Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)
1883-09-02 / 35. szám
II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1883. szeptember 9. 36. szám. IL iE társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A láp szellemi és anyagi részét illető közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Béi-mentetlen leveleket csak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nem kiililiiiik vissza. I A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Zala-Egerszeg, 1883. augusztus 30. Tekintetes szerkesztő ur! Tisztelettel kérem, szíveskedjék becses lapjában igénytelen soraimnak helyet adni, mert szándékom a városunkban történt zavargásoknak hű elősorolásával kitüntetni azt, miszerint a hirlapokban közzé tett hirek, — és pedig azoknak éppen lesújtóbb részletei valótlanok. Ferde felfogáson, téves értesüléseken alapulnak, mi egy részt a lázas állapot tartama alatt útnak bocsátott sürgönyök elhamarkodásában, részint pedig abban találja alapját, hogy az ide érkezet hirlapi tudósítók a helyi viszonyokat és egyéneket nem ismerve, kivált kezdetben kutforrás után kutatva, oly kezekbe is juthattak, melyek kellő felfogás hiányában, feltehető legjobb szándék mellett is talán mások által félrevezettetve oly értesítéseket adtak, hogy azok nyomán a nagy világ előtt ferde állásba, nem érdemelt hamis szilibe jutottunk. A megindított vizsgálatból már is kitűnt, hogy városunkban és vidékén hosszabb idő óta idegen izgatás működik alattomban és idegen érdekben, mely minden tekintetben vesztünkre van irányozva. .Mindennek dacára a csend és rend háborítva nem lett, s valószínűleg háborítatlan maradott volna egy szerencsétlen véletlen közbe jötte nélkül. Két fiu összeveszett, ezek felett civakodásba keveredett a két atya s ezek egyike, ismert rabiatus egyéniség, a másiknak fején veszélyes kés szúrást ejtett. Az erre támadott lármában néhányan összeseregelvén, a késelüt üldözni kezdették, ki azonban házról házra rejtegettetvén, eltűnt. A mind inkább növekedő tömeg a tettest utói nem érhetvén, boszúját néhány hítsorsosainak ablaka beverésén töltötte. Hogv ezen eléggé nem rosszalható zavargás nem sorozható a mérgesebb jellegűek közé, világosan tanúsítja az, hogy általánosan tisztelt és szeretett, páratlan buzgóságu alispánunk a zavargás helyszínén néhány foglárral megjelenvén, reá beszéléssel a tömeget lecsendesítette, szétosztásra bírta. Ekkor történt a második szerencsétlen véletlenség az által, hogy egv meggondolatlan egyén a távozó tömeg után lövöldözött. Veszélyes olaj volt ez a tűzre, s azon következést vonta maga után, hogv reá következett este nagyobb tömeg csoportosulván, a lövöldöző atyjának házát megrohanta, s abban rombolással tetemes kárt okozott. Itt történt a harmadik szerencsétlen véletlenség, mert a tömegre itt is lövések történtek, a mire a tömeg neki vadult, ugy annyira, hogy alispánunk fáradhatatlan buzgósága, sem a kiállított egv század gyalogság a rendet helyre állítni nem birta, s mig az egyik tömeg elszélesztetett, az alatt a másik pusztított. Igy esett áldozatul több bolt, ajtó, ablak összezúzva, a benne lévő portékák összerombolva, szét szórva. Harmadik este vagyis augusztus '25-én dacára annak, hogy ekkor már négy század gyalogság szolgált a rend fenntartására, a szomszéd falvakból tódult a városba a falusi népség, több oldalról és világos rablási szándokkal, mert a mely boltot megrohantak, azt ki is ürítették s pusztítottak mind addig, mig a katonaság a boltba, utóbb az utcán is sor tüzet nem adott, és csak midőn halottakat- és számos sebesültet láttak, akkor menekültek? vad futásban. Hogv ezen napon kizárólag vidékiek garázdálkodtak és raboltak, tanúsítja az, hogy a meglőtt mintegy 30 egyén között egyetlen egv városi lakos nem találtatik. Vasárnap 26-án két század lovasság is érkezett városunkba, azóta csend van. Sajnos, hogy az