyettesíteni is kell a kieső munkaerőt - véli Bárdosi Tamás munkaügyi szakértő. Nemcsak a nők és a férfiak fizetését, hanem a régiós béreket vizsgálva is éles különbségek mutatkoznak. A közép-magyarországiak keresete 50 százalékkal magasabb, mint az Észak- és Dél-Alfóldön élőké. Ráadásul ott a legaggasztóbb a helyzet, ahol kevés a munkalehetőség. Végzettség szerinti átlagkeresetek Iskolai Bruttó átlagkereset végzettség (Ft/hó) Általános Iskola, 8 osztály 110 326 Szakiskola 117784 Szakmunkásképző ________130830 Sz akközépiskola__________170 750 N Gimnázium______________179292- Technikum 214 216 | Főiskola________________348651 1 E gyetem_______ 501688 Áll ás- és fizetési ajánlatok végzettség szerint Nem mentek szabadságra a feketemunkások Foglalkozás Iskolai végzettség Munkavégzés helye Ajánlott bér (Ft/hó) A nyári IDÉNYMUNKÁK tömeges foglalkoztatásúm derített fényt, 6 SZ °'s °a. .. . aca ,, ..... * megjelenésével mind több a ezen belül 40521 munkavállaáltalános iskola Csönge 88000 munkaszerződés vagy bejelen- lo mindenfele papír nélkül, feTitkárnő főiskola Szeged 130000-150000 tés nélkül foglalkoztatott mim- ketén dolgozott. A legutóbbi elszakközépiskoia Gyula 100 000-120000 kavállalók aránya. Az Orszá- lenőrzés során például egy __________________gimnázium_____________Kaposvár__________________íoo pop gos Munkavédelmi és Munka- konzervgyárban 34 dolgozó vi llanyszerelő főiskola Kömye 300000-480000 ügyi Főfelügyelőség az első fél esetében állapítottak meg valaszakmunkásképző Szolnok 100000-120000 évben 252 964 fő szabálytalan miféle szabálytalanságot. __________________általános iskola_________Tata_______________________134 400 HIR DETÉS Kevesebb bort vettek tavaly a magyarok Növekvő átlagárak, valamint ritkább és egyre kisebb mennyiségű borvásárlás - így foglalhatók össze a hazai borfogyasztás legjellemzőbb tendenciái a 2007. évben a GfK Hungária felmérése szerint. Míg a korábbi években folyamatosan nőtt, 2007-ben 12 százalékkal csökkent a magyar háztartások által vásárolt bor mennyisége. Nem csökkent viszont a bort vásárlók száma: százból 52 háztartás vásárolt 2006-ban és 2007-ben is a nedűből. A háztartások átlagosan 421 forintos literenkénti áron vehettek belőle, amely 6,3 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbi árnál. A minőségi borok literenkénti átlagára 614 forint, a tájboroké 369 forint, az asztali boroké pedig 243 forint volt. Leggyakrabban továbbra is asztali bor került a kosárba, de a kereslet egyre inkább eltolódik a magasabb minőség és így a magasabb ár felé. A minőségi borok értékesítéséből háromszor akkora összeg folyt be, mint az asztali borokéból. ■ N. M. A BUX-index 2008. augusztus 13-án 212001 Nyitóérték: l j Változás: -2,39%] 21000 .... ......-....-......T..... 20 800? férték: L/v 20260 20600 V20200 Előző napi ..........................f....... 20 000 záróérték: 15,30,1 New tort-iá...... 19 »nn L^LZjijJ fesdc "irtása í pont 09.00 11.00 13.00 15.00 16.30 0,3 FORRÁS: BÉT NYERTESEK____________2008.0e.13. Ré aaány Utolsó ár (Ft) Váltoa»(%) MM6F1 Rlchter 32 200 +1,60 2466 TVK - 4650 +1,52 1 Elmű 21600 +0,91 1 Rába 1425 +0,63 3ty Danubius 6100 +0,16______1_ VE SZTESEK FORRÁS: BÉT Részvény Utolsó ár (Ft) Változás (%) Millió Ft Mól 16850 -5,60 10003 Egls 13800 -4,76_ 185 Fotex 610 -2,40 115 OTP 6801 -2,07 7025 MTelekom 790 -1,25 1095 A BUX-index az elmúlt napokban 22800 22400....................r-............22000 21738 21600 C?\s21506................... 21 200 ^S^JOOTO 20 800 21 197 *'ve«c^^ muu 20925 ti 20 400 20755 20000----------------------------------------------port./ 08.05 08.06 08.07 08.08 08.11 08.12 / FORRÁS: BÉT MNB-árfolyamok Hivatalos devizaárfolyam 2008. augusztus 13-án. €/Ft $/Ft CHF/Ft i i i 236,17 158,29 145,53-1,68 Ft -1,65 Ft -1,04 Ft 7 167 Ft induló havi törlesztő részlet, 1 millió Ft, 5 éves lejáratú, forint alapú személyi kölcsönre! Évi 5%-os akciós kamat az első három hónapban. THM: 28,86% Az akció 2008. szeptember 30-ig érvényes. Az akciós, évi 5 %-os ügyleti kamat a kölcsön első három havi törlesztő részletére vonatkozik, mértéke ezt követően az akkor hatályos Hirdetményben közzétett standard kondícióknak megfelelően módosul. Az akciós kamatozású forint alapú kölcsön csak három havi halasztott tőkefizetéssel igényelhető, ami azt jelenti, hogy az első három törlesztő részletben csak kamatot és kezelési költséget (hiteldljat) kell fizetnie. A tőketörlesztés a negyedik törlesztő részlet esedékességétől kezdődik. 7 167 Ft-os induló törlesztő részlet esetén a törlesztő részlet a negyedik hónaptól 30 528 Ft. Az akciós személyi kölcsön igénybevételének további feltétele, hogy a futamidő első 24 hónapjában a kölcsön más személyi kölcsönre történő kiváltása vagy a lejárat előtti teljes visszafizetése korlátozott, melyre vonatkozó részletes feltételeket a Hirdetmény tartalmazza. A Bank a hitelbírálat, és az akció visszavonásának és módosításának jogát fenntartja. Az akció más személyi kölcsön kedvezménnyel nem vonható össze. A THM meghatározása az aktuális feltételek, illetve a hatályos jogszabályok figyelembevételével történt, a feltételek változása esetén mértéke módosulhat. A THM értéke nem tükrözi a hitel kamatkockázatát. A jelen hirdetés nem minősül ajánlattételnek, az egyes feltételek a hitelbírálat eredményétől függően változhatnak. A tájékoztatás nem teljes körű, ezért - amennyiben felkeltettük érdeklődését - további részletes információért és a további akciókról kérjük, tájékozódjon az OTP Bank bankfiókjaíban és honlapján ( www.otpbank.hu ) közzétett Üzletszabályzatból és Hirdetményből. Részletes feltételek: ma? www.otpbank.hu vagy 06/1-3666-666 (7. menüpont). f Megbízunk egymásban