Evangélikus Élet, 1997 (62. évfolyam, 1-52. szám)
1997-10-12 / 41. szám
Evangélikus Elet 1997. október 12. NAPRÓL NAPRA „Ember, megmondta neked, mi a jó, és hogy mit kíván tőled az Úr! Csak azt, hogy élj törvény szerint, törekedj szeretetre, és légy alázatos Isteneddel szemben.” Mik 6,8 VASÁRNAP „Tudom, Uram, hogy igazak döntéseid, igazad volt, hogy megaláztál.” Zsolt 119,75 (lPét 4,17; Zsolt 119,101-108; Mk 10, 2-16; IThessz 4,1-8; Zsolt 21). Rendszerint gondosan nézünk magunk körül, hogy fölfedezzük mások hibáit, pedig sokszor mi magunk vagyunk a bűnösök. Kínos az ilyesmit beismerni, de minden esetben egészséges dolog, mert gyógyulást hoz. HÉTFŐ „A világ pedig elmúlik, és annak kívánsága is; de aki Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” ÍJn 2,17 (Ézs 66,22; 5Móz 27,11-26; Lk 18,1-8). A sport- csarnokban két piszkos lábnyom árulkodik, bocsánat, meggondolatlan voltam, szól az elkövető. A padlóról a nyomot le lehet mosni. Bajosabb a helyzet azokkal a nyomokkal, amelyeket Isten elleni engedetlenségünkkel és embertársaink iránti rossz magatartásunkkal hagyunk. Harapós megjegyzés, kíméletlen bánásmód nyomai nehezen tüntethetők el. Jézus Krisztus valódi lábnyomai régen eltűntek, de élete, példája, a megváltás ténye soha el nem mosódik, kövesd Őt, minden követője nyomot hagy a földön! KEDD „Jézus Krisztus mondja; Nem ti választottatok ki engem, hanem én választottalak ki, és rendeltelek titeket arra, hogy elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és gyümölcsötök megmaradjon.” Jn 15,16 (2Móz 18,13-27; Ez 36,9; Lk 18,9-17). Assisi Ferenctől megkérdezték: „Hogyan volt képes oly sok jót tenni?” a válasz ez volt: „Isten letekintett a mennyből e szókkal: Ugyan hol találom meg a földön a leggyöngébb, a legkisebb, a legszegényebb embert? ekkor látott meg engem és ezt mondta: íme, Ő az, általa végzem el tetteim, ő megérti, hogy jelentéktelensége alapján döntöttem mellette.” Isten téged is föl tud használni, hogy maradandó gyümölcsöt teremj. SZERDA „Pál írja Timóteusnak: Azoknak pedig, akik e világban gazdagok, parancsold meg, hogy ne legyenek gőgösek, és ne a bizonytalan gazdagságban reménykedjenek, hanem Istenben. A gazdagok tegyenek jót, legye nek gazdagok a jó cselekedetekben, adakozzanak szíve sen, javaikat osszák meg másokkal.” lTim 6,17-18 (Jei 22,3; Mai 2,13-16; Lk 18,18-30). Az igazi gazdagság nem az, amije van az embernek, hanem az, amit odaad másoknak, mert ez váltja ki Isten „bőkezűségét”, egye siti a kegyelemben azt, aki ad, és aki kap, megérezteti a gazdaggal, hogy „nagyobb boldogság adni, mint kapni CSÜTÖRTÖK „Félelemmel és rettegéssel munkáljátok üdvösségeteket, mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a cselekvést az ő tetszésének megfelelően.” Fii 2,12-13 (Ez 36,27; Filem 1,22; Kol 1,1-8). Elhívott és kiválasztott minket Isten, amikor Jézus nevére megkereszteltettünk, ezt napról napra erősítenünk kell önmagunkban, mert ahogy Luther erőt mentett ebből, úgy nekünk is erősödnünk kell. Ez az erő arra is elegendő, hogy kegyelemből felállhassunk és kegyelemből az üdvösséget is munkálhassuk. PÉNTEK „Isten a mi oltalmunk és erősségünk, mindig biztos segítség a nyomorúságban. Azért nem félünk.” Zsolt 46,2-3 (Mt 28,5-6; Ef 5,25-32; Kol 1,9-14). Mindannyiunk éneke - az Úr viaskodik mi érettünk, nála van a győzelem, még akkor is, ha az „egész világ ördög volna és el akarna bennünket