Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Vörös Antal: Az őrségi gazdálkodás az úrbérrendezéstől a XX. század elejéig

VÖRÖS ANTAL Az őrségi gazdálkodás az úrbérrendezéstől a XX. század elejéig Hajdan volt őrségi eleink a tudomány támogató erejét nélkülözve, kezdetleges technikai eszközökkel igyekeztek pótolni a létért való küzdelemben azt, amit a természet szűkösen nyújtott ezeken a tájakon. Annak a gazdálkodási rendszer­nek a történelmi előzményei, amely az egyénien gazdálkodó őrségi falvakban ma is megfigyelhető, és az évszázadok során összegyűlt tapasztalatok egész sorát őrzi, az utolsó kétszáz esztendőről nagyobb számban ránk maradt írásos emlékek alapján már megközelítő pontossággal rajzolhatok meg. Ismeretes, hogy a bécsi udvarban 1767-ben a parasztság állami adófizető képességének a biztosítása érdekében elrendelték a jobbágyok telki állomá­nyának, földjeinek a számbavételét és ennek alapján a földesurak részére fize­tendő szolgáltatások pontos meghatározását, illetve mindezeknek az urbáriu­mokban történő írásos rögzítését. Ezzel igyekeztek korlátot szabni a majorsá­gokat kiépítő, majorsági gazdálkodásra áttérő földesurak mértéktelen robotkö­veteléseinek. A földesuraknak e kíméletlen jobbágyrobotoltató törekvései az 1 760-as években Vas megyében különösen megerősödtek és az agyonsanyar­gatott vasi parasztság az úrbérrendezést megelőző esztendőben egyre több faluban tagadott meg mindenféle földesúri szolgáltatást, nyílt harcban fordul­va az uraságok tisztjei, hajdújai és a megyei karhatalom ellen. Főként a vasi mozgalmak szolgáltatták Bécs számára az ürügyet ahhoz, hogy az államhata­lom belenyúljon a jobbágy-földesúri viszony bonyolult, gyakran falvak és föl­desurak szerint változó szövevényébe és az úrbérrendezéssel az egész ország­ra kiterjedően, egységesen szabályozza. Az úrbérrendezési munkálatok során számos körülmény mellett az egyes vármegyék talaj- és természeti viszonyait, továbbá a divatozó gazdálkodási rendszereket is figyelembe vették egy job­bágytelek nagyságának a meghatározásánál. A talaj minőségének az elbírálá­sára öt osztályt állítottak fel, az elsőbe a legjobb az utolsóba a legrosszabb határú falvakat sorolván. Az egyes osztályok között többnyire mindig két hold­dal növelték a telki állományhoz tartozó szántók nagyságát. Legtöbb megyé­ben azonban csak négy, vagy három osztályt állítottak fel a minőségi besoro­lásra. Ez utóbbiak közé tartozott Vas megye is, ahol az első osztályúnak mon­dott határokban 1 8, a másodikban 20, a harmadikban pedig 22 holdban álla­pították meg egy egész telekhez tartozó szántó nagyságát, egy holdat 1200 négyszögöllel számolva. Ehhez járult még a belsőség számára biztosított egy 217

Next

/
Oldalképek
Tartalom