Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)
1957-08-01 / 5. szám
kéntelenül is már nyúltam feléje. Kibontottam és - férfiasság ide, férfiasság oda, - bizony elsírtam magam. Egy darab kolbász volt a papírban, szépen becsomagolva, mintha csak az üzletben vettük volna. Amikor bevittem a családomnak, nem hittek a szemüknek. Most is mondhatja a kételkedő, hogy bizonyára bedobta valaki a kosárba, miután nem tudta megenni és hogy nincs ebben semmi különös. Valóban nincs semmi különös abban, hogy egy olyan vonatban, amely már második napja áll a nyílt pályán és tele van éhes emberekkel, a szemétkosárban kolbászt lehet találni? és pont abban a kocsiban, amelyben mi voltunk? és pont kolbászt - amit a kislányom áhított - és nem mást? Túl sok a »miért pont« semhogy erre nekem valaki emberi magyarázatot tudna adni. Hadd tegyem hozzá, hogy nem hiányzott hozzá a puha kenyér sem, mert mostmár bi-Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ö aratásába. Máté 9, 37-38. A parasztok nem találnak elég munkást s nem tudják betakarítani a termést. A város és az ipar könnyebb munkával s magasabb fizetéssel csalogat. De mi lesz az aratással? Hiszen abból van a mindennapi kenyerünk! Fiatal fiúk és leányok nem tudják, mi legyen belőlük. S az egyháznak túl kevés a papja, vallástanítója, diakoniszszája, önkéntes munkása. Mi lesz az egyházból? Nem, - mi lesz az emberekből, akik Isten igéje után szomjaznak? Ki fogja őket imádkozni tanítani, számukra az élet kenyerét megtörni, ki fogja vigasztalni és megáldani őket? Oly sok lenne a munka! így panaszkodnak a parasztok. S így panaszkodnak az egyház emberei. És oly sokan fáradnak bele ebbe. De Jézusnak a nagy aratásról s a kevés munkásról szóló szava egészen másként hangzik. Abban nincs fáradtság és rezignáltság. Az előtte levő mondatban azt mondja el az evangélista: Jézus látja a sokaságot és könyörületességre indul rajta. Mert sok baj gyötri őket, betegség és szenvedés. Rossz vezetők félrevezették sőt cserbenhagyták őket s ezért olyanok »mint a pásztor nélkül való juhok«. Mikor Jézus ezt látja, akkor mondja: »Az aratnivaló sok«. És ezt úgy mondja, mint nagy reménységet s nagy Ígéretet. Igen, épen ebben a nyomorúságban van nagy reménység. Mert a nyomorúság annak a jele, hogy a világ »érett«, hogy az idő eljött, hogy ütött Isten órája, hogy Isten el akarja kezdeni az aratást. Mert Isten az aratás Ura. Mikor egy népnek nagy a nyomorúsága s nagy benne az elkeseredés, mikor csalódás és békétlenség fogja el az embereket, akkor akar Isten aratni. zonyosan tudva, hogy vonatunk nem indulhat el, amíg vissza nem jövök, leugrottam és ropogós meleg kenyeret vettem. Ezek után már azon sem csodálkoztunk, hogy Bécsből három nap múlva rendezett körülmények között vitt a vonat tovább, uj hazánk felé. Azóta is mindenben Isten segítő kezét érezzük és imánkban csak azt kérjük, adjon erőt, hogy mindenért, akár jót akár rosszat mér ránk, áldani tudjuk öt. Áldani a melegszívű barátokért, - a nemrég elhunyt, áldott emlékű püspökért, aki betegágyán is értünk imádkozott, - az eddig ismeretlen jótevőért, aki baráttá válva egyengette utunkat, — azokért akik visszavárnak, azokért, akik az Igét idegenben is felkínálva szolgálnak, - és végezetül azokért, akik meleg szívvel új hazánkban otthont adtak. J. P. (Svédország). Hogyan teszi ezt Isten? Ezért küldte a világra Fiát, Jézus Krisztust. Ezért küldte Jézus apostolait. Ezért ragadott meg és indított Isten Lelke embereket arra, hogy ne hallgassanak, hanem biso nyságot tegyenek arról; kiben »van az üdvösség és a szabadulás. Erről tesznek bizonyságot szóban és az áldozatos szeretet cselekedetéiben. Erről tesznek bizonyságot családjukban, hivatásukban, emberekkel való együttélésükben, - hűségben és reménységben élt életükkel. Isten a keresztyéneket nagy csűrjébe: gyülekezetébe, egyházába gyűjti. De a keresztyéneket a mellett mindig az aratásban való együttmunkálkodásra is hívja. Az igaz keresztyén életnek az a titka, hogy az nem magányban élt keresztyén élet. Valahogy sugárzik belőle az öröm, a hitbizonyosság, a vigasz, a szív békessége, a nagy reménység. S ez másokra is hat. Némelyek elfordulnak. De másokat vonz ez. Az igaz keresztyének mindig élő közösséget teremtenek maguk körül. Körülöttük emberek gyűlnek össze, mert ők tudnak hidat verni és békességet teremteni, tudnak megbocsátani, gyengeségeket és hibákat elviselni, egymást elviselni. A keresztyén szeretet ragályos. Isten keresi és kiküldi az ö aratóit, - ebben bízhatunk. Ez az Ígéret felette áll nyomorúságunknak. A mi feladatunk pedig az, hogy imádságainkkal mögötte álljunk e munkának. Ha azt mondod, hogy ez kevés, akkor nem tudod, mi az imádság. Az imádság a léleknek végső erőmegfeszítése, szivünk belső kényszere, szent felelősségérzettől fütött akarat. Aki imádkozik, az a szétszórtságból, szórakozottságból magához tér. Aki imádkozik, az engedemeskedik a munkára hívó szónak. Aki imádkozik, az készen áll a munkára. Isten aratni akar. Készen állsz-e? Gerhard May. Legyen Isten neve szent közöttünk! SZENTELTESSÉK MEG A TE NEVED! Mit jelent ez? Felelet: Isten neve amúgyis szent, mégis azt kérjük ebben az imádságban, hogy nekünk is szent legyen. (Luther Kis Kátéjából.) A kis diák idegen városba indul; ott fogja tanulmányait folytatni, ahol édesapja is tanult. Mikor édesanyja könynyes szemmel búcsúzik fiától, így szól hozzá: »Fiam ne hozzál szégyent édesapád nevére!« Ez a mondat cseng szüntelen a kis diák fülében, mikor új környezetében megkezdi a tanulást. Tudja mit jelent ez. Mindig azon van, hogy dicséretet, elismerést érdemeljen ki. Tudja, hogy azok az emberek, akikkel találkozik, ismerik édesapját, és még jobban meg fogják becsülni öt fia viselkedéséért. Sajnos mi keresztények gyakran elfelejtkezünk arról, hogy mennyei Atyánk nevére hozunk szégyent, ha nem úgy élünk, ahogy ez az ő gyermekeihez illik. Nem tükröződik vissza mirajtunk Isten dicsősége, és ezért káromolják az Ur nevét sokan ezen a világon. Pedig Isten neve szent, akár elismerik azt mások, akár nem. Ezért imádkozunk napról-napra: Szenteltessék meg a Te neved! De mit tegyünk, ha eddig csak szánk mondta, de életünk nem példázta ezt a kérést ? Emlékezzünk arra a történetre, mikor egy fiú - nem atyja biztatására, hanem akarata ellenére - elment a szülői háztól egy városba, ott szégyent hozott szülője nevére, és mikor emiatt kétségbeesett, elhatározta, hogy közönséges szolgaként fog visszatérni édesapja hajlékába. Az apa azonban tárt karokkal fogadta, megbocsájtott neki. Alig tudta ezt elhinni. De mikor ismét édesapja jobbján ülhetett, bizonyára megfogadta, hogy többet soha sem hoz szégyent atyja nevére. Bárcsak eljutnánk mi is idáig, bűnbánó keresztyének, mikor felcsillan előttünk, mogy mennyire szent az Isten! Pósfay György. Reggeli imádság Jó Istenem felébredtem, Te őrködtél én felettem, Köszönöm, hogy megtartottál Hogy felettem virrasztottál. Áldj meg ma is szent kezeddel Tekints reám szeretettel, Vezesd minden lépésemet, ő hallgasd meg kérésemet. Ámen. Esti imádság Én Istenem, jó Istenem, Becsukódik már a szemem, De a Tied nyitva Atyám, Amig alszom, vigyázz reám. Vigyázz kedves szüléimre, Meg az én jó testvéremre, Mikor a nap újra felkel, Csókolhassuk egymást reggel. Ámen. 2 ARATAS IDEJEN
