Petőfi Népe, 1990. szeptember (45. évfolyam, 205-229. szám)

1990-09-18 / 219. szám

1990. szeptember 18. • PETŐFI NÉPE • 5 NEM VOLT JÓ ELVTÁRS, JÓ EMBER, CSAK HASZNÁLNI AKART? _____________________________ VO LT, AKI DOLGOZOTT, VOLT, AKI VADÁSZGATOTT ... „Én volnék a vörös báró” ÖSSZEESKÜVÉS ÁLDOZATA? ° RÁKOSI KÜLDTE EL A TAGKÖNYVÉT f HOL VOLT 1956-BAN? ° GRÓSZ LEMONDÁSÁT KÖVETELTE ° SIKEREMBER AZ USÁ- BAN o_ SOSEM TARTOTTA MAGÁT PROLETÁRNAK Mi lett volna Horváth Edéből, ha tovább áll a Horthy-rendszer néven ismert társadalmi, gazdasági formá­ció? Nagyüzemi művezető? Tekintélyes kisiparos? Gazdag emberként szakítana oly­kor kevéske időt unokáira, ha a má­sodik világháború után hazánk is a kapitalista államok közé sorolódik? Sztahanovista érdemei ellenére kegyvesztett vezető, ha még egy- kéte­zer évtizedig marad Rákosi és klikk­je? Fölösleges feltételezések, hiszen sokan azt sem tudják, hogy valójá­ban ki volt, elégedetten vagy kese­rűséggel tekinthet-e vissza munká­jára, jól sáfárkodott-e a rá bízot­takkal? Esztergályosból vezérigazgató A magyar ipar nagyjai között őrzi a névét az utókor, vagy vörös báróként pocskondiázzák? Okkal tiltakozik-e a kurtán- furán nyugdíjba zavart vezérigaz­gató önéletrajzi kötetében az elma­rasztaló cím ellen? Nézzük a tényeket! Gondokkal küszködött a Wil­helm Pick Művek (a Rába elődje), amikor 1962-ben egy-két ezer dol­gozót foglalkoztató gyár igazgatói .posztjáról a nagyüzem vezérigaz­gatójává nevezték ki az iparválla­lat hajdani híres esztergályosát. A hatvanas évek elején a Ganz- MÁVAG volt a szocialista iparpo­litika bezzegüzeme, Diósgyőrt, Csepelt odázták az újságok. Évti­zedünk végére válságbóUválságba bukdácsolt a fővárosi járműgyártó vállalat, noha fennmaradásához állami támogatás formájában min­den honfitársam több ezer forint­tal hozzájárult. Rendszeres újság­olvasók sem tudnák felsorolni, hogy ki mindenki mondott csődöt a Ganz-MAVAG élén. A tönkre­ment és értékén alul külföldieknek eladott fővárosi nagyüzem új, an­gol vezérigazgatója lapunknak adott nyilatkozatában panaszko­dott, hogy omladozó épületeket vett át. Közismertek a Diósgyőr és Csepel mizériái is. A Rába ugyanakkor legalább annyit hozott a népgazdaságnak, mint amennyit a Ganz-MA VÁG el­vitt. Az átlagosnáKjobb gépállo­mányú, jó állagú, nyereséges üze­met kellett tavaly decemberben el­hagynia. Okkal kérdi Horváth Ede: „én volnék a vörös báró?” A dogma nem termelőerő Kétségtelen: tagja volt a Magyar Dolgozók Pártjának, egy ciklus ki- ' vételével a Magyar Szocialista' Munkáspárt Központi Bizottságá­nak. De — mint Győry Béla meg­állapította — nem azért dolgozott, hogy hatalma legyen, hanem azért kellett neki a hatalom, hogy dol­gozhasson. Tagadhatatlan: 1957- ben szigorúan fellépett a szovjet megszállás, a Kádárék véres ter­rorja ellen munkabeszüntetéssel tiltakozó sztrájk ellen, de máskor is azon ritka vezetők közé tarto­zott, aki a termelést, a gazdasági fejlesztést a politika elé helyezte, aki számára az értelmes munka bármiféle előrehaladás legfőbb zá­loga. Nagyon kevés gazdasági ve­zető került olyan következetesen égyéni érvényesülését szolgáló po­litikai gesztusokat, mint Horváth Ede. Még legkíméletlenebb ellenfe­lei sem vádolhatták azzal, hogy politikai meggondolásokból ártott volna bárkinek, bárminek. Neki annál többet ártott a politika. A tehetetlenség, a lustaság, a ké­nyelmesség, a jellemtelenség,,a tu­datlanság gyakran bújt pártigazol­ványok mögé. „Amikor a