Tanulmányok a kétszázötven éves Orosháza és vidéke történetéről (A Békés Megyei Múzeumok Közleményei 19. Orosháza, 1995)

Elek László: Bakó József és az orosházi tanyavilág

a fejemre?! Mindenki miattad szidott, átkozott! Megint azt akarod? Dolgozz, mint más rendes mesterember!" - szakadt föl az anyai keserűség zsilipje. Végül egy „hajnali párbajban" majdnem végleges lett a kenyértörés: „Anyám fölkapta a kenyérvágó kést, és felém emelte. A szemében ezer fúria. Arca elborult. A nyelve akadozva sziszegte: - Inkább megöllek! - Édesanyám!... - Ne mondj anyádnak! - Megőrült? - Meg! Láttam, a harag iszapja elborította az eszét. Megragadtam sovány kezeszárát. Másikkal a csuklóját, és kicsavartam kezéből a kést. Riasztóan koppant le asztalunkra az Öregkés. A szemünk vicsorogva marta egymást. Tehetetlenségében még rúgni próbált, de a székre hullva, csak átkozódni tudott". Döbbenetes, feledhetetlen élmény! Nem csoda, hogy emléke sírjáig elkísérte. Még versbe is kívánkozott. Érdemes felidézni ezt a variánst is. Sok tanulsággal jár. íme: Anyám keze fogta a kést. Féltőn, dühhel lihegte: Ne törjek feljebb, maradjak cégtáblás májszter úrnak biztosan, békén, lábbelik mellett. Ahogy csökkent kívül a sötétség, úgy riadt föl anyámban a falu; de énbennem se volt az indulás megalkuvóbb, sőt vadabb viharú. Hörögve viaskodtam az anyámmal, nehogy a vén kenyérszelő penge makacsul feltörő életemet és a megkívánt utat eltemesse. Dulakodás közt a gyilkos kést az anyai kézből kitéptem akkor, s elrohantam két szemtől kísérten, belepve hótól és iszonyattól. Már az első olvasat meggyőz arról, hogy itt a mondanivalón: a nyers valóság szépítés nélküli, őszinte megvallásán van a hangsúly. Azzal hat igazán. Alig több, 288