Nógrád Megyei Hírlap, 2016. december (27. évfolyam, 281-306. szám)
2016-12-30 / 305. szám
FOTÓ: NIEDERLAND DÁVID Am ikor a célok és az érdekek a „piramis csúcsán" találkoznak Sándor Ildikó, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. képviselője A közelmúltban Sándor Ildikónál, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. képviselőjénél jártunk, aki elmondta, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretén belül a foglalkoztatási paktumok (partnerségek) létrehozásával 2017-től lehetőség nyílik humán erőforrás fejlesztésekre Nógrád megyében is. A program legfontosabb célja, hogy minél több olyan személyt kapcsoljanak be a munka világába, akik eddig nem jutottak álláshelyhez, például hátrányos helyzetük vagy épp alacsony iskolai végzettségük miatt. Salgótarján, a TOP keretében Nógrád megyében, illetve Salgótarján Megyei Jogú Városban megyei és területi foglalkoztatás paktumok létrehozásával lehetőség nyílik humán erőforrás fejlesztésekre. A 2017-ben induló foglalkoztatási partnerségek a lehető leghatékonyabb eredményeket biztosító helyi szinten létrejött többszereplős együttműködések. Elsődleges céljuk az adott térség gazdaságának fellendítése, foglalkoztatási szintjének növelése, és a lakosság élet- színvonalának javítása- mondta el lapunknak Sándor Ildikó, a Nógrádi Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft. ügyvezetője.- Fontosnak tartjuk, hogy a nógrádi paktumokban érdekelt szereplők - vállalkozások, képző intézmények, szociális partnerek, munkaügyi szervezetek, önkormányzatok és civil szervezetek - egymással információkat osszanak meg, felhívják a figyelmet lehetőségekre, megoldásokra, valamint jó gyakorlatokra a térség foglalkoztatási helyzetének javítása érdekében. E mellett biztos vagyok abban, hogy tevékenységükkel pozitívan hozzájárulnak majd a megye gazdasági növekedéséhez, a munkahelyteremtéshez, az uniós fejlesztések megvalósításához és a népesség helyben tartásához. Megyei-és területi szinten konzorciumok létrehozásával foglalkoztatási stratégiát, akciótervet dolgozunk ki, amit a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, illetve a paktumot aláíró szervezetek bevonásával valósítunk meg.- Kifejtené bővebben, hogy mit is jelent a foglalkoztatási paktum?- Ez egy olyan szervezeti keret, amelynek segítségével egy asztalhoz lehet ültetni a térségben élő lakosság foglalkoztatásának érdekében tenni tudó feleket, és segítségével a humánerőforrás fejlesztés céljait összhangba lehet hozni a térség gazdaságfejlesztésének elképzeléseivel. Tulajdonképpen a megyei paktum egyfajta ernyőt jelent a területi paktumoknak.-A felmérések alapján hogy alakul megyénkben a munkaerő hiány?- Egyértelműen látszik, mind- egy hogy a megyének melyik részébe vagyunk, jelen van a strukturális munkaerőhiány. Ezért a megyein túl két területi foglalkoztatási paktum került kialakításra: a Nógrádi Szabad Vállalkozási Zóna paktum a Bátonyterenyei, Pásztói, Szécsényv és Salgótarjáni járást foglalja magába, az M2-es vonzástérség paktum a Balassagyarmati és Rétsági járást, de negyedikként meg kell még említeni a salgótarjáni paktumot. A térségi paktumokban az alulról jövő kezdeményezéseket próbáljuk meg felkarolni, a mikro-, kis- és középvállalkozások igényeit kielégíteni. A megyei paktum a stratégiai partnerekre, a nagyfoglalkoztatókra koncentrál. A megyeibe szeretnénk a felülről vezérelt célokat is betenni, amelyek a terület- fejlesztési programban meghatározott stratégiai célok elérését segítik, pl. hogy több olyan vállalkozás legyen a megyében, ahol nagyobb a szellemi hozzáadott érték. Ilyen a kutatás- fejlesztés vagy az informatikai vállalkozások.- Ön szerint mi lehet az oka a munkaerőhiánynak?-Az, hogy a munkaerőpiaci kínálat és az igények nem találkoznak. Fizikai és szellemi munkavállalók egyaránt hiányoznak a munkaerőpiacról. Nagy számban vannak jelen ugyanakkor azok a rétegek, amelyeknek a munkaerőpiacra segítése egy átlagos tanácsadásnál sokkal mélyebb foglalkozást igényel. Ebben a rétegben érezhető leginkább, hogy a pillanatnyi szükségleteik a legfontosabbak, olykor rossz döntéseket hoznak rövid távú érdekeik, vagy a gyors pénzhez jutás érdekében. E mellett azt is feltártuk, hogy vannak tartalékok a megyében, akik a magasabb bér érdekében ingáznak. Azt is tudjuk, hogy a feketepiacon sok képzett szakember van jelen, akikben azt kell tudatosítani, hogy mennyire