Forrás, 1993 (25. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Lengyel András: Egy mentés történetéhez (Bibó István hat levele)

suk is lesz Frida Néniéknek, melynek birtokában nyugodtan aludhatnak. A viszontlátásig kezeiket csókolja

Pista

Gépelt levél, autográf aláírással.

A levélhez Bibó Istvánná Ravasz Boriska utóiratszerű pótlevelet illesztett: Kedves Frida Néni, nagyon köszönjük a finom ízeket, igen örültünk nekik mindnyájan! A gyerekek meg éppen alig tudtak betelni velük. Kezét csókolja: Boriska.

* * *

Az egész ügynek - az eddigieken túl - van egy kérdése, melyet semmiképpen nem lehet említétlenül s válaszolatlanul hagyni. Schmidt Henrik ugyanis bizonyos értelemben s bizonyos mértékig exponálta magát „a németek” - a náci Németország - mellett. Bálint Sándor, aki nem szívesen mondott rosszat másokról, s személyre szóló bírálatát mindig igyekezett a lehető' legenyhébbre fogalmazni, egy interjúban nyíltan szólott erről, amikor Schmidt Henrikről azt mondta, hogy nem merné „hitleristának nevezni”, „de mégis, szimpátiáinak kifejezésében nagyon messzire ment”. (Forrás, 1981. 6. sz. 70.) Óhatatlanul fölmerül tehát a kérdés: tudta-e ezt Bibó? Sajnos, erre vonatkozó közvetlen adatunk nincs. De föltűnő, hogy a levelekből rendre hiányzik Schmidt Henrik üdvözlése, és - ez talán nem belema- gyarázás - vele kapcsolatban érződik bizonyos tartózkodás is. S mégis segített! Ezt nem lehet mással magyarázni, mint hogy a kitelepítést és a politikai szimpátiákat (helyesen) külön kezelte, s a kitelepítést mint „kollektív igazságtételt ” akkor is elvetette, ha a személyében érintett egyébként nem volt makulátlan.

Azt kell mondanunk, neki volt igaza.

59