Evangélikus Élet, 2013. január-június (78. évfolyam, 1-26. szám)
2013-01-27 / 4. szám
6 2013. január 27. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Játék a halál ellen Schéner Mihály képzőművész születésének 90. évfordulójára Régi találkozást idézek: tíz évvel ezelőtt egy délelőttöt tölthettem műtermében, amely tele volt képekkel, különös rajzokkal, textilplasztikákkal, fafaragásokkal. Nincs ebben semmi meglepő, hiszen Schéner Mihály sokoldalú alkotó volt, varázsos kezű mester. Medgyesegyházán született. Anyjától örökölte művészi érzékenységét, ő vett neki színes ceruzát és festéket. 1933-ban kezdte el tanulmányait a békéscsabai evangélikus gimnáziumban. Bejáró diák volt, kora hajnalban kelt, így volt ideje felfedezni a szelíd tájat, az évszakok változását. Emlékszem, milyen szeretettel beszélt rajztanáráról, aki külön feladatokat adott neki, fontos képzőművészeti albumokat. Azután a főiskola következett, a háború, katonaság, festőművészi oklevél... kiállítások, az első sikerek. Ezek a száraz életrajzi adatok. De közben történt valami, ami meghatározta későbbi útját. Faplasztikák és mézeskalács figurák kerültek a kezébe, és egyszeriben kitágult előtte a világ. Ahogy Bartók és Kodály munkásságát, Schénert is átformálta a magyar népművészet. Gazdagította és elkísérte egész életében. Nagyszerű barátok biztatták: Barcsay Jenő, Kondor Béla, Nagy László. László Gyula régészprofesszor nyitotta meg kiállítását; itthon és európai nagyvárosokban mutatkozott be. Észrevétlenül épült, formálódott, gazdagodott életműve. „Schéner Mihályban a teremtés van jelen - írta Juhász Ferenc. - Vele a mindenség szerkeszt tárgyakat, hogy megmutassa: a bőrök, a héjak, a fedők, borítások alatt ilyen vagyok. Schéner azt mondja: azért lehet a játék, mert van az ember. Nem az ember használja a játékot, a játék az embert.” Negyedszázaddal ezelőtti gondolatok. Érvényesek-e még? Hiszen szörnyűbb lett a világ. Mintha ma a gyermekek halott katonáktól elvett fegyverekkel kergetőznének szívesen, véres háborúk perzselnek föl falvakat, éhező városokat. Nem szűnik a gyűlölet. Tudta ezt a festő, de ő szerétéiről álmodott mindig, békességről, ahol mi, felnőttek együtt lehetünk a legkisebbekkel. Vidámság és nevetés tölti be a békéscsabai Meseházat. Évente egyszer fölkerekedik az egész ország, hogy feledje a mindennapi gondokat. Schéner Mihály sűrít és összevon: múltat, történelmet, hagyományt. Rongyban, fényes fában, csengő vasban, mázas cserépben tündökölnek üzenetei. Előbb csak mosolygunk, azután mi is nevetünk a többiekkel együtt. Szinte kézen fognak a mézeskalács zsinóros huszárok, a csikóhal gyíksárkányok, a színes viráglányok, az ördögfiúk, a kőrisfából faragott kocsik, a festett játszótéri szöcskék... És persze az olajképek: a vastag festékkel fölrakott portrék, tájak, illatozó virágok. Látom magam előtt, ahogy guggolva, térdelve a földre letett lemezre fest boldogan, és közben mesél a régi szép időkről, észrevétlenül - az ujjával odakent sárgától - életre kelnek a busa fejű napraforgók. Egy régebbi találkozáskor nyilatkozta: „Örülök, hogy híve lehetek annak az Istennek, akit mi, evangélikusok tisztelünk. Tudom, hogy elindult a különböző egyházak közötti megbékélés. Rájöttek, jobb lesz összefogni, mert a világban az ördögi erők állnak nyerésre. A médiacézárok erőszaktól csöpögő képernyőivel nem vehetjük föl a versenyt, de fogjuk meg gyermekeink kezét, és mutassunk nekik mást is.” Ha élne, kilencvenéves lenne