Délmagyarország, 1911. november (2. évfolyam, 251-275. szám)

1911-11-26 / 272. szám

4 DÉLMAGYARORSZÁG 1911 november 23 Főügyész: Soronkint sem fizette Nagy Zoltán Írásait? — Nem. Különben is nekem semmi közöm a dologhoz. Fizetni nem fizettem Nagy Zoltánnak. Ezt Sáfár László is tudja. Engel Lajos után Eisner Manó doktort hallgatták ki. (Biró, mint újságíró.) Eisner Manó dr cikke miatt, mely a Délmagyarországban jelent meg, indult meg a fegyelmi eljárás Nagy Zoltán ellen. A cikket Czobor Péter, Paál Jób, Szalay János és Blázsics György információja alapján irta meg. De csak részben, mert jórészt saját impreszsziója késztette a cikk megírására. — Többször megfigyeltem, hogy Nagy Zoltán a szünetek alatt érintkezett a Szegedi Napló munkatársával. Egyizben hallottam is, amint a biró ur azt mondotta a Szegedi Napló munkatársának, hogy „mehet, a cikket majd be fogom küldeni." Van-e közvetlen tudomása arról, hogy Nagy Zoltán a Szegedi Napló fizetett munkatársa volt? — Közvetlen tudomásom nincs. De többször láttam, hogy érintkezett a munkatársakkal. Egyizben volt egy sajtóperem, amelyet a legdiszkrétebben tárgyaltak le. Újságírók nem tudtak róla semmit. Másnap a Szegedi Naplóban részletesen és tendenciózusan meg volt irva az eset. Hollósi Ödön irta meg, akinek Nagy Zoltán adta ki a részletes tudósítást. — Ki mondotta ezt magának? — Maga Hollósi Ödön, aki nem tagadta, hogy Nagy Zoltán utasitása folytán és információja alapján irta meg a cikket. (A biró-hirlapiró kollégái.) Czobor Pétert és Berezeg Istvánt hallgatták ki ezután. Mindkettő a Szegedi Napló fizetett munkatársa. Czobor Péter igy vallott: — Nincs tudomásom arról, hogy Nagy Zoltán fizetett munkatársa lenne a Szegedi Naplónak. Dolgozott a lapnál, de tudtommal fizetést nem kapott. Én Eisner Manónak és Pásztor Józsefnek sohasem szóltam. — Hallotta Pásztor József? — Igen. Az a megjegyzésem, hogy Czobor igenis beszélt erről. Egyizben a Royal-kávéházban beszélgettünk a Szegedi Naplónál, divó antiszociális állapotokról, hogy ott külső emberek 20—30 koronákért dolgoznak és elveszik a hivatásos újságíró szerény kenyerét, Czobor volt a legnaivabb közöttünk és ő is beleszólt a vitába és minden bizonynyal most sem hagyná cserben az emlékező tehetsége, ha nem lenne még mindig a Napló munkatársa. Itt Nagy Zoltánról is szó esett. Ezt hallotta a Szegedi Napló másik munkatársa, Paál Jób is. Czobor elismerte, hogy ott volt a Royalkávéházban, de nem emlékszik már a kifejezésekre. Herczeg István: — Nincs tudomásom arról, hogy Nagy Zoltán fizetett munkatársa a Szegedi Naplónak. Ezelőtt én csináltam a Szegedi Napló törvényszéki rovatát és mikor több tárgyaló-teremben volt tárgyalás, abban, ahol Nagy Zoltán biró volt, ő irta meg a Szegedi Napló részére a tudósítást. Szóval ő végezte el az újságírói munkát. — Csak elmondotta az anyagot, vagy meg is irta? — Meg is irta. (A megvásárolt lap.) László Adolf dr királvi törvényszéki biró: — Csak annyit tudok, hogy Nagy Zoltán dolgozott a Szegedi Naplónak. Egy tárgyalás előtt megjelent egy beharangozó cikk, melynek stílusár ól és szakavatott megírásáról következtettem, hogy azt Nagy Zoltán irta. — Ismeri maga Nagy Zoltán stilusát? — Nagyon jól ismerem. — Folytassa. — Újév napján jelent meg a Szegedi Naplóban egy cikk a szegedi birák