Zalamegye, 1883 (2.évfolyam, 26-52. szám)

1883-09-23 / 38. szám

II. évfolyam. Zala-Egerszeg, 1883. szeptember 23. szam. Előfizetési díj: Egészévre 4 ft., Félévre 2 ft., Negyedévre I ft. Hirdetmények: hasábos petitsor egyszer 9 kr., többszöri hirdetésnél 7 kr., Bélvegdij 30 kr. N'yilttér petitsora 12 kr. i, Közmüvei it í rr 1 r i r i es na:, A lap szellemi és anyagi részét illető' közlemények a szerkesztőséghez küldendők. Bérmentetlen leveleket esak ismert kezektől fogadunk el. Kéziratokat nein kiildiink vissza. A „Zalamegyei gazdasági egyesület" és a „Zalaegerszegi ügyvédi kamara" hivatalos közlönye. Megjelenik minden vasárnap. A modern nevelés. Mégis csak ;i nevelés teszi az embert és nem a születés. Ezen elmélet után kiindulva nagyokat nézünk, midőn látjuk, hogy a mostani nevelés, t,. i. a modem nevelés, mint szivárog át a népek különböző elemein, minő hatása van annak nem csak a testre, de a lélekre is. A modern nevelés, melyet magyarosítva alig tudnánk helyesen kifejezni, de hu kifejeznénk is, kevesen értenék, legalább is nem azon értelemben fogadná el azt az olvasó, — tehát a modern nevelés korunkban oly szükséglet, melyről mindenki tud, melyet mindenki utánozni akar, következőleg divattá emelkedett. A régi hagyományos, ugynevett egyszerű házias nevelés immár elavult, viseltessé, megunttá változott, senki sem törekszik utánna, ismeretlenné lesz maholnap, mert hiszen az már régi, nem kérdezzük, jó-e, vagy nem elég az, hogy most már mindenben ujat keresünk s azt a nevelésben is megtaláltuk az u. n. modern nevelésben. Valamint a régi nevelési mód ócfekaságánál fogva senkinek sem elégíti ki vágyait s kívánalmait, épen úgy a modern nevelés, mint új, tehát divatos, nagyon kapóssá lett, senki sem szeretne elmaradni a haladás ezen felette lényeges terén, és így minden néposztály" törekszik az áramlattal haladni azon megnyugvás mellett, hogy inkább halatl vele, hogy sem egyéni ellenkező véleményét követve, azzal szembe nézzen, mert fél, hogy az áramlat magával ragadja, s akkor még azt sem mondhatja, hogy legalább maga is úgv akarta, — holott ha megadja magát a sorsunk s halad az idővel, megnyugtatja magát azon eszmével, hogy minden ember hasonlóan cselekszik. ()d;i veti tehát meggyőződését az áramlat hullámainak, s ez azt elragadja nyomtalanul, s aztán megsemmisül ép úgv, mint megsemmisül sok ábránd, melynek alapja sohasem biztos s nem is lehet, mert hullámokon épült. A modern nevelés tehát korszerű, annak tömjénezni kell. mert a ki ellenvéleményben van, az elmarad a világtól, pedig a ki attól elmarad. azt elhagyja a nép, melynek jelszava : előre, csak előre! Nevelni kell tehát gyermekeinket, ez a Az állam és életszükség követeli, hogv a műveltség, mely a nevelésnek eredménye, — általános legyen; a társadalom tovább megy, s modern nevelést követel és nem tartja müveit embernek azt, a ki ily szellemben nem lett nevelve. Az államnak megvan a maga érdeke, ő egyesekkel, sőt milliókkal sem törődik; az ő feladata más, mint a társadalomé. Az állam nem családfő, az állam sem nem apa, sem nem anya. Az állani csak a társadalom feje, s akarata előtt a társadalómnak meg kell hajolnia. Erős az állam, mert mindnyájan tagjait képezzük, de egyesek előtte számításba nem jönnek; az állam niathematicai tervvel bir céljaira, bölcsészettel nem gondol, hanem politieával táplálkozik, mert neki erősnek kell lenni, hogy hatalmát másokkal szemben is éreztetni tudja. Es ez jól van így; másként nem lehet. A társadalom dolga a többi, vag'\ is, hogv az egyesek az államban céljaikat elérhessék s rendeltetésükéi betölthess