párttit- kárnak szóltam, mert véletlenül észrevettem, hogy a bérjegyeket feljavította, egy tízperces munkára mondjuk adott húsz percet, akkor azt mondta, úgy látszik, nem foga­dom el a párt vezető szerepét.” Ke­gyetlen harcokat vívott a megyei pártbizottsággal, „mert a régi ve­zetők stílusa, mentalitása, életvite­le meg az enyém, az tűz és víz volt. Ők csézáról vadásztak és a vadász­ház költségeit a gyár állta, én meg a munkának éltem.” Imperialista motorok? A megyei első titkár ráuszította a rendőrséget, a népi ellenőrzést. Torzító* nagyítóval sem találtak semmit, de eltávolításához akkor éppen elég ok lett volna piac-, és profitcentrikus gazdasági szemléle­te, több sikeres amerikai vállalko­zása (nypgatimádat!?), számos, korát megelőző gazdasági reform­ja (mi lesz az osztályharccal?), ha nem 4H ki személyesen védelmében Fock Jenő miniszterelnök. („Bár­csak sokan gondolkodnának így nálunk!”, érvelt.) A csatlósállamokból, vagy aho­gyan Nyugaton emlegettek ben­nünket, a keleti blokkból, kevesen szálltak szembe a moszkvai direk­tívákkal. Nemet mert mondani ar­ra, a magyaroknak szánt szovjet típusra, „amit a spanyol polgárhá­borúban szerzett motorokról má­soltak. Pokoli sötétség ellen kellett küzdeni... Az volt a vád ellenem, hogy agresszív vagyok a kül­piacon. Hogy 1600 rubelt mertem kérni a szovjetektől a futóműért, amiért ők 600 rubelt kínáltak ... Végül 1624 rubelre sikerült feltor-, názni az árat, és ez évi 20—30 000 darab futóműre vonatkozott... A szubvenció volt a magyar ké­nyelmesség ára. Már 1964-et vagy 1965-öt írtunk, amikor egyszer. Horgos miniszter szólt, hogy ne alkudozzunk annyit, a szovjetek­kel... a differenciát majd ő kiutal­ja állami szubvencióban. Azt felel­tem neki, hogy nekünk a pénz nem a kormánytól, 'hanem a vevőtől kell.”; Pozsgay igen, Grósz nem Ilyen ember volt Horváth Ede, olykor nehezen elviselhetően erő­szakos, a munka konok megszál­lottja, önmagától és munkatársai­tól rengeteget 'követelő. „Nem akartam jó elvtárs, meg jó ember leírni a munkahelyemen. Én ott eredményes ember akartam lenni.” Érthető, hogy a politikusok kö-\ zül a felkészülteket, a jó’ ügyekért elkötelezetteket kedvelte Szerinte, „Pozsgay fejjel kiemelkedett a me­zőnyből. Grósz hatalomátvétele pesti vagányok puccsa volt. Tisz­telte Németh Miklóst, ki nem áll­hatta a démagóg Biszkut, bizonyos megértéssel emlékezett Kádárra, aki Horváth Ede szerint mind jel­legtelenebb emberekkel vette körül magát. Helyenként vitára' ingerlő, nagy ritkán elnagyolt, de mindenképpen olvasmányos, tanulságos könyv az Én volnék a vörös báró?, amelynek kérdőjelét egyre főbben tekintik iróniának, a kérdésfeltevést indo­kolatlannak érző kunkornak. Nem titkolja hibáit: az örökös cselekvéskényszerből adódó rob- banékonyságot, az ellentmondást nem tűrő türelmetlenséget. Igazat kell neki adnunk abban is, hogy „a mi vezetőink között az olyan em­bereknek, mint a Biszku, sokkal nagyobb volt a kisugárzásuk, mint az okosoknak.” Heltai Nándor Révai Nagy Lexikona IV. (Babits Kft. 980 Ft) — Elisabeth Bishop: A képze­letbeli jéghegy. (Napjaink költészete) (Európa, 50 Ft) — Katherine Paterson: Híd a túlvilágra. (Piknik könyvek) (Móra, 40 Ft) — Max Brand: A fene­gyerek. (Fabula, 70 Ft) — George Jo­nas: Megtorlás. (Budapest, 128 Ft) — Útikalauz gyermekeknek. (Primusz, 65 Ft) — Hargitai Judit: Az uszkár. (Ál­latbarát) (Mezőgazdasági K., 98 Ft) — Kocsány Piroska—Liksay Mária: Gyermektémák felnőtteknek. 