Képes Hét, 1928 (1. évfolyam, 1-13. szám)

1928-11-04 / 5. szám - Szép Ernő: A csikós - Wallace, Edgar: A különös grófnő (5)

Az amerikai elnökválasztások: Herbert Hooveir, a köztársasági jelölt.

Az ameirIlkái elnökválasztások: Al Smith, a demokratáik jelöltje.

Lizzii sikolyát hallotta.

Borzalmas pillanatok. A vállában rettentő éles fájdalom. A feje forog. Nem bírja tovább. Senki sem jön, aki megmentse? Ájulás környékezi, körmeit belevájja a kőbe, de ez a kő is letörik. Elvesztette támasztékát s ismét zuhant, de egy nagy, erős kéz 'elkapta csuklóját — s érezte, most fölfelé húzzák, egy másik kéz nyúl utána s bevonja a szobába. A ház vezető utált arcát látta maga előtt. Braime felvitte a szobájába, lefektette az ágyára s egy szó nélkül kiment.

Lois halottisápadtan feküdt, de ijedelme semmi volt Lizzi rémületéihez.

— Milyen szerencséd vain, mert majdhagy meg nem... — hebegte.

Lizzi szavai úgy csendültek, mintha ezt már Lois egyszer hallotta volna. Loisnak fölvillant emlékezetében az autó, mely majdnem elgázolta. Mire Doirn intő szava! Alig tudott a lábára állni, amikor kopogtatták. Braime egy rendőrrel bellépett az ajtón.

— A biztos ur meg alkarja tekinteni az erkélyt, — szólt Braime is (kinyitotta az ablakot.

A rendőr lámpájával rövid szemlét tartott és visszatért a szobába. Különös tekintettel nézett Loisira.

— A Miss nagyon nagy veszedelemből szabadult meg. Az erkély talapzatán hatalmas régi repedés volt.

Nemsiolkára hazajött a grófné éis nyomban Loishoz sietett.

— Tudtam, hogy az erkély rozoga s megmondtam a házvezetőnek, hogy a rácsozatot jól odaerősítsék. És hol a rács?.

— Délután miéig itt volt. Vacsorára ilémeneit azonban már nem láttam a héliyén.

A grófné dlgondoilkodott.

— Emögött több valami rejlik, több, minit amenynyit ebben a pillanatban gondoltai merek róla. Remélem, Miss, azért jól fog aludni. És hogy menekült meg?

Lois-beszámolt megmeneküléséről. Lady Monoin rábóllintiatt.

— Braime? De miit kereshetett ő akkor az emeleten? I ' ! í

Fürkészve nézett a leányra, majd egy hang nélkül megfordult és lakosztályába ment.

Lois csak két óra tájban tudott elszenderedni. Minden neszre iföilébiredt. Valami nem hagyta aludni. Kétszer is nyúlt víz -után. Végre ráeszmélt, mit felejtett él s miire akart visszaemlékezni:

— Tartsa zárva ajtaját, még lady Monon palotájában is!

Michaieil Dorn intő szavai! Az ajtóhoz sietett, kereste a kulcsolt. Kulcs nem volt benne. Reteszt keresett, retesz sem volt rajta. Gyorsan eloltotta a lámpát, egy széket állított a kilincsnek, lefeküdt és néhány pillanat múlva már édesen aludt.

A nap a szobába sütött, amikor fölébredt.

— A grófné Öméltósága nagyon föl van izgatva, — mondta a szobáleány. — Felelősségre vont, hogy miért nem szóltam az erkély miatt. Azt mondtam, hogy én szóltam, de csak, hogy nappál nem szabad, én nem tudtam, hogy rossz. Én csak két hete vagyok itt. Ez a házvezető ur bűne. Nem csodálnám, ha most elküldenék.

— Ha ő nincsen, akkor most aligha vagyok az élők között.

— Ha ő nincs, kisasszony, akkor nem is jutott volna ebbe a veszedelembe. Öméltósága mondta nekem, hogy a kisasszony laz első folyosón a fiatal ur szobájába költözik át.

— Remélhetőleg azért Lord Moroin nem fog az én kedvemért kihuricolkodni ?

— Hogy ő-e? — mondta a szobáleány vállatvonva. — Az mindegy, hogy ő hol fog aludni, neki a padlásszobával is meg kell elégednie. Ö csak színész akar lenni, meg az ő bolond villamos masináival játszani.

Lois örült az uj kényelemnek.

— Beleegyezem abba is — llepte meg a grófné —, hogy barátnője is itt háljon a házban.

— Az én barátnőm, Miss Smith? — kérdezte Lois meglepetve.