Vadász- és Versenylap 24. évfolyam, 1880

1880-08-26 / 35. szám

AUGUSZTUS 26. 1880. VADÁSZ- ÉS VERSENY-I,AP. 327 nak, csakhogy ezeknél megtartják azt, mig nálunk nem. Csak azt csodálom a debreezenieknél, kik különben oly gyakorlatias és jó gazdálkodók, hogy az ő nagy pusztájokon, a Hortobágyon, egészségügyi tekintetben több rendet nem tartanak. A marhaállomány értéke e pusztán körülbelől hét millió fr., (frank vagy forint? Szerk.) s ott hol ily nagy tőke veszélyben forog, kissé többet is lehetne tenni. E pusztán még mindig nincs hullatér (Aasplatz) 8 még a lépfenében elhullott állatok bőrét is lefejtik és húsát, (mint már emlitve volt) ha szarvasmarháé vagy sertésé, csilcósolc és gulyások fogyasztják él s részben hordozzák szét, daczára annak, hogy a pusztán két állatorvos van, kik a hullák elásását elrendelik ; de azért e rendelet még sem foganatosíttatik. Én e pusztát, szemlém alkalmával, junius 29-én egy b.-ujvárosi és egy pesti úrral látogatván meg, egy gulyáskunyhóhoz mentünk, hol épen két — a lépfenétől akkor éjjel elhullott marhának a bőrét késziték szárítás alá; ugyanakkor azonban, közvetlen közelben két hátsó czomb csüngött egy fán szárítás végett, mig a kunyhóban tarisznyákban apróra vagdalt, megsütött és besózott hust őriztek, melyekből az emberek betekig éldegélnek, s azért sütik meg a húst, mert igy tovább eltart. Utóbbi húsból minket is megkínáltak; természetesen egyikünk sem kapott kedvet hozzá, sőt a budapesti ur csupán a látására rosszul lett s kissé félre kellett vonulnia. A bőröket és fára akgatott czombokat ezer meg ezer légy lepte el. A lépfenében elhullott állatokat nemcsak itt, hanem a megye legtöbb helységében a cselédség — és pedig minden utóbaj nélkül — fogyasztja el. A csikósoknak, kanászoknak, gulyásoknak boldog napjuk van, ha g lépfene nagyobb mértékben lép föl. — Ép oly kevés községnek van ágóhidja. A vért egyszerűen a földre bocsátják s ha a kutyák föl nem nyalják, ott szárad, megfertőztetve a levegőt. Egyik (a Hajduvárosok közül körülbelől leggazdagabb) város közepén tömérdek bőrt szárítgatnak, holott ezek a nagy hőségben az egészségre ártalmasan hatnak s ép e miatt alkalmilag az egészségügyi bizottmány egyik ülésén a városi állatorvos azt az indítványt tette, Hogy e bőröket jó lenne a városon kivül tartani. De ugyan furcsán járt indítványával ! Ellenfele, a ki azt állitá, hogy a bőrök kigőzölgése nem ártalmas, a városi másodorvos volt (Izráel törzséből eredett,) ki valószínűleg azért szavazott ellene, hogy törzsének, mely tudvalevőleg leginkább foglalkozik a bőrvásárlással, ne ártson — s a bő rök ismét szépen ott maradtak, bent a városban. Dworsak, áll. állatorvos. (Folyt, köv.) VADÁSZAT és LÖVÉSZET. Folyó vadászatok. Nyugalom után könnyebb a munka. Itt az ideje, hogy hozzá lássunk, hogy széjjel nézzünk erdőn mezőn. A fegyver- és töltény-árusok, más szempontból persze, de azért a vadászszal mintegy együtt érezve — aggodalommal olvassák a „rosz" híreket, hogy „kevés az apróvad." „A fogoly és fáczán költések nem jól sikerültek." A fürjek eltűntek, stb. Kevés vidékről kaptunk kedvező tudósitást, kivéve a vizivadászatokat. A sok esőzés, árviz, kiöntés jó idő volt a vizivadra. Mindezek daczára is több helyről tudatják, hogy tavaly a vizi vad is több volt. * * * Csalán Sz.