pusztítani, amíg benne.bízunk, addig semmi sem rendíthet meg bennünket”. Ahogy a Siloáh vize megtartó volt, úgy a kegyelem forrása még nincs elzárva - Krisztus a forrás, félelem nélkül igyál az Elő vízből. SZOMBAT „Jézusnak mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelési szerezzen a nép bűneiért.” Zsid 2,17 (5Móz 32,36; lKor 7,29-31; Kol 1,15—23). Krisztus a földön az ároni papság beteljesedését jelentette, engesztelő áldozatot hozva a bűnös, a testvér megmentéséért, de a földről felemelve és belépve a mennyei világba. Mennybemenetelével Krisztus bement a felső szentek szentjébe, „nem idegen vérrel”, hanem „saját vérével”, hogy ezen az alapon most már Isten előtt jelenjék meg érettünk. Halász Sándor Pillanatfelvétel Lk 5,8. Orvosi vizsgálatnál is a lelet többnyire: pillanatfelvétel. Az EKG például a szív pillanatnyi állapotát jelzi. Tudjuk, hogy a legjobb EKG-lelet sem zátja ki, hogy akár pár óra múlva jön egy rosszul- lét. A pillanat csak egy része az időnek. Az idg rohan. gtégi fényképét nézegetve látjuk, íiogy elmúlt a szépség, erő, fiatalság. Péternek ez a mondata: „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok. Uram” - sem más, mint egy pillanatfelvétel - lelki és hitbeli állapotáról. Egy nagyon is fontos pillanat volt ez - amikor a nagy halászzsákmány láttára Péter öröm helyett bűntudatot érzett. Pedig Jézus nem beszélt bűnről, de Pétert mégis földre sújtotta valami. Mi volt ez? Az, hogy Jézus hatalma és tisztasága nyilvánvalóvá tette az ő állapotát. így is mondhatnánk, hirtelen megnőtt a bűn súlya. Vagy még pontosabban „bűnné lett a bűn”. Simon Péter előző életéről nem sokat tudunk. Bizonyára nagyon is rendes megbecsült ember volt. Mestere a maga szakmájának. Ma így mondanánk: „profi”. Biztos, hogy büszke is volt tudására. Talán különbnek is tartotta magát másoknál. Meg volt elégedve magával. Családja szerétté, a falu tisztelte, becsülte. És most, még hozzá gazdag is lett! És most öröm helyett bűntudatot érez. Mi ez a megmagyarázhatatlan fordulat? Erre nincs emberi magyarázat. Ahhoz, hogy valakit utolérnek a bűnei, a Lélek ébresztő munkája kell. Isten munkája több állomásból áll. Ez a pillanat Lk 5-ben csak az első állomás. Valami döntő dolog kezdődött el. Szülők, papok, nevelők tudják, hogy milyen nehéz, sőt lehetetlen valakit megállítani a bűn útján. Éppen azért mert a Lélek munkája nélkül a maga bűnét senki nem tartja bűnnek. Itt Péter lelki fejlődésének első állomásán vagyunk. Itt Simont utolérik bűnei. Méltatlannak érzi magát Jézus ajándékára. Érzi, hogy meg kell változnia. Most egy kemény iskola következik, mert amikor elhatározza, hogy a maga erejéből új életet kezd, neki is át kell menni a keserű tapasztalaton: büntetlenül akar élni, de mégis naponta megtalálja magában a bűnös vágyakat, indulatokat, szeretetlen- séget. A bűn uralkodik rajta. Eljut oda ő is, amit Pál apostol Rom 7- ben így fejez ki: „Én nyomorult ember! Ki szabadít meg ebből a halálra ítélt testből?" De éppen ez a mélypont az ébredés legcsodálatosabb pillanata. Ha ilyenkor találkozunk Jézussal, akkor végre el tudjuk dobni a magunk elképzelt jóságának fertőzött ruháját - és elfogadjuk Jézus hófehér ruháját. Az ébredés állomásairól beszéltünk. Hangozzék el befejezésül egy személyes kérdés: Én vajon az ébredés melyik állomásán vagyok? Gáncs Aladár Spiritualitás anyagi áldozathoz is kapcsolódva A címben szereplő idegen