Janó Ákos - Vorak József: A halasi csipke útja a gondolattól a világhírig - Cumania könyvek 3. (Kecskemét, 2004)
A Csipkeház
Júniusban a rádió igazgatójának felkérésére Sütő József halasi gimnáziumi tanár tartott szakszerű ismertetést a csipkéről. És ezután történt a csoda. 1933 őszén Markovits Máriát a halasi csipke ügyében kifejtett fáradozásaiért a kereskedelemügyi miniszter oklevéllel tüntette ki. A kitüntetést ünnepélyes keretek között a városháza dísztermében az alispán, a polgármester, a városi képviselő- testület és a meghívottak jelenlétében maga a főispán nyújtotta át az ünnepeltnek. A csipkeműhely elhelyezése és adóssága azonban még mindig nem nyert elintézést. Ám a jövő, a polgármester nyilatkozatai szerint a legszebb reményekkel kecsegtetett. Valóban, ezekben a hónapokban nem múlhatott el hét, hogy a polgármester kíséretében a legkülönbözőbb rendű és rangú hivatalos érdeklődők ne jelentek volna meg a műhelyben. Minthogy az idestova másfél éve felterjesztett polgármesteri beadványra a kereskedelemügyi miniszter elfelejtett válaszolni, 1934 elején dr. Fekete Imre ismételten kérte a minisztert, hogy a halasi csipkeműhely számára állami támogatást eszközöljön ki. Beadványának részletes indokolásában rámutatott a csipke egyre növekvő idegenforgalmi jelentőségére. Előterjesztését 1934 márciusában a minisztérium leirat kíséretében tanulmányozás és véleményezés céljára az Iparművészeti Társulatnak küldte meg, s utasította a Társulatot, hogy a halasi csipkevarrás támogatását Kiskunhalas várossal együttesen vitassa meg, s a támogatás módozatait illetően közösen készítsék el újabb felterjesztésüket. Szinte ugyanebben az időpontban Kenyeres Kaufmann Miklós, Gömbös Gyula egyik főkortese, aki a közelgő képviselő-választások előkészítőjeként jelent meg Halason, a Nemzeti Egységpárt gyűlésén ezeket mondta: „A halasi csipke a magyar művészet remeke. S mit látunk ezen a téren? A híres csipkén alig 10-12 leány dolgozik, s a csipkét nem tudják értékesiteni. E kérdést előbbre kell vinni!...” (Kiskun-Halas Helyi Értesítője, 1934. március. 14.) Néhány nap múlva az Iparművészeti Társulat elnöke utazott Kiskunhalasra, hogy a halasi csipke állami támogatását személyesen beszélje meg Fekete Imre polgármesterrel. Ennek eredménye, hogy a Társulat elnöke és a polgármester megegyeztek abban, hogy a szóban forgó tervezetet a Társulat fogja kidolgozni, s véleményezés végett azt megküldi a városnak, ami után az együttes tervezetet közösen juttatják el a kereskedelemügyi miniszterhez. A minisztérium az 1934/35-ös év költségvetésébe felvette a halasi csipke állami támogatását. „A miniszter a halasi csipkével akarja az érdeklődést Halas iránt felkelteni, s ezzel a várost bekapcsolni abba a már megindult nagy külföldi idegenforgalomba, aminek központja Budapest, mellékállomásai pedig Tokaj, Debrecen, Lillafüred ... stb.” (Halasi Hírlap, 1934. április. 17.) A Kereskedelemügyi Minisztérium Háziipari Osztálya hirtelen nagy szeretettel karolta fel a csipke ügyét és sürgősen intézkedett, hogy „... a halasi csipke intézményesen népszerüsíttessék a fővárosban és az egész országban. E célból bevonul a halasi csipke a budapesti néprajzi gyűjteményekbe és a pályaudvarok vitrinjeibe. De ezen túlmenve ismertetik a halasi csipkét külföld 79