ellen. Kérdőre vontam Nagy Zoltánt, aki erre azt válaszolta: „Semmi közöm a cikkhez. A Szegedi Napló erre a célre meg volt vásárolva." Majd Gerhauser József dr vallott: — Nagy Zoltán 1910. év januárjában kijelentette, hogy a Szegedi Napló törvényszéki rovata az övé és ezért 50 korona fizetést kap. Márton József biró: Nem tudom kapott-e fizetést Nagy Zoltán, de annyit tudok, hogy a lap munkatársa volt és ezért írószereket kapott. Lehótzky Károly dr törvényszéki jegyző: — Láttam, hogy Nagy Zoltán, mint Ítélőbíró jegyzeteket készített a tárgyalásról és másnap a Szegedi Napló törvényszéki tudósításában felismertem Nagy Zoltán stilusát. Nagyon gyakran megtörtént, hogy a tárgyalóteremben senki sem volt a Szegedi Naplótól és másnap mégis részletes tudósítás jelent meg a tárgyalásról. (A titokzatos papirszelet.) A titokzatos papirszeletről Landesberg Jenő dr törvényszéki jegyző tette az első említést. — Nincs tudomásom arról, hogy Nagy Zoltán kapott-e fizetést a Szegedi Naplótól. Emiitette nekem, hogy fizetést nem, de írószereket igenis kap. Bakó Lajos újságírótól hallottam, hogy: Nagy Zoltán megmondotta az ítéletet az itélet-kihirdetés előtt. Még pedig Palócz Sándornak és Tóth Zoltánnak. Egyizben pedig láttam, hogy Nagy Zoltán papírra jegyzett és a papirost Fekete Ferenc szolgával kiküldte a Szegedi Napló munkatársának. Másnap meg is jelent a Szegedi Naplóban a tudósítás. Deli Károly törvényszéki jegyző: — 1910 november 10-én én voltam a jegyző. Nagy Zoltán bejött a szobámba és jegyzeteket készített a tárgyalásról. Végül pedig megkért, hogy az Ítéletet telefonáljam be a Szegedi Naplónak, Dettre Pál dr törvényszéki jegyző: — Nincs tudomásom arról, hogy Nagy Zoltán fizetést kapott a Szegedi Naplónál. Anynyit tudok, hogy egy cikknél ráismertem Nagy Zoltán stilusárá. Egyszer megkért, hogy telefonáljam be az ítéletet a Szegedi Napló szerkesztőségébe. Megtettem. Határozottan emlékszem,, hogy Nagy Zoltán volt a telefonnál. Elnök (Nagy Zoltán vádlotthoz): Szóval ön állandó tudósitója volt a Szegedi Naplónak? A vádlott: Ez évekkel ezelőtt történt. És különben is a törvényszéki urak ezt más hírlapírónak is megteszik, nemcsak nekem. Majd Fekete Ferenc törvényszéki szolgát hallgatták ki. Elismerte, hogy papirost vitt ki a Szegedi Napló munkatársának. Nagy Zoltán: Az privát értesítés volt. Fekete Ferenc (hebeg): Szürke papir volt. Nem tudom, mi volt. Csak volt. Szalay János hírlapíró, a Délmagyarország segé dszerkesztő j e: — Közvetlen tudomásom nincs arról, hogy Nagy Zoltán fizetéses munkatársa volt a Szegedi Naplónak. Hangversenyekre és színházba azonban, mint, a Szegedi Napló munkatársa járt. Újságíró körökben nyilt titok volt, hogy Nagy Zoltán a Szegedi Napló fizetett munkatársa. A Petrovics-tárgyalás után együtt mentem Nagy Zoltánnal a korzón. Én a Délmagyar ország szerkesztősége felé, ő pedig az ítélőtábla felé. Útközben érdekes részleteket mesélt. így, hogy az igazságügyi miniszter telefonon és távirati uton érdeklődött a Simon—Petrovics-a ff érről és örömét fejezte ki, amiért olyan elfogulatlanul itélt a biróság a biró ügyében. Sőt jutalmul a tanács tagjait az igazságügyi miniszter kinevezi, még pedig Pókay elnököt táblabíróvá, Gerhauser dr bírót kolozsvári és Nagy Zoltánt — vádlottat — szegedi tanácselnökökké. Balassa