szó ma olyan gyakran hallható, olvasható - különösen egyházi vonatkozásban -, hogy igencsak ismeri mindenki magyar jelentését is. Tudjuk, hogy lelki beállítottságot, a Szentlélek uralma alá adott életet jelent. Elvárjuk az egyháztól és kívánjuk a magunk számára. Már amennyire valóban keresztyénül szeretnénk élni. Hogy ez mennyire összefügg materiális - anyagi - vonatkozással is, arra nézve hadd üzenetet kapta: „Istent helyezd első helyre üzletfeleid között!” Megtette, s az anyagi válság ellenére is rendbe jöttek üzleti dolgai. LeTour- neau igazolását látta Jézus szavának: „Keressétek először Isten országát s az ő igazságát, s minden más megadatik néktek!” Megtévesztő érv lehet számunkra: azért áldozni Isten ügyére, mivel megéri, Isten vissza tudja adni kamatostul. Tegyük akkor is, amikor - úgy látszik - nem éri meg. Tegyük: ne parancsra, esetleg fogadásból, hanem azért, mivel ő szeret minket, s mi szeretjük őt. Be fog bizonyulni annak az igazsága, hogy ennél jobbat nem is tehetnénk. LeTourneau is eljutott oda, hogy jövedelme 90%-át adta az ige terjesztésére, miközben maga is saját költségén evangélizált. A kévésén hűséges bízatik sokra - Isten kiér- demelhetetlenül gazdag áldására. Uuras Saarnivaara nyomán Csepregi Béla A VASARNAP IGEJE ISTEN MUNKÁLJA KÖZÖTTÜNK AZ ÜDVÖSSÉGET... Fii 2,12b-13 ...ám rajtunk is múlik! így foglalhatnánk össze nagyon tömören igénk üzenetét. De miért írja Pál, hogy ti „vigyétek véghez a magatok üdvösségét”, méghozzá félelemmel és remegéssel? Amikor Mózes megpillantotta Istent az égő csipkebokor képében, félelem fogta el. Elrejtette az arcát, mert félt rátekinteni. Az Ószövetségben gyakran előforduló kép ez: Isten jelenléte megrémíti az embert, mert Ő olyan végtelenül hatalmas, hogy az ember mellette végtelenül eltörpül. A szent és tiszta Isten mellett nyilvánvalóvá válik, hogy az ember bűnei miatt elveszett, és méltó a kárhozatra. Az Újszövetség embere azonban megismerte Istennek az atyai arcát is. „Isten az ő dicsőségének ismeretét Krisztus arcán világította meg." (2Kor 4,6) Krisztus az, aki által lehajolt hozzánk Isten, rajta keresztül közvetíti felénk az üdvösséget. A keresztyén ember tudja, hogy nemcsak félni és rettegni lehet Istentől, hanem bizalommal hozzá fordulni, mert ő irgalmas mennyei Atyánk! Miért írja mégis Pál apostol, hogy félelemmel és remegéssel kell az üdvösséget véghez vinni? A filippi gyülekezetben, akiknek a levél íródott, elterjedt az az elképzelés, hogy aki egyszer keresztyén hitre jutott, annak már nem kell a saját üdvösségével törődni, az már bizonyos lehet felőle, annak már csak másokkal kell foglalkozni. De tudnia kell mindenkinek, aki a világ bármely pontján bármely időben Krisztus-hívő: üdvösségünk életünk végéig bizonytalan! Ám ez mégsem jelenti azt, hogy rajtunk múlna! A keresztyén élet valósága az, hogy Krisztus nélkül semmit sem tehetünk az üdvösségünk dolgában. Mindent ő végez, de nem nélkülünk! Komolyan kell tehát vennünk munkálkodását üdvösségünkért, hiszen rajta múlik, mi lesz a sorsunk a halál után. Amikor erre rádöbben az ember, félelem fogja el, mert látja Istent, és azt is érzi, hogy élete Isten kezében van. A posztmodern kor kételkedő és kereső embere számára is ismerős a félelem és a rettegés érzése. Ám míg az ókori ember számára Isten jelenléte okozta ezt az érzést, addig a ma embere sokszor a félelemben látja meg az addig ismeretlen