fontos az öngondoskodás. Én azt gondolom, hogy talán most a minimálbéremelés is abba az irányba fog hatni, hogy érdemes a fehér gazdaságban dolgozni megfelelő körülmények között. Zárásként Sándor Ildikó elmondta, hogy ezek az együttműködések keretet teremtenek a munkaerőpiaci szereplők hatékony együttműködésének. Tamási Ildikót, a Nógrád Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztály vezetőjét kérdeztük az együttműködéssel kapcsolatban. A foglalkoztatás helyzetének a javítását célul kitűző paktumra Nógrád megye 5 éven keresztül 3,4 milliárd forintot használhat fel. A legfőbb cél, hogy a foglalkoztatás bővüljön, méghozzá oly módon, hogy a hátrányos helyzetűeket, így például az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőket, a fiatalokat és az ötven éven felülieket, a megváltozott munkaképességűeket, a GYED-ről és GYES-ről visszatérőket, a tartós munkanélküliséggel veszélyeztetetteket, a roma nemzetiséghez tartozókat és az inaktívakat segítsék abban, hogy munkát találjanak. Tamási Ildikó elmondta, a megyei paktum egy országos hálózat része, hiszen a megyei jogú városok, a megyei önkormányzat és az egyes térségek külön-kü- lön hoznak létre foglalkoztatásai paktumokat, melyek munkáját is összehangolják megyén belül. Megjegyezte, a paktumot aláírni szándékozók magas száma is jelzi, hogy mennyire fontosnak tartják a szereplők a foglalkoztatottság növelését, akár a képzés, akár az állampolgárok elhelyezkedése szempontjából. (NBA) < Utolsó fázisában jár a salgótarjáni és a mosonmagyaróvári középiskolások 1956- os szellemi vetélkedője, melyet a Magyar Politikai Foglyok Szövetsége Nógrád Megyei Szervezete szervez a forradalom és szabadság- harc 60. évfordulója alkalmából, a Magyar Szabadság Éve programsorozat keretében, az 1956-os Emlékbizottság támogatásával. SALGÓTARJÁN, a két város diákjai és '56-os szervezeteinek a tagjai már kölcsönösen részt vettek egymás, a gyilkos sortüzekre emlékező gyásznapi megemlékezésein. A vendégek - először a salgótarjániak, majd a mosonmagyaróváriak - együtt járták végig azt az utat (ha nem is teljes egészében), amelyet 1956. október 26-án az északnyugat-magyarországi város felvonulói, 1956. december 8-án pedig a nógrádi megyeszékhely tüntetői. A két sortűz kiváltó oka és eseménysora között meglepően sok a hasonlóság. Többek között ennek tételes számbavétele is témája a közös vetélkedőnek, hogy a kommunizmus áldozatainak emléknapja, illetve az ország háza méltó alkalom és hely egy ilyen, eddig még sosem volt rendezvény számára. Most ugyan iskolai szünet van, befejezésével azonban az első három-három csapat számára folytatódik a komoly csapatmunka, a történelemtanárok által irányított felkészülés, a megadott irodalomjegyzék alapján. Reméljük, hogy a döntő jól sikerül majd a továbbjutott salgótarjáni csapatoknak, és szereplésükkel elégedettek lesznek mind az iskoláik, mind a Nógrád megyei Pofosz-szervezet, nem utolsósorban pedig saját maguk. A vetélkedő történetéhez tartozik, hogy december 8-án, amikor a mosonmagyaróvári fiatalok és felnőttek, egy nagy autóbuszt megtöltve, Salgótarjánban jártak, történelmet írtak; épp úgy, mint október végén, amikor a salgótarjániak mentek el ugyanígy a mosonmagyaróvári gyásznapra. Ilyen még nem volt: sem a két város között, sem az ország más városai között. Az 1956-os sortüzek miatt megbélyegzett és oly sokat szenvedett két város lakói együtt, közösen idézték fel a múltat, és hajtottak fejet az ártatlan áldozatok emléke előtt. A tragédia, a fájdalom és a gyász így forraszthat össze, így erősíthet közösségeket, és adhat érzelmi, szellemi muníciót a következő időszakokra, az újabb és újabb megemlékezésekhez. Mert a múltat nem szabad elfelejteni, még inkább nem szabad eltörölni. Abból tanulni kell: okos ember módjára. Ezeket a kivételes pillanatokat, a mosonmagyaróváriak salgótarjáni látogatását elevenítjük fel most néhány fényképfelvétel segítségével. (s-ol<) melynek helyi tudáspróbáját december közepén már mind a két településen megtartották. Következésképp megvannak azok a csapatok is - erről lapunk egyik korábbi számában tájékoztattuk olvasóinkat -, amelyek résztvevői lesznek majd a döntőnek. Ennek időpontját és helyszínét tudatosan választották ki a szervezők. Ez pedig: 2017. február 25-e, illetve a budapesti Parlament. A nógrádi Pofosz-szervezet vezetősége ugyanis úgy gondolta, Múltidézés mosonmagyaróváriakkal