Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti közlemények 230-233. (Budapest, 2015)
KRÓNIKA
KRÓNIKA 187 Emellett, Ilze mindig talált magának valami speciális feladatot is. A 80-as években a csúf, értéktelennek tűnő, festett, fa patikaedényekben is meglátta az értéket. Aprólékos műgonddal leszedte a századok folyamán egymásra rakódott átfestéseket és feltárta az edények legrégibb, sokszor valóban gyönyörű állapotát. Ezzel a munkával megsokszorozta a gyűjtemény értékét. De ahhoz is volt energiája, szíve, hogy a kollégák gyermekeit pl. csudaszép festett Betlehemessel lepje meg, amit máig féltve őriznek. Hosszú, gazdag, olykor igencsak küzdelmes életet élt. 95 éves korában távozott el. Volt kollégái, munkatársai, barátai szeretettel és tisztelettel őrizzük emlékét. Szlatky Mária KARASSZON DÉNES (1925-2014) 2014. november 14-én elhunyt Karasszon Dénes, a hazai és a nemzetközi orvos- és állatorvos történeti társasági közélet ismert egyénisége, egyetemi tanár, az MTA doktora, a Magyar Orvostörténelmi Társaság volt elnöke, tiszteltbeli elnöke. A Sárospataki Református Főgimnáziumban érettségizett, majd a budapesti Allatorvostu- dományi Főiskolán folytatta tanulmányait, 1949-ben avatták állatorvosdoktorrá. Kutatóorvos típus volt, végzése után előbb az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet agyszövettani laboratóriumában, majd a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Ideg- és Elmeklinikájának neuropatológiai laboratóriumában volt tudományos munkatárs. Tudását mélyítette - a bécsi Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként - a bécsi Ideggyógyászati Intézet laboratóriumában. Hazatérése után megszervezte és vezette az Országos Közegészség- ügyi Intézet neuropatológiai laboratóriumát, majd ezt tette a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége által fenntartott Vakvezető Kutyaképző Iskolájában is, ahol megszervezte a neuropszichológiai laboratóriumot. 1965-ben megvédte az összehasonlító és kísérletes idegkórtan tárgykörében készített kandidátusi értekezését. Elismert hazai és nemzetközi szakemberként tartották számon. Munkásságának talán legismertebb területe az orvos- és állatorvostörténet volt, az Állatorvostudományi Egyetemen e tárgykört adta elő, a második világháború éveiben elpusztult állatorvostörténeti gyűjteményt újjászervezte. Elsősorban neki köszönhető, hogy 1984-ben megnyílt az Állatorvostörténeti Gyűjtemény, amely ma az egyetemi Állatorvostudományi Könyvtár, Levéltár és Múzeum legfontosabb része. 1958-ban már tagja lett az Orvostörténeti Szakcsoportnak, 1966-ban egyik alapítója a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, amelynek 1974-1990 között alelnöke, 1990-1995-ben főtitkára, 1995-2000-ben elnöke volt. 2002-ben a Társaság tiszteletbeli elnökké, a Weszprémi István Emlékbizottság társelnökévé választotta. Tudományos és társaságszervezői munkásságát a Társaság még 1974-ben Weszprémi István emlékéremmel ismerte el. Szakmai pályafutásának csúcsát 1995-ben érte el, amikor elnyerte az MTA doktora címet. Sokoldalú tudományos munkásságát tükrözi, hogy tagja volt a Nemzetközi Orvostörténeti, a Nemzetközi Állatorvostörténeti, és a Nemzetközi Egyetemtörténeti Társaság magyar bizottságának, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének, valamint a Nemzetközi Neuropatológiai Társaságnak. Szerkesztőbizottsági tag volt az Orvostörténeti Közleményekben,