József, a Szeged és Vidéke szerkesztője: — Nagy Zoltán adta munkatársamnak, Tóth Zoltánnak az anyagot a Simon—Petrovics-féle tárgyalásról. Erről Tóth Zoltán nyilatkozatot is adott. Hollósi Ödön, a Friss Hirek szerkesztője: — Büniigyekről sokszor küldött nekem Nagy Zoltán tudósítást. (A biró ur mint riporter.) Érdekes volt Tóth Zoltánnak, a Szeged és Vidéke munkatársának vallomása. Tóth Zoltán elmondotta, hogy Nagy Zoltán többször felültette őt. — Elmentem a főtárgyalásra, de találkoztam Nagy Zoltánnal, aki azt mondotta nekem: „Hiába fáradt, mert ma nincs semmi érdekes." Elmentem, de másnap meglepetve tapasztaltam, hogy a Szegedi Naplóban két nagyon érdekes törvényszéki cikk jelent meg. Megesett az is, liogy Nagy Zoltán az Ítéletet kihirdetés előtt megmondotta az újságíróknak. Elnök: Biztos ön ebben? Tanu: Én ugy tudom. Nagy Zoltán azzal védekezik, hogy ő az Ítéletet csak az ítélet kihirdetése után mondotta meg. Paál Jób vallomását igy olvasták föl. — Mikor én a Szegedi Napló munkatársa voltam, a törvényszéki rovatot Nagy Zoltán vezette. Egyizben fizetés javítást kértem, de Engel Lajos kiadó azt mondotta, liogy az most lehetetlen, mert egy bejáró munkatárs fog fizetést kapni. A Szegedi Naplónál mindössze két bejáró munkatárs volt, de az egyiknek már volt fizetése. Igy csak Nagy Zoltán lehetett az, aki fizetést kapott. Paál Jób vallomásához kéziratokat csatolt, amelyekben megjelölte, hogy melyik részeket diktálta neki Nagy Zoltán. (Ítélet az Ítélet kihirdetés előtt.) Csór Gáspár budapesti újságíró vallomását olvasták föl ezután: — A Simon—Petrovics-féle ügy tárgyalása után bementem Szegedre és bevetődtem a Szegedi Napló szerkesztőségébe is, ahol több ismerősöm volt. Itt ráförmedtem a kollégákra, olyan tenorban, mint ahogy mi ujságirók szoktunk egymással beszélni: — Miért írjátok tendenciózusan a Simon— Petrovics-féle ügyet?" Itt ismerkedtem meg Nagy Zoltánnal, aki épen dolgozott. Ő informálta a lapokat. Bakó Lajos aradi hírlapíró vallomását fölolvasták: — Én Palócz Sándortól és Tóth Zoltántól hallottam, hogy Nagy Zoltán még az ítélet kihirdetése előtt megmondotta az Ítéletet az újságíróknak. Egyik s legsúlyosabb valomást Palócz Sándor tette: — Mikor én a Friss Hirek és a Szegedi Híradó munkatársa voltam, Nagy Zoltán ezeknek a lapoknak dolgozott. Egy kis incidens folytán megvált e lapoktól és ekkor nekem ezt mondotta: ,fA Szegedi Naplónak fogok ezentúl dolgozni, ez anyagilag is jobb lesz nekem." Mig ő a Szegedi Híradónál dolgozott, nekem többször adott át megirt tudósítást. — Arról nem tud, hogy az ítéletet az ítélet kihirdetése előtt is megmondta volna? — kérdezte az elnök. — De igen. Emlékszem rá. Nagy Zoltán újra ki akarja magyarázni az esetet: — Palócz Sándor! Maga határozottan emlékszik rá, hogy még az ítéletet akkor nem hirdették ki? — A leghatározottabban, mert visszamentem a terembe a kabátomért és még ekkor nem volt kihirdetve az ítélet Blau Ármin és Bródy Mihály lényegtelen vallomást tettek. A tanúkihallgatások után Szabó Gyula dr főügyész-helyettes a tanuk megesketését kérte. Nagy Zoltán Eisner Manó dr megesketését ellenezte. A biróság rövid tanácskozásra vonult viszsza, hol azt határozták, hogy minden tanút megesketnek. Az eskü letétele után az elnök délután négy óráig felfüggesztette a tárgyalást.