Istent, sokszor a rettegő ember keze kapaszkodik bele Istenbe. Sokan vagyunk a világon, és mindannyian mások vagyunk. Más úton jut el hozzánk Isten üzenete arról, hogy üdvösségünket ő munkálja. És nem is vesszük ezt mindannyian komolyan. Ezért szól ma is a figyelmeztetés. IMÁDKOZZUNK! Szerető Istenünk! Sokszor nem értjük, mi történik velünk, ezért félelemmel teli az életünk. De félelem fog el bennünket akkor is, ha arra gondolunk, mi lesz velünk, ha meghalunk. Köszönjük, Urunk, hogy vigasztalást adsz remegő lelkűnknek, köszönjük, hogy Jézus Krisztusban üdvösséget ajándékoztál nekünk. Kérünk, ne engedd, hogy a csüggedés vagy akár az elbizakodottság vegyen erőt rajtunk. Amen. JÓ REGGELT ADJ, ISTENEM! címmel október 11-től hét héten át szombaton reggelente 8 órai kezdettel a TVl-en evangélikus ifjúsági műsort láthatunk. Az adások az evangélikus egyházzene fontosabb fejezeteiről szólnak. Az október 11-i adásban Finta Gergely szól Luther Mártonról, a következő műsorban pedig Ferenczi Ilona, Sztáray Mihály munkásságáról beszél. Mindkét adásban és a továbbiakban is közreműködik az Evangélikus Teológiai Akadémia kamarakórusa. ÖRÖMHÍR címmel egyházunk műsorát közvetíti a TV1 október 12-én, vasárnap 15.30-kor. Az adásban beszámolót láthatunk többek között a sopronnémeti templom fölszenteléséről is. Evangélikus Rádiómisszió: 18.00-tó! a 41 m-es rövidhullám, 7355 kHz október 11, szombat: Missziói híradó október 12. vasárnap: Balicza Iván áhítata Levelezési cím: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. ISTENTISZTELETI REND Budapesten, 1997. október 12. I., Bécsi kapu tér de. 9. (úrv.) Balicza Iván; de. 10. (német) Dietrich Tiggemann; de. 11. (úrv.) D. Szebik Imre; du. 6. Herczog Csaba; II., Modori u. 6. de. fél 10. Csizmazia Sándor; Pesthidegkút, II., Ördögárok u. 9. de. fél 11. Rihay Szabolcs; Békásmegyer, III., Víziorgona u. 1. de. fél 9.; Csillaghegy, III., Mátyás kir. u. 31. de. 10. Görög Tibor; Óbuda, III., Dévai Bíró M. tér de. 10. Bálintné Varsányi Vilma; Újpest, IV., Lebstück M. u. 36-38. de. 10. Blázy Lajos; V., Deák tér 4. de. 9. (úrv.) Zászkaliczky Péter; de. 11. (úrv.) Gerőfi Gyuláné; du. 4. szeretetvendégség; VII., Városligeti fasor 17. de. 11. (úrv.) Szirmai Zoltán; du. 6. Nagy Zoltán; VIII., Üllői út 24. de. fél 11. Kertész Géza; VIII., Rákóczi út 57/b. de. 9. (szlovák) Cselovszky Ferenc; VIII., Karácsony S. u. 31-33. de. 9. Kertész Géza; VIII., Vqjda R u. 33. de. fél 10. Bolla Árpád; IX., Thaly Kálmán u. 28. de. II. dr. Rédey Pál; Kőbánya, X., Kápolna u. 14. de. fél 11. Bolla Árpád; X., Kerepesi út 69. de. 8. Tamásy Thmás; Kelenföld, XI., Bocskai út 10. de. 8. (úrv.) Schulek Mátyás; de. 11. (úrv.) Schulek Mátyás; du. 6. (ves- pera) Szeverényi János; XI., Németvölgyi út 138. de. 9. Szeverényi János; Budagyöngye, XII. , Szilágyi E. fasor 24. de. 9. Kőháti Dóra; Budahegyvidék, XII., Daresay V. u. 11. de. 9. (úrv.) (családi) Vári Krisztina; de. 11. (úrv.) Bácskai Károly; du. fél 7. Bácskai Károly; XIII. , Kassák L. u. 22. de. 10. Marossy Attila; XIII., Frangepán u. 43. de. fél 9. Marossy Attila; XIV., Lőcsei út 32. de. 11. (úrv.) Tamásy Tamás; XIV., Gyarmat u. 14. de. fél 10. Tamásy Thmás; Pestújhely, XV, Templom tér de. 10. Sánta Anikó; Rákospalota, XV, Régi Fóti út 73. (Nagytemplom) de. 10. Veperdi Zoltán; Rákosszentmihály, XVI., Hősök tere II. de. 10. dr. Kamer Ágoston; Cinkota, XVI., Batthyány I. u. de. fél 