-Fehérvár közelében az ágotai vizeken Kegl Pista ur és barátai, 12 puskás, 3 nap alatt 450 darab szárcsát és búvárt lőttek. Szeniczey Ödön országos képviselő ur taksonyi birtokán a mocsáron harmad magával 80—100 darab vizivadat lőtt. Ibisek is mutatkoztak a taksonyi mocsár körül, melyekből 2 darabot lőtt Szeniczey ur. Karczag körül Nagykunságban is mindenfelé nagy vizivadászatokat rendeztek és panaszkodva emiilik, hogy az eredménynyel nincsenek megelégedve. Jankovits Miklós orsz. képviselő ur, a Kun-Szent-Miklóshoz közellevő kondori tóban nagy vadászatot rendezett. Részt vettek az élvezetes vadászatban a környékbeli sport kedvelők, továbbá néhány fővárosi kiránduló. A vadászat reggeltől estig tartott, és az elejtett, többnyire vadkacsa és szárcsából álló zsákmány jóval felülmúlta a 900 darabot. A vadászatot kedélyes lakoma követte, mely közel éjfélig tartott, a mikor a fővárosiak hajóra ültek és visszatértek Budapestre. * * « Ugyancsak mostanában értesítenek ben nünket az apáji vizekről, melyek körülbelől 3000 holdnyi területet fognak el, hogy ott ez idén kevés a vad. K. C. e hó elején 2 hetet töltött ott, s bár szorgalmasan kijárt vadászni, csak 67 drbra rúgott összes vadász zsákmánya, — ebben azonban több mint 2/

3 rész kacsa volt. * * * Székes-Fehérvár környékéről szomorú liirek érkeznek az apróvad állományról. Egy ottani vadász irja, hogy a fürj, mely máskor e tájon ezrével jelentkezett, inost nagy elvétve röppen fel egy, s ki egész nap járt, sem tudott 10 darabnál többet lőni. * * * Budapest határában az apróvad állomány kivéve a nyulakat, melyek elvétve még inkább találhatók, szinte roszul áll. A napokban Jekelfalusi és Thaisz Elek rendőrfőnök urak vadászati kirándulást rendezvén, magokkal vitték a „lövész-ki rálj t" Carver Frank doctort, ki e vadászaton épen ugy kitüntette magát, mint mutatványaival. Lőttek néhány kacsát és foglyot, melyekből Carver kettőt igen magasból pompásan lelőtt. A „lövész király" igen jó érezte magát a vadászaton. Ugy megtetszett neki a főváros és közönsége, hogy megígérte miszerint őszszel vissza fog jönni. * * * A Duna áradása ismét károkat okozott a a vadállományban. Fővárosunk közelében a napokban öntötte el a Csepel sziget egy részét ; Prückler László szeszgyáros urnák gondozott fogoly és nyul állománya ez évre tönkre ment. Nagy részvéttel fogadtuk e hirt, mert Prückler nr legbuzgóbb vadtenyésztőink egyike. Már több izben hozatott, kiköltés végett nagy mennyiségű fogolytojást, melyek azonban többnyire megromlottak. Az idei költés végre elég jól sikerült s igy az áradás okozta veszteség annál boszantóbb. * * * ha ezekből valamelyik elkárosodik, az akkori katonai szabályok szerint, nem csak megfizetjük, de okvetlen tiszti rangunktól is megfosztatunk — miután szolgálati lovat magán dolgokra, de főleg kirándulásokra használni teljeséggel nem volt szabad. A huszárt, azt mondják, az isten jó kedvében teremtette, s a fiatal könnyelmű embert a végzet (die Vorsehung) kegyelve kiséri: —- igy minket is megsegített és lovaink egy órai nehéz tusa után a meredek part keskeny bozóttal környezett ösvényén álltak. A rácz subancz kalauz lőn, — elől haladt s mi négyen egy egy lovat kantár száron vezetve, nem a legjobb kedélylyel követtük,mindig a Duna mellett haladva, — egyfelől a meredek partja — másfelől a Duna árja keretezte ösvényünket. Igy egy félórát menve, végre felértünk egy magas