Dunántúli Protestáns Lap, 1898 (9. évfolyam, 1-52. szám)
1898-07-31 / 31. szám
DUNÁNTÚLI PROTESTÁNS LAP. 500 505 is megnyerte, telve volt szebbnél-szebb hasonlatokkal. A nép s mindnyájunkat megható, szivünk lelkünket boldog érzéssel eltöltő isteni tisztelet után az idő borongani kezdvén, az ünnepi sorrendtől eltérőleg a fényképészhez mentünk, hogy megörökítsük e nap kedves emlékét egy képben is, ezután pedig boldogult kedves tanáraink sirját koszoruztuk meg, hol e sorok Írója mondott rövid emlékbeszédet, melyből legyen szabad nehány sort itt is fölemlítenem: Ember, légy bár szegény, vagy gazdag, tudós, vagy tudatlan, boldog vagy boldogtalan por vagy és porrá kell lenned. E szigorú szózat teljesedett be rajtatok is boldogult kedves jó tanáraink. Igen 1 de csak porrészetekre nézve, mert lelketek, ez isteni szikra hitünk szerint él ama mennyei szebb hazában, de nem csak ott, hanem éltek ti itt e földön is, s az általatok elhintett magvak megfogamzottak s gyökeret vertek, bizonysága ennek az, hogy ime egykori tanítványaitok a szélrózsa minden irányából idegyülve hálával áldoznak emléketeknek. Igen éltek ti! Áldva éltek emlékünkben! Tarczy! ki a számok elvont világában lánglelkeddel tudóvá tudtad tenni még a gyengét is; Bocsor! ki lelkesült előadásoddal a honszeretet magasztos érzelmét kebleinkben lángra gyujtád; Váli: ki édes atyai szeretettel, mint egy bűvös lánczczal csatolád magadhoz tanítványaidat; Szilágyi! kiben a szigorúság, az igazság és szeretettel párosult, ki a holt latin és görög nyelvek iránt kedvet támasztál lelkeinkben; Szabó Károly a szorgalmas, munkás, a barátságos, vendégszerető tanár mintaképe, felejthetlenek vagytok előttünk, előttünk, kik szerencsések valánk, tanítványaitok lehetni. Igen felejthetlenek vagytok ! mert ma is ép olyan élénken él emléketek sziveinkben mint ezelőtt 25 évvel. Akkor szeretettel vettünk tőletek búcsút, most a hálás szeretet hozott ide hozzátok, — fájdalom, ma már porrészetekhez, de hitünk biztat, hogy szellemetek látja a hála, tisztelet és szeretet áldozatát, fogadjátok ezt tőlünk kedvesen, hisz ennek lerovása minket oly boldogokká tesz. A koszorú, melyet sírjaitokra helyezünk, elhervad, de emléketek élni fog szivünkban, mig „elménk gondol, szivünk dobog s ereinkben a vér csergedez.“ Áldott a legfőbb gondviselő, ki titeket nekünk adott! Áldott emlékezetetek ! Nyugodjatok békével! Isten veletek! A holtak csendes országából visszajövet fél 2 órakor bankettre gyűltünk össze a Griff fogadó termében, vendégekül üdvözölvén egyetlen élő tanárunk nt. Tóth Dániel és jelenlegi főgimn. igazgató, tek. Kis Ernő urat. Természetes, hogy étkezés közben az igazi jó barátság, tisztelet és szeretet számos felköszöntőben nyert kifejezést. Elsőben is Cseresnyés János emelte poharát Főt. és Mélt. Antal Gábor püspök urra, ki ennek az osztálynak volt az 18(35—66. tanévben az I-ső osztályban segédtanára, s azon egyedüli osztály, mely püspök urnák az 1875—74-ik tanévben, mint I-ső éves papnövendékek és joghallgatók, másodízben is tanítványai voltak. Kovács Lajos nt. Tóth Dániel egyetlen élőtanáruukra s Kis Ernő igazgató urra. Nt. Tóth Dániel tanár ur egybegyült tanítványaira s kedveseikre. Tek. Kis Ernő igazgató ur kedves humoros toasztjában az egész társaságot éltette. Berzsenyi Gerö a következő kedves versben éltette a barátságot: Az a véleményem: illik szóllni nekem, Ha nem buzditna is erre az érzelem! Csakhogy — engedelmet — ha e közös lakban Beszélek nem folyó, de kötött alakban. Igaz, Pegazusom nem telivér fajta, Imigy-amugy mégis eldöczögök rajta. Mert hát arany nedvét iván ez üvegnek Jó s rossz gondolatim halommal születnek. A gondolat pedig égő vulkán láva, Nem lehet a fejbe lekötve, elzárva. S bár nem fénylik, füst, mindig hamu az gyakrai De melegség benne egy-egy kicsiny csak van Réges-régen történt, igaz volt-e ? nem tóm, Kutforrásom nekem az Ó testamentom. Sok vala az ember, a ki balra lépett, Azaz: irás szerint, ki hitetlenné lett. Az lett ennek aztán a következménye, Hogy meglakolt érte fiatalja, véuje. Azaz, mit beszélek! volt bizony kivétel, (Van-e olyan ember, ki mondást nem \( el). Kivétel arra Noé, neje, fia, lánya, Ugy-e emlékezünk! tanítottak rája. Ez a Noé bátya, úgy mondja az ének, Készített egy bárkát egész háznépének. Ej, mit egykor! Hiszen most is vau ily bárka Nem ismertetvén fel sokak által bárha Most is menedék az vészben és viharb, Most is minden néppel úgy tele rakvyan. A barátság ilyen ősidejü bárka, Tomboló viharban edzve, kipróbálva. A barátság! mely véd, ha zivatar táid S pusztító erővel sújtja életfádat. A barátság! mely nyújt nem azért, ho adjon, Hanem, ha kell, ő is menedéket kap. A barátság! melynek lobogó tüzénél, Mindig melegedj, bár soha el nem éil. A barátság nélkül, mit érne az élet, Özönvíz volna az, melyben nincs kiiet. Nem volna a létnek, sem bája sem *, Hideg, kihalt lenne a lélek vidéke! Ámbár kicsi arra az én képességem, Hogy találó legyen érzelem festésen S törpe marad váza eme benső tűzi Mint vizben az árnya a tóparti fűzi; De azért én nálam, vágy, ábránd, Inság: Tényeiben éljen köztünk a barátság Majd Tuba János szólalt fel, hogzután gyakrabban, 5 évenként találkozzunk s évent az összejövetel főeszközlőjének Szeglethy Györ^edves barátunknak, hol és mikénti állapotunkróvelet írjunk. E toaszt alakjában tett indítvány egybulag elfogadtatott, valamint Ivánszky barátunk azchaja is, hogy akkor kiki családját is hozza el. Drirsch Vilmos, Szeglethy György, Szélesy Dánielre, n a találkozás eszméjének megpenditőire, Mányoky G\ a pápai főiskolára, mint a fölvilágosultság s a ho:retet, szabadság eszméit hirdető tanintézetre iiritetp»harát, volt még sok, de sok felköszöntő, mind menő a boldog együttlét kifolyása. De ez édes és örö3 miékezetes találkozásnak is végének kellett lenni, ics'< vettünk egymástól azon édes óhajjal: adja a j<;ist& hogy 5 év múlva újra ily jó egészség és szeretben^]jassil|c egymást, még pedig mindenkit családjíaD SZKI ^pÁR dadiev. re ■ ész.