11. Blatniczky János; Mátyásföld, XVI., Prodám u. 24. de. 9. Blatniczky János; Rákoshegy, XVII., Tessedik tér de. 9. Péter Attila; Rákoscsaba, XVII., Péceli út 146. de. 9. (úrv.) Kosa László; Rákoskeresztúr, XVII., Pesti út III. de. fél 11. Péter Attila; Rákosliget, XVII., Gőzön Gy. u. de. 11. Kósa László; Pestszentlőrinc, XVIII., Kossuth tér 3. de. 10. Roger Baudí; Pestszentimre, XVIII., Rákóczi út 83. (ref. templom) de. háromnegyed 8. Havasi Kálmán; Kispest, XIX., Templom tér 1. de. 10. Széli Bulcsú; Kispest, XIX., Hungária út 37. de. 8. Széli Bulcsú; Pesterzsébet, XX., Ady E. u. 89. de. 10. Győri János Sámuel; Csepel, XXI., Deák tér de. fél 11. Lehoczky Endre; Budafok, XXII., Játék u. 16. de. 11. Solymár Gábor; Budaörs, (ref. imaház) de. 9. Endreffy Géza. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 20. VASARNAP a liturgikus szín: zöld. A délelőtti istentisztelet oltári igéje: Mt 6,9; az igehirdetés alapigéje: Fii 2,12/b-13. HETI ÉNEKEK: 52, 488. EVANGÉLIKUS ISTENTISZTELETET közvetít a Magyar Rádió a Kossuth adó hullámhosszán október 31- én, Reformáció ünnepén de. 11.05 órakor Pápáról, az evangélikus templomból. Igét hirdet: Varga György esperes HAZAI ESEMENYEK A Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület megüresedő vezetőlelkészi állására pályázatot hirdet. A pályázat beadásának íatárideje: 1997. november 30. Postacím: Fébé Anyaház, 1021 Bp., Hűvösvölgyi út 193. Az állás betöltése 1998. július 1-jén esedékes. A pályázat eldöntésére 1998 márciusában kerül sor. - Érdeklődni lehet Madocsai Miklós lelkésznél: 1015 Bp., Ostrom u. 15. Tel.: 201-7210. Az Evangélikus Értelmiségi Műhelyben október 22-én este 6 órai kezdettel dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora tart előadást Megigazulás vagy önigazolás? címmel. Igemagyarázattal szolgál dr. Frenkl Róbert. Helyszín: a Deák téri Evangélikus Gimnázium díszterme. J. S. Bach és tanítványai Közreműködik: Ruppert István orgonaművész, valamint Marosvári Péter, Szűts Péter, Becze Szilvia, Kallai Nóra és Horváth Vilmos. Az orgonaművek felvételei a Tihanyi Apátság orgonáján készültek, a kamarazenei felvételek a Bp.-Zuglói Gyülekezet orgonáján és templomában. A CD 1500,- Ft-os áron megvásárolható a Zuglói Gyülekezet iratterjesztésében (XIV, Lőcsei út 32.). Az MPKE október 14-én, kedden du. 5 órakor előadásra hívja az érdeklődőket. Závodszky Géza, a Tanárképző Főiskola főigazgatója „A magyarok Amerika-ké- pe” címmel tart előadást. (OMIKK-klub, Vili., Múzeum u. 17.) Nemescsói oltárterítő című írás végéről elmaradt: „kapható a Sajtóosztály kiadásában, Üllői úti könyvesboltunkban 200,- Ft-ért. Apróhirdetés Rózsák, gyümölcsfák, örökzöldek. Vidéki megrendeléseket postán, pontosan teljesítjük. Kérje díjmentes katalógusunkat! Szálkái kertészei, Budapest Pf. 5. Tel.: 206- 1368. Személyes árusítás: Budapest III., Zsófia u. 16. A Sylvester János Protestáns (egyesületi) Gimnázium felvételt hirdet az 1998/99-es tanévben induló 6 és 4 évfolyamos gimnáziumi osztályaiba. Az előzetes jelentkezéshez, melynek benyújtását 1997. november 15-ig kéijük, adatlap kapható október 1-jétől az iskola portáján, vagy válaszborítékkal ellátott levélben kérhető az iskola címén (1149 Bp., Pillangó park 3-5.). A jelentkezőket szüleikkel együtt folyamatosan tájékozódó beszélgetésre hívjuk be november-január folyamán, a felvételi döntésre pedig a hivatalos jelentkezési lap beérkezése után, februárban kerül sor. Az EVANGÉLIKUS EGYHÁZ LELKI SEGÉLY SZOLGÁLATA - az EKE és a Tiszta Forrás Alapítvány szolgálóival -’folyó év november 10-15. között Missziói Hetet tart szenvedély- és lelkibetegek számára Szarvason, az V. kerületi Középhalmi Missziónál. Megközelíthető Bp. Nyugati pu.