Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-02 / 35. szám

II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1883. szeptember 9. 36. szám. IL iE társadalmi, közművelődési és gazdászati hetilap. A láp szellemi és anyagi részét illető közlemények a szer­kesztőséghez küldendők. Béi-mentetlen leveleket csak ismert kezektől fo­gadunk el. Kéziratokat nem kiililiiiik vissza. I A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. Zala-Egerszeg, 1883. augusztus 30. Tekintetes szerkesztő ur! Tisztelettel kérem, szíveskedjék becses lapjában igénytelen soraim­nak helyet adni, mert szándékom a városunk­ban történt zavargásoknak hű elősorolásával ki­tüntetni azt, miszerint a hirlapokban közzé tett hirek, — és pedig azoknak éppen lesújtóbb rész­letei valótlanok. Ferde felfogáson, téves ér­tesüléseken alapulnak, mi egy részt a lázas ál­lapot tartama alatt útnak bocsátott sürgönyök elhamarkodásában, részint pedig abban találja alapját, hogy az ide érkezet hirlapi tudósítók a helyi viszonyokat és egyéneket nem ismerve, kivált kezdetben kutforrás után kutatva, oly kezekbe is juthattak, melyek kellő felfogás hi­ányában, feltehető legjobb szándék mellett is talán mások által félrevezettetve oly értesítéseket adtak, hogy azok nyomán a nagy világ előtt ferde állásba, nem érdemelt hamis szilibe jutottunk. A megindított vizsgálatból már is kitűnt, hogy városunkban és vidékén hosszabb idő óta idegen izgatás működik alattomban és idegen ér­dekben, mely minden tekintetben vesztünkre van irányozva. .Mindennek dacára a csend és rend háborítva nem lett, s valószínűleg háborí­tatlan maradott volna egy szerencsétlen vélet­len közbe jötte nélkül. Két fiu összeveszett, ezek felett civakodásba keveredett a két atya s ezek egyike, ismert rabiatus egyéniség, a másik­nak fején veszélyes kés szúrást ejtett. Az erre támadott lármában néhányan összeseregelvén, a késelüt üldözni kezdették, ki azonban házról házra rejtegettetvén, eltűnt. A mind inkább nö­vekedő tömeg a tettest utói nem érhetvén, bo­szúját néhány hítsorsosainak ablaka beverésén töltötte. Hogv ezen eléggé nem rosszalható zavar­gás nem sorozható a mérgesebb jellegűek közé, világosan tanúsítja az, hogy általánosan tisztelt és szeretett, páratlan buzgóságu alispánunk a zavargás helyszínén néhány foglárral megjelen­vén, reá beszéléssel a tömeget lecsendesítette, szétosztásra bírta. Ekkor történt a második szerencsétlen véletlenség az által, hogy egv meg­gondolatlan egyén a távozó tömeg után lövöl­dözött. Veszélyes olaj volt ez a tűzre, s azon kö­vetkezést vonta maga után, hogv reá követke­zett este nagyobb tömeg csoportosulván, a lö­völdöző atyjának házát megrohanta, s abban rombolással tetemes kárt okozott. Itt történt a harmadik szerencsétlen véletlenség, mert a tö­megre itt is lövések történtek, a mire a tömeg neki vadult, ugy annyira, hogy alispánunk fá­radhatatlan buzgósága, sem a kiállított egv szá­zad gyalogság a rendet helyre állítni nem birta, s mig az egyik tömeg elszélesztetett, az alatt a másik pusztított. Igy esett áldozatul több bolt, ajtó, ablak összezúzva, a benne lévő portékák összerombolva, szét szórva. Harmadik este vagyis augusztus '25-én da­cára annak, hogy ekkor már négy század gya­logság szolgált a rend fenntartására, a szomszéd falvakból tódult a városba a falusi népség, több oldalról és világos rablási szándokkal, mert a mely boltot megrohantak, azt ki is ürítették s pusztítottak mind addig, mig a katonaság a boltba, utóbb az utcán is sor tüzet nem adott, és csak midőn halottakat- és számos sebesültet láttak, akkor menekültek? vad futásban. Hogv ezen napon kizárólag vidékiek garázdálkodtak és raboltak, tanúsítja az, hogy a meglőtt mint­egy 30 egyén között egyetlen egv városi lakos nem találtatik. Vasárnap 26-án két század lovasság is ér­kezett városunkba, azóta csend van. Sajnos, hogy az izgatók a falukra menekültek s ott iizik po­koli mesterségüket. Zala-Lövőt és Söjtört a la­kosság- legéberebb őrködése mellett is a szóm­szédos községekből oda csődített ellenállhatlan számú népséggel kiraboltatván. A midőn tehát az első napi zavargás, min­den előjel nélkül, mint fergeteg lepte meg a várost, amidőn arról semmiféle hatóságnak elő­leges tudomása nem lehetett, kárhoztatható-e a megyei vagy városi hatóság, hogy annak meg­előzésére, eltávolítására a kellő intézkedéseket niegnem tette. Ez a legjobb szándék mellett is lehetetlen volt, — A második napit sem alispá­nunk népszerűsége, sem a kiállított egy század katonaság fékezni nem birta, mit tehetett volna annak ellenében az összes polgárságnak legeré­lyesebb fellépte is. A megyére rögtön itélő bírósági eljárás hir­dettetett, kormánybiztos rendelkezése alatt — te­hát kivételes állapotban - vagyunk. Városunk tele katonasággal, mi a további zavargások meg­előzése tekintetéből szükséges is; a heti és or­szágos vásárok betiltattak, kereskedés és ipar szünetel, vásárok hiányában nincs vevő, iparo­saink megfeszített szorgalom mellett sem bírják a napi szükségletet előállítani. Mindezeken felül a tetemes katona tartási költség. Városunk a vég-romlás szélén áll és mindez a lelketlen izga­tóknak, néhány fiatal embernek meggondolat­lansága következtében. Távol legyen tőlünk a nem eléggé rosszalható kiszökést szépiteni, vagy mentegetni, szándokunk volt egyedül azt a maga valóságában elősorolni, hogv lássa a világ, miként sem a hatóság, sem a városi polgárság mulasztással nem vádolható, s hogv a legvétke­sebb rész vidékieket terhel. Azért tisztelt polgártársak hozzátok fordu­lunk, házi népeitekre, hozzátok tartozókra ter­jeszszétek ki egész figyelmeteket, iparkodjatok azokat a veszélyes kiil befolyástól megóvni. Ti pedig fiatal polgár társaink, soha ne feledjetek, hogy a törvény mindenkit oltalmaz, s azért minden törvénysértést kérlelhetlenül büntet; gon­doljátok meg, hogy maholnap hivatva lesztek ezen város sorsát intézni, annak jólétét előmoz­dítani; de ahhoz a törvény iránti engedelmes­ség, a hatóság tisztelete legelső megkivántató­ság. — Működjetek közre a csend és rend len­tartásában, ne engedjétek magatokat oly térre vezettetni, mely magában tilos és egyszersmind 1 J ö Cl/ alkalmul is szolgál arra, hogy a rosz lelkűek azt felhasználva a ti nevetekben oly tetteket kö­vessenek el, a mi nektek szádéktok nem lehe­tett, s a mi városunk polgárságát az egész világ előtt rosz hírbe hozta. — „Zalamegye" tárcája. Egy öngyilkos életéből. - Elbeszélés. — I'r t a : 1' é esi Ele IM é r. A közel évek egyik tavaszán egészségi szempont­ból M. kies fekvésű városkában tartózkodván, az idege­nek rendes szokása szerint az utcákat össze vissza jár­tam, hogy az unalmat némikép elűzzem magamtól. Kóborlásom közben egy alkalommal temetéssel ta­lálkoztam. Némán emeltem kalapot az elhaladó gyász­menet előtt. Nagy néptömeg kisérte a négy szürke által vont díszes halottas kocsit; a koporsót szebbnél szebb koszorúk borították. A koporsó egyik oldalán aranyozott betűkkel kirakva a név: „Osermelyi Laura", másikán az életkor: ..élt 17 évet." A kocsi előtt két fehérbe öltözött leányka közül az egyik kék terítővel borított tányéron virág koronát vitt, a koporsó két oldalától le­lóggó fehér szalagokat pedig hat koszrus leányka tar­totta. A kocsi után gyászba öltözött több nő s térti kö­vetkezett, kik ajkukra szorított keiuló'kkkel igyekeztek a fájdalom kitöréseit elfojtani. A menetet csinos fogatok hosszú sora fejezte be. Sajnáltam a korán elhalt gyermeket. Pillanat alatt egész történet vonult át agyamon: talán reménytelen szerelem; kora életuntság, vagy lassan emésztő beteg­ség oltotta ki a leányka életét. Követtem a menetet. A temetőben mélyen meghatva álltam a nyitott sir szájánál. Keblem elszorult a gondolatra, hogv egy ifjú élet pár perc múlva föld alá temetve, családja szeretettei köréből örökre kiszakítva leend. A koporsóra hulló han­tok, a gyászolók mérhetlen fájdalma s a körülállók zo­kogása oly leverőleg hatott reám, hogy a pap imára liivó szavaira térdre borultam s magam is könvek közt imádkoztam. Aztán egy marok hantot a sirba vetve, odább álltam. Nehogy könnytől ázott szemeim feltűnést keltsenek, mig lecsöndesülök — a temetőbe mara­dásra határoztam el magamat. A sirral szemközt, egy bokor által födött helyen padra ültem s elgondolkoztam a történtek fölött. Ez alatt a menet s a gyászoló család eltávoztak; én a sírásókkal egyedül maradtam. Azok közömbösen végezték szomorú munkájukat; a szertartás alatt félre tett pipájukat elővéve, gomolygó fűst mellett csakhamar bevonták a sírt, felhalmozták s felső végén leszúrták a kis fakeresztet — s aztán ők is elmentek. Senki sem volt kivülem a temetőben. Megfogha­tatlannak tetszett előttem levertségem. Számtalan teme­tést láttam s egyik sem volt reám hatással, a jelen eset pedig annyira érdekelt, hogy képtelen voltam távozni, valami úgy vonzott e helyhez. < )sszetettem kezeimet s mély fohászszal nyugalmat könyörögtem a halottnak. Merengésem közben lépteket hallottam. Nem mesz­sze tőlem 20—25 év közötti fiatal ember közeledett. Feje mellére hanyatlott; szemére vont kalapja arca egy részét elfödte; csendesen gondolatokba merülve haladt, majd nyugtalanul körül tekintett. Arcán halálsápadtság ült; sóhajai a léggel egyesültek. Engem nem láthatott; a bokor elfödött. Az ifjú a csak alig elkészült sírnál megállt, kalapját levette fejéről s homlokát végig simította kezével. Fájdal­mas sóhaj tört elő kebléből. Aztán lehajolt a sírra, a kereszt betűit megcsókolta, majd a sírra borult s meg­eredtek könnyei. Szaggatott zokogás tört elő kebléből. Soká volt e helyzetben. Bánata mérhetlennek látszott. Nem akartam fájdalmát jelenlétemmel zavarni, csendesen, lábhegyen, távoztam a temetőből. A látottak meghatottak. Képtelen voltam nyugal­mat találni. Szüntelen előttem lebegett a« ifjú bánatos hogy itt nagy szerencsétlenségnek tekintete. Ereztem kellett történnie. Másnap a délutáni órákban ismét a temetőbe men­tem s elfoglaltam tegnapi helyemet. Kíváncsi voltam, el­jön-e a fiatal ismeretlen. Nem soká kellett várnom. Tétovázó léptei elárul­ták jöttét. Ugyanaz a bánatos arc, ugyan az a sápadt szin az arcon s ugyan az a gyötrő fájdalom szivében. Leborult a hideg földre, s zokogása elhatott hozzám. Megmagyarázva hittem a rejtést. Az ifjú kedvesét, szive hölgyét siratja. Ily fájdalom, ily nyomasztó bánat csak annál lehetséges, ki végtelenül szeretett s kinek élete boldogsága, mindene a főid alá vau temetve! Soká kellett várnom, inig az ifjú kissé lecsendesett. Könnyeit letörülte, kezeit összekulcsolta s imádkozott, aztán fölkelt. A kis kereszt betűit mint tegnap, egyen­kint megcsókolta; még egy fájdalmas pillantást vetett a kedves sirra s nehéz sóhajjal, lassú léptekkel távozott. Több napon át tartott ez igy. En naponkint el­foglaltam rendes helyemet, az ifjú naponkint megláto­gatta halottját s fájdalmát közölte a néma sirral. Végre feltettem magamban, hogy megismerkedem az ifjúval. Elvoltam készülve, hogy szemrehányást fog tenni kíváncsiságomért, de kitettem magam e kellemet­lenségnek; szándékomtól nem álltam cl. , Egyik nap ismét szokott helyünkön voltunk. En a bokor mellől figyeltem a szenvedőt, az a sirra borulva zokogott. Fájdalma hevesebb volt mint máskor,. Arcát a hideg földre szorította, kezeivel a halmot görcsösen átkarolta, s hallottam a mint susogta: követlek Laurám; a túlvilágon egyesülünk. Ideje, gondoltam, közbe lépni, nehogy az ifjú faj­dalmában saját életét kioltsa. Csendes léptekkel köze­ledtem felé. Nem vett észre,kezemet szelíden vállára tettem s igyekeztem őt felemelmi a sírról. Indulatosan tekintett föl, s a mikor szemei az enyéimmel találkoztak, dűh cikázott azokból. Siettem megelőzni a szóban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom