Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Kiss Mária: Szombathely város levéltára

KISS MARIA Szombathely város levéltára A Vas megyei Levéltár 1976-ban megjelent évkönyvében Horváth Ferenc a Megyei Levéltár 1950-1975 év közötti korszakának történetét vázolta. Tanul­mányát a volt városi és megyei levéltár összevonásától írta meg. Az 1 950 előtti évszázadok levéltári vonatkozású adatai azonban még feltárásra várnak. Alábbi összefoglalónkban eredeti források segítségével a városi levéltár törté­netét szeretnénk közzétenni. Közel háromszázötven év iratanyagában végez­tünk kutatást, de az egyes levéltárak - megyei és városi levéltár - különböző fondjaiban fellelhető adatok nem tették lehetővé, hogy a városi levéltár törté­netét első említésétől, a megyei anyaggal történt összevonásáig folyamatosan mutassuk be. Az olvasó tapasztalhatja, hogy hatalmas időrendi hézagok talál­hatók benne. Oka, hogy gyakran évtizedekig említés sem történik a levéltárról, legfeljebb annyi, hogy számadásokat, vagy más természetű iratokat ott depo­náltak. így Szombathely város levéltáráról keveset tudunk. Keletkezésének idejét nem ismerjük. írásos említésével a 17. században találkozunk. Ez azonban nem zárja ki azt, hogy korábban már nem létezett. Kellett, hogy legyen, hiszen a vá­rosi élet szükségszerűségei hozták létre. Nem önmagáért keletkezett, kellett, hogy a város privilégiumait, jegyzőkönyveit, iratait valahol őrizzék, szükség esetén a keresett dokumentumokat megtalálják. A városi levéltár hű tükre az őt létrehozó szerv, tehát a város életének. 1 Az archívumban őrzött oklevelek, kiváltságok, peres iratok, jegyzőkönyvek, különféle összeírások, végrendeletek, a tanács előtt tett fassiok, szabályrende­letek, adókivetési lajstromok adatai alapján bontakozik ki a városi élet. Az ön­kormányzati jog birtokában a város polgárai által választott tisztviselők intéz­ték az ügyeket, alkottak statútumokat, bíráskodtak peres ügyekben. Széles hatáskörrel rendelkezett a város vezető testülete közigazgatás terén. Gondos­kodott a városlakók vagyonbiztonságáról, intézkedett szociális ügyekben. Egészségügyi ellátás is a város gondja volt. Az ipar, kereskedelmi élet irányítá­sa a város ellátása számos ügyirat keletkezésének forrása volt. A város külön­böző funkcióiból létrejött dokumentumok, jegyzőkönyvek megőrzése a város mindennapi életének irányításához elengedhetetlen volt. A város és földesúr ­a győri püspök - között évszázadokon át húzódó viták is megkövetelték, hogy a magistratus jogbiztosító iratait gondosan őrizze. Valójában a városi levéltá­354

Next

/
Oldalképek
Tartalom