Palla Ákos szerk.: Az Országos Orvostörténeti Könyvtár közleményei 17. (Budapest, 1960)

Dr. Karasszon Dénes: Az állatorvostan helye az egyetemes orvostudomány történetében

AZ ÁLLATORVOSTAN HELYE AZ EGYETEMES ORVOSTUDOMÁNY TÖRTÉNETÉBEN írta: Dr. KARASSZON DÉNES (Budapest) H

a Tisri hónapban eső esik, akkor emberek és marhák meg fognak betegedni" - szólt a babiloni papok jövendölése. Pazuzu, a betegség démona egyaránt szállta meg az embert és az állatokat, de különleges rontóképességgel felruházott emberek sem voltak túlságosan válogatósak a „szemmelverésben", mert embert, állatot egyaránt „megrontottak". Az egyiptomiak Plinius szerint az ibismadártól tanulták a bélbeöntést, a vizilótól az érvágást. A vallásos mítosz szerint már nem az ibismadár, hanem az ibisfejű Thot isten tanította az embereket orvosi ismeretekre. A görög mondákban sincs megkülönböztetés az emberi és állati betegségek keletkezése tekintetében: Apollon, Zeus fia, biztosan célba találó nyilaival egyaránt küldött pusztító járványt emberre és állatokra. Chrysisben pl. azért tisztelték egerek pusztítója: Smintheus néven. Fia, Asklepios, a gyógyítás istene, Cheiron kentaurnál tanulta az orvoslás tudományát, így az állati betegségek tudója is volt. Jelvénye a kígyó, amely évente új bőrt öltve, a meg-megújuló életerőt jelképezi. Cicero szerint Nagy Sándort is kígyó tanította a farkasalma orvosi alkalmazására. Az ember- és állatorvoslás eredete tehát közös mítosz ködében vész el, de abból kibontakozva sem választható el egymástól. Az állatbonctani ismereteket pl. sokkal régebbi időre vezetheti vissza az orvostörténelem, mint az orvosi anatómia kialakulását.