Károlyi Zsigmond—Nemes Gerzson: Szolnok és a Közép-Tiszavidék vízügyi múltja II. rész, A rendszeres szabályozások kora (1846-1944) (Vízügyi Történeti Füzetek 9. Budapest, 1975)
2. A Közép-Tisza szabályozása - 2.2. Ármentesítések, árvizek, árvízvédelem - 2.2.1. A töltések kiépítése (A ,,sürgős munkálatok" időszaka 1846—1879)
A társulat a vállalkozóval szembeni kötelezettségéből 196 512 frt-ot csak kötelezvényekkel tudott rendbehozni, ami 1867-ben végrehajtás és csőd veszélyével fenyegetett (A 27 frt 75 kr. átlagos értékű árterület egy holdra eső terhe ekkor 22 frt 20 kr. volt!) A társulat nehéz helyzetéből újabb kölcsön felvételével, legalábbis átmenetileg, megszabadult ugyan, de ezek a problémák egész történetét végigkísérték, éppen úgy, mint a Madarassal és Karcaggal az üllő lapos árterületének hovatartozása felett folytatott viták . . . Az öblözet ármentesítése érdekében kifejtett társulati erőfeszítések nagyságát jól mutatják a számok: a gátak kiépítésének költsége nemcsak a terület 27 frt 75 kr. átlagértékéhez, hanem az addig végzett tiszavölgyi ár mentesítések 11 frt 5 kr-os átlagköltségéhez képest is rendkívül nagy volt. A társulat történetének egyik kevéssé ismert mozzanata az 1876. évi árvízhez fűződik. A társulat saját gátjait meg tudta ugyan védeni, de területe mégis víz alá került. A szomszédos szalók—taskonyi öblözet gátszakadása és elárasztása után ugyanis a két veszélyeztetett település, Abád és Szalók belterületének megmentése érdekében a két társulatot elválasztó lokalizációs gátat, az ún. ,,Buk-gát"-at, hatósági rendeletre átvágták és a vizet a mentesített örvény—abádi öblözet területére bocsátották ... Ez a társulatnak, hivatalos becslés szerint is nem kevesebb, mint 150 000 frt kárt okozott, vagyis holdanként újabb 10 frt-os megterhelést jelentett. (Lásd a 2.2.2 szakaszt is.) A tiszavölgyi ármentesítések történetének e szerencsétlen epizódja érlelte meg azután — a társulat kérésére — azt a döntést, hogy az önálló kis társulatokat meg kell szüntetni és össze kell vonni. Ez éppen az említett két szomszédos társulat 1883. évi egyesítésével kezdődött meg. 77 A kis fegyvernek—szakállasi öblözet érdekeltjei a Hevesi Társulat felbomlása után előbb szervezeti kereteken kívül, saját erővel, védekeztek, de az 1860-as árvíz hatására 1863-ban mégis önálló társulatot alakítottak, amely 1864—1885-ig Fegyvernek—Szakállasi Külön Egylet (5.) néven működött. Mentesített területe mindössze 1800 magyar hold (774 ha) volt, de közvetve további 30 000 magyar hold (12 900 ha) volt az elöntés veszélyének kitéve. 75/b Az öblözethez tartozó, Fegyvernek alatti, „Nagy Büdös Tó"-ból ágazott ki ugyanis a Büdös-ér, amelynek völgyeletében a Tisza árvizei a fegyvernek—kuncsorbai határon keresztül Mezőhék, Mezőtúr területéig jutottak el és ott egyesültek a Berettyó kiöntéseivel. Az árvizek kitörését 1853-ban és 1859-ben csak nehezen tudták a Büdös-fok gátjánál és a magaspart rögtönzött gátjaival megakadályozni. Az 1860. évi árvíz Fegyvernek melletti gátszakadásakor a víz elöntötte Szapárfalut és a Törökszentmiklós—debreceni vasútvonal mentén terült el. Innét csak a vasút átvágásával tudták levezetni a Körösök felé a régi vízfolyások, a Csorcsán-ér és a Nagy-Hék medrében, miközben a mellettük fekvő községek határaiból nagy területek kerültek víz alá. Az érdekeltség az 1860. évi árvíz után részben közmunkával, részben saját költségen kezdett hozzá a mintegy 3200 fm hosszú új tiszai gát építéséhez. A közvetlenül érdekelt (774 ha-nyi) ártér birtokosai azonban nem tudták vállalni a megfelelő méretű töltés költségeit, ezért az ún. „közvetett ártér" birtokosainak bevonásával alakították meg társulatukat 1863-ban. A meglévő töltésbe ekkor még újabb 38 000 m 3 földet építettek be, hogy a töltéskoronát az 1860. évi árvíz fölötti 3 lábnyi biztonsági magassággal, 1 öl szélességben és mindkétoldali 1:2 lejtővel alakíthassák ki. Az új gát elkészültével már 1864-ben feladták a régi Büdös-éri gátat. A társulat számára hosszú ideig súlyos gondot okozott az 1860-ban elöntött „közvetett ártéri" érdekeltségek kötelezettségeinek elismertetése, ami ellen leginkább Turkeve és Mezőtúr tiltakozott. A szalók—tiszabői öblözetben csak az 1876. évi árvíz — a Nagykunság legnagyobb árvízkatasztrófája — után került sor önálló társulat alakítására.
