Vas megye múltjából 1986 - Levéltári Évkönyv 3. (Szombathely, 1986)

Tilcsik György: Vas megye és az örökváltság kérdése a reformkori országgyűléseken

TILCSIK GYÖRGY Vas megye és az örökváltság kérdése a reformkori országgyűléseken Magyarországon az 1830-as és az 1840-es években - tehát a feudalizmus bomlása és a polgári jellegű intézmények létrehozásáért folytatott harc idején - a polgári átalakulás megvalósításáért küzdő liberális nemesi vezetőréteg alkotmányosságra, jogkiterjesztésre és érdekegyesítésre épülő társadalompolitikai koncepciójának egyik alappillére a földesúr és jobbágy közötti feudális viszony felszámolása, azaz a jobbágyfelszabadítás - korabeli kifejezéssel: az örökváltság -, és ezzel szoros összefüggésben a szabad paraszti földtulajdon legalizálása volt. A jobbágyfelszabadítás végrehajtása két, egymástól alapvetően eltérő mód szerint mehetett végbe. A megváltási lehetőségek közül az első, s a jobbágyok számára kevésbé előnyös az engedőleges örökváltság volt, amikor is a földesúr és jobbágyközsége vagy egyes jobbágyai szabad egyezkedés során állapodtak meg abban az összegben, melynek lefizetésével a jobbágyok úrbéres tartozásaikat, szolgáltatásaikat és adózásaikat egyszer és mindenkorra megváltották. Az engedőleges örökváltság esetében a földesúr-természetesen figyelembe véve jobbágya vagy jobbágyai tehervállaló képességét és önfelszabadítási szándékát - lényegében saját kénye-kedve szerint szabhatta meg a megváltás összegét, főként pedig annak kifizetési menetét. Ez a tény, ha gyakorlatilag nem is tette lehetetlenné az ily módon történő felszabadulást, de erősen behatárolta a megváltakozni kívánó, ám pénzhiánnyal küszködő jobbágyok lehetőségeit, mert ekkor az állam - azonkívül, hogy megteremtette az örökváltság feltételeit rögzítő szerződések létrehozásának és megerősítésének jogi kereteit - maga nem vett részt e nagyfontosságú jogügylet lebonyolításában és nem is nyújtott tevőleges segítséget a jobbágyoknak a megváltási összeg előteremtéséhez, mivel az engedőleges örökváltság azon alapelvre, szemléletre épült, amely a jobbágy-földesúri viszonyt pusztán magánjogi viszonynak tekintette. A jobbágyok felszabadulásának másik lehetséges módja az volt, amikor egyszerre és egyazon időpontban minden földesurat törvénnyel köteleztek az örökváltság tényének és az úrbéres szolgáltatások, tartozások és adózások pénzben kifejezett értékének tőkésített összegét kitevő váltsági díj elfogadására. Az általánosan kötelező örökváltság esetében a jobbágyok többségének tőkeszegénysége miatt feltétlenül szükségessé vált az állam közreműködése, melynek révén a jobbágyok akár magától az államtól, akár más forrásból - ez esetben viszont állami jótállással - hosszúlejáratú kölcsönt kaptak a megváltá167