Dunamelléki Református Egyházkerület Jegyzőkönyve 1880-1886.

1882. június 3.

70 56. 5. Intézkedést igényelnek még a kéthalmí épületek és a borshalmi kis kastély is, melyeknek helyreállítása és fenn­tartása az alapítványnak csak terhére esnék, különben is a gazdálkodás viteléhez nem szükségesek, helyreállításuk pedig igen sokba kerülne. 6. A tiszai uj kölcsönök kivetése még mindenik társu­latnál rendezkedés alatt van, az ezekkel eszközlendő leszá­mítások szintén ez év teendői közé tartoznak. 7. A puszta-szentiványi épületek szintén e nyáron lesz­nek felállítva, s fölépitésök után collaudáltatván, a vállalko­zónak a felállítási költségek a szerződés értelmében még e nyáron lesznek kifizetendők 8. Még azt is föl kell említenünk, hogy a fegyverneki birtokon, mely pedig az alapitványi birtokok színe-javát képezi, semmi épület nincsen, kivévén a fegyverneki belső funduson levő épületeket, melyek pedig részint régiségök, részint a földektőli távolságuk miatt a célnak meg nem felel­nek ; igy egy pár év alatt okvetlen beáll azon kényszerűség, miszerint a fegyverneki külső birtokon egy gazdasági majort kell felállítani, mert különben e birtokon gazdálkodni is alig fog lehetni. Annak dacára azonban, hogy az alapítvány bonyolult viszonyai és ügyei teljes rendbe és tisztába hozatala még e teendők elintézését igényli, mindamellett az alapitványi bi­zottság tekintettel arra, hogy a legnagyobb részben befejezte az alapitványi birtokok s ügyek rendezését, felmutatva azon eredményeket, melyek intézkedéseinek gyümölcsei lettek, de kijelölve az előadottakban a nehézségeket is, melyekkel még küzdeni kell, elérkezettnek látja az időt, melyben felhívja a főt. egyházkerületeket, hogy az alapítvány jövendő fentar­tása, biztosítása és kezelése iránt intézkedjenek. Tekintettel egyszersmind arra, hogy eddigi működése alatt elég alkalma volt a bizottságnak azon főszempontok iránt, melyek az alapítvány fentartása, örök időkre való biz­tosítása és céljainak megfelelő képviselete és kezelése érde­kében az alapítvány viszonyainak figyelembevétele mellett kívánatosaknak mutatkoznak, tájékozást szerezni; tekintve

Next

/
Oldalképek
Tartalom