Németh Györgyi szerk.: Manufaktúrák Magyarországon 2. Industria et Societas 1. Manufaktúrák és kora tőkés ipari kisvállalkozások. Sátoraljaújhely, 1991. október 3-4. (Miskolc, 1994)

SZABÓ Ferenc: Manufaktúrák egy ipari növény tájtermesztésére építve (Cirokseprő-„gyárak" a Dél-Alföldön a legújabb időkig)

való elterjesztője Békésben és Kelet-Csanádban Taf 1er Jakab (1852-1938) orosházi gabonakereskedő, Szolnok megye tiszántúli részén és a Békés megyei (csorvási) uradalmakban pedig a fontos kísérleteket végző Szalay János, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Gazdasági Egyesület titkára volt. Szalay egyben az első magyar seprőcirok-monográfia szerzője is lett. A csorvási Wenckheim-uradalomban 1893-tól 1913-ig Váradi Szabó János tiszttartó a kor legjobb agrárszakférfiaival együttműködve dolgozta ki a békés-csanádi löszháton az olasz cirok nagyüzemi termesztésének legeredményesebb módszereit. Váradi Szabónak köszönhető, hogy a saját termesztésű cirokszakáll egy részének feldolgozására és a kész cirokseprő értékesítésére maga az uradalom is sikerrel vállalkozhatott.

5 A kereskedelmi és ipari célra alkalmas „olasz cirok" iránti érdeklődés egyfajta jelzője és bizonyítéka, hogy az 1896. évi millenáris kiállításon az ország síkföldi részeiről mintegy negyvenen mutattak be cirokmagot, szakállt, kész seprőt és kefét - gyakran a termesztés gazdaságos voltát bizonyító adatokkal. A legtöbb kiállító Jász-Nagykun-Szolnokból érkezett, de Torontál, Hajdú, Ternes, Csanád megyék és Debrecen városa is érdemben szerepelt.

6 Az „olasz cirok" fő termelő tájai a századforduló idejére alakultak ki, hozzávetőleg másfél évtizedes tapasztalatszerzés után. A kilencvenes évek derekán a Békés megyei Csorvás vidéke, Jász-Nagykun-Szolnokban Fegyvernek, Törökszentmiklós és Szolnok város körzete volt a „törzsvidék", s vele egyenrangúnak mondható a Dráván túli horvát termesztés mérete is. A század végétől egyre inkább szerepet kaptak Csanád megye keleti felének mozgékony középbirtokai, Szolnok vidéke ugyanakkor visszaesett. A kilencszázas esztendőktől Kelet-Csanád lett a legfontosabb alföldi termesztési terület, azt követte Csorvás tágabb környéke. A két háború közötti időszakban már a seprőcirok táji kultúra voltáról beszélhetünk az utóbb jelzett körzetben, s megállapításunk kis módosulással a mai napig érvényes. Jól kirajzolható az a következtetés, hogy a ciroktermesztés és a hozzá csatlakozó tevékenység ott erősödött meg a legjobban, ahol korábban a sok és gondos kézimunkát igénylő dohánytermesztés széles körben elterjedt. A ciroknak a kelet-csanádi tájkörzetben játszott szerepét az 1942-es év adataival szemléltethetjük: 2306 ciroktermelő volt ekkor Csanád megyében. Ebből ötven kat. holdon felüli vetésterülete volt tizenhatnak, három és ötven kat. hold közötti kereken négyszáznak, három hold alatti 1884 gazdának. A cirok részesművelésében kb. három-négyezer család vett részt.

7 A cirokmunka egyébként azért is könnyen bevonulhatott a paraszti gyakorlatba, mert a betakarítás előtti műveletek a kukoricáéval azonosak voltak, s a szakáll, a mag, a szár hasznosítását szintén könnyen megismerhették. A termesztés és a feldolgozás egyes fázisainak gépesítésében a múlt század végétől fogva újabb és újabb eredmények születtek, a szakáll tárolása és szállítása is korszerűbb. A „modernizálás" a mű-