-ról vonattal vagy, a Népstadion állomásról autóbusszal. Étkezési hozzájárulás 4500,- Ft/fő (ha szükséges, mosatási díj). Befizetés a helyszínen, érkezéskor. JELENTKEZÉSI CÍM: Józsáné Káltai Katalin 5540 Szarvas, Arborétum u. 12. Tel.: (66) 313-423. Toronyóra-készítés, felújítás! Harangjáték-, haranglengető- és vezérlőóra-készítés. 85 év tapasztalata és világszínvonalú elektronika. Ötéves garanciával. , Óragyártó üzem: Konkoly József, 1102 Budapest, Állomás u. 14. Tel/Fax: 260-7065,06 (30) 492-915. GOMBOS LAJOS aranykoszorús harangöntő mester 2162 órbottyin, Rákóczi út 119. Pf. 3. Telefon: 06/28-360-175 Budapesti iroda: XIII., Jász u. 60/B Telefon: 330-6394 CD mondjak el egy történetet. R. G. LeTourneau francia hugenották - korai protestánsok - leszármazottja volt. Pályája alacsonyról indult, autószerelést tanult. 16 évesen hallott Jézus Krisztusról, mint a bűnösök Megváltójáról, s mivel magát is bűnösnek érezte, elfogadta kegyelmét, s a többi keresztyének módjára élt. A következő 16 éve mégis úgy telt el, hogy nem látszott meg rajta, milyen az Úrnak szentelt élet. 1920-ban Stocktonban (California) evangélizáción vett részt, melyen a Szentlélek az igén keresztül megítélte gyümölcstelenségét. Összetört szívvel kiáltott az Úrhoz, hogy tegye igaz tanítványává bármibe kerüljön is. Isten meghallgatta, s különösen az anyagiakhoz való viszonya változott meg. Kezdett tizedet fizetni bevételeiből. Nem ment nehézségek nélkül, mivel olyan válságba is jutott, amikor üzleti kiadásai is többre rúgtak, mint bevételei. Hogyan jutna ilyenkor a misszió támogatására is? Ekkor tépelődésében ezt az Jelentkezés a Kántorképző Intézet 1997-98. évi „téli” tanfolyamára Az idei évközi bejárásos tanfolyamot 1997. november 8-án, szombaton 10.30- kor nyitjuk meg Foton, a Mandák Intézetben (2151 Fót, Berda J. u. 3.). A tanfolyam húsz tanítási napból (mindig szombaton) és az 1998. április 25-ére tervezett vizsgából áll. Tantárgyak: egyházi ének, harmonium-, ill. orgonajáték, szolfézs-zeneelmélet, partitúraolvasás-karvezetés. Részvételi díj: 7000 Ft, mely két részletben is fizethető. Ez magában foglalja az ebéd, illetve az esetleges szállás költségeit is. Indokolt esetben - ha a jelentkező gyülekezete nem tud hozzájárulni a tanfolyamdíjhoz - tanEmigrációs A Lakiteleki Népfőiskola Alapítvány területén található a világ egyetlen magyar Emigrációs Gyűjteménye, amely nagyszabású kiállítás keretében mutatja be, hogy milyen szerepet játszott az emigráció a szabad Magyarország megteremtésében. A kiállítási tablókon az emigráció egyházéleti, politikai, karitatív, kulturális és művészeti tevékenységét kísérhetjük figyelemmel. Gyűjtünk minden olyan írásos és tárgyi dokudíjtámogatás igényelhető az Országos Egyháztól. Különös szeretettel hívogatjuk gyülekezetben már szolgáló, továbbképzésre jelentkező kántorainkat, felhíva a figyelmet arra, hogy Intézetünk államilag elismert, középfokú egyházzenész szakképesítést adó vizsgát is szervezhet. Jelentkezni az Intézet címén lehet (lásd fenn) október 22-i határidővel. A jelentkezéshez kérünk mellékelni egy néhány soros