Schéner Mihály. A kerek évfordulón még aktuálisabbak a szavai. A szépség: az igazság hirdetése. Egymás megbecsülése. A magyarság megőrzése minden időben! ■ Fenyvesi Félix Lajos Schéner Mihály „szobája” 1978-ban HIRDETÉS_________________________________________________________________________________ Karasszon Dezső orgonakoncertje Karasszon Dezső orgonakoncertet ad február 3-án, vasárnap 18 órakor a békásmegyeri evangélikus templomban (1038 Budapest, Mező utca 12.). Közreműködik: Karasszon Dénes és Rőnkös Ildikó gordonkán. Műsoron: F. Tündér: g-moll prelúdium, In dich hab ich gehoffet; C. Daquin: Istentől el nem állok; Gárdonyi Zoltán: Intermezzo; J. Klengel: Három darab két gordonkára és orgonára; C. Franck: Szimfonikus darab. Illusztrált irodalom Budai Tibor grafikusművész kiállítása ► Munkatársunknak, a kéthetente jelentkező gyermekoldal illusztrátorának, Budai Tibor grafikusművésznek nyílt önálló kiállítása a magyar kultúra napja alkalmából a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Házban. A Szemelvények a magyar irodalomból című tárlaton válogatás látható a művész korábban újságokban és könyvekben megjelent irodalmi illusztrációiból. A kiállított alkotások írók, költők műveihez készült, egészen különös hangulatú, nagyon emberközeli, mégis könnyed képi megfogalmazások. Ahogyan M. Nagy Péter újságíró megnyitóbeszédében fogalmazott: „A pontosan megfigyelt és még pontosabban ábrázolt részletek kerek egésszé állnak össze a grafikákon, festményeken és rézkarcokon.” A kiállítás nemcsak irodalomkedvelőknek ajánlott, mert az alkotások az eredeti művektől függetlenül, önállóan is megállják a helyüket. A január 19-én nyílt tárlatot iskolai csoportok egy hónapon át (február 19-ig) tanulmányi kirándulás keretében is felkereshetik, hiszen Balassi Bálinttól kezdve Fekete Istvánon át Radnóti Miklósig jó néhány, a tananyagban szereplő alkotó műveihez készült illusztráció is látható a képek között. Budai Tibor néhány kiállított alkotása pedig az állatvilággal kapcsolatos könyvek kedvelői számára lehet ismerős, hiszen Schmidt Egon Kossuth-díjas író, ornitológus - hetilapunk gyermekoldalának egyik állandó szerzője - műveit gazdagítja. ■ - Boda -ErÚ r•Ijg*. fii M « pfiff* fí- ^ nY>yí..kJ. I A&f f fóréin. AllliiilU'i Budai Tibor: Szemelvények a magyar irodalomból. Vigyázó Sándor Művelődési Ház, Budapest XVII., Pesti út 113. A kiállítás február 19-ig látható. Aki ecsettel mesél az állatokról ► Hetilapunk kéthetente jelentkező gyermekoldalának 2010. október 17- e óta egyik állandó illusztrátora Budai Tibor grafikusművész. Színes rajzai, amelyek Schmidt Egon Kossuth-díjas írónak, ornitológusnak a hazánk állatvilágát bemutató - Mesélnek az állatok rovatcímmel megjelenő - írásait kísérik, nemcsak a gyermekek körében népszerűek, hanem felnőtt olvasóink közül is sokan megcsodálják őket. Budai Tiborral január 19-én a rákoskeresztúri Vigyázó Sándor Művelődési Házban nyílt, Szemelvények a magyar irodalomból című, a magyar kultúra napja alkalmából megrendezett önálló kiállításán beszélgettünk.- A kiállításmegnyitón M. Nagy Péter újságíró úgy fogalmazott, hogy az Ön illusztrációi visszavezetnek abba a korba, amikor a kép szerves része volt a könyvnek. Ha végigtekintünk az itt kiállított műveken, szinte egy élő irodalomórába csöppenünk: megelevenednek korábbi olvasmányélményeink.