3. kiad. (Tankönyvk., 68 Ft) — Pelle Józsefné: Édes ízek, cukor nélkül. (Cicero, 58 Ft) — Lőrincz L- László: A gyilkos mindig visszatér, (Pannon, 135 Ft) i— Nina Coombs: A szenvedély birodalma. (Text Kft., 79 Ft)—Egyéni vállalkozá­sok. 1990. évi adózási szabályai. (MÜ- SZI, 380 Ft) — Zane Grey: Á Vadnyu­gat úttörői. (Fortuna) (Western, 83 Ft) — Mezőgazdasági élelmiszer-ipari sta­tisztikai zsebkönyv. (Statisztikai K., 160 Ft) — Tony Wolf: Párnás fülű Fá- ni fára mászik. (ILV—Bembo, 80 Ft) — Somogyi Imre; Kertmagyarország felé. (Agricola, 100 Ft) -^.Andrew C. Rouse: Drámai gyakorlatok az angol­órán.. 3. kiad. (Tankönyvk., 85 Ft) — Rudolf Steiner: A szabadság; filozófiá­ja) (Génius könyvek) (Édezviz, 130 Ft) — Szabóné Bolihova Jelena—Szőke Ágnes: Orosz feladatgyűjtemény a kö­zépfokú nyelvvizsgához. (Tanuljunk nyelveket!) (Tankönyvk.. 58 Ft) — B. Méhes Vera: Nagybetűről kisbetűre. (Zrínyi. 142 Ft).(I. P. M., 85 Ft) - Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék. (Polygon, 153 Ft) — Benedek Elek: Furulyás Palkó. (Corvina, 260 Ft) — Gyles Brandreth: Nagy SzexKa- tasztrófák. (Koktél könyvek) (Gondo­lat, 98 Ft) — Dashiell Hammet: Az átok. (Denevér könyvek) (Mahir— RTV, 130 Ft) — Pinocchio kalandjai. (Forma-Art, 86 Ft) — Révy Eszter: A gyengédebb nem. (Co. Nexus-Print- ter Kft., 95 Ft) — Berkesi András: A gyűrű. (Magvető, 119 Ft). Pog^::a::sebefc*Pr vXorp ht>híXTf>fl ipiiOk Beszélgetés dr. Tütős Sándorral, a Magyar Köztársaság Kárpótlási Hivatalának megbízott elnökével Dr. Tütős Sándór, a Kárpótlási Hivatal 1990. augusztus 1 -jén kinevezett megbízott vezetője 44 éves, műszaki alapképzettségű jogász. Nyolc éven át oktatott a miskolci egyetem államigazgatási ka­rán. 1989. augusztus 1-jén kapott megbízatást a belügyminisztériumi titkárság igazgatási osztályá­nak a vezetésére, valójában a rehabilitációs munka megindítására. — Hogyan illeszkedik be á magyar jogállamiság kiépítésének a folyamatába a Kárpótlási Hivatal felállítása? Milyen társadalmi igény kielégítése a feladata? — A sérelmet szenvedettek elégtételi igénye nyíl­tan akkor jelentkezett, amikor 1989-ben politikai tényezőként megjelentek a közéletben az ellenzéki erők-. A több mint negyvenéves, elfojtott hallgatás után robbanásszerűen jelentkezett a rehabilitációs . igény, olyannyira, hogy ennek a nyomásnak már az elmúlt rendszer kormánya sem tudott ellenállni. Tavaly márciusban kezdődtek a felmérések, elő­ször csak egy igen szűk körben, á volt internáltak, ezen belül is elsősorban á hírhedt recski internáló­tábor hajdani „lakói” körében. Ennek eredménye­ként született meg — az .érintett társadalmi és érdekvédelmi szervezetekkel szorosan együttmű­ködve— az 1990/65-ös kormányrendelet, amely a sérelmet szenvedettek" széles körére vonatkoztatja a társadalombiztosítási kárpótlást, gyakorlatilag mindazokra, akiket különböző, akkori jogszabá­lyokon alapuló eljárás, vagy minden jogi alapot nélkülöző önkényeskedés során ért személyes sza­badság megfosztása miatti sérelem. _ Emj,tette, hogy 1989-ben már elemi erővel jelentkezett a kárpótlási igény. De milyenek a kár­pótlás lehetőségei? Ugyanis nyilvánvalóan szét kell választani az erkölcsi elégtételt és az anyagi kárpót­lást. Hol az a határ, amelyen túl az erkölcsi rehabili­tációt anyagi kárpótlással is ki kell egészíteni? Hi­szen becslések szerint csak 1945 és 1963 között több mint egymillió ember szenvedett Magyarországon valamilyen jogsérelmet. Nyugdíjemelési jogszabály — Még ez a szám is pontatlan, mert