Marschalkó János (szerk.): Közigazgatási döntvénytár I. kötet (Budapest, 1908)
254 Közigazgatási Döntvénytár. indokok: A m. kir. csendőrségnek az 1903. évi deczember 17. napján 371. sz. a. kelt feljelentése szerint az 1903. évi deczember 14. napján első helyen nevezeit ügyfélnél egy darab két csövű, másodhelyen nevezett ügyfélnél pedig egy darab 1 csövű adó alá be nem jelentett vadászfegyver találtatott és koboztatott el. Az 1904. évi márczius 18. napján megtartott jövedéki vizsgálatról felvett jegyzőkönyvben első helyen nevezett ügyfél B. Péter beismerte azt, hogy a fegyver megadóztatva nem volt, azonban annak hasznavehetetlenségét vitatta ; másodhelyen nevezett ügyfél Sz. Ferencz pedig azt adta elő. hogy a kérdéses fegyvernek adó alá való bejelentésével M. Józsefet bizta meg, aki a bejelentés eszközlését elmulasztotta, s ő egyszersmind késznek nyilatkozott arra is, hogy a kiszabandó 20 K bírságot és 2 K fegyveradót, az ügynek beszüntetése esetén lefizeti, amely fizetésre vonatkozó vállalkozásának azonban eleget nem tett. A m. kir. pénzügyigazgatóságnak elsőfokú határozata ügyfeleket a panasznak tárgyát nem képező fegyveradón kivül 20—20 K fegyveradó jövedéki birságban marasztalta el. Első helyen nevezett ügyfél benyújtott felebbezésébeu csupán azt adta elő. hogy a fegyverét nem vadászás czéljából, hanem önvédelem czéljából tartotta magánál ; második helyen emiitett ügyfél pedig azzal védekezett, hogy az 1904. évi márczius havában a fegyveradót a városi adópénztárnál befizette és igy fegyveradó alá fel van véve. A közigazgatási bizottságnak panaszszal megtámadott határozata nevezett ügyfeleket a terhükre kirótt fegyveradó jövedéki birság alól felmentette és pedig első helyen nevezett ügyfelet azzal az indokolással, hogy nála rosszhiszeműség nem látszik fenforogni, második helyen nevezeti ügyfelet pedig azzal az indokolással, hogy nevezett ügyfél M. Józsefet bizta meg a bejelentéssel, aki azonban ezt elmulasztotta, továbbá, hogy az évről-évre való bejelentés kötelezően előírva nincsen, hanem fegyveradó jövedéki kihágást a törvény szerint csupán az követ el, aki fegyverét az adó alól eltitkolja, tehát elrejti s végül, hogy panaszos felebbezésébeu azt állítja, hogy lőfegyverét az 1904. évi márczius hó 22. napján 47. nyilvántartási sz. a. bejelentette és az adót meg is fizette. A közigazgatási bizottság határozatának ezt a részét azonban fentarlani nem lehetett. Az 1875 : XXI. tczikk 23. §-ban megállapítván az adómentes fegyverek bejelentésére vonatkozó kötelezettséget, valamint a 22. §-ban kimondván azt, hogy aki az általános összeírás után lép adóköteles fegyvernek birtokába, köteles azt a fegyverét a birtokbavételtől számított megállapított haláridő alatt a községi elöljáróságnál bejelenteni; a 21. §-ban a fegyveradó kivetésének eszközlését a fegyvereknek minden évben házanként eszközlendő általános összeírásra, mint alapra fektette.