izgatók a falukra menekültek s ott iizik pokoli mesterségüket. Zala-Lövőt és Söjtört a lakosság- legéberebb őrködése mellett is a szómszédos községekből oda csődített ellenállhatlan számú népséggel kiraboltatván. A midőn tehát az első napi zavargás, minden előjel nélkül, mint fergeteg lepte meg a várost, amidőn arról semmiféle hatóságnak előleges tudomása nem lehetett, kárhoztatható-e a megyei vagy városi hatóság, hogy annak megelőzésére, eltávolítására a kellő intézkedéseket niegnem tette. Ez a legjobb szándék mellett is lehetetlen volt, — A második napit sem alispánunk népszerűsége, sem a kiállított egy század katonaság fékezni nem birta, mit tehetett volna annak ellenében az összes polgárságnak legerélyesebb fellépte is. A megyére rögtön itélő bírósági eljárás hirdettetett, kormánybiztos rendelkezése alatt — tehát kivételes állapotban - vagyunk. Városunk tele katonasággal, mi a további zavargások megelőzése tekintetéből szükséges is; a heti és országos vásárok betiltattak, kereskedés és ipar szünetel, vásárok hiányában nincs vevő, iparosaink megfeszített szorgalom mellett sem bírják a napi szükségletet előállítani. Mindezeken felül a tetemes katona tartási költség. Városunk a vég-romlás szélén áll és mindez a lelketlen izgatóknak, néhány fiatal embernek meggondolatlansága következtében. Távol legyen tőlünk a nem eléggé rosszalható kiszökést szépiteni, vagy mentegetni, szándokunk volt egyedül azt a maga valóságában elősorolni, hogv lássa a világ, miként sem a hatóság, sem a városi polgárság mulasztással nem vádolható, s hogv a legvétkesebb rész vidékieket terhel. Azért tisztelt polgártársak hozzátok fordulunk, házi népeitekre, hozzátok tartozókra terjeszszétek ki egész figyelmeteket, iparkodjatok azokat a veszélyes kiil befolyástól megóvni. Ti pedig fiatal polgár társaink, soha ne feledjetek, hogy a törvény mindenkit oltalmaz, s azért minden törvénysértést kérlelhetlenül büntet; gondoljátok meg, hogy maholnap hivatva lesztek ezen város sorsát intézni, annak jólétét előmozdítani; de ahhoz a törvény iránti engedelmesség, a hatóság tisztelete legelső megkivántatóság. — Működjetek közre a csend és rend lentartásában, ne engedjétek magatokat oly térre vezettetni, mely magában tilos és egyszersmind 1 J ö Cl/ alkalmul is szolgál arra, hogy a rosz lelkűek azt felhasználva a ti nevetekben oly tetteket kövessenek el, a mi nektek szádéktok nem lehetett, s a mi városunk polgárságát az egész világ előtt rosz hírbe hozta. — „Zalamegye" tárcája. Egy öngyilkos életéből. - Elbeszélés. — I'r t a : 1' é esi Ele IM é r. A közel évek egyik tavaszán egészségi szempontból M. kies fekvésű városkában tartózkodván, az idegenek rendes szokása szerint az utcákat össze vissza jártam, hogy az unalmat némikép elűzzem magamtól. Kóborlásom közben egy alkalommal temetéssel találkoztam. Némán emeltem kalapot az elhaladó gyászmenet előtt. Nagy néptömeg kisérte a négy szürke által vont díszes halottas kocsit; a koporsót szebbnél szebb koszorúk borították. A koporsó egyik oldalán aranyozott betűkkel kirakva a név: „Osermelyi Laura", másikán az életkor: ..élt 17 évet." A kocsi előtt két fehérbe öltözött leányka közül az egyik kék terítővel borított tányéron virág koronát vitt, a koporsó két oldalától lelóggó fehér szalagokat pedig hat koszrus leányka tartotta. A kocsi után gyászba öltözött több nő s térti következett, kik ajkukra szorított keiuló'kkkel igyekeztek a fájdalom kitöréseit elfojtani. A menetet csinos fogatok hosszú sora fejezte be. Sajnáltam a korán elhalt gyermeket. Pillanat alatt egész történet vonult át agyamon: talán reménytelen szerelem; kora életuntság, vagy lassan emésztő betegség oltotta ki a leányka életét. Követtem a menetet. A temetőben mélyen meghatva álltam a nyitott sir szájánál. Keblem elszorult a gondolatra, hogv egy ifjú élet pár perc múlva föld alá temetve, családja