Viga Gyula: Hármas határon (Officina Musei 4. Miskolc, 1996)

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM

GYÜMÖLCSTERMESZTÉS ÉS GYÜMÖLCSKERESKEDELEM Önálló fejezetet érdemel a Felső-Bodrogköz gazdálkodásában a gyümölcstermesztés, ami ugyan nem egyforma súllyal volt jelen a vizsgált falvak gazdasági életében, de jelenléte számottevő szereppel bírt a gyümölcstermesztő településeken. Belényesy Márta vizsgálatai igazolták, hogy Magyarország területén az Árpádkorban a gyümölcsösök két nagy geográfiai térszínen fordulnak elő legnagyobb gyakorisággal: részben a hegyek lábainál, a hegyvidékek elődombságain, valamint a nagyobb folyók, elsősorban a Duna, Tisza, Szamos és a Körösök, ezeken kívül a Maros és az Olt árterein, ahol a - szinte vadon termő - szilvás és körtés berkek mellett legkorábban jelentek meg a kerített gyümölcsösök is.

1 Ezek a termesztő központok lényegében a 19. századi ármentesítésekig meghatározó jelentőségűek voltak, s az ország keleti felében népünk sokáig szinte csak az árterek, vízparti szakaszok vadon növő gyümölcsfacsoportjait hasznosította. Még a nagy jelentőségű szabolcs-szatmári gyümölcskultúra fészke is a Tisza és a Szamos árvízjárta ártereinek hátsága volt, s a Tisza-völgyön a 18. században a gyümölcsfa-koncentráció négy-ötszöröse volt a megye más területein tapasztalhatónak.

2 A 18-19. századi országleíró, gazdasági és statisztikai irodalom mindig kiemeli a Tisza-völgy gyümölcstermesztésének súlyát, amin lényegében az ártéri szintek, valamint az ártereket övező rétek és kertek gyümölcsfaállományát kell értenünk. Galgóczi Károly szerint: „A Tiszahát fent Máramaroson elkezdve mindkét oldalon Beregh-Ugocsa, Ung, Zemplén, azután Szathrnárban és Szabolcsban egyaránt egész gyümölcs raktárakat képez..."

3 A nedves ártéri talajokat elsősorban szilva, alma és a körte kedvelte.

4 A Bodrogközben - amint arról Lippai János 1667-ben megemlékezik

5 - sok gyümölcs termett, ám az egyes települések gyümölcsfaállományában jelentős mennyiségi különbségek voltak: a vízmenti, folyómenti falvak bőségével szemben a víz által nem érintett települések népe legfeljebb önmaga ellátására jutott gyümölcshöz, de bizonyára behozatalra is szorult. A gyümölcsösök középkori meglétére elegendő néhány adatot említeni. Pl. (Kis)Újlakról a Liber Redituum 1623-ban említi: „Vagyon egy szép Gyümöltsös kert a' Halastó mellett melynek szomszedgya egy felől az Ur kerté más felől patakotska."

6 Az adat egyértelműen jelzi, hogy ártéri, vízjárta gyümölcsösről lehet szó. Ugyanez a forrás Radból Körtveles, Bácskából Gywmölts kőzőt helyneveket említ. Lehettek azonban gyümölcsösök már a korábbi századokban is a portákon, ill. a telki állományban is. Nagytárkány úrbéri bevallása (1772) szerint: „Egynehánynak telkin kívül gyümölcsese, többnek telkiben..." Kistárkányból ugyanez a forrás: „Ezen helységbelieknek majd mindeniknek szilvása, mindeniknek pedig káposztás s dohánykertje telkin van."

7 Szőllőske, Ladmóc, Imreg, Zemplén, Abara investigatioja szerint 1 Belényesy Márta 1955. 25. 2 Belényesy i. m. 25.; Kuknyó János 1973. 58., 61. 3 Galgóczi Károly 1855. 283.; lásd még: Bél Mátyás 1984. 236-237. 4 Andrásfalvy Bertalan 1975. 251.; A gyümölcsök táji különbözőségeihez: Gyórffy István é. n. II. 195. 5 Idézi: Kuknyó i. m. 59. 6 Liber Redituum Ecclesiasticorum Comitatus Zempleni-ensis, 122. pag. Román János kijegyzéseit Balassa Iván bocsátotta rendelkezésemre, amit ezúton köszönök meg. 7 Takács Péter-Udvari István 1995.