Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)

Az ezzel kapcsolatosan elkészített vázlatrajzot az alábbi részletes jelentésem kapcsán terjesztem fel: 1./ A Kisújszállás-túrkevei rendes nyomtávú vasútvonal kiépítése régen vajúdó problémája nemcsak az érdekelt két városnak: Kisújszállásnak és Túrkevének, hanem az egész vármegyének, sőt magának a MÁV.-nak is, mert az egészséges vasúthálózat és az ezzel kapcsolatos egészséges közlekedési rendszer létesítése, illetve kiépítése e vasútvonal nélkül el sem képzelhető, mert ennek hiányában szinte az egész Tiszántúl keleti része el van vágva attól a lehetőségtől, hogy a legrövidebb és legtermészetesebb úton kapcsolódjon bele az ország közlekedési vérkeringésébe. E vasútvonal kiépítésének jelentőségét az a tény is bizonyítja, hogy maga a MÁV. is felvette e vasútvonal megépítését az 5 éves vasútépítési tervébe. Annál sajnálatosabb viszont az a tény, hogy ide vonatkozó értesülésem szerint e vasútvonal nyomvonalának kitűzése még mindig nem történt meg s így a becsatolt vázlatrajzban a nyomvonalat csupán a MÁV. kisújszállási osztálymérnökségének vezetőjével történt tárgyalásom eredményeképpen, mint legvalószínűbb nyomvonalvezetést tüntettem fel. 11./ A Kisújszállás-csorbái keskenyvágányú lóvontatású mezei vasút mielébbi felépítése elsősorban gazdasági, de legalább ezt megközelítő jelentőségű kulturális és közegészségügyi szempontból volna kívánatos, miután Kisújszállás m. városának ezen a város központjától legtávolabb eső, de egyúttal legtermékenyebb határrésze úgyszólván mindenféle olyan közlekedési utat nélkülöz, melynek felhasználásával ez a határrész kora ősztől késő tavaszig megközelíthető lenne. Ily körülmények között ez a határrész kénytelen a legextenzívebb gazdálkodási rendszert folytatni akkor, amidőn a legintenzívebb növénytermelés /xukorrépa, rostkender stb.:/ és a legintenzívebb állattenyésztés /tejgazdaság/ bevezetésére is meg volnának az előfeltételek. A város ide vonatkozó tervei már egy éven belül is megvalósíthatók lennének az esetben, ha a város által a pusztatenyői honvéd lőszerraktár jelenleg üzemen kívül álló mezei vasút hálózatát erre a célra megkapná, illetve ha a város által ennek átengedése iránt a Honvédelmi Minisztériumban megtett lépések sikerre vezetnének. Ezzel kapcsolatosan ezért ez alkalommal is előterjesztem azt a kérésemet, hogy a várost ez irányú törekvésében támogatni szíveskedjék. A most tervezett mezei vasút alépítményi munkálatainak elvégzése az érdekelt tanyasi lakosság önkéntes hozzájárulása folytán már is biztosítva van. Egyébként ez a mezei vasút a csorbái határrészen levő állami elemi iskola, illetve az ennek körzetébe létesítendő tanyaközponttól kiindulva jönne be Kisújszállás város alá és a NOSTRA bérházak RT. tulajdonát képező 1.000 waggon befogadó képességű közraktárnál csatlakozna a Szolnok-debreceni vasút fővonalhoz. 188

Next

/
Oldalképek
Tartalom