Kőhegyi Mihály - Merk Zsuzsa (szerk.): A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai Szegény Iskolanővérek bajai iskoláiban vezetett Krónika 1936-1948 - Bajai dolgozatok 9. (Baja, 1995)

Iskolai krónika

A növendékek részben tegnap, részben ma voltak a temetőben az elhunyt hősök, tanárok és osztálytársak sírjánál imádkozni. A mai nap folyamán érkeztek a bennlakók. 3. Ma Vi 8-kor Veni Sancte, utána az iskolaév ünnepélyes megnyitása, amelyen a T. Igazgató 3 pontban állapította meg a növendékek idei feladatát. Ebben a nehéz esztendőben csak úgy felelhetnek meg igazán hazafias kötelességeiknek, ha a/ buzgóbban imádkoznak, mint máskor, b/ kötelességüket pontosabban teljesítik, szorgalmasabban tanulnak, mint más években és cl fegyelmezettebbek lesznek, az intézeti rendet pontosabban megtartják, mint máskor. Mert ma minden hanyagság és mulasztás a nemzetnek a gyengítését jelenti, nemcsak az egyénét. Utána minden vonalon rendes tanítás.379 6. Ma d.u. 5-kor az intézet udvarán tábortüzet rendeztek Zanyi János hadnagy katonái, hálából azért a sok kedvességért, amellyel az intézet, különösen a IV. b elhalmozta őket, míg a fronton voltak. 0 19. Szent Erzsébet napján szentmise hazánkért, a békéért. 20. Bábszínház. 24. Filmelöadás: a Diesel-motor. 25. Zanyi János hadnagy légoltalmi előadást tartott növendékeinknek, utána vonulási gyakorlat a futóárokhoz. Délután színelőadás: Bolond Ásvayné.’81 27. Légoltalmi vonulási gyakorlat. 27-től Teák a szegények javára. 28. Advent első vasárnapja. Leánylevente-alakuló gyűlésen voltak a V. évesek. December 1. Főig. értekezlet igazgatók számára.38’ 2. Az ifj. megnézte Gárdonyi: A bor c. filmet/84 3. Dr. Palos Bemárdin tank. kir. főig. értekezletet tartott a város összes tanárai, ta­nítói számára. 5. Mikulás-járás. Az óvodásoknak édességet, elemistáknak sósperecet, többinek in­telmeket és virgácsot hozott a Mikulás. 6. Kormányzó Urunk névünnepe, szünet, 8-kor szentmise. D.u. megnézte az ifj. a „Monte Chrisztó” filmet.385 7. V.K.M. rendeletre iskolai szünet. A tképző ifjúságának légoltalmi kiképzése volt ma d.e. 8. Szeplőtelen Fogantatás ünnepe, 33 új kongreganistát avattak ma fel, utána a T. Főnöknő megvendégelte őket reggelivel. 9. Foruier Szt. Péter Rendalapítónk ünnepe. A szentmise 1/4 8-kor volt kis szentbe­széddel. D.u. a növendékek megnézték a Monte Christó második részét.386 57

Next

/
Oldalképek
Tartalom