- A hely szűkössége miatt itt most csak egy válogatásra nyűt lehetőség, de ezek a képek is mind a szívemből valók. Annyira gazdag az irodalmi kincsesházunk, nekem pedig, hála Istennek, az évtizedek alatt a különböző kiadóknál bőséges lehetőségem nyűt illusztrálásra. Az itt látható művek is mind megjelentek nyomtatásban.- Hadd ragadjak ki egyet: a Radnóti Miklós Hetedik ecloga című verséhez 2001-ben készített rézkarcát. Magával ragadó, ahogy a néhány négyzetcentiméteres felületen megjeleníti a második világháború borzalmát, benne az egyes ember -igya költő - tragédiáját is.- 1975-ben egy amatőr képzőművészeti pályázat országos első helyezettjeként lengyelországi tanulmányutat nyertem. Akkor eljutottam az auschwitzi koncentrációs táborba is - megrendítő élmény maradt a számomra. A Hetedik ecloga illusztrálásánál ezekből az emlékekből merítettem. De engedje meg, hogy én is kiemeljek egy számomra kedves munkát. Gyermekkorom egyik meghatározó olvasmányélménye volt Fekete István Tüskevár című regénye. Később ez a gyermekeinknek is az egyik kedvence lett. 2007-ben, a mű születésének ötvenedik évfordulóján az ünnepi kiadás illusztrálására engem kért fel a Móra Könyvkiadó. Számomra ez olyan örömöt és megtiszteltetést jelentett, amilyen egy színésznek lehet a jutalomjáték. Emlékszem, elutaztam a regény színhelyeire, és újabb vázlatokat készítettem a húsz évvel azelőtt születettek mellé.- Úgy tudom, a munkája során soha nem használ fényképezőgépet.- Nem is igazán tudom kezelni. Vázlatok alapján és emlékezetből festek.- Az EvÉlet gyermekoldalának gyönyörű állatait is?- Többnyire igen. Amikor kimegyek a természetbe, akkor amit csak lehet, megfigyelek és lerajzolok. Madarakat, bogarakat, mindenféle állatot. Színüket, mozdulataikat, a körülöttük levő tájat. Később, amikor ténylegesen meg kell rajzolnom valamelyiket, akkor adott esetben egyegy szakkönyvben ellenőrzőm, hogy hű-e a kép, de leginkább Schmidt Egont hívom segítségül.- Vele több mint harminc közös könyvük van. Honnan az ismeretség?- A Móra Könyvkiadóban találkoztunk 1981-ben, amikor megkértek Egon Bodzavendéglő című könyvének illusztrálására. Gyermekkorom óta rajzoltam a természetet, de ekkor döbbentem rá, mégis mennyire kevéssé ismerem. Nagyon sokat tanultam és azóta is tanulok Schmidt Egontól.- A festészetben kiket tekint a mestereinek?- Nem tanultam főiskolán, így főleg autodidakta módon sajátítottam el a szakmai ismereteket. Azonban feltétlenül szólnék Bálint Gézáról, aki általános iskolai rajztanárom volt. Vele haláláig szinte apa-fiú viszonyban álltam. A kórházi betegágyán az volt az egyik utolsó kívánsága, hogy az enyém legyen a festőállványa. Olyan megtiszteltetés volt ez számomra, hogy egy évig nem is mertem rajta festeni. Aztán lelakkoztam, hogy az általa ejtett festékpöttyök megmaradjanak, nehogy letöröljem az enyéimmel. üi - Hívő katolikusként mit jelent az Ön számára a hit, magyarként pedig a haza fogalma?- Ezek számomra nagyon személyes dolgok, nem is szeret, nék sokat elárulni róluk. Az elsőlo $ vei kapcsolatban csak annyit, £ hogy életem egyik legboldogabb < pillanata volt, amikor tavaly a lányomat az esküvője napján az oltárhoz kísérhettem. Azt megélni, hogy a feleségemmel fontosnak tartott értékrend és nevelési módszer beért, és a gyermekünkben tovább él, csak hálára késztet. A honnal kapcsolatos érzéseimet pedig az a rézkarcsorozat tükrözi a legjobban, amelyet 2000-ben a Makovecz Imre vezette Magyar Művészeti Akadémia által kiírt millenniumi alkotóművészeti pályázatra készítettem, és amelyet arany oklevéllel jutalmaztak. ■ BODAZS