beszámolót a jelentkező elmúlt évi zenei-gyülekezeti tevékenységéről, ill. új hallgató esetén lelkészi ajánlást is. Gyűjtemény mentumot, ami kapcsolatos a magyar emigráció életével, mert így leszünk képesek bemutatni az emigráció életét kezdetektől napjainkig, érzékeltetni a világban szétszóratott magyarság több évtizedes küzdelmét, összetartó erejét. Gyűjteményünk látogatható csoportosan vagy egyénileg, kutatók, egyetemisták forrásanyagként is használhatják, helyben olvasási, jegyzetelési, fénymásolási lehetőséget biztosítunk. A Jézus Testvérei Ökumenikus Dia- kóniai Rend szeretettel hív és vár minden érdeklődőt 1997. október 23-án 15 órától 19 óráig a Budapest XI., Németvölgyi út 138. sz. farkasréti evangélikus-református templomban tartandó ünnepségre. Témánk a kiengesztelődés - a megbékélés jelei - visszatekintve 1956-ra is és beszámoló a 2. Európai Ökumenikus Találkozóról (Graz 1997); eredményeinkről és törekvéseinkről. Érdeklődni lehet: TeL/fax: 137-8063. MEGJELENT a Missziói Magazin őszi száma! A 16 oldalas, színes, képes magazin megrendelhető: 2142 Nagytarcsa, Pf. 19. Tel.: 28-450-175. Az újságért csak adományokat fogadunk el. ORGONAHANGVERSENY Október 18-án, szombaton este 7 órakor a Bosnyák téri Szent Antal római katolikus templomban Finta Gergely orgonaművész hangversenye lesz. Műsoron Reger, Gárdonyi, Vierne és Dupre művei, valamint korálfeldolgozások. A hangverseny bevételét az evangélikus templom felújítására ajánlották fel. HELYREIGAZÍTÁS Szeptember 28-iki számunk harmadik oldalán a kufsteini emléktábláról írt cikk végéről egy sor lemaradt. Az aláírás helyesen: „az 1952-ben megszüntetett Budapesti Evangélikus Leánygimnázium volt tanára.” Elnézést kérünk a szerzőtől. Október 5-iki számunk első oldalán a 200 ÉVES A MISKOLCI GYÜLEKEZET TEMPLOMA Az évforduló alkalmával kétnapos ünnepséget tartanak. 1997. október 25-én, szombaton de. 10 órakor istentisztelet keretében emlékeznek meg a volt Evangélikus Tanítóképző 150 éves évfordulójáról. Utána koszorúzás a Kossuth Gimnázium emléktáblájánál. 17 órakor orgonahangverseny lesz. Vasárnap, október 26-án, de. 11 órakor ünnepi istentiszteleten D. SZEBIK IMRE püspök prédikál. Ünnepi közgyűlés lesz utána, melyen ismertetik a templom és a gyülekezet történetét Közös ebédre és valamennyi alkalomra szeretettel hívják a miskolciakat és az ország egész területére elszármazott testvéreket. A közös ebéden való részvételt kéijük előre bejelenteni: Evangélikus Lelkészi Hivatal, 3530 Miskolc, Hunyadi u. 8. Tel.: (46) 346-807. Evangélikus Élet A Magyarországi Evangélikus Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: TÓTH-SZÖLLŐS MIHÁLY Szerkesztőség és kiadóhivatal 1085 Budapest, Üllői út 24. Telefon/fax: 117-5478; 117-1108 Árusítja a Kiadóhivatal és a Magyar Posta RT. Index: 25 211 ISSN 0133-1302 Szedés: Fényszedő Központ Kft. (970041/20) Nyomás: rotációs ofszetnyomás 720 040 Petőfi Nyomda RT, Kecskemét Felelős vezető: SZABADOS TIBOR mb. vezérigazgató Előfizethető az Evangélikus Élet Kiadóhivatalban közvetlenül vagy postautalványon. Előfizetési díj belföldön: fél évre 1040 Ft, egész évre 2080 Ft Előfizetési díj külföldön: szomszédos országokban: egész évre 4500 Ft (postázással együtt), más országokban (nyugaton): egész évre 45 USD (68 DEM) légipostával: 66 USD (99 DEM) Csekkszámlaszám: 11708001-20204127 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk visszal