Kapronczay Károly szerk.: Orvostörténeti Közlemények 198-199. (Budapest, 2007)
KÖNYVSZEMLE — BOOK REVIEWS
- már a feltárás során gondos régészeti mentőmunkában részesüljenek, A kötetet nagy terjedelmű irodalomjegyzék és tárgymutató teszi teljessé. Józsa László színvonalas könyve minden bizonnyal fontos és sokszor hivatkozott segédanyaga lesz a paleopatológiával foglalkozó és a téma iránt érdeklődő szakmai és laikus közönségnek; az orvosok mellett biológusok, antropológusok, régészek egyaránt haszonnal forgathatják. Tomkiss Tamás Karasszon Dénes - Kónya Sándor (szerk): A Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának története az európai tudós társaságok alapításától 2005-ig. Bp., Seientia Kiadó, Bp. 2005. 440. p. A kötet a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályának 55 évét tekinti át. A hiánypótló mű, emlék- és kézikönyv egyben, hiszen azon túl, hogy méltatja a nagy elődöket, a történeti kronológiát követve az első tudós társaságok szerveződésétől lényegében napjainkig dolgozza fel az akadémia V. Orvosi Tudományok osztályának történetét. A kötet szerkezete logikus felépítésű, jól áttekinthető, fejezetei gazdagon adatoltak. A kötet előszavát Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke írta. Az akadémia szerveződésének és megalakulásának előzményeit Karasszon Dénes összeállításában olvashatja az érdeklődő. A fejezet a tudomány fejlődését és a politikai helyzet alakulását párhuzamosan tárgyalja, különös gonddal elemzi, miként segítették, illetve gátolták bizonyos történelmi események hazánk szellemi kibontakozását, azon belül is az orvostudomány fejlődését. Az akadémikus orvosok életútját és tevékenységét vázolva, tudományos sikereik főbb elemeit feltárva ismerteti meg az olvasót azokkal a neves orvos-tudorokkal, akiknek köszönhetően az akadémia az egyes orvosi szakágakat „tudományként elismerte". Amint ez a tanulmányból kiderül, a számos külföldi példa nyomán hazánkban is felmerült az igény egy tudósokból álló testület megszervezésére, valamint egy tudományos folyóirat létrehozására. Elsőként 1732-ben Fischer Dániel főorvos intézett felhívást a hazai Tudós Társaság megszervezésére, valamint egy tudományos folyóirat megindítására. A politikai viszonyok kedvezőtlen alakulása miatt azonban, közel egy évszázadnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az 1825. évi országgyűlésen gróf Széchenyi István példamutató felajánlása nyomán megteremtődjenek a Magyar Tudományos Akadémia elődjének, a Magyar Tudós Társaság alapításának az anyagi feltételei. Az alapító tudósok között Bene Ferenc orvosprofesszor nevét is ott találjuk. A tudós társaság célul tűzte ki, hogy hazánkban a tudományok honi nyelven műveltessenek, ezért az első orvosdoktor tagjai között nyelvújítókat, valamint az akkor korszerűnek számító homoeopata - korabeli szóhasználattal „hasonszenvi" gyógymódok képviselőit is ott találjuk. Az egyre bővülő Magyar Tudós Társaságnak nemcsak az orvostudomány fejlődésében volt jelentős szerepe, hanem a honi egészségügy megszervezésében is. A szerveződés a különböző tudományágak fejlődését oly módon segítette, hogy fontos intézményi háttérként szolgált az egyes szakágak jeles képviselőinek, koordinálta tevékenységüket és hazai, valamint külföldi fórumot biztosított az eredmények publikálására. A Magyar Tudós Társaság - bár törekedett rá -, tevékenységét nem tudta teljes egészében függetleníteni a politikától. A történelmi események alakulása valamilyen módon mindig is befolyásolták az akadémia munkáját. A 19. század első felében, a hazai orvostudomány MTA keretei között megindult fejlődését a kolerajárványok, majd pedig a szabadságharc leverését követő önkényuralmi rendszer egy időre megbénította. A tudós testület tagjai közölt - mint említettük - már a kezdetektől találunk orvosokat. De ezeket a doktorokat sok esetben nem orvostudományi, hanem egyéb érdemeik alapján választották a tagjaik közé. A 19. század elején az akadémikusok körében ugyanis az a felfogás uralkodott, hogy orvosdoktor elsősorban a közéletben elért érdemei alapján válik méltóvá az akadémiai tagságra. Az orvostudomány külföldön megindult szakosodása azonban a Magyar Tudományos Akadémia falai között is éreztette hatását. A korábbi felfogással ellentétben az orvosok már orvostudományi érdemeik elismeréseként is lehettek e magas szintű tudományos tanácskozó testület tagjai. így egyre több, a szakmájában kiváló eredményeket felmutató orvosdoktor lett tagja az akadémiának. Az MTA tagok közé választott orvosdoktorok szakterületüket érintő gondjaikról az első Alapszabály értelmében a Természettudományok Osztálya keretei között tanácskozhattak. Kezdetben csupán az alaptudományokat - kémiát, fizikát botanikát, ásványtant, zoológiát, anatómiái - ismerték el „tudománynak". Arányi Lajos munkásságának köszönhetően a kórbonctant, Balassa János tevékenysége eredményeként a sebészetet, majd pedig Sauer Ignác működése nyomán a tudományos alapokon nyugvó belgyógyászatot ismerte el az akadémia önálló szakágként. Ahogy bővült az orvos akadémikusok köre, egyre több szakág képviseltette magát a tudomány eme fellegvárában.