hä igazán figyelembe veszünk miriden --jogsérelmet, amit a magyár lakosság az elmúlt fél évszázadban elszen­vedett, nyugodtan kijelenthetjük, hogy az állam­polgárok egynegyedét érte valamilyen sérelem, a személyes szabadság megsértésétől az egyes ingó és ingatlan vagyonok jogtalan eltulajdonításán ke­resztül az egyének életpályáját befolyásoló intézke­désekig. Világosan látszott már tavaly is, hogy minden sérelmet rehabilitálni kell, de anyagi elég­tételt csak a jogsértések igen szűk körében, elsősor­ban a személyes szabadságkorlátozást elszenvedet­tek esetében lehet nyújtani. Az ő számuk viszont alacsonyabb, alig éri el a százezres nagyságrendet. Minden egyes érintett, a sérelmet szenvedett idő­szaktól függetlenül, egységesen 500 Ft nyugdíj- emelésben részesült. (Az emelés előtt ezeknek az embereknek az átlagnyugdíja 3500 és 4000 Ft kö­zött mozgott.) . . Ez az intézkedés azonban nem tesz különbséget az egyhetes, egy hónapos, nemritkán 10 éves-és esetenként 18 éves jogsértések között. Most igyek­szünk jogszabályban megfogalmazni egy olyan osztályozási rendszert, amely alapján a sérelmet szenvedettek az eltöltött évek számától függően részesülnének nyugdíjemelésben. Vegyünk egy pél­dát. A sérelmet szenvedettet öt évre a Szovjetunió­ba hurcolták, majd hazatérte után mint megbízha­tatlan embert még három évre internálták, így összesen nyolc évre fosztották meg a személyes szabadságtól. A kidolgozás alatt álló rendelet alapján, elképzeléseink szerint, ő havi 2100 Ft nyugdíjemelésben részesül. Ez remélhetőleg sokat javít majd az életkörülményein, némi kárpótlást nyújt a szenvedésekért, az életpálya kettétöréséért. Rendezi tehát a munkaviszony beszámítását a nyugdíjba. Más kérdés, hogy a fogva tartás időtar­tamára kiesett egy hatalmas mennyiségű fizetés. Ennek összegét, pontosabban: az ezért járó kár­pótlás összegét a kárpótlási törvény, egy később megalkotandó normatív jogszabály alapján kell majd rendezni. Hosszú távon ez a törvény hivatott szabályozni -a Kárpótlási Hivatal működését is. Parlamenti döntés. várható | — Mennyire tudja a hivatal a társadalommal megosztani a reá nehezedő erkölcsi felelősséget? Milyen társadalmi ellenőrzés, segítés mellett dől-’ goznak? — A Kárpótlási Hivatal az állami bürokrácia része, tehát működése feltétlen igényű a társadalmi ellenőrzést, annál is inkább, mert államigazgatási szervként politikai kérdést kell kezelnie. Szeptem­ber első napjaibanTétrejött a hivatal mellett műkö­dő Társadalmi Kollégium. Elnöke Menczer Gusz­táv, aki közel 10 évet töltött elítéltként a Szovjetu­nióban, alelnöke Hegedűs B. András, a Történelmi Igazságtétel Bizottság tagja. A kollégium tanácsa­dó, javaslattevő és véleményező szerv, valamint olyan egyedi ügyekben kérjük az állásfoglalását, amikor a hivatal nem tud dönteni. Véleményüket érvényesíteni fogjuk határozatainkban. A kollégi­um tehát aktívan részt’vesz a rehabilitációs és kárpótlási munkában és érdemben közreműködik a jogszabályalkotásban is. Közösen dolgozunk a kárpótlási törvény megalkotásán, melynek terve­zete előreláthatólag 1991 nyarán kerül az Ország- gyűlés elé. — A hivatal országos hatáskörű államigazgatási szervként csak szeptember 1-je óta létezik, de tény­leges működését már korábban megkezdte. Hány panasz, kérelem érkezett be a mai mapig? Hány évig tart majd ez a rehabilitációs munka, ami a nemzet­közi tapasztalatok szerint is elengedhetetlen velejá­rója a diktatúrából demokráciába való