pontra, melynek talapzatát a Duna látszott képezni; az első ló a mint megpillantotta a Duna fényes árját, teljeséggel nem akart a nagyon is meredek ösvényen lefelé haladni, egy kevés biztatás, végtére verés sem használt, és a keskeny ösvény nem is nyújtott elegendő tért a különböző kísérletekre; lovaink izgatottak lettek és igen félő volt, hogy felzaklatva majd még kirántják a féket kezünkből és tova száguldanak; nem maradt hát egyéb bátra, mint a lovaknak szemeit bekötözni és igy egyenkint az ösvényen levezetni; ez is roppant munkába, fáradságba került és sok időt vett igénybe, ugy hogv amaz aggodalom is kezdett környezni, miszerint annyi időt vesztegetünk el, bogy a század kivonulása órájára nem érünk haza. Végtére ezen akadályon is áttörtünk és már előttünk állt a sötét homályban a korcsma fedelének körrajza, a hol a valódi kikötő és igy az országút feküdt — midőn megint egy nagyszerű akadály terült elénk és ez egy roppant széles vízmosásos, szakadásos mély árok vala. Átjárót kelle hát keresni, melyet, le s fel járkálva, egy jó darab idő múlva fel is találtunk; de veszélyes volt, mert az árok feneke tövises száraz galylyal lévén betömve, kérdés volt hogy a lovak lábai mennyire hatolnak bele és nem sérűlnek-e jelentékenyen meg. Azonban „muszáj" hangzott kapitányunk szájából, „muszáj" hangzott az ezredesi parancsból és így bármennyire aggódtunk, meg kellett kisérleni az átjárást. A lovak át is mentek szerencsésen, de én, ki nem nagyon huszárosán valék öltözve, papucsom fele a tövisgalyba beleszorulván,elhagyni voltam kénytelen és midőn végtére a korcsma előtt újra lóra ülheténk, én egy ezipőben és egy harisnyában dugtam lábaimat a kengyelbe és igy vágtattam egész hazáig illetőleg Tavárnikig. Négy óra volt reggel midőn a laktanya udvarára beug-' rattam és csak annyi időm volt, hogy meginosokodva, szabályosan felöltözve, egy más lóra üljek és induló szakaszom vezényletét átvegyem. Vinkováczon hagyva szolgálati lovamat, mert ugy is e helységen kelle keresztülvouulni Vukovár felé, csak addig lovagoltam egy kis sárga török lovon, ott a szolgálati magyar nyerget tiszti lovamra tétetve, bármennyire fáradt is volt, ráültem és szakaszommal 8V

2 órára Vukovárt voltam. Ez a szolgálati ló egy kis 14 m. 3 h. magos erdélyi faj szürke herélt ló volt, mely a közönséges, tehát 120 frton vett pótlovakból választatott ki tiszti lónak ; reggel tett ez a kis ló 5 mértföld utat, éjjel ugyanazt annyi furcsa viszontagságok közt vissza, de 5 órát menve és teljességgel éji nyugalmat nem élvezve, alig két órai pihenés után Vinkovácztól Vukovárra léptetett és ott az ezredes hg Württemberg Sándor előtt — ki roppant szigorú és nagyon hajhászó főtiszt volt, tovább mint 4 órát a legsebesebb gyakorlat alatt lovagoltatva általam, ezt mind jól és kimerültség néikül kiállotta, és még aznap délután századommal Tavárnikra visszavezettetett, tehát egyhuzamban 24 óra alatt 18 órát lovagoltatott. Igy elolvasva, e lovas-kaland nem valami nagyszerű esemény, de ha tekintetbe veszszük a viszonyokat és helyzetet, és hogy minő faj, minő vér volt ez a kis ló, mely e kaland főtényezőjeként szerepelt, át fogja látni az olvasó, hogy reám nézve ez egy igen nevezetes episodja vala katonai szolgálatom idejének és emlékembe annyira bevésődött, hogy 40 év múlva is élénken áll előttem az egész éji kaland. B.