'k.ä Az egyesek tehát kell, liogv neveltessenek. A kor kívánja, liogv a nevelés modern legyen. n j Pedig a modern nevelés nem jó, legalább a gyakorlati tapasztalás azt bizonyítja. Art az államnak is, s pusztítja önnön sorait. Mig a régi nevelés divatozott, s az új nevelési rendszer ismeretlen volt, a társadalom boldog volt. Nem az állani teszi teszi a népet boldogtalanná; nem ez veszi el keresményét;, nem ez teszi földönfutókká azokat, kik halálban, öngyilkosságban keresnek menekvést, hanem a modern nevelés. Lehet, hogy tévedek. Hiszem, hogv sokan, talán mindenki, az ellenkezőt állítja. Én megmaradok véleményem mellett, azt hiszem, a tapasztalás igazolja azt, s ha valaki elfogulatlanul tekint vissza 40—50 évvel a társadalomra, azt fogja találni, hogy a társadalom boldog, tagjai: a kisebb családok megelégedettek voltak, pedig — nem volt modern nevelés. Tudom, hogy nehéz és hálátlan munkába fogtam, midőn a nevelés terére léptem azon kijelentésemmel, hogy a modern nevelés nem jó. Sok ellenséggel kell iti találkoznom, hanem nem küzdeni akarok, mert erre erőm kevés, csak véleményt mondok, tapasztalásomat közlöm s az olvasó vagy hiszi, vagy nem a szerint, a mint többé, vagy kevésbé találkozik gondolkozásunk, esetleg mennyiben fogadhatja el indokaimat. Az ellenségek sorában állanak a tanítók és szülők. Két hatalmas ellenség, mindegyik egyegy elem, s el kellene törpülni véleményemnek, ha nem kisérné azt jó akaratom. De nem szállok sikra sem a tanítókkal, sem a szülőkkel, mert nekik is igazuk van. A tanítók látják, tudják, érzik, hogy a tanrendszer erős, nehéz és sok a tanulni való, melyet a gyermekek fejébe kell csepegtetni; de ők annak nem okai; ők tanítanak ol\ tárgyakat, melyek rendelve vannak, melyeket tehát követelnek. Iliába vannak meggyőződve ezek, hogy kevesebb tanulás mellett többet lehet tanítani s a növendéknek tudni, — megvan a rendszer, attól ő meggyőződése ellenére sem térhet el. A tanítókkal tehát békülékeny lábon vélek állani. / Ámde a szülők ! No ezek már nehezebben békíthet ők, ezek elfogultabbak, s kihallgatás nélkül törnek pálcát véleményem fölött. Pedig nekük sincs igazuk, ha jó akaratomat egyszerűen eldobva— maradnak a modern nevelés pártolásában. A modern nevelés nem is a tanítók-, hanem a szülőknél talál gyámolítást. „Zalamegye" tárcája. Egy öngyilkos életéből. — Elbeszélés. — Irta: 1' é c s i Klemé r. (Vége.) Egyik találkozásunk alkalmával Laura szokatlan komor volt. szemeiben a nemrég kitörött könnyek nyomai voltak láthatók. Részvéttel kérdeztem baját. Szomorúan világosított föl, hogy anyjának tolfódözte ismeretségünket, elmondta, hogv az annyira keresett idegen, ki őt a biztos halálból megmentette, én vagyok. Elmondta anyjának, hogy rokonszenve oly nagy irányomban, mikép érzelmeit sértené meg, ha anyjának adott igéretét. hogy Tölgyessy neje legyen, beváltaná. Töl gyessy rut mesét gondolt ki rokonszenvének felgerjesztése végett; a titok leple azonban lehullt s az igazi hős. kit feledni nem tud, méltóbb vonzalmára, mint Tölgyessy, akit nit tette óta esak gyűlölni tud. S mit felelt anyja, kérdéni szívszorongva. Hallani sem akart önről, társadalmi állását nem tartotta méltónak ahhoz, hogy leánya ismeretségével dicsekedhessék. Határozottan kijelentette, hogy Tölgyessy nejévé kell lennem, szigorúan meghagyta, hogy ismeretségünknek véget vessek, megtiltotta, hogy önnel még egyszer találkozzam. Parancsa az. hogy szüléi akaratának engedelmeskedjem. A mi önt illeti, mondá, talál módot s alkalmat, hogy önfeláldozását kellően megjutal mazza. E körülmények elszomoritanak. En ismerem az ön jellemét, melv anyagi jutalmat einem fogad; de egy szülő akarata lebeg előttem s a gyermeki szeretet nem fajulhat engedetlenséggé a legnemesebb anya kérelmével s parancsival szemben. Válnunk kell, s bár nem lesz is alkalmunk szenvedéseinket közölnünk egymással, -— esküszöm, nem fogom emlékét feledni soha; —- éljen tehát boldogul! Kezét nyujtá