átmenetnek? — Jelenleg 180 ezer kérelmet tartunk nyilván, ezeknek most végezzük a számítógépes feldolgozá­sát. Ez azonban nem lezárt szám, jelenleg is napi 500-600 levelet kapunk. Korábban úgy éreztük, hogy az internáltak és kitelepítettek körét lezárt­nak tekinthetjük. Nem így van; az utóbbi időben újabb internáltak és kitelepítettek jelentkeznek, akik eddig féltek, hogy ismét nyilvántartásba ke­rülnek és ebből újabb sérelmük származik. Mosta­ni jelentkezésük egyértelműen az új kormány iránti bizalom jeleként tekinthető. A munkánk azért is nehéz, mert a világtörténe­lemben először vállalkozunk arra, hogy fél évszá­zad elteltével nyújtsunk politikai és jogi elégtételt a sérelmet szenvedetteknek. Nagyon sokszor küszködünk a bizonyítékok hiányával. Ezekben az esetekben a lehető legméltányosabb módon kell eljárni, nehogy újabb sérelmet okozzunk egy elha­markodott döntéssel. A rehabilitációs munka, azaz a hivatal tevékenysége előreláthatóan öt évet fog igénybe venni, bár az európai országok gya­korlatában sokszor 14-16 évig is eltart a teljes rehabilitáció. Kárpótlás egységes elv alapján — Milyen előnyt jelent az ügyfél számára az, hogy a hivatal egy kézben fogja össze a kárpótlási ügyek intézését? Jelent-e valamilyen könnyebbsé­get, hogy a hivatal ezentúl a Belügyminisztériumtól függetlenül dolgozik? — Korábban a különböző tárcáknál — Belügy­minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, társada­lombiztosítás, Pénzügyminisztérium — végzett re­habilitációs tevékenység nem volt összehangolva, mert nem azonos elvek alapján dolgoztak. Ezért egy kézben kellett összefogni ezt a tevékenységet, megteremtve ezzel a jogalkotás és a jogalkalmazás összhangját is. A kárpótlást egységes elv alapján kell végezni és egy helyen. Ez az ügyfél szempont­jából azt jelenti, hogy csak egyszer vesszük igénybe a türelmét, amikor benyújtja a kérelmét. Ezt köve­tően már hivatalból folyik a nyugdíjrendezési és a későbbi kárpótlási eljárás. Való igaz, hogy korábban a sérelmet szenvedet­tek félve fordultak a Belügyminisztériumhoz, a bizalom csak a utóbbi időben erősödött. Ennek ellenére bizonyára hasznos lesz, hogy a jövőben a hivatal a minisztériumtól függetlenül dolgozik, dr. Kiss Gyula tárca nélküli miniszter felügyelete alatt. A hivatal mintegy 70 dolgozójának átlag- életkora 25 év, ők tehát nemhogy nem okoztak sérelmeket, hanem most jut a tudomásukra, hogy ilyenek megtörténhettek az elmúlt rendszerben. Azon, pérsze, nem csodálkozom, hogy az emberek idegenkedtek a Belügyminisztériumtól,, attól a szervtől, amely 1989 júliusában még elutasított egy ügyfelet azzal, hogy a minisztérium a jogsértés tényére semmilyen adattal sem rendelkezik. Ugyanennek az ügyfélnek én két hónap múlva hatósági bizonyítványt állapítottam ki, elismerve a sérelmét, s mindezt a minisztérium nyilvántartá­sa alapján állítottam meg. Ilyen eset már nein fordulhat elő, egy egészen más Belügyminisztéri­um működik napjainkban. Ennek ellenére az ügy­felek hiányát érzik annak, hogy a hatósági bizo­nyítványokban csak a jogsértés tényét és időpont­ját igazoljuk. Bár az Országgyűlés nyújtott már némi erkölcsi, politikai és jogi elégtételt, kifejezte a bocsánatkérést is, én osztom a sérelmet szenve­detteknek azt az igényét, hogy az a szerv,t amelyik a testi-lelki sebeket okozta, elnézést, bocsánatot kérjen az érintettektől. Hogy a sebek, végre, behegedjenek. f . Kisari Miklós

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom