A Barsi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. június
_ 30 — kára Soós Géza; Zalabára Kayos Béla; Bessére Mozgay Béla; Ághóra Patay Kálmán; Uj-Lóthra Rózsa Bertalan választattak meg A bemutatott okmányok és választások rendben levén, fent emiitett tanitók rendes tanitói állásukban a választás jóváhagyásával megeró'sittetnek. 6. Bemutattattak a bori-i és fegyverneki lelkész-választás jegyzőkönyvei és mellékletei. A megválasztottak okmányai rendben levén, a szabályosan megejtett választás ellen kifogás nem emeltetvén, jóváhagyatik és Patay Miklós bori-i, Varannay Sándor fegyverneki rendes lelkészi állásában megerősíttetik. 7. A még esküt nem tett, de állásaikat már elfoglalt tanitók az eskütételre felhivatván, Kósik Ilona kétyi, Patay Kálmán ághói, Rózsa Bertalan uj-lóthi tanitók az esküt a gyűlés szine előtt letették. 8. Olvastatott s tárgyaltatott Akúcs Lajos bajkai lelkész és társainak indítványa, mely szerint kimondatni s határozattá emelni kéri, hogy ügyrendünk ama szakaira, mely szerint egyes egyházmegyei tisztségekre a leány-, sőt társ-, vagy fiókegyházak is szavaztak, hatályon kivül helyeztessék és a szavazati jog gyakorlása csak az anyaegyházak részére biztosittassék. Hosszas és beható vita után az inditvány, tekintettel leányegyházaink méltánylást, elismerést érdemlő áldozataira, teherviselésére; egyházmegyénk azon szabadszellernü irányára, melynél fogva a jogokat inkább kiterjeszteni, mint csorbítani kivánta és kivánja; de tekintettel főként arra, hogy a szavazatjog gyakorlására vonatkozó egyházi törvények kifejezésbeli határozatlansága, sehol cooperative és kategoricze nem rendelkezik, s igy joggal vélelmezhette egyházmegyénk, hogy emez önalkotta statútumunk, melynek alapján egyházmegyei tiszti állásainkat már számtalan esetben évek óta betöltöttük, az egyházi törvénynyel nem ellenkezik; nem látja szükségesnek és indokoltnak a szabályrendelet és gyakorlat megváltoztatását, — nem fogadtatik el és az eddigi gyakorlat továbbra is érvényben hagyatik.