szeretettei köréből örökre kiszakítva leend. A koporsóra hulló hantok, a gyászolók mérhetlen fájdalma s a körülállók zokogása oly leverőleg hatott reám, hogy a pap imára liivó szavaira térdre borultam s magam is könvek közt imádkoztam. Aztán egy marok hantot a sirba vetve, odább álltam. Nehogy könnytől ázott szemeim feltűnést keltsenek, mig lecsöndesülök — a temetőbe maradásra határoztam el magamat. A sirral szemközt, egy bokor által födött helyen padra ültem s elgondolkoztam a történtek fölött. Ez alatt a menet s a gyászoló család eltávoztak; én a sírásókkal egyedül maradtam. Azok közömbösen végezték szomorú munkájukat; a szertartás alatt félre tett pipájukat elővéve, gomolygó fűst mellett csakhamar bevonták a sírt, felhalmozták s felső végén leszúrták a kis fakeresztet — s aztán ők is elmentek. Senki sem volt kivülem a temetőben. Megfoghatatlannak tetszett előttem levertségem. Számtalan temetést láttam s egyik sem volt reám hatással, a jelen eset pedig annyira érdekelt, hogy képtelen voltam távozni, valami úgy vonzott e helyhez. < )sszetettem kezeimet s mély fohászszal nyugalmat könyörögtem a halottnak. Merengésem közben lépteket hallottam. Nem meszsze tőlem 20—25 év közötti fiatal ember közeledett. Feje mellére hanyatlott; szemére vont kalapja arca egy részét elfödte; csendesen gondolatokba merülve haladt, majd nyugtalanul körül tekintett. Arcán halálsápadtság ült; sóhajai a léggel egyesültek. Engem nem láthatott; a bokor elfödött. Az ifjú a csak alig elkészült sírnál megállt, kalapját levette fejéről s homlokát végig simította kezével. Fájdalmas sóhaj tört elő kebléből. Aztán lehajolt a sírra, a kereszt betűit megcsókolta, majd a sírra borult s megeredtek könnyei. Szaggatott zokogás tört elő kebléből. Soká volt e helyzetben. Bánata mérhetlennek látszott. Nem akartam fájdalmát jelenlétemmel zavarni, csendesen, lábhegyen, távoztam a temetőből. A látottak meghatottak. Képtelen voltam nyugalmat találni. Szüntelen előttem lebegett a« ifjú bánatos hogy itt nagy szerencsétlenségnek tekintete. Ereztem kellett történnie. Másnap a délutáni órákban ismét a temetőbe mentem s elfoglaltam tegnapi helyemet. Kíváncsi voltam, eljön-e a fiatal ismeretlen. Nem soká kellett várnom. Tétovázó léptei elárulták jöttét. Ugyanaz a bánatos arc, ugyan az a sápadt szin az arcon s ugyan az a gyötrő fájdalom szivében. Leborult a hideg földre, s zokogása elhatott hozzám. Megmagyarázva hittem a rejtést. Az ifjú kedvesét, szive hölgyét siratja. Ily fájdalom, ily nyomasztó bánat csak annál lehetséges, ki végtelenül szeretett s kinek élete boldogsága, mindene a főid alá vau temetve! Soká kellett várnom, inig az ifjú kissé lecsendesett. Könnyeit letörülte, kezeit összekulcsolta s imádkozott, aztán fölkelt. A kis kereszt betűit mint tegnap, egyenkint megcsókolta; még egy fájdalmas pillantást vetett a kedves sirra s nehéz sóhajjal, lassú léptekkel távozott. Több napon át tartott ez igy. En naponkint elfoglaltam rendes helyemet, az ifjú naponkint meglátogatta halottját s fájdalmát közölte a néma sirral. Végre feltettem magamban, hogy megismerkedem az ifjúval. Elvoltam készülve, hogy szemrehányást fog tenni kíváncsiságomért, de kitettem magam e kellemetlenségnek; szándékomtól nem álltam cl. , Egyik nap ismét szokott helyünkön voltunk. En a bokor mellől figyeltem a szenvedőt, az a sirra borulva zokogott. Fájdalma hevesebb volt mint máskor,. Arcát a hideg földre szorította, kezeivel a halmot görcsösen átkarolta, s hallottam a mint susogta: követlek Laurám; a túlvilágon egyesülünk. Ideje, gondoltam, közbe lépni, nehogy az ifjú fajdalmában saját életét kioltsa. Csendes léptekkel közeledtem felé. Nem vett észre,kezemet szelíden vállára tettem s igyekeztem őt felemelmi a sírról. Indulatosan tekintett föl, s a mikor szemei az enyéimmel találkoztak, dűh cikázott azokból. Siettem megelőzni a szóban.