s könnyei arcán folytak végig. En térdreesve borultam kezére, a fájdalom elfojtotta szavamat. Idő kellett, mig higgadtságomat részben visszanyerhettem. Szemrehányásokat akartam tenni, de a leányka őszinte, részvéttel telt arca elfőj ták bennem a bizalmatlanság keserű szavait. Megvallottam, hogy imádom hogy arca kiolthatlannl van vésve szivembe az első pillanattól fogva, — hogy nélküle nem élhetek s ha szerelmemet visszautasítja, éltemet is kioltja. Ha vonzalmam önt elválásunk dacára is boldogítani képes, biztosítom, hogy az kiirthatlan szivemben. Ha ez érzet az előttem eddig ismeretlen szerelem érzete, ugy megvallom önnek, hogy szeretem, hogy boldogtalanságom forrása a válás fájdalma. Tűrjük sorsunkat, tán az idő orvosolni fogja azt. Tehát szeretsz - susogám, s mégis válni óhajtasz tőlem. Nem ismered a szerelem nvilvánnlását s mégis könnyezel válásunk tudatán. Az igaz szerelem nem ismer határt, nem gátot, mit szét ne törne; hatalma erősebb a sziklákat fejtő villámnál, s a tengereket felforgató vésznél. Eltörpül előtte a tudomány és erő s meghódol neki a természet. Az anya szava édes a gyermeknek, parancsa tiszteletre késztet, de a szerelem hatalmasabb a szülő szavánál s édesebb a gyermeki szeretetnél. IIa szeretsz, küzdjünk a parancs ellen, s ha idegen befolyás utalja az anyai elhatározást, íme e két erős kar. mely megsemmisíti azt! Hah csábító! dörgé fülembe hátam mögött egy hang, s azon pillanatban vállon ragadva, térdelő helyzetemből felrántott valaki. Szemközt fordultam támadómmal: Tölgyessy Árpád állott előttem halott-halavánvan. Mögötte Csermelyiné állott, kikelt arccal tekintétt leányára. Kitéptem magam a támadó kezéből, egy lépést hátrálva, élesen szemébe néztem Tölgyessynek s feleltem : — Az-e a csábító, a ki egy imádott lényben föltalálja azon nemes érzést, mely két szív boldogságát van hivatva megalapítani; — az-e, a ki ueiu törődve veszelylyel, élte kockáztatásával menti ki ábrándja tárgyát a biztos halálból; —az-e, a ki szerénységből megtagadja bátor tettét s csak akkor vallja be, mikor eszményképe önszivétől sugalva, tudomására jut annak, s csak annak vallja be, kiért éltét, mindenét, bármikor feláldozni kész: vagy az, ki hazug állításokkal magát hősnek tünteti fbl azért, hogy egy gyenge leányka hajlamát ckép megnyervén, unott életének társat szerezhessen. Nem isinerem ugyan önt, de gyáva támadása elárulja kilétét. < )n Tölgyessy Árpád, ugyanaz, ki hírlapokban kürtölte soha véghez nem vitt tettét, ki feltolta magát Csermelyi Laura élte mentőjéül, ki hazugsággal igyekezett a legnemesebb szivet megnyerni. ítéljen tehát, tette lovagias volt-e? Ki a csábító, ön vagy én ? Elég uram! sértő szavait alkalmam lesz megtorolni. Most Csermelyiné lépett elő. Keble hullámzott az indulatok hevétől. Nem ismerem önt, mondá, s különösnek találom, hogv ismeretlen létére, leányommal találkozhatott. Megvetésemet nem nyilváníthatom világosabban, minthogy ezennel felszólítom, távozzék e helyről . . . s kezével távozást intett. Laura esdeklőleg emelte kezeit anyja elé: Ne sértsd őt anyám. O mentett meg az életnek. Ugyanaz, kiről annyit beszéltem neked s kinek hálánkat, szerénysége miatt, min/leddig nem sikerült lerónunk. Neve Bognár Sándor. En szeretem őt, íme bevallom előtted jó anyám, s ha anyai szived kegyetlen lenne leányod érzelme iránt, megmentett éltemet semmisítenéd meg. Könyörülj rajtunk, óh anyám! ('sermelyiné gúnyosan felelt: Merész díjat szabott uram önfeláldozásának. Ne mondja azonban, hogy Csermelyiné hálátlan volt, ime ez erszény, tartalma boldoggá teendi önt. Egy tárcát vetett a földre s leánya karját megfogva, távozni készült. A durva sértés felbőszített. Félre löktem az erszényt s éles hangon feleltem: Jelen szamunkhoz egy fél iv melléklet van csatolva.