Antall József szerk.: Orvostörténeti közlemények 77. (Budapest, 1976)

FÓRUM — Wesselényi Miklós megvakulása - Karasszon Dénes: Wesselényi Miklós boncleletéről Korányi Frigyes naplójegyzetei alapján

haladt elé. A beteg párja nélküli dörgő vastag hangja annyira meggyengült, hogy a legfinomabb női gyermek hangnál vékonyabb lett. Az időnként megrohanó éles fájdalmakat nagy béke tűréssel szenvedte. Harmadnapra vonaglani kezdett.. . nem sokára kiadá az erős test a még erösebb lelket.™ Wesselényi holttestét Arányi professzor boncolta. Erre vonatkozólag Arányinak kéziratos naplójában egyik helyen a következő olvasható: „B. Wesselényi Miklóst boncoltam, sőt be is balzsamoztam". A boncolásról készült jegyzőkönyvet azonban nem sikerült megtalálni [11]. Wesselényi betegségével Magyary-Kossa foglalkozott igen behatóan [10, 11]. Wesselényi naplójából vett részletek elemzése alapján helyt adott annak a széltében elterjedt vélekedésnek, amit előszeretettel terjesztettek is Wesselényi bujakórjáról és amit végül Magyary-Kossa is kénytelen volt elfogadni: ,,.. .kétségtelen, hogy Wesselényi megvakulását és hosszú szenvedését az a luetikus fertőzés okozta, melynek máiifjúsága legelején, 21 éves korában áldozatul esett". Magyary-Kossa felkérte Grósz Emilt és Sarbó Artúrt is szakvélemény adására. Az elébük tárt adatok alapján természetesen mindketten úgy foglaltak állást, hogy „Wesselényi minden valószínűség szerint tabes dorsalisban szenvedett és ennek volt részjelensége az atrophia nervi optici" [11]. A kérdést Magyary-Kossa 1929-ben, Wesselényi halála után 79 évvel közzétett adatai alapján véglegesen lezártnak tekinthettük. Fordulat következett be, amikor egy magángyűjteményből váratlanul előkerült Korányi Frigyesnek a szabadságharc alatti és utáni időkből származó naplója [8]. E napló (1. ábra) utolsó, 168— 169. oldalán, 1850. április 26-i keltezéssel a következő bejegyzés olvasható (2 a. és b. ábra): „Báró Wesselényi Miklós bonczlelete mely nem csak mert ezen a maga idejében nagy embernek haláléiról ad felvilágosítást, hanem pathognomiai tekintetből is érdekes fejezze be orvosi jegyzeteimnek ezen első füzetét, a kór tünetek többévtől óta beállott móros állapotán kívül tüdő lob és szinte régebben megjelent köszvényes bántalmakban állottak a bonczolat a következőket mutatta: A koponya rendes, a kemény kérgedényei kitéigttltak, vérdúsak, az agyállománya rendes, az agy alapján a toboz mirigy /:glat:dula pituitaria.j 3 vonal vastag és egy rézgaras nagyságú, úgy hogy általa a lát telepek I:thalami:I nyomattak j' innen a vaksiig, a tüdők be szürenikedettek a jobb tüdő hátsó alsó része ernyedt májasodás jthepatisatio flaccida:/ jeleit mutató, a has üregben: a jobb vesén egy fél ököl nagyságú víztömlő / :hydatis:j a balban egy ágas alakú hosszas peteképű vesekő. — S' így három baj melyek közül mind egyik képes kiölni egy-egy műszerezettséget — szövetkezve támadta meg a nagy ember mind három szervtárát, az agy, mell és has üreget, j' csak így vehetett erőt rajta". A Balassa mellett famulusként dolgozó, de Arányi boncolásain mindig szorgalmasan jelenlevő és jegyzetelő „ötöd éves orvos hallgató" Korányi Frigyes naplójának tanúsága szerint Wesselényi halálának közvetlen előidézőjeként a boncoló Arányi professzor kruppös tüdőgyulladást, betegségének okaként nephrolithiasist és hydronephrosis! állapított meg, vakságát pedig nem tabeses elváltozásokra, hanem hypophysis tumorra vezette vissza. Ezt a diagnosist megerősítette Korányi Sándor, aki a naplót 1935-ben a következő sorok kíséretében [12] küldte Magyary-Kossának : „Kedves Barátom! Kívánságodra, hogy boldogult atyámtól származó valamilyen emléktárgyat